Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1904-04-24 / 17. szám

2. BALATONVIDEK 1904. április 24. tékben radikális hajlamok is mutatkozhatnak nálunk egy és más dologban, de fürdőnk nivojának azon egy sablonos megtartásában bámulatosan konzervatív hajlamokat mutatunk. Méltán csudálkozha^nék ezen valaki, ki csak a dolgok felületét vizsgálja. Szinte hihetetlennek tetszlietik előtte a mi maradiságunk. A mienk, kiknek kezében látszólag több eszköz van a fürdő fölvirágoztathatására, mint bármelyik somogyi fürdő kollegának. Keszthely először is népes, intelligens s ha már dicsekedni akarunk, mondjuk ki őszintén csinos város élénk forgalommal. Számos kulturális intézmén}

7nyel. Hévizi fürdővel, gyönyörű vidékkel és egészséges levegővel. Már ez magában kell, hogy egy nagy vidéket idevonzzon fürdőzni és üdülni. Mennyi évdekszál fut itt össze. Ha csak a tanintézeteket vesszük, hány család szivverése érezhető itt, hol gondjaiknak tárgyai : gj^ermekeik nyerik kiképeztetésüket. De mit tapasztalunk? Mikor az intézetek ajtai bezárulnak a szezon elején, a szülők ővéikkel sietnek innét el akárcsak valamely zord és kietlen város területéről. Ha fürdőzni, vagy üdülni akarnak, máshol keresnek jobb hazát, hol vidámabb is, no meg olcsóbb is az élet. Nekünk pedig megmaradnak hűséges törzsvendégeink. Hogy ujakat is körünkbe vonzzunk, azzal mi magunk törődünk a legkevesebbet. Azonbaa ezen nem is csodálkozunk. Fürdőt is várost is kormá/ nyozni, mindkettő fölvirágoztatására tenni és áldozni föl ül haladj a e^y kis város elő'iáróságának munka« erejét és anyagi tehetségét. Tehát inkább ezeken mintsem a jóakarat hiányán törik meg a keszthelyi íardő föllenditésének ügye. Ut desint vires tamen laudanda est voluntas ! Jól mag}

7arul ugy mondanók: ha hiányzik is a tehetség, mégis dicséretreméltó a törekvés! Legközelebb majd kifejtjük s iparkodunk megállapitani, hogy megvan-e hát legalább az egyik: a jóakarat és kitartó törekvés fürdőnk fölvirágoztatására. A hét. Vasutasok sztrájkja. Rákóci itthon. Vigyük Munkácsra ! — A fene és a vasutigazgatóság. — Országgyűlés. — A háború. Az egész országot a sztrájk ügye foglalkoztatja. Sokat beszélnek pro és kontra; tény az, liogy rengeteg károkat okoz az országnak. A kereskedés, az élelmezés, a szállítások s a külföldi összeköttetések sokat szenvednek. Állítólag a külfölddel való forgalomban, szerződés szerint, naponkint egy millió kártérítésre van kötelezve ez a szegény ország. Ez rengeteg summa, melyet, ha a sztrájk még soká tart, nehéz lesz ki beverni. Ezalatt pedig megjön a hír, hogy Ö Felsége hazahozatja Rákóoit. a török földről. Nem okozott akkora örömöt, írnut a mekkorát gondoltunk volna. A vasutasok sztrájkja, az országgyűlés ós a kormány tehetetlensége eltere'te a figyelmet e fontos dologtól. Majd a helyreállott békós megoldás idején talán jobban tudják az emberek méltáuyolui e tényt.. Bár tavaly jött volna e hír, mikor az egész ország Rákócit ünnepelte ! Már tervek is merültek fel, hol 'egyen a sirja ? Egyesek Borsiba születéshelyére kivánják tenni, mások Budapest ogy nevezetes pontjára. Ha mitőlünk függne, mi Munkácsra, Zrinyi Ilonának, anyjának várába temettetnek, oda, hol a fiatal gyermek először lelkesedett a szabadságért anyja oldala mellett. A vár ma üres, elhagyott; mi csöndbeu, nyugodtan pihenhetue ott, ama megyében, mely majdnem egé.-z nagyságában az ő birtoka volt. Az elhagyott, ősi vár nem omlanék. össze, épen tartaná a kegyelet és bizonyára sok magyart vonzaua oda hazánk ez elhagyott, de bájos vidéke. 0>t pihenne hü magyarjai, hű ruthénjaí között, kiknek hazaszeretetét is ébren tartaná a legendák hőié, kinek nevét két 1 atárvidéki község is őrzi. Rákóci-szállás és Vezérszállás. Vigyük Rá kócit Munkácsra, az ősi várba ! * Mégegyszer visszatérünk a sztrájk ügyére. A lapok szerint ugyauis a fővárosiak táviratban szólították fel a vidékieket a sztrájkra, és igy történt, hogy az egész országban egj'szerre szűnt, meg a forgalom. Az útban levő vonatokat pedig vészjelzéssel állították meg a nyilt pályán. Némely lapok szerint a távirat szövege a következő volt: > Baj társak ! A sztrájk kitört, holnap reggel lépjetek ti is sztrájkba, egye meg a fene az igazgatóságot!* Ha zalamegyeiek lettek volna a távirat fogalmazói, bizonyára a — »rosz seb« kerül bele a sztrájk aktáiba . . . Az országgyűlés p°dig tehetetlen. Izzó szenvedélye uralkoduak, féktelen szavak röpködnek a levegőben a miniszterelnök feló, kinek olymposi higgadtsága valóban meglepő. Pedig a hang olyan, hogyha talán ö volna mindennek oka, mint ahogy nom, akkor se volna szabad olyat mondani neki, mit a lapok szerint odakiabáltak. Mintha csak a fenti távirat szövegét vették volna iráuyadóul. És ő mindezt oly higgadtan fogadja, mintha csak a Gajáry Géza vezércikkét olvasná az Ujság-«ban . . . Valóban, ez- nagy önuralmat ér

Ul el, melyhez sok ember nem ért ! A japánok újra beszéltetnek magukról. Megint pusztítják az orosz bajókat, ezúttal tragikus eredményny^l : a fölrobbant hajón életét vesztette HZ orosz teggerészet. szemefénye is, Makarow tengernagy. A bevehetetlennek mondott orosz erősség, Port-Arthur pedig inog. Oroszország belsejében forr, forr minden kedély. Furcsa világot élünk. Az orosz-török háborúban azt hirdették a sipkaszorosi nap után ; »A Sipkaszorosban minden csendesés örömrivalgás volt reá a felelet. Ma pedig naponkint jön a jelentés : A Yalu folyónál minden csendes* — és mély aggodalom tölti el a lelkeket . . . HÍREK. Tisztelettel kérjük előfizetőinket, hogy előfizetéseiket megújítani, esetleg a hátralékban leoő előfizetési dijakat megkülaeni szíveskedjenek. Mángoíjon a szived érte, Szeresd, mint anyádat : Ifíárom szittii jelvényében Szép magyar Hazádat ! . . . Lakatos János. A helyettes. A Dabner-szálló nagyterme már vigan visszhangzott a tiz éves találkozók zajától, Éppen azzal voltak elfoglalva, hogy a még hiányzókat összeszámlálták. A főrendező, Rácz Pista, az üg3'véd, referált: — Müllernek itt vau ;a távirata: örvendetes családi esemény. (Éljen I) „Miklóssy is sürgönyzött: nagyon ei van foglalva. (Abcug I Gyalázat! Ez ok ? I) Orosz Jani szegény nagybeteg, az igazán nem jöhet, (Szegény ! Kár !) Ellenben semmit sem tudunk Schülsohein Móricról ós Tenke Karcsiról. E percben nyilott az ajtó s belépett a falrafestett ördög. Áh ! Ah ! Tenke ! Nini a Ká,rcsi! A doktorkultusz! Az orvostudorl Éppen jókor jösz Karcsi! Most emlegetünk. — Már az exkuzáló sürgönyödet vártuk, — szólt egy szálas benoés-tanár. — Majdnem azt, kaptátok helyettem. Háromszáz forintom bánja, hogy én vagj'ok itt ós nem a táviratom. — Hogy-bogy ? Talán valami dúsgazdag pácienst szalasztottál el? — Nem. Mindjárt elmondom, mert, igen érdekes tréfás eset. De előbb hadd öleljelek sorba benneteket . . . ... A vizsontlátás örömein túlesvén, Karcsi doktor elmondta esetét. * Felliéreu persze csak egymagam vagyok orvos. E/. még nem lett volna baj a találkozó miatt, mert nem körorvos, csak ' r ' egyszerű gyakorló orvos vagyok. Am Felhóren éppen most nagy difteritiszjárvány uralkodik. Képzelhetitek, hogy ilyenkor az orvos nem hagyhat egy községet, magára, orvos nélkül. Ha még csak egy, legfölebb kót napról lett volna szó, akkor talán könnyen nyélbe lehetett volna ütni a dolgot. De hiszen maga az utazás ide-oda három nap, mert Felhór az ország túlsó sarkában van. Megindult tehát a hajsza helyettes után. Átszaladtam Börböcre, a körorvoshoz. Az egyszerűen abszurdumnak jelentette ki kérésem teljesítését: ö elképzelhetetlenül el volt foglalva. Próbát tettem a cserki körorvossal, az maga is beteg volt. Lovaslegónyt küldtem levéllel Ságodra, annak magának is tízéves találkozója volt s oda készült,. Mit, volt, mit tennem, bevágtattam Porváira, a legközelebbi vá( rosba, ott van valami hat doktor, egy könyörületes akad köztük. Otuek (risum teneatis !) szintén találkozóra kellelt mennie. Ki tíz, ki busz, ki huszonöt, éves találkozóra készült,. Kétségbeesve száguldottam a hatodikhoz; a megyei főorvoshoz. Be voltam már butulva szinte; uem is reméltem,"hogy ez a nagynevű és nagy tekintélyű ós nagy gögü ur teljesítse kérésemet — száz rongyos forintért, amit a többieknek is hiába kínáltam. Szidtam és átkoztam magamban sok mindenfélét: először is a difteritiszt., muszáj volt annak éppen most kitörni ? Aztán magamat, muszáj volt nekem éppen Felhérre telepednem, ha már mindenáron az orvosi pálya nemes céljait, akartam lelkesedéssel, csupa kedvtelésből szolgálni ? Hiszen volt és van elegendő magán vagyonom, amiből minden orvoskodás nélkül megélhetnék . . . A megyei főorvos azzal fogadott, hogy le sem ültetett. Mikor pedig egészen desperáltan ós apathikusan előadtam kérésemet : hogy t,. i. nem volna-e hajlandó a nagyságos' megyei főorvos ur csekélységemet négy napig helyettesíteni ötszáz koronányi rekompenzáció ellenében (a teljes ellátáson kivül,) a nagy ur fölkacagott: — Ifjú barátom, kinek gondol engem ?