Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-02 / 40. szám

2. 1JALATONVIDEK. 1904. október 2. várni tehát, nem 'ohet. A vármegye- gaz­dasági egyesület figyelmébe ajánljuk ezt. Teeyen lépéseket, hogy a hasznos fordulat bekövetkezzék mielőbb. HÍREK. — A közönség figyelmébe. Októ­ber lió második vasárnapján, tehát mához egy hétre lesz a templom felszentelve, miután az orgona is készül már. A felszentelést Bita De­zső dr. apát, egyetemi tanár végzi, a szent beszédet pedig Rhédey Gyula dr. veszprémi apátkanonok, a ki­tűnő egyházi szónok tartja. Minden félreértés, vagv neheztelés elkerül­hetése végectjóelöre figyelmeztetjük a közönséget, hogy a felszentelési szertartás alatt senki a templomba be nem mehet; csak utána lesz a künn várakozó ájtatoskodók számára felnyitva. — Olvasóinkhoz. Nem kíméltünk fáradságot és utánjárást, hogy a szel­lemi szórakoztatás tekintetében la­punk m. t. olvasóinak minél jobbat nyújthassunk. Már a nyár folyamán hoztunk tárcát előkelő iróKtól s ma ismét kettőtől hozunk cikket a tár­carovatban. Az ifjú költői generá­ció egyik legtehetségesebb tagja, Balla Miklóstól hozunk egy remek verset és Bródy Sándortól, kinek neve ismertebb, hogysem irni kel­lene róla, egy pompás tárcát. S még reményünk van, bog)' legközelebb hozhatunk ujaktól is. — Október 4. Holnapután lesz öreg királyunk névnapja, melyet HZ egész or­szágban hagyományos kegyele' tel ülnek meg. Városunkban a hivatalos istenitis/te­let 9 órakor lesz. — Október 6. Az aradi gyásznap ! Magyarország dicsősége s a zsarnokság gyalázata e nap. Arcába szökik a vér an­nak, ki a szomorú nap történetét olvassa, szive fáj, ki mai élt akkor és hallotta a borzasztó Ítélet hírét. Az aradi tizenhárom! Szükséges, hogy a szent ügynek vértanúi legyenek, mert vérük megtermékenyíti az eszmét, az eszme pedig uj emberekel. lel­kesít meg késő századok után is ! Magyar, vost ? Nem mert elmozdulni az ágy mellől, várta, hogy egy világos pillanata legyen a haldoklónak, hogy megkérdezhesse tőle. . . Hiába várta. Az nem ocsúdott tel többé. Bár egy-egy percre egészen csendes volt, rá is nézett, hosszan, különösen, ta­lán mondani is akart valamit. De nem tu­dott többé, csak egy szót, hiába kérdezték, késztették. Az utolsó negyedórákat élte, a legutolsót. Befordult a fal felé és mormolt vala­mit. Tessék . . . Nem értem ! — könyör­gött a szolga Ismételte hangosabban . Egy váltó . . . Az asztalomon . . . Ovatolni . . . holnap ! — monJá ós meghalt. * Nem volt IOSSZ ember, csak nagyon különös, még végrendeletet aem hagyott hátra. Sokan voltak a temetésen ós ínind­anuyian kérdezték maguktól egymástól : »Minek, kinek gyűjtött, ?!a Kinek, kinek, kinek ! hangzott a kérdés a temetési kó­rusba. »Kinekc, kérdezte magában a szolga, vivén elől a gyászflóros keresztet. szeresd hazádat, melynek ilyen fiai voltak; ! s ha tudsz, légy különb mint. ők vol'ak ! — Értesítés. Főmagasságu Vaszary Kolos bibornok, hercegprímás 0 Eminen­tiája által Keszthely város szegényei segé­• lyezésére tett alapítványának 2000 koronít tevő félévi kamatai, 0 Eminentiája alapító levelének 3-ik pontja értelmében f. évi ok­tóber hó lö-én kiosztatni fognak. Felhívom mindazon keszthelyi születesü s illetve il­letőségű egyéneket, kik eztn alapítvány kamataiból nyerendő segélyre igényt tar­tanak, miszerint ennek elnyer'etése iránti igényeiket október hó 10. napjának déli 12 óráig a városház tanácstermében. a hiva­talos órák alatt, (d. e. 9—12-ig) jelentsók be. Keszthely, 1904. szeptember hó 26-án. Nagy István városbíró, bizottsági elnök. — A főispán Sümegen. Hertelendy Ferenc vármegyénk főispánja mult hó 26-án tette első hivatalos lát.ogatasát. A városban mindent, megtettek, hogy a főispán fogad- j tatása minél ünm-pótyesebb ós szívélyesebb legyen. Reggeli 8 órakor a főszolgabírói hivatal előtt óriási közönség gyülekezett össze, mely koc-ukou a járás határáig elébe ment a főispánnak. Itt Barcza László csab­rendeki nagybirtokos a járás közönsége ne­vében szép szavakkal üdvözölte a főispánt, ki válaszában kijelentette, hogy örömmel jött a sümegi járásba, hogy közvetlen érint­kezés által szorosabbá tegye azt a kapcsot, mely Őt e járás közönségéhez fűzi és szí­vélyesen megköszönte az üdvözletet. Ez­után megindult a menet Sümegre. Az első fogat.ou ült Sólyomi főszo'gabiró és Kará­í csony szolgabíró, a második fogaton Her­telendy főispán és Barcza Lá<zló, utánunk beláthatatlan sora a fénx^-s uri fogatnak. Sümegre érve, a Flórián-téren impozánsan díszített diadalkapu várta az érkezőket. A diadalkapu mellett a sümegi tűzoltóság ál­lott, sorfalat Krisztinkovics főparancsnok vezetése mellett. A föispáu közvetlen a köz­ségházára hajtatott, hogy a nála tisztelgő küldöttségeket fogadja. Első volt e tisztel­gők között Sümeg nagyközség képviselő­testülete Pozsonyi József községbiró veze­tésével. Utána sorban következtek : A ro­mai katb. papság Németh János sümegi plébános, az izr. hitközség Fischer Ignác dr. hitközségi elnök, a kir járásbíróság Siivegh kir. jbiró, a magyar kir adóhivatal Miksy adótárnok, az állami reáliskola ta­nári kara Kellemen Károly dr. igazgató, a községi elemi ós felsőbb leányiskola Bánfi Alajoa igazgató és vésr'M a süm*gí tűzol­tóság Krisztinkovich főparancsnok-vezetése mellett. Hertelendy főispán egyforma le­kőtele ő szívességgel fogadta a küldöttsé­geket., néhány köszönő szót intézve hozzá­juk. Majd egyenként bemutattatta magának az egyes küldöttségek tagjait és mindenki­hez volt. pár barátságos szava. Ezután a főispán megtekintette h .sümegvidéki gaz­dakör által rendezett, tenyészállat kiállítást, ét részt, vett a zsűri muukájában is. mint az I. bíráló csoport elnöke. Tetszését fe­jezte ki a kiállított marhák felett és több kiállító gazdát, barátságos megszólítással tüntetett, ki. Délben, mikor Illés Rafael a premontreiek türjei rendházának főnöke a kiállítást berekesztette, a főispán Sólyomi főszolgabíró házánál tett látogatá-1.. 1 óra­kor a Korona szálló dísztermében 150 te­rítékű bankett volt, melyen számos felkö­szöntő hangzott el. Különösen viharos tet­szést aratott Hertelendy főispánnak a járás közönségére mondott szellemes pohárkö­szöutője. A társaság az alkonyi órákig ma­radt együtt. A főispán Sümegről les9n­cet.omaji birtokára utazott. — A király a tüdőbetegekért. A ki­rály legkegyelmesebben elrendelte, hogy a József Főherceg Szanatórium Egyesület­nek, mely már a tavasszal hozzákezd az első népszanatorium építéséhez, a budapesti királyi bérház egyik földszinti bolthelyisége ingyenesen engedtessék át az egylet hu­mánus céljaira. Ugyanis az egyesület sors­játékot rendez és a sorsjáték igen értékes nyereményeit a királyi bérházban teszi köz­szemlére. A József Főherceg Szanatórium Egyesület sorsjátéka iránt megyénkben és városunkban nagy érdeklődés nyilvánul. — A > Keszthelyi Hírlap* mult, heti számának szerkesztői jizenetek rovatában a Keszthelyi Iparos Dalárda Pécsett kivívott győzelme feletti sajnálkozást olvastunk. Ke­belünkbe tartozó ós az összes iparosság — de még sok másoknak is általános elisme­rését biró testületet csipkedő ezen üzenet, azért a józan Ítélőket megbotránkoztató, ezen nem első oktalan piszkálódásra kény­telenek vagyunk a Kesztkelyi Hirlap tek. szerkesztőjének figyelmét a következőkre felhívni : A szerkesztő ur által is elismert érdemű Regeiisperger Ferenc kiállitásra vitt9 munkájának termékeit és a mint ki­tűnt, érdemeit éremmel tüntették ki. Na­gyon örültünk ennek, amely örömünknek kifejezést is adtunk és mi is kivánnók, hogy többen is mutatnának érmet. És a mikor ezáltal iparunk fejlődését látnók, nem kevésbé az iparos-iág intelligeutiájának a legszebb szírvonalon állását fedezzük fel abban, hogy a nehéz munka után nemes szórakozásban talál élvezetet. Mi ezt ép oly érdemnek tartjuk, mint a munka érde­mét s legyen szives a szerkesztő ur utána járni, hogy talál-e még valakit önmagáu kívül, aki nem igy gondolkozik. Szegény­ség vitézeink (?) kik ideális lelkületükkel a dalban találnak élvezetet, melynek neme­sítő hatásáról sok okosat, hallottunk már ; s oly szépen művelték e téren magukat, hogy nz ily irányban működőket becsülni tudók által létesített versenyben is réizt vehettek. Meg is cselekedték ós ott levő, tán szakértelemmel bíráló bizottság a kifej­tett eredményt egj T majolika csutora disz­• árgygyal jutalmazta. Hogy ott az érdem elismeréséül nom lyukas krajcárt, sem ér­met, se négyemeletes házat nem adtak, melynek bármelyike is mindig csak az ér­dem jutalma volna, — anyagi tekintetben nem tartjuk illőnek ennek birálgat.ását azon nemes idealistákkal szemben, kik azon tár­gyak adásával arra törekesznek, hogy az emberek jóérzését, lelkületét nemesítsék, az embereket testvérekké, nem pedig bármi viszketegségből folyton másokat rugdaló­zokká tegyék. Városunkban hasonló mun­kában minden haszon nélkül, sokszor áldo­zatokkal működő vezérférfiak pedig ép oly kevéssé várják az önök hírlapi'ói szak véle­ményeiket és 3, már oly jól ismert arcok szerinti elismerésüket, ; mert jól tudják ök is, meg mi is, hogy minden tett magában hordja jutalmát, esetleg büntetését, a mit. a szerkesztő ur körében tapasztalatból is töMien tudnak, cl szerkesztői üzenetek ro­vatában irt többszöri támadásából azt, ta­pasztaltuk, hogy az ön által látott szálkák­nak egyike a ke-zthelyi iparosság is, a ki nagyon csekély szabad idejét okos dolog­gal óhajtja tölteni, nem pediglen veszeke­déssel, avagy az itt divó és szenzációt váró liirlapi polémiákkal, a mehet, mi is azt hisszük, hosszú írói működés és rendkívüli kimagasló rátermettség után kellene még elsajátítania. Azért elhatározta ismételten az iparosság, hogy jobbnak látja ezután is eddigi nemesebb élvezeteit megkeresni. S mivel a miáltalunk jónak látott és tapasz­talt életrendszeriink, mely a társadalmi életben még senkinek sem szolgált, akadó­kul, az ön vélemóuyóvel egyezik össze, kér­jük, hogy a keszthelyi iparosságot érdeklő és békés nyugalmukat csak háborgató lap­töltelékekkel lapjának fizetőit, .kik hasonló álokoskodásain megbotránkozhatnak, többe terhelni ne méltóztassék. Ki nemesen szórakozik, még nemesebben dolgozik ! Keszthelyi ipartestület. — Templomunk felújítására adakoztak. (XV. közlemény.) K«szthely város közön­sége 2000 K. Jankó Péterné 5 K Hinger Irén gyűjtése Szántódról 20 K. 90 f. Pit­roff Etel Kaposvárról 6 K. 20 f. Szabó Margit N.-Vitáról 9 K. Salamou János Keszthelyről 10 K. Oltay Guidoné urnö gyűjtése 103 K , eliez járultak Oltay Gui­doné 20 K. Kemény Audorné 10 K. Be­zeródy Sarolta ós Mariska 5 K. N. N 3 K. Vida József plébános 10 K. Vida Já­nos plébános 10 K. Hajba Mihály plébános 20 K. Szabó Antal plébános 4 Havasy József plébános 4 K, Zanathy Bódog ple-

Next

/
Thumbnails
Contents