Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-20 / 47. szám

2. ttALATONVIDEK 1904. december 162. Van-e remény az ébredésre, vagy készülhetünk már e kérdés végtisztességére is ? Ha fontosabbnál fontosabb kérdések ily gyorsan múlnak ki egymásután az árnyékvilágból, akkor a nemes város levéltárában uj temetőt lesz kénytelen nyitni a közön3

Tösségben jöbbléh-e szenderült városi kérdések számára. Mivel azonban az előrelátás mindig jó, melegen ajánljuk, hogy az érdemes elöl járóság az uj berendezkedés előtt a jövőben elszenderendő előkelőbb kérdések számára legalább tartson fönn — diszsirhelyet. Az ivóviz, csatornázás, kórház kérdése mellett ennyit megérdemel a villamosvilágitás is — liamár velük együtt meghalt ez is. Az emlékezés virrasszon csöndes sirjaik fölött. A hét. — A tél Osztrák ipar, magyar pénz. Az országgj-iilés. A hálioru. — Hatalmas hóeséssel, 11 fok hideggel, iszonyú, hófuvásos szélviharral, egész keménységével beköszöntött Tél apó. Korai jöttét sok ember, sok szegény sínyli meg. A természet képe egészen télies;külsöt. vett föl s.a tél poóziséből csak a korcsolyázás s a szánkázás örömei hiányoznak még. A hó nem jött fagj'ra s az óriási szélvihar az utakról lesöpörte a havat. Megkezdődtek a téli vadászatok is ; a friss hó árulója a vadak utjának s szorgalmasan kutatgatják is nyomaikat. Egyszóval, benne vagyunk a télben. Lehet s óhajtandó i, volna, ha még nem maradna annyira kemény ; hiszen az égi kalendárium szerint csak dec. 21-éu kezdődik a tél. Az irgalmas szivek munkája is megkezdődik vele : segíteni a szegény családokon, szegény gyermeken. Mert az éhség fáj és fáj, a hideg is ! Adjon az Ur minél több irgalmas szivet a szegényeknek, a nélkülözőknek ! A tél előjelei már korábban mutat.koztatkoztak. A szomszéd sógor kereskedői Wienből ugyancsak elárasztják az országot karácsonyi és egyéb árjegyzékeikkel. A magyar jó akkor, ha fizet, ha vesz ; pénze is jó, de ő maga már nem ér semmit, a rebellis faj. Ezzel szembsn össze kell tartauunk ós lehetőleg a magyar ipart, magyar kereskedelmet kell pártolnunk abban, amit a haza földje, ipara, művészete, kereskedelme produkálni tud ; ós csak viszszautasitása az idegímuek tudhatja mindenben elősegíteni a hazai termelők munkájának haladását., tetszetős és olcsó voltát.. Tehát a jelszó most is és mindig : Amit csak lehet, magyar terméket vegyünk, a gyufától a bundáig ! Karácsonyra talán már meg is lesz .az uj országgyűlés. A régi feloszlik, ha nem tudja a kormányelnök akaratát a mostani többséggel végrehajtani. A szenvedélyek, mint azt elő

,-e lehetett látni, kitörnek már; mindkét részről sértő kifejezések röpködnek a légben s talán már revolverek a zsebekben . . . Pedig körültekintő okossággal talán mindent meg lehet csinálni, amit a nyers erőszak véghezvinni nem tud. Miért nem próbálta meg Tisza gróf először ezt a fegyvert, mielőtt a másikat kezébe vette ? Sok keserű órától mentette volna meg magát s a nemzetet is. Igy csak a jó Isten tudja, mi lesz?! Nálunk is mozognak már a jelölt érdekében. Itt, is, ott is hallatszanak hangok. Helyes. Ciak disszonáns fegyverekkel ne küzdjenek a küzdő felek, hanem az alkotmányos küzdelemben tartsák meg a férfias komolyságot, — ha lesz küzdelem, ha lesz kivel megmérkőzni. A mandsuk országában is beállott, a tél egész szigorúságában. A hadviselő felek igen sokat szenvednek miatta. Ugy látszik, hogy a tavaszig most már nyugalom lesz. Mindkét fél elsáncolta magát Sa-ho mellett s farkasszemet néznek egymással. S mivel semmi jelentősebb mozzanat nem történik ott, a világ érdeklődése lanyhul, pláne tudva azt, amiuek lnre jár, hogy Japán a végső kimerülés küszöbén áll. Akár csak Anglia délafrikai boer-háborujában, itt is, ugy látszik, azé a győzelem, aki emberrel és különösen pénzzel tovább bírja. Nálunk most lefoglalja érdeklődésünket azon áldatlan harc, amely az országgyűlésen dul. Vajha ez hazánk örö mére ós felvirágzására, amaz pedig a béke barátainak örömére végre megszűnnék ! A szeretet jegyében. i. Egyik fővárosi lapban olvastam, hogy a fővárosi hölgyek naponkint összejöveteleket tartanak, tűvel, cérnával, varrással fölfegyverkezve. Kötuek, horgolnak, varrnak. Gyengéd és nemes szivüket megihlette a közelgő tél nyomora, a fagyoskodó szegény gyermekek réme : a ruha hiánya ! Ezeknek készítenek meleg ruhát. írhatott volna-e szebbet, bijosabbat az a fővárosi lap amaz áldott, szívű hölgyekről ? Kell-e ennél ragyogóbb idealizmust, a keresztény emberbaráti szeretetnek ragyogóbb gyöngyét keresni ? Nem. Minden sajnálkozásnál, könnynél mit a nyomor sajtol ki a szemekből, szebben beszél a tett ! Ezek a fővárosi nemes hölgyek ot,

L az élet lüktető forgatagában, a látni ós élvezni valók Bibylonában, lemondanak a hízelgő örömökről, nem önmagukat, hanem szegény nyomorgó embertársukat, keresik, hogy ínségükön segítsenek. A már nugát. lejárt modern könyörületesség, divatos formájához nem fordulnak. Nem »jótékonycélu« bálokat, mulatságokat, táucoluulc végig, hogy ők mulatva morzsákat juttassanak a szegény nyomorgó ördögöknek. Nem Egész kenyeret akarnak nyújtani ÍZ éhségtől es fagytól, reszkető kezű, didergő szegónyekuek. Nsm közönséges dolgot, hanem a legszentebbet, a szegények ós nyomorgók fölsegitését tűzték ki célul. Abban az úgynevezett jőtókonycélu mulatságban ugyanis, mindig több az önzés, mint a szeretet. Mulatok, hogy segítsek. Elpocsékolok sok koronát, hogy 5 fillér jusson belőle a szegénynak. Ami pedig megélni kevés ! Da, ugylátszik, el is értünk annak csődjéhez. A főváro3 áldott, szívű hölgyeinek eljárása pálda erre. Amit báliruhára, ékszerekre, parfiimeökre költ.enének, kelmére és varrásszerekre forditják. Lemondanak az >imádott« óv örömeiről, hogy segítsék letörölni a nyomor könnyeit. Drága jó hölgyeim, ez az igazi humanizmus, a valódi emberbaráti szeretet. A fővárosi élet szivdobbanásait rendesen megérzi a vidék is. A nemes ós felemelő példák ragyogó sugarai, melyek onnét szerte lövelnek, bevilágítják a vidéket is. Ennek világánál lássák meg az igazi nyomort s az adott, ragyogó példa szerint segítsenek az éhezőkön ós fázókon. Mert a Maga Füstös Tamás is mélyen meg volt illetődve, valaháuyszor rájuk nézett. A feleségének szeme is kőnybe lábadt. — No apjuk — mondta elérzékenyülten — megszánta kigyelmedet az Isten. Nem is lett volna semmi baj, ha egy incidens közbe nem jön. Az incidens az volt, hogy az uradalmi bérlő Gajlán nagyságos ur, meglátta a két, szürkét és azt kérdezte Füstös Tamástól, hogy eladók e ? — Nem ugy vettem, hogy túladjak rajtuk. — Pedig én megvenném. Jó áron veunóm meg. — Hiszen nem mondom, hogy éppen — Gajlás uram nem hagyta kibeszélni. Ide hallgasson Füstös Tamás : adok értük két igás lovat s tetejébe ötszáz forintot. Se többet se kevesebbet, Holnapig meggondolhatja. Aludjék rá egyet. Azzal odébb állott. Füstös Tamás azon az éjszaka nem aludt egy mákszemnyit. Nyugtalanul hánykolódott az ágyon. Mérlegelte az állapotát. Két ló, meg ötszáz forint! ... Mi ez ? Hiszen akkor ötszáz forint ing3en marad a kezében. Egészen ingyen . . . Olyan ingyen, mintha lopta volna . . . Mert hát egész évi keserves munka után se jár ötszáz forint egy gányónak, még akkor se, ha megszakad a munkában. Ez nem istenes dolog. Ha kevesebbet ígértek volna, a legboldogabb ember lett volna. De igy! Nem tudta a lelkére venni. A skrupulusuk egyre határozottabb alakot öltöttek. A szegény gányó a létért való küzdelemben csak azokat az eszközöket ismerte, amelyekhez verejték lűződik. Még a fogai is vacogtak arra a gondolatra, hogy ő minden vesződség, fáradság s munka nélkül ötszáz forintot zsebeljen be. Nem lehet azon Isten áldása. Azután bírálni kezdte azokat a körülményeket, amelyek között, a két almásszürkéhez jutott. Részeg, korhely embertől vette. Olyantól, aki elitta az eszét. Megvallotta magának, hogy ez bizony csúnya, alattomos dolog. Ilyet jóravaló embernek nem is szabadna tenni. Ezért még a csendbiztos is felelősségre vonhatja . . . Hajnalban közölte aggályait a feleségével, aki szintén kevés megnyugtató momentumot látott az ötszáz forint nyereségében. — Sok pénz az. Ami igaz az igaz — mondotta búslakodva. Füstös Tamás pedig fülugrott az ágyból s fölpattant az egyik lóra. A másikat ugy vezette kötőféken. Nyargalt velük egyenesen Kerekrétre, Rohoska Pál uramhoz. Ott találta az udvaron munkában. Éppen disznót ölt. — Mi jót hozott? — kérdezte Rohoska. — Hát tetszik tudni, én vagyok az az ember, aki azt a két almáasaürkót vette kigyelmedtől. — Az ám, látom, kend az. Jó két lovat kapott, annyit mondhatok. Füstös Tamás a fejét vakarta. — Az a baj éppen — kínlódott a szóval — nagyon is jó — A' nem olyan baj, — nyugtatta Rohoska. — De mégis. Nagyon olcsón vettem, túlságosan olcsón . . . Azt gondoltam tehát .. . — Mit gondolt ? — Hogy visszaadnám . . . — Micsoda ? — Mert hát megkövetem szépen, talán, ha nem sérteném meg, mert nem is szándékom, a tekintetes ur, mintha egy kicsit többet ivott volna akkor, mint amennyit természete megbír . . . Rohoska haragosan, büszkén kapta hátra a fejét. — Ejnye, ebadta rongyos gányója! Még azt meri mondani, hogy részeg voltam ! Részeg volt ám a nagyapja ! Kitakarodjék az udvaromból a lovaival, mert ebrudon hányatom ki ! Füstös Tamás alázatoskodott. — Hát hiszen nem ugy gondoltam éppen . . . — Jó, jó, csak menjen Isten hírével! Azaz megálljon, vigye haza ezt a két hurkát a feleségének. Mondja, hogy Roboska Pál küldte. Jobbat a nagyapja sa evett! Isten áldja meg !