Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1904-12-25 / 52. szám

4. BALATONVIDÉK 1904. december 25. megy csendesen mosolyogva. Végre is gyanút fognak s szép csendesen leteszik Egy Keszthely közeli környékére való plébános volt az ál-Zboray, Végre megtalálják az igazit s azt emelik föl s viszik az Amazonba. A Csányi László szobrára! Kedves olvasóink ! Hozzátok szólunk s Zalavármegyének mindenik magyar emberéhez, mindenik hü lakosához. A karácsonyi szent ünnepre s az 1905, évre újévi üdvözletül alázatos lélekkel, de büszke magyar öuzérzettel, mindenképen forró szeretettel köszöntünk benneteket. Ajándékozás helyett azonban kéréssel jövünk hozzátok. Adjatok egy porszemet, egy tégladarabot ahhoz az emlékműhöz, melyet Csányi László nevének, magyar szellemének a fentartására épiteui akarunk. Szobrot akarunk állítani Csányi Lászlónak, aki Kossuthnak ós Batthyánynak szellem-testvére ! A történelem felsorolásával ne fáraszszuk a figyelmet, de figyelmeztetnünk kell egymást arra az igazságra, hogy ennek az országnak nagy szüksége van eiős magyarokra, amilyen Csán3'i László volt. Az ilyeneket nem szabad a halálba engednünk. S ha meghaltak, a sírjukból is fel kell támasztanunk. Fel kell támasztanunk s őrnek kell állítanunk egyiket ide, másikat oda, hogy nemzeti erőnk mellett, tanúskodjék s minden jogtalan támadás ellen fölemelt karral tiltakozzék eg3'ik itt, a másik ott. Ha az élők nem elegek, hívjuk segítségül a holtakat is, apáink szellemét. Meghalt nagyjaiuknak a lelkeit át kell öröklenünk. Hogy azokból semmi se vesszen kárba. Mi vagyunk jogosultak, de egyúttal kötelezettek is arra, hogy a Zrínyi-, Rákóczi-, Kossulh-, Csányi szellemét magunkba szívjuk s gyermekeink vérébe oltsuk. A tanitó az iskolában tanítással, a pap a templomban prédikálással, az iró szántóvető módjára a tollal, s az ember eg}'mással társalgással az utcán, a tűzhelynél, városon és falun, gyűlésben s a határon, — a dajka dallal s csókolja édes csókkal kis gyermeke szivébe az anya nagy Rákóczink lelkét, — és a művész ércbe, köbe, fába vésse. Hogy az erdő visszhangozza, fü, fa, virág illatozza s ha szükség lesz Zrínyi földjén, a kövek is ezt kiáltsák : »Ne bántsd a magyart /« Gyűjtést indítunk a Csányi László szobrára, a 49-es vértanú emlékere, mert 58 esztendő »uéz reánk itéiő szemmel.« Jöjjön, segítsen mindenki. Egy porszemmel. Egy fillérrel. Halad aki megindul. Vékcny csermelylyel indul a kis patak s hajókat, emel később. Hozzátok szólunk legelőbb kedves olvasóink. Jertek egy-egy fillérrel. Jönnek azután a gazdagabbak is. Egyletek, társulatok, bmikházak, a városok, a megye s a távolabb lakók is. Zalavármágyénknek 12 hírlapja van , kiki a melyiket legközelebb éri, oda küldje gyűjtését, mindenik nyugtázza utolsó fillérig s az azonnal kamatozásra teszi, JTLZ álszemérmet s azt a nagyzást, hogy >vagy sokat, vagy semnoit !« tegyük félre most más helyre. Minden egyes fillér hálát, köszönetet érdemel. Tehetsége és akarata szerint adjon mindenki Őszintén. Zalában 400.000 ember lakik. Ha csak egy fillért ad mindenki, már 4000 korona. 8 ez meg fog nő ni, mint a hengerített hógolyó. S mint a ti hazafias magyar sziveteknek a boldogsága. Segítsen minket az Is'en ! — b. — fí X R £1 K. — Boldog karácsonyt! Mélyen tisztelt olvasóinknak és kedves munkatársainknak boldog karácsonyi ünnepekeí kivánunk. Amit a sivár politikai lielj'zet elvitt s a még sivárabb jövő akar még elvinni, hozza vissza a szeretet ünnepe azt: az igazi békességet, az igazi szeretetet, melynek képe ma az örvendő s csak szeretni tudó ártatlan g}

Ter meklélek boldogsága! Lapunk mai száma a karácsonyi melléklettel együtt 14 oldal. — lótékonyság Hornig Károly báró megyéspüspök a nagykanizsai népkonyha céljaira 100 K át küldött. O különben alapító tagja is a népkonyhának. — Karácsonyfa-ünnepély a zárdában. Mint mult számunkban is jeleztük, a zárdában ugy a közönségre, mint a növendékekre való tekintetből az idén külön választva tartották meg a karácsonyfa-ünne pélyr. Délelőtt 10 órakor az óvódásokét, d. u. 4 órakor a nagyobb növendékekét és ez igy sokkal kényelmesebbnek bizonyult, bár az érdeklődők mindkét alkalommal zsúfolásig megtöltötték az intézet nagy tornatermét. Délelőtt pontban 10 órakor kezdődött az ovodások ünnepélye. Öröm volt nézni a sok apróságot a nagy karácsonyfa körül, öröm volt hallani, midőn 180 ártatlau ajakról zendült- föl a különféle karácsonyi ének. És milyen bátran, értelmesen szavaltak és adtak elő párbeszédet a kedves kicsikék, legnagyobb örömére ugy a jelenlevő szülőknek, mint a ki^dedóvót vezető kedves nővérnek, a kinek bizonyára nem kis fáradságába került ugy a versikéket, mint az énekeket betanítani, hogy azok ily szép összhangban voltak előadhatók. Az, ovodások ünnepélye után ruha és ajándékok kioszfása volt. Kiosztásra került 50 egész öltözet ruha, 10 pár lábbeli, 90 különféle ruhadarab ós a kicsiryek és intézeti szegénysorsu tanulók között 5—600 csomag csemege. Délután 4 órakor volt anagyóbb növendékek ünnepélye, melyet a növendékek kara : »K rácsony éj« c. dallal n3'itott meg. Ezutáu Sinkovits Mária képezdésznő : »Próféta látomása* C. melodrámát adta elő zongorakísérettel. Majd szavalatok és énekszámok következtek. Szavaltak : Bozzay Ilona : >Az árvák karácsonya* és Varró Gizella : ^Karácsonyi lílogató* c. költeményeket. Ezután Erdősi Károlynak : > Angyal szivek karácsonya* c. egyfelvonásos alkalmi színműve került előadásra. A főszereplők voltak: Karáosony angyala: Czakó Ella ; angyalok : Illés Ilma, Pöhl Mili, Lászl Melánia, Gaál Anua, Wünsch Matild ; leányok : Kerekes Erzsike, Kapelláró Mici, Lászl Erzsi. Mindnyájan kitűnően töltötték be szerepeiket ós összhangzó játékukkal HHgy hatást értek el, igazi élvezetet nyujA sors kezében. Irta: dr. László Zoltán. Caligula, a rómaiak vérszomjas császárja, álmatlanul feküdt, aranyozott kerevetjén. Már több napja nem birta szemeit behunyni. Az árénák véres jeleneteiben sem talált többé gyönyörűséget. A keleti rabnők bájai sem izgatták. Epy szóval, unta az életét. Sempronius, a hü testőrparancsnok ott ácsorgott az átriumban; gondolatai azonban távol valának, messze Görögországban kedvesénél, Hippiánál, a jósnöuél. Caligula megfordult fekvő helyén és Semponius után kiáltott. A testőr bejött ós alázatosan meghajolva várta ura parancsait. «Azt hallottam, Sempronius,» szólt a császár, hogy Hippia, a hirneves görög jósnő teguap óta itt van Rómában. Hivasd hozzám, megkérdezem a jövőm felől. Sempronius távozott, arca lángolt a boldogságtól, hogy Hippia, akit még a távol Hellasban hitt, egyszerre itt van. Örült előre a viszontlátás édes perceinek és annak, hogy ime a sors felvitte őt, a közkatonát testőrparancsnokká és most mi sem áll útjában Hippia és az ő boldogságának. Ily gondolatokba merülve ért ki az udvarra, ahol a testőrség egyik legényét azonnal elküldte Hippiáért. Sempronius aztán visszafordult az átriumhoz, hogy tovább őrködjék felséges parancsolója drága élete fölött. Caligula dühös lett, mert az álom még mindig kerülte, pedig már a matutinum első órái is elmultak vala. Orvosai nem tudtak tanácsot adni, a jóbarátok sení. Itt a fátumot kell megkérdezni, mert I alighanem is!enek űzik vele gonosz játé kukat. «A fátuuiot megkérdezni !» mormogá a császár magában és elkacagta magát, thisz nincsen fátum, nincsenek istenek.* Balga néphit, az egész_ A plebsuek jó lehet, de, neki nem kell. Elünk mint uz állatok, napiól-napra, s uztán — egyszerűen végünk van. Igy gondolkodott, az imperátor. S mégis valami kéjes érzés fogta el, amidőn arra gondolt, hogy megkérdezi a fátumot. Nem hilt benne, — de kíváncsiságból mégis megkérdezi. Hippia a fórumon lakott. Oda ment a Sempronius által küldött testőr. A jósnő nagyon megijedt, amidőu meghallotta a parancsot, hogy a császár óhaj

f vele beszélni. Tudta ö jól, mikép tölti ki kedvét ilyenkor a vérszomjas kényúr. Magára vette üuneplő tunikáját, keblébe tört csúsztatott s elindult a katona után. Gyönyörű nő volt. Istennői termete meggörbült; tüzes szemei most bágyudtak voltak ; rózsapiros arca elhalványult s kezei megremegtek, amidőn Róma hatalmas ura elé lépett. Mint a félénk őz a ragadozó fenevad előtt, ugy állott ez a bájos görög szűz a császár előtt. Caligula izgatottan szemlélte a leány félénk tekintetét, sebesen dobogó mellét. Végre, amidőn szinte megittasult a nézéstől, köszönté : «Légy üdvöz, Hippia ! Jóslásod hire elhatott hozzánk is. Régóta beteg vagyok. Orvosaim nem tudnak semmiféle tanácsot sem adni, Nem alszom hetek óta. Az arénákban fenevadak által széjjelmarcangolt keresztény szüzek nem szereznek győnyö- . rüséget nekem. Unom az életet. Te bölcs I leány, mond meg, mi van a fátum köny- | I vében a számomra megírva ? Dusán megjutalmazlak. — Caligula, feleié a leány, — a sors köuyveben fekete lapok következnek. Mást nem látok. A császár elnevette magát. Fekete lapok. Öt, a leghatalmasabb földi uralkodót ez meg nem ijeszti. — No Hippia ! Helyesen jósoltál, ezért megjutalmazlak ! - szóit Caligula. Hunéul, ha oly jól olvasol a jövőbe, mondd meg, miféle jutalmat adok én majd neked? — A halált, felséges császár! szólott remegve Hippia. — Eltaláltad, felelt Caligula, — de miféle nemét a halálnak? -- A tőr általi hatált! Hippia már az ájuláshoz közel állott, amidőn a császár vigyorogva kiáltott reája: — Nem igaz. Nem tőr által fogsz meghalni. Elevenen nyársra húzva süttetlek meg. Akarom látni vergődésedett. — Soha! kiáltá Hippia. — Es tudd meg, még az is meg van irva a sors könyvében, hogy három napra az én halálom után te is követni fogsz engem. Falrengetö kacajjal felelt a császár : — Sempronius ! orditá, — vigyétek e kigyót rögtön máglyára ! Sempronius későn lépett be. Hippia villámgyorsan kirántotta keble alól a tcrt ós markolatig szivébe döfte azt. A testőrkapitány csak a haldoklót foghatta fel, mialatt odasúgta a fülébe: Három nap múlva, édes Hippiám, követni fog jóslatod szerint Caligula 1 Három nap múlva a lázongó pretoriánusok megfojtották ágyában a császárt. Hippia jóslata beteljesüL.