Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-12 / 24. szám

1904. jnnius 19. BALATONVIDÉK 5. teljes pompájában volt. Itt. nagy számú intelligens közönség várta őket, hol Csathó Alajos polg. iskolai tanár néhány lendületes szóval fogadta őket. A szives Istenbozottra Ullerich Gyula igazgató fe­lelt a lelkes fogadtatást megköszőnye. A »Hullám« szállóban uzsonna volt ezután ; majd felvonult az ifjúság zászlósán a Festetics-szoborhoz, hol Erödi Ernő énektanár vezetése alatt két éneket: a Jeligót és egy királyhymnust énekelt re­mek énekkaruk. Azután Ullerich Gyula igazgató gyönyörűen méltatta Festetics érdemeit. Tuü Géza VI. o. növendék Jókai remek gondolatait szavalta el, mi nagyon meghatotta a közönséget. Ezt mondta: Akié a föld, azé a liaza, Aki a főidet mi­veli, az a hazát emeli. Az ekevas a mi fegyverünk, mely a nagy világtusában népünket diadalra vezeti. A munkás iz­zadó tenyere az Urszág igazi aranybányá­ja. Aki vezérünk volt a földmivelés ujjá alkotásában, a Georgicon erős várának megteremtője : az volt az uj honalapitó. Legyen megörökitve neve s emléke ércben és ércnél gazdagabb emberi szivekben és — búzaszemekben. Ezek alatt az eső csak ugy s-zakadt de a lelkes közönség mindvégig kitartott. Innen az ifjúság szállására vonult, melyet Keszthely lelkes elöljárósága számukra díj­talanul rendezett be. Az ifjúság széfszéledt a város meg­tekintésére — felkeresték a »Balaton« mu­zeumot, gazdasági tanintézetet. Este 7 óra után lampionos kísérettel vonultak le a Hu lámhoz, hol az ifjúság dalköre hangversenyezett. A közönség ámulattal hallgatta a kis dalosok remek és precíz dalát. Hyet Keszthely még alig­ha halott. Ilyeu hanganyaggal csak Bu­dapest iskolái rendelkeznek. Közben-koz­ben egy-egy ifjú szavalt; szavalataili is köztetszést arattak, de az énekkar minden kísérő hangszer nélküli éueke valóban frap­pirozta a közönséget. A programm a kö­vetkező volt : 1. »Magyarország patroná­ja«. Régi magyar egyházi ének (1685), énekelte az ifjúsági daloskör. 2. Erdódi Ernő: »A tavsszc. Műdal, énekelte az ifjú­sági daloskör. 3. Szavalat, előadta Magyar Ármin VI. oszt. tanuló. 4. iKuruc da­lok*. Énekelte az ifjúsági daloskör. 6. Sza­valat, előadta Rudas Imre, VI. oszt. tanuló. 6. Erődi Ernő; »Szűlőíőldem«. Énekelte az ifjuiági daloskör. 7. Magyar népdalok, énekelte az ifjúsági daloskör. 8. Tréfás mo­nológ. Előadta Gellért Lajos VI. oszt. tanuló. 9. A muzsikus éa a krokodilus. Tréfás kar. énekelte az ifjúsági daloskör. Hangverseny után táncra perdült az ifjúság, mely a késő órákig tartott ; Óri­ási közönség volt a csúnya idő dacára is. 10-én reggel 6 órakor indultak külön ha­jón B.-Füredre hova déli 12 órakor ér­keztek meg. Itt meget ádeltek, megízlelték a híres savanyu vizet, 2 30 perckor indul­tak külön hajón Siófokra ós innen vona­ton haza, felejthetetlen emléket hagytak hátra. Köszönet a város elöljáróságának, a tantestületeknek, Murai Lajos igazgatónak, kik páratlan buzgalommal karolták fel kivándorlásuk ügyét. Hisszük, hogy szí­vesen gondolnak vissza Keszthelyre, bár örömüket elrontotta az idő. Végül megemlítjük még, hogy a heiybeli tűzoltóság is tevékeny részt vett a mozgalmas időkben, a mennyiben az estélyen a rendet fenntartani Harasztovits, Szollár, Juhász és Bognár Imre urak vo­zérlete alatt volt szives, az elemi iskola előtt pedig egész éjjel őrséget állított, Ez igazán elismerésre méltó figyelem és áldozatkézség volt részükről. Gazdászok tanulmányi kirándulása. A helybeli kir. gazd. tanintézet III. éves hallgatói ez évi nagytanulmányi ki­rándulásukra Stsnkovics János, Faber Sándor tanárok ós Berger Károly intéző vezetése mellett Frigyes főheroeg bélyei (Baranya m.) birtokára f. hó 5-én délben indultak útra. Útközben Pécsen megpi­henve másnap reggel 5 órakor folytatták utjukat s fél 8 órára Mohácsra értek. A pályaudvarnál Kait József urodalmi fő­tiszttartó jelent meg a tanári kar ós hall­gatóság fogadására, a ki lelkes szavakkal üdvözölte a vendégeket. A bemutatkozás után a pályaudvaron levő 15 urodalmi kocsiba ültek s azonnal útnak indultak Sátoriscsa gazdaságba, hol Zitierbarth Ist­ván s. liszt üdvözölte a megjelenteket, majd a 30 k. h. terület komló per­metezési módját, gőaszáritó stb. helyisége­ket tekintették meg. Innét a főtiszttartó remek parkjába mentek, melynek megtekintése után a ma­jorba állattenyésztés megtekintésére indul­tak. Már az első pillanatban a major ós épületek pildás tisztasága és jókarban tartása vonta magára a szemlélők figyelmét; de annál jobban meg voltak lepve, mi­dőn az istállóba lépve eredeti tiszta vérű részben importált részben pedig saját ne­velésű Schorthorn és Khulaudi apa ós anya állatokat ós ezeknek kereztezését volt al­kalmuk megtekinthetni. Kait József fő­tiszttartó a legnagyobb részletességgel is­mertette tenyészetük célját ós módját, s az elért eredményeket. E major tüzetes meg­tekintése után újra Főherceg-lakra haj­tattak, hová egynegyed 1-kor érkeztek meg. A k stély előtt fogadtatásukra mag­jelentek Nemegyei Akos igazgató, Szakváry E. titkár, Rechtenberg Arthur számtartó, Kisfaludy Zsigmond, lovag Schwerdtner Gyula főintéző, Günther József orvos Krause Gyula mérnök, Meschnigy József segédtiszt, Tannert Adolf ga^l. segéd stb. Nemegyei Akos igazgató szives szavakkal üdvözölte a tanári kart s a gazdá zokat, a tanári kar és a hallgatóság nevében Stan­kovois János meleg hangon válaszolt. Az ismerkedés után a tisztikar a tanárokat szobájukba vezett«, mig a hallgatóságot Tannert Adolf gazd. s. tiszr, vezette el a külön ecélra,lombokkal, koszorúkkal,hercegi s magyar címerekkel, zászlókkal gazdagon feldíszített terembe, mely az összes hall­gatóság befogadására szolgált. Az épület bejáratánál hatalmas diszkapu volt feláll­litva s az épületen is 4 óriási, magyar nem­zeti szinü zászló lengett, mig a helyiségben levő ablakokan a függönyt szintén nem­zeti szinü lobogók helyettesitették. Itt fél 2 órakor az ebéd vette' kezdetét a nagy vendéglőbe, melynek homlokzatán szin­beu óriási nemzeti lobogó ékeskedett. Aterem­1 ós, mely pazar díszítése mindannyiokat meglepte,- a tisztikar már teljes számban jelen volt. Az ebéd alkalmával Stanko­vics János tanár mondott magas szárnya­lású felköszöntőt, melyben éltette Frigyes főherceget és családját. Majd Kisfaludy Zsigmond ny.-számrartó mondott nagy lelkesedéssel fogadott felköszöntőt üdvö zölte és éltette a gazdasági tanintézet ta­nári karát és hallgatóságát. Faber Sándor gazd. tanint. tanár mondott lendületes tósztot, melyben a főherceg tisztikarát éltette. Tóth Gyula hallgató ugyancsak a tisztikarra emelte poharát. Végre pedig Rechtenberg Arthur számtartó beszélt — bár németes kiejtéssel, éltette a tanári kart ós a hallgatóságot. Az ebéd után Krause Gyula urod. mérnök vezetése mellett első sorban a gazdasági gépgyárakat, telepeket, műhelye­ket tekintették meg : az asztalos műhelybe jutva, hol a legközönségesebb munkáktól a legfinomabbig mindent házilag állíta­nak elő; innét a kovácsműhely be tértek, hol óriási aparatussal dolgoznak a szük­séges dolgok előáliitásán. Kölőnösen meg­ragadta itt figyelmüket a 80 kg. sulyu gőzkalapács. Majd a gépgyárban legkülön­félébb gazdasági gépek motorok stb. elő­állítását, illetve javítását volt alkalomub láthatni. A nyersanyagot a főherceg tes­seni gyárában állítják elő. Innét a bognár majd pedig a nyer­ges műhelybe jutottak, hol a gazdaság e szakba végó, összes szükségletét házilag állítják elő. Ezután a fatelep megtekinté­sére indult k, majd a 'gőzfürész telepek­hez értek, melyek szintén üzemben voltak. Ezen gazdasági gépgyárat, malmot, dina­mót, jéggyárat egy 30 H. P. gőzgép hajtja. Ezen gazdaságban az állattenyész­tés ép oly irányban lesz vezetve mint a sártoristyai gazdaságban. A tejtermékeket miután értékesíteni nem lehet, vajat ós sajtott készítenek belőle. Megtekintettük a takarmány előkészítő kamrát, mely a legmodernebb gépekkel van felszerelve melyeket a házilag előállított H. 6. H. P. motor hajt. Ezek megtekintése után ugyan e gazdaságban levő sertés tenyésztést, néz­ték meg, mely szintén legnagyebb körül­tekintéssel lesz kezelve. A sertés istáló ia különösen felköltötte figyelmüket mely mintául szolgálhat bármely gazuaságnak. Ismeretüket ekkóp gyarapítva, folytatták utjokat Herceglak felé, hol lovag Schwerdt­ner Gyula főintéző üdvözölte őket. Ezen gazdaságban is példás ós feltűnő tisztaság uralkodott; Azj állattenyésztés szintén aa előbbiekhez számítva űzetik,J Innét Puszta Hatvanra mentek, a hol különösen feltűnt a növendék állatok gondos nevelése. Ezután Kislakot; tekintették meg, hol a hízó, tejelő növen­dék és tenyészállatok tűntek fel, Kislakról vissza tértek Föherccglakra, hol megva­csoráztak. Több loaszt hangzott, el Faber Stankovics^tanárok részéről. Másnap reg­gel Jeszeföldre inga'tak, hol Kummel Ala­jos intéző vezesóse alatt első sorban 15 k. h. komlóterületet tekintették meg. Innét vál­tott fogatokon, ennek egyik majorjába men­tek, hol az állattenyésztés ugyancsak a fenti ismert módon űzetik. Majd, megnézték a mangalica sertéstenyésztést, mely egy vérben lesz tenyésztve, később egy ma­gyar tinócsordát szemléltek meg, mely ki­zárólag gazdasági igás erő előállítása cél­jából lesz tenyésztve. (Vége kőv.) HÍREK. — Epyházmegyenk 900 éves jubile­umára, mely tudvalevőleg 1909 ben lesz, az egyházmegye főpásztora B. Hornig Károly fejeiimi alapítvánnyal kezde meg az előké­születet. A mult napokban tette le ugyanis az első 100.000 koronát, mely alapját ké­pezi azon összegűek, melyből a veszpremi székesegyházat fogják átalakítani és kibő­víteni a jubiláris esztendőre. Tekintve a magasztos célt s az összeg nagyságát,a bőkezű főpásztor ez ujjabb cselekedetét a legna­gyobb tisztelettel hozzuk tudomására egy­házmegyénk közönségének. — Szerenád. Kunc Adolf drt., a csornaprómontrei kanonok rend praelatusát, itt időzóse alkalmából a főgymnasium ze­nekara szerenáddal lepte meg. A főpap­nak igen tetszett az ifjúsági nagy zenekar pompás játéka. - A nagykanizsai főgym­nasium ifjúsága kedden este az érettségi vizsgálatok miniszteri biztosát, dr. Burány Gergely főgymnaeiumi igazgatót Keszt­helyről a piarista társházbau vaosora alatt szerenáddal lepte meg. — Dr. Burány a nem várt ovációt szép szayakban köszönte meg az ifjúságnak. — A keronázás évfordulóján, — 8-án csak az iskolák ünnepeltek. Hivatalos is­tentisztelet nem volt a templom-renoválá* munkálatai miatt. A iskolák fel voltak lo­bogózva, az elemi iskolai növendékek pedig nagy kirándulásra mentek Tapol­cára. — Csabrendsken a dicsőségesen ural­kodó királyunk koronázásának évfordulóját a csabrendeki állami iskola a szokásos ünnepségek között ülte meg. Délelőtt 9 órakor a r. kath. templomban volt a há-

Next

/
Thumbnails
Contents