Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-23 / 43. szám

2. BALATONVIDEK 1904. december 11. olyan éppen bizonyos, hogy ugyan­annyival kevesebbért odaadja — másnak. Nem, senki szép szeméért. S ha mégis megtenné, csak azt bi­zonyítaná be, hogy több érzéke van a város és annak polgársága iránt, minc azoknak, kik erre hivatva vannak. De ne szőjük tovább e dolgot, hátha keserű szóra fakadnánk ; pedig még a látszatát is kerülni akarjuk annak, hogy túl lövünk a célon s a zavart csak növeljük. Mindössze meg­ismételjük azt, amit vezető cikkünk elején mondottunk : ha igazak a mindenki által emlegetett dolgok, akkor több körültekintést és komoly­ságot kell fordítani a város ügyeire, mert ez az adózó polgárok ügye is és ne egyedül csak a pótadók per­centjének emelésében merüljön ki a kormányzati tevékenység. Ha pedig nem igazak, akkor a hír hallgasson el — — de hallgassanak el akkor a bűnbakot kereső vádak is ! A hét. — A helyzet. Választások. Kath. autonomia. A háború. Az inkvizíció. — Elitéltek a vádlottat egynéhány esz­tendőre az állam kosztjára. A biró meg­kérdezi, hogy megnyugszik-e az Ítéletben, vagy pedig fellebbez ? — Tekintetes biró ur — volt a felelet — én inkább Jejjebbezek! Magasrangu vádlott áll az ország szine előtt. Arra van ítélve, hogy egy országot kormányozzon ugy hogy mindenki meg le­gyen vele elégedve. Kemény Ítélet ! De tudja is a vádlott, hogy ez lehetetlen s azért gondolt egy nagyot, hogy majd rá­ijeszt egy Kicsit a békétleukedökre s akkor majd megadják magukat, s lesz béke lesz pénz, katona, ágyú, muníció és bátorság. Amennyi kell. A nagy gondolatot nagy ki­áltás követte — és oh csodák csodája ! Ki­vételképen nem ijedt meg senki. Sőt. Most már ők ijesztettek rá a nagy gondolkodóra s a nagy kiabálóra, ugy, hogy most újra gondolkodik, mit tegyen ? Eleinte megpró­bált — — lejjebbezui. Kétszer is. Nem használt,. Most megpróbálja a böjtöt. Ez már sokszor használt. . . . Hátha csendes okariua-zsougássá lapul össze a harci riadó?! Hátha ki lebet sok dolgot kapcsolni, jóvá­tenni egy ujabb aranyéremmel, ha nem is a harcok Írójának, de mindenesetre a béke szerzőjének ? A türelmes várás sokszor ho­zott már létre eredményt mind a két fél számára ! Közben pedig mar meg is indult olyan obst,rukció-fó!e vita, egyelőre az olasz borvámszerződés ellen. Hát majd csak lás­suk a medvét ! Az obstrukció közben pedig hirek járnak, hirek szállnak a választásról. A • népe ről annyian gondoskodnak újságok­ban és beszédekben, annyira igyekeznek »ment,eni« javaslataikkal ós annyi uj nemes és báró terem megint, hogy alighanem igazat beszél a fáma. Lesz választás, n­párt.ok is mozognak. S ha az uj választás alkalmával nem sikerül az ellenzéket leti­porni, akkor rövid idő alatt újra lesz vá­lasztás, mindaddig, mig le nem járja ma­gát az a párt, mely magát ilyen eszközök­kel tudja csak fenutartaui s csúffá teszi közben magát a népképviseleti alkotmányt is, mely csak akkor nyilatkozik meg őszin­tén, ha nem őszintén nyilatkozik meg ; azaz ha a kormánypárt irányában érez csak. Egy régóta vajudódolog, a kath. önkor­mányzat ügye is tárgya lesz a pénleken megnyílt kath. nagygyűlésnek. 1872 óta nem buják megszerezni. Pedig sokan szeretuéiv, sokat, igen sokat, mindent várnak tőle. Ki tudja ? Jó lesz benne, de alapja lehet sok szakadásnak, pártoskodásnak, békétlenke­dósuek, ha nem kezelik igen nagy körül­tekintéssel ! Akiknek még nincs, azok so­kat remélnek tőle ; akiknek már van, va­lami túlságosan nem lelkesednek érette. Nem mondjuk ezt általánosságban, de igen sokszor volt alkalmunk e dolgok felől azok­kal beszélgetni, kiknek van. Tanúság: az ember mindig többet vár attól, ami még nincs, mint attól, amit, uiár megunt, de a mit, még mindig igen szépen fel lehelne használni fejlesztés vagy intenzivebbé te­vés által. A háború pedig uemhogy csöndesed­nék, sőt erősbödik. Ugy hull az ember a csatatéren, hogy légy se több Nem egy­két, órás ütközetek folynak, hanem napo­kon át. A legutóbbi véres csaták Mukden körül hét napig vívták s bár a hirek ja­pán győzelmekről beszélnek újból, aligha ugy nincs a dolog, mint az actiumi ütkö­zet után, hol a hűn is, a római is magá­nak tulajdonította a győzelmet,, de a "győ­zelem* után mindegyik igen gyöngének érezte s igen erősen elsáncolta magát. Háború, irodalmi háború folyik itt­hon is. Százados piszkot, rágalmazás fer­tőit dezinficiálja egy nagyon komolj' tu­dós az akadémián tartolt fe olvasásában. Nosza, rajta ütnek a kis és nagy trombi­tával dolgozo »Kürtök« ós >Hiradó«-k s leszállítják a katbedráról azt, ki a tudo­mány fegyverével vértezve, nem pedig a budapesti újságírók ismert alapossága sze­rint kutat. Persze, ha rozsdás is a fegyver, m$gis rossz dolog azt kezükből kiütve látni. Igazsága és ártatlansága érzetében hallgatagon tűrte századokig az utálatos rágalmakat,. S most csak egy ember, egy­szer mutat reá a kutatásai közben kiderült igazságra, s íme, Vészi József jajgat, go­rombáskodik, reakcionáriusuak s csaknem szamárnak mondja a tudóst. Persze, azt hitte tán, hogy Ballagi katholikus ? Pedig nem az. Zsidóból lett protestánssá. Hát az angol Cobbes, a német Ranke katholíku­sok voltak ? Nem. S ők is ultramont,án reakcionáriusok, szamarak, mert kutatásaik­ban ugyanazon eredményre jutottak ? ! ígéretek. (—) A mi miniszterelnökünk valóban nagy mestere — az Ígéreteknek. Mint, ügyes politikushoz illik, mind~ járt hivataloskodása kezdetén csak ugy on­totta az ígéreteket a miniszterelnöki tárca bőségszarujából. Egyiknek -ezt, másiknak amazt, mindenkinek pedig valamit. Mert hát nehéz időkben az ilyesmik hathatós csillapító piluláknak bizonyultak. És a miniszterelnök ur sietett, is Ígéretei közül többet, különösen a zsebet érintőket be­váltani, a fizetésrendezés terén. Helyes. Ennek meg kellet lenni. Sok borongós és fájós zseb fölötte csakhamar ki is derült. A megelégítettek ezrei biz­tatóaa mosolyogtak, a miniszterelnök ur pedig nyugodtan alhatott, édes álmait egy Bimbófakadás. Párjelenet. Szereplök: Tamás, poéta 28 éves, Tilla, az ideálja, 16 éves. Tamás: (egyedül) Korán leszállt az est. A csillagok Ezernyi száma kék égen ragyog Hegyek mögül felkél a szőke hold, Meglátszik rajt', hogy éber álma volt! A csillagoknak fényes ezrei Az angyaloknak néma tömegei, Miket azért osztott e jo sereg, Mert oly rosszak itt lent az emberek . . . (nagy szünet) Falánk kigyó és semmi, semmi más Étvágya nagy, semmisem sok neki, A gazt, a bünt mohón elnyeli ! Az Istenség csupáu külső cafat, Imát osupán busás kamatra ad. Erény a bün, s ki többet vétkezik, A jóból annak több ígérkezik. A kék Isten s mindenki meghajol Előtte, rá ha szert tesz valahol. Szemfényvesztő a vén, az ősz, az agg . . . Csupán, mert ólt, jut néki hódolat,! S a sziv? Ki tudja, hogy milyen is az ? Ezernyi eszme ós egysem igaz ! Tilla: (Bátortalanul az ajtón benyit.) Tamás ! Tamás: (Arca hirtelen felderül, rlilla felé rohan.) Te ugy ? Szivemnek lángja te ! A tündérek mesés országa se Terem te nálad szebb virágot! Tilla : (Pirulkodva.) Ó! Tamás : (egyre lelkesebben.) Szépséged ésszel fel sem fogható ! jiigy más világba visz a képzelet, Ha megpillant,lak, lányka, tégedet, Egy más világba, hol tündórfiak Lopnak tündérajkakról csókokat; Egy más világba, hol a lány szeme, Egy-egy nap csábos fénytekintete ; Egy más világba, hol a szerelem Rózsija nyilik minden kebelen. A kebleden nem egy, de száz virág Virul, árasztva mámort, illatárt S ha itt halnék meg, édes, kebleden, Virág között hunynám le két szemem S szivem tovább dobogna még . .' . Tilla : (előre lép, kötényével játszik: Ugyan! Tamás : Igen : Nem sirba vinne az utam! A mennybe fel ! Mert, hisz a kebleden Nyugodva, mennyben érezném magam. Tilla: Poózisodnak tuljó kedve vau. Szavad ezért komolynak nem veszem ! Ha rímeidnek jázminvirág csokrát Hazugmód, egy vén asszonynak fonnád, Tunikáját félredobná menten. S azt mondaná; tiéd vagyok szentem! De én kicsiny, csitri láuyka vagyok S verseidnek kurta határt szabok ! Addig zengjen csak dalod a lanton, Mig a rántás kozmás lesz a — sajton . . .... (maró gúnnyal) Mióta csak divatja van a versnek, Minden poéta rimbe vall szerelmet! Verslábon jár a sziv a szöp leányhoz, Anyóst a vő csak jambusokban átkoz Ne mossa köuy tovább a kendő partját, Divat szerint, daktilokba facsarják ! S a költőkorcsma sovány étellapját Ezentúl majd csak spondeusba adják Es nem kapával ássuk meg sírunkat, Trocheussal temetjük el magunkat ! A tószt nem hangzik többé labzikon Helyébe lép a fürge disztikon ... De ón nekem, te rimek szép lovagja, A szí vemet a vers biz' át nem hatja . . A sok poéta mind ilyen . . . Keszthely, Balatonpart és környékéről rendkívüli nagy válazs­tékban kaphatók Sujánszky József featé^f

Next

/
Thumbnails
Contents