Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1904-01-31 / 5. szám

2. BALATONVIDEK 1904. január 31. nem lehet. De az a magyar ember, aki a magyar föld népének szolgá­latára szövetkezetet alapitott; az, aki a hitelszövetkezetek terjeszté­sének szükségét nemcsak hirdeti, hanem mozgatja is; aki a Balaton vidékének fellendítése érdekében önmaga, mint birtokos, többet tett Zala vármegye eddigi összes főispán­jainál azzal, hogy a balatonparti vasút építését szolgálta; aki az olasz bor beözönlése eílen tiltakozó szavát nem egyszer emelte fel il­letéke^ tényezők előtt, rámutatva a magyar bortermelők károsodására; az, akinek egyéni szeretetreméltó­ságát nem a magyar középosztály hagyományos elfogultsága befolyá­solta, hanem az embertársai érde­kében folytatott önzetlen munka acélozta az egyszerűségre: az a ma­gyar ur, még a széttagolt politikai viszonyok között is, érdemes arra, hogy iránta bizalommal legyenek e vármegye külömböző felfogású ré­tegei. Ugy gondolkodunk ugyanis, hogy az eféle közgazdasági tevékenysé­get kifejtő főispánokra van inkább szükség, mint politikaiakra. A köz­gazdaság alatt pedig nemcsak a nagy és középbírtokos érdekkörei­nek a kielégítését értjük, hanem a nép, a földnépének gondozását is. az iparnak, a kereskedelemnek a vé­delmét is. Tudva van, hogy szegény a ma­gyar nép. Alig birja már terheit.Földje eladósodva, ki van szolgáltatva az uzsora legkülömbözőbb formáinak ; a csalók, a szélhámosok üzelmei­nek. Szóval, az u. n. »modern élet< számtalan nyilvános és alattomos ellenségeink. Az ezek ellen való védekezés, a föld népének megvé­dése a kizsákmányolás ellen, na­gának a törvényhozásnak kellett a szo­rongatott kedves énekesek védelmére siet ni. Vannak vidékek, honnét teljesen ki­pusztították a hasznos madarakat vagy a féktelen üldözéssel végkép elrontották őket — hogy még hírmondónak sem ma­radt belőlük. Es a mily mértékben pusztultak ki az ember e hasznos munkatársai, abban a mértékben szaporodtak el a kártékony férgek : filoxera, pók, rovarok stb. Ezer és ezer napszámos munkaerő­nek kellene pótolnia azt a munkát, melye­ket egyes énekes madárfajok a kárté­kony férgek és rovarok pusztításában az ember javára fordítottak. Ez tehát eredménye annak ae üldö­zésnek, melynek a szegény munkás ma­darak áldozatul estek. De az üldözött, madárfajok mellett más hasznos munkásai is vannak az em­bernek — mint pld. a bőregerek, a tövi­ses vagy sündisznók, békák, vakondo­kok stb. Es ki hitte volna, hogy p divat a •földalatti világ rejtelmes élőlényeire a va­kondokokra is ádáz szemet vessen? Hogy a bőregerek, sündiszuók stb. sem élnek folyton derűs napokat — bi­aonyos. — Örül az ember, ha egyet-egyet eiinegre Húzhat. gyobb érdek minden másnál, mely »jelszó« szerint kívánja sorakoz­tatni a polgárokat. Hisz ha teljesen tönkre megy, akkor már egészen közömbös, hog}' liberális, független­ségi, vagy néppárti cégér alatt ment-e tönkre ez, a magyar álla­mot ezeréven át dicsőségesen fen­tartó magyar faj. És mert főispánunk eddigi mű­ködése a magyar faj szeretetének kétségtelen mértékéül tekinthető, kétszeresen örvendünk beigtatásán. Nem egyoldalúságot, hanem ál­talánosítást, nem parciális érdek­kieg}'enlitést, hanem a köz érdeké­ben való önzetlen munkálkodást je­lent az ő megjelenése. S ki mondhatja, hogy nincs szükség az önzetlen munkásra? Legyen hát üdvözölt tövises ut­jain, mint akiről hisszük, hogy, mint fia vármegyéjének, szeretettel gondozza szűkebb hazája érdekeit és jövetele, bár életet jelent, de bé­nulást — esetleg halált is jelentsen mindenütt, ahol az igazság meze­jén a gyom ütött tanyát. A hét. Borul, borul a politikai látóhatár. Vészes sejtések felhői fenyegetőznek, a zenithtől a nadirig eltakarva a tiszta lát­hatás lehetőségét. A magyar vezényszóért, az önnálló magyar hadseregért harcoló 48-as töredék s az annyiszor gyanúsított, néppárt azonban tovább folytatja a har­cot s ök is, dt> az egész orzzág is kíván­csian várja a Wien-ben járt miniszterel­nök három hétre «ludegre» eltett harag­jának kitörését. Közben pedig paktál?,sok, kormányválság, az összes pártokból alko­tott uj minisrnterium s más ily hirek te­szik érdekessé és izgatottá is a vita fo­lyásit. Ebből ugyan egyhamar ki nem oko­sodik senki, annak dacára, hogy a •Ha­zánk* a kibontakozás útját olvasóinak ter­veivel keresi, kiknek érdekes terveit, me­lyek persze nem egytormák, naponkint közli. Hagyjuk ezt most; de ne feledkez­zünk meg Istent kérni, m nt őseink tették válságos időkben, hogy atyai jósága vigye ki mi szegény és tagadhatatlanul nehéc időket élő hazánkat . . . ilstanóvja nagy csapástól mi magyar hazánkat !» ­Itthon pedig nagy üunepségek kő­zött beiktatták az uj főispánt. Erdemeit, beléje helyezett várakozásunkat lapunk vezető cikke méltatja ; s ha nincs is az egész vármegye vele egy politikai párt­álláson, mindenki és mi is főképen be­csüljük benne a tett,, a munka emberét, tudva azt, hogy akinek oly eredményes mult s a múltban oly önzetleu muukás­ság van háta mögött, ezt erőszakos poli­tikával, mások politikai meggyőződésének elnyomásával megsemmisíteni nem fogja. Mi Zalavármegyében nem szoktunk hozzá az erőszakhoz, itt még miniig szabad a meggyőződés, szabad annak követése ! Maradjon is auuak ezentúl is ! Az ő neve sehol sem hiányzott eddig, hol a kis em­berért, a magyar földért tenni kellett; hisszük, hogy az uj főispán el nem feledi, meg nem tagadja a régi igaz magyar Her­telendy Ferencet . . . F. hó 27-én indult el birtokáról, Le­sencze-fomairól, honnan fél 10-kor érke­zett B.-E<iericsre, hol is a tapolcai járás föszolgabírája üdvözölte keresetlen szavak­kal. Akkora szeretettel azonban talán egy járás sem fogadta, mint a keszthelyi. Az állomás fényes zászlódíszt öltött, kedves vendég jöttét jelezve. Meg is jelent a per­rouon az egész város intelligenciája, a vá­ros képviselőtestülete külön csoportban, Nagy Istváu városbiróval élén. Háromne­gyed 11-kor robogott be a va3Ut, melyet SteinA. osztálymérnök vezetett. Viharos ól­jen fogadta a vonat szalonkocsijából ki­szálló főispánt, kit Takách Imre főszolga­bíró üdvözölt igen formás, talpraesett kis beszéddel, tolmácsolva a járás szeretetét, tiszteletét ós hü ragaszkodását, s kérve a főispán jóindulatú tamogatását. Meghatva felelt a beszédre az uj főispán s meg­ígérte, hogy miut zalamegyei is, tehát kétszeres okból fogja minden tehetségét és idejét megyéje jólétének előmozdítá­sára, de különösen a Balaton vidékének - csak De jaj rajtuk mikor De ez nem megy vérbe amolyan portyázó hábornskodás. lesz akkor ezeknek is, ha a divat üt. Nem lehet talán messze a kor, pl. muffdíszül bőregereket használnak. A boa után már ök következhetnek. Mind­érieknél hasonlíthatatlanul veszedelmesebb manapság a vakondokok élete A harc ma vakondokvára körül dül. Mig Szt. Pétervár ós Tokió diplomatái hónapokon át váltogatják a «jegyzékeket» s kétszer is meggondolják mig fegyvert ragadnak — a szegén}- sorsüldözött va­kondokok minden ultimátum nélkül egy­szeriben megkapták a divat diplomatáitól a hadüzenetet és menten megindul rá az «ellenségeskedés." Vakoudokvárban az ellenség — hang­zik a falusi szatócsboltok rőfös diploma­táinak harci kiáltása. Harminc, negyven fillér minden egyes vitéznek, ki egy-egy vakondokvárat sikerrel ostromol és a va­koudokot élve vagy halva beszállítja. Ásók és kapák százai villannak meg. Száz és száz fillérszomjas harcfi száll ost­romra, a mezők ós rétek sikságain tar­kálló vakondvárak vulgo pucokturások ellen. Tudjuk a történelemből hogy télviz idején a legelkeseredettebb, ellenfelek is — téli hadi szállásaikra vonulnak vissza Vakondokvárának nincs kegyelem. 1 Öt-hat fokos hidegben, dideregve, meg­görbülted áll a harcfi kó<z*Mi a támadó háborúra, mihelyt az ellenség földalatti mozdulatait kikémlelte. Ha földalatti tekervényes utain és oelláinak laby rínthusaiban sikereseu mene­kül az üldözött — a harcos ujabb takti­kába — a kiéheztetéshez fog. Igy megy ez mig csak hurokra nem keriil a várur, melyet azután a zsákmányul ejtett többi vakondokkal zsinegre fűzve visz a harcos a szatócshoz, hol is megfelelő számú fil­lérekben menten folyósítják a zsoldod — Száz meg száz széthányt pucokturás, fel­dúlt vakondokvár hirdeti a tanyai somo­gyi rétségeken a háború dulásait. És a zsákmányul ejtett pucokbőrök százai ván­dorolnak messze-messze országokba, hon­nét, majdan muffdiszként kerülnek vissza oda, honnét világhódító útjukra indultak — a boltokba, holt bizonyságaiul a divat szeszélyeinek. Ha vakondokvára ostromának okait az elfogulatlan historikus tárgyilagossá­gával oknyomozási alapon kutatjuk, meg kell állapítanunk, hogy a vakondokra a legújabb divat hozta ezt, a veszedelmet. Szemet vetett a vakondok csillogó íényfi, puha bársonyos szőrméjére, melyet muff­takarónak szánt. Ez a magyarázata annak, hogy eg}'es falusi kereskedők 30—40 fillért adnak Keszthelyi $ # gazdász papír • © 50 finom csont levélpapír, 50 boríték diszes dobozban 1 korona 20 fillér, ^apfyaió Sujártszl^ József l?ön?r> és papirl^eresl^edésében KESZTHELYEM

Next

/
Thumbnails
Contents