Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-30 / 44. szám

1904. december 30. BALATONVIDÉK A katonatisztek szövetkezete * Szép élet a katonaélet, igy mondták ezt régente, de igy tartják ezt általában ma is. Egészséges foglalkozás, mert nem görnyed az ifjú test. a hivatalos asztal fólé napestig, hanem az Isten szabad ege alatt végezi nagyrészt azokat a teendőket, amelyekre a kötelesség szorítja. Azután bent a •városban mekkora a becsülete a katonának ! Ha elegáns alakja, sujtásos attilája feltűnik a terrász alján, feléje fordul a szép asszonyok, szép leányok tekintete. Gavalléri dologban is tekintély a katona, a becsület és társadalmi szabályok mezején döntő szava van mindenütt. Es mégis annyiféle előny és tekintély mellett gazdasági értelemben egy társadalmi osztály sincs ugy alávetve a kiszipolyozásnak, mint éppen a tisztikar. Ameddig rendben vau a szénája s nem szorul más ember pénzére, addig mi sem zavarja életének szép harmóniáját, de ha egyszer vagy csapás, vagy kis ifjonti könnyelműség megbillenti a költségvetés egyensúlyát, a büszke katonatisztből válik a társadalom ieglelkiismeretlenebbül kiaknázott páriája. Hiába kopogtat váltójával a szolid kamatra dolgozó takarékpénztárak kapuján, elutasítják, mert nem tud reális fedezetet nj'ujtani. Hasztalan emlegeti katonai becsületszavát, hiába üt reszkető kezével királya kardbojtjára, mosolyogva magyarázzák meg neki a tisztes takarékpénztári urak, hogy ámbár elismerik ezeknek a nagy értékét, de az ő intézetük mégse foglalkozik az ő leszámítolásukkal. Zavaros fejjel, háborgó kebellel lassanként megérti a fiatal tiszt, hogy neki olyan irány felé kell mennie, ha nem akarja meghúzatni maga felett a lélekharangot, ahol ezeknek a féltett kincseknek : a tiszti becsületszónak s a szeplőtlen kardbojtnak koronákra váltásától nem riadnak vissza. Maga mellé vesz a fiatal tiszt két kezest, akik a bajtársiasság hamisan értelmezett utján készek vele együtt kebleztetui be kardbojtjukra a sürgősen óhajtott pénzöszszeget s megy az ígéret földjére, az ügynök által feldicsért zugszövetkezethez. Itt alá* A „Szövetkezés" 42. számából vesszük át e nagyérdekü közleményt s ajánljuk t. olvasóink szives figyelmébe, mint a szövetkezeti eszme ujabb hóditó terjedésének bizonyitékát. S z e r k. iratnak vele tízféle írást, levonnak a pénzéből ezen a címen, meg azon a címen s amikor megkönnyebbült, lélekkel kijön az »iutézet« piszkos folyosóján, mégnem tudja, még nem érzi, hogy a sülyedós útjára lépett,. De a nagy kamatot nem sokáig tudja fizetni, alá kell irni uj váltót, bogy fizethesse a régit s megkezdődik az a kinos nyargalás, aminek tudásához nem kell ekvitáció. A történet, vége : a per, végrehajtás, romlás, három család büszke reményének letörése. Ezt a kálváriát futja meg a tisztikar igen nagy hányada. Ilyen gazdasági viszonyok között hiába költünk milliókat a hadsereg fejlesztésére, hiába állítunk fel uj akadémiákat, hiába küldjük fiainkat, a katonaiskolába, ha a legkisebb pénzzavar elég arra, hogy régi családok becsületes vagyona kiszipolyozó hitelezők kezó'oe kerüljön. S csodálatos dolog, hogy éppen azok vannak igy magukra hagyva, akiket a bajtársiasság magasabb köteléke füz erkölcsi testületbe. Itt, valósul be tehát, lígjobban az a nagy igazság, hogy nem elég az, ha a külső társadalmi máz köti össze az egy hivatáson levőket, a gazdasági erők terrénumán pedig vergődni hagyja az egyest a nagy egész. A mult héten olvashattuk az újságokban, hogy a hadsereg legelőkelőbbjei felismerték végre ennek a helyzetnek az abszurditását. Ha egy fiatal tisztnek nincs egyebe, mint a karbojtja, miért ne alakítsanak maguk között olyan hatalmas szervezetet, amelyik meggátolja azt, hogy ezzel az erkölcsi fedezettel szükségképen uzsorára szoruljon a katonatiszt ? A»t a bajtársi érzést, amelyik eddig uzsorások és zugszövetkezetek szobájában hozta össze hármasával a tiszttársakat, ki akarják emelni ebből a fertőző légkörből s az igazi szövetkezés nagy eszméjének szárnyain fel akarják ragadni arra a magas piedestálra, hol okosan organizált talajon tízezrek egyért s egy tízezerért vállalja a gazdasági garanciát. Nagyon szép törekvés ez s az ujabb idők egészséges eszme áramlatát jellemzi. Reméljük, hogy meg is valósul, mert nincs igazi akadálya s ha meglesz, megint megtaláltuk egy módját annak, hogy hogyan lehet a társadalom egyik legveszélyesebb folyondárját : a zughitelek romboló útját eltorlaszolni. Természetesen ez maga még nem elegendő a viszonyok teljes javításához. Ha az előkelő katonai körök megteszik az első lépést a tisztikar gazdasági emancipációja irányában, tegyék meg a másodikat is : felülről jövő példával, ahol kell, szigorral is állják útját annak a má^ik fekélynek, a melyik az ifjúság szine virágát, rabul ejtette : a fényűző költekezésnek. Ha ezt nem sikerül elűzni a tiszti társadalomból, akkor hiába javítják a hitel dolgát is, mert osak oly an társadalmi osztály alkalmas a szövetkezés nagy eszméjének megvalósítására, amelyiknek tagjai a pálya szeretete mellett a saját, maguk belső értékének emelésére fordítják legfőbb törekvésüket,. Amig a hízelgők bókjai s a jól megborravalózott pincérek hajlougásai szolgálnak a fiatal tiszt legnagyobb társadalmi öröméül, addig nem is tudják megvalósítani azt az óriási erőt, amelyiket a helyes alapokon szervezett, szövetkezés képvisel. Régen, majdnem kétezer óv előtt ugyancsak egy nagy eszme — a testvériség — hozta össze az embereket s vezette a gyengét az összeség erejének oltalmába. D» hogy ez a testvériség megvalósuljon, ahhoz nemcsak az egésznek, hanem az egyeseknek közreműködésére s törekvésére is volt szükség. Nem lehet ez másként a testvériség modern megtestesitőjónél, a szövetkezés munkájánál se. Meg kell teremteni itt. is azt az erkölcsi levegőt, amelynek tiszta világában kipusztul a fényűzés gombája. Ha ezt kiirtottuk a fiatalság lelkéből s ha emellett a szövetkezés nagy gondolatával hatalmas egészszó kapcsoljuk az egyeseket, akkor a katonatisztek képzésére fordított nagy összegek nem mennek el majd hiába s akkor a, gyermekét szerető apa nem küldi majd fiát azzal a remegő érzéssel a katonatiszti pályára, hogy munkájának verejtékes gyümölcsét lelkiismeretlen pénzügynökök s apró uzsorás szövetkezetek rabolják el. Üdvözöljük azért azt a törekvést, amelyik a haza reményeit, a hadsereg támaszait megismerteti a szövetkezésnek, az egymást támogatásnak hatalmas gondolatával. Mikor majd ez a nemes szándók valóra fog válni s zavart tekintetű katonatiszti alakokat nem látunk már befordulni az uzsorások kapuján, akkor még azok is be fogják látni a szövetkezés nagy eszméjének az erejét, akik ma még a kicsinylós hangján szeretnek beszólni mindarról, arai ide tartozik. Csak emelkedjék a nagy eszaz az állam, mely milliókat áldoz a testi ragály meggát.lására, semmit sem tesz az erkölcsi ragály ellen. Nekünk azonban, mólyen tisztelt nagygyűlés, tovább tétlenül állauuuk nem szabad. Mi a lélek tisztaságát, Isten képmásának épségét is szivünkben hordjuk. Önöknek, főtisztelendő és tisztelendő uraim, híveik vaunak, öuöknek szülők, gyermekeik vannak Istentől rájok bízott becses kincsek, felelősek testilelki javaikért, mi elborzadunk a szörnyű kísértések gondolatától is, mely a modern szépirodalom erkölcstelen cicomáiból leselkedik elő, mely gyanútlan lelkeket alattomos támadással ejt hatalmába, melytől meg van fertőzve a levegő, melyet beszívunk. Vájjon tudod-e te, szülő, ártatlan képű gyermeked minő gondolatokat forgat fejében, ismered-e olvasmányait, ismered-e tilos olvasmányait? Nem borzadnál-e el, ha beláthatnál lelkébe és észrevennéd a szörnyű fekélyt, melynél gyorsabban, pusztitóbban semminemű betegsége a testnek nem terjed ? Es e sötét kép előtt megállva, azt kérdezhetném: képes-e a család gyermekeit megóvni az erkölcstelen irodalom ellen ós azt felelhetné rá : a mai viszonyok között nem képes. Otthon, a családi körben igen, a vallásos elvek szerint való élet, a osaládi olvasmányok gondos, éberszemü összeállítása, a szeretet, írelyböl a családi tűzhely vonzó meleget nyert, mindez képes felvértezni a gyermek lelkét, de a gyermek nincs mindig a osalád körében, iskolába jár, az utcáu nem zárhatjuk el szemét a lilástól, vájjon meggátolhatjuk-e, bogy ne lássa a könyvesboltok arcpirító kirakatait, ? És ha e kísértés gyakori és mindennapi, megakadályozhatja-e családi fegyelem, hogy zsebpénzéoől titkon ily olcsó maszlagot ne vásároljon és ha megvásárolta, hogy titkon el ne olvassa ugyanazt, megrontva lelkét, testét egyaránt ? Mondhatom, mélyen tisztelt nagygyűlés, borzalommal kell, hogy minden szülő lelke elteljen ama veszedelmek gondolatára, melyek gyermekeinket az utcán érhetik. Ma már nemcsak Budapest utcáit értem, ma már a vidék is meg < an fertőzve, az antiquáriusok ma már vidéki városokban is árulják és kínálják undok áruikat,, a falusi vásárok ponyváin is ott rikitanak a piszkos füzetek ós ha a plébános urak utána néznek, templom napjáu, a bucsu sokadalmában is meg fogják találni — nem is nagyon elrejtve — ez üzérkedés, az erkölcsrontó termékeit,, amint én magam is láttam egy alföldi falu búcsúján, nem is messze a templomtól. Hogyan tudjunk mi védekezni, hogyan tudjon a család, az iskola, söt a társadalom maga is védekezni e piacra vitt, akadálytalanul terjesztett, az emberek nemtelen szenvedélyeit melengető nyomorult fórcmüvek ellen ? Mert a piac nyilt ugyan, a konkurrencia hangosan kiabáló, a képek nap-, gáz- ós villanyfényben fürdenek, de abban van a veszedelem, az teszi nehézzé a védekezést, hogy akik veszik, titkon veszik, akik olvassák, titkon olvassák, mindaddig, mig csak tökéletesen ki nem hal a szeméremérzék, amikor aztán minden orvoslás bieony hiábavaló. Odáig jutottam el, mélyen tisztelt nagygyűlés, ahovd bevezető szavaimban céloztam. Itt minden kerülgetés hiábavaló, e betegség ellen a keuegetés, a koplalás, a külső és belső orvosságok nem használnak. Itt metsző késre, operáló késre van szükség. Hiába fog össze a család, hiába fog össze a keresztény társadalom, amig azok az üzletek fenuállanak, amig minden lelkiismeretlen irodalmi kalandor írhat és irodalmi gyáros kiadhat és irodalmi uzsorás árulhat és terjeszthet a sajtószabadság bő köpönyege alatt irodalmi fertőzést, mi ökölbe szorított kézzel állunk, mi csak negative védekezhetünk, de útját a ragálynak nem szeghetjük., Nem, mert nincs hatalmi eszközünk. És bár tudom — sok példa van előttem — hogy odakünn gúnyos ós ellenséges riadalmat fog szavam kelteni, kimondom az igazságot: az államnak, a törvényhozásnak kell szembeszállni a romboló árral. Eljutottunk a végső fokig. A sajtószabadság magasztos elve senkit nem vezethet immár tévútra. Törvényhozási intézkedést kívánunk az erkölcstelen irodalom ellen. Szólaljon meg a család, szólaljon meg a társadalom ! Alkotmányunk szeiint meg van a kérvényezési jogunk, itt minden tisztességes ember, minden osaládapa érdekelve, súlyosan érdekelve van. Legyen e nagygyűlés oly országos akoió kiinduló pontja; Istennek hála, vannak már keresztény szellemű népképviselőink, kik ügyünket magukóvá. teszik ! Élére kell állítani a kórdóst. Akarja-e a szabadéivüség továbbra is fenntartani, akar-e passzív magatartásával tápot adui az erkölcstelen irodalomnak ? Akar-e,.