Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1904-04-17 / 16. szám
1904. április 17. BALATONVIDÉK 5. tani a aelyeratenyó^ztésről a helyb. gazdasági tanintézet egyik termében, vetített képek bemutatásával egybekötve, f hó 26-án. Mindenki, ki a tárgy iránt érdeklődik, megjelenhet ez előadáson. — Talán jobban megszívlelik a mi vidékünkön is a selyemhernyó tenyésztésének áldásos voltát a kisemberekre, ós ez előadás lelkes híveket fog talán toborzani az eddigi közönyös emberekből. — Árvizek. A mult napok erős esőzései sok kárt tettek. Zala-Apáti, Sármellék, stb. községek határaiban sok föld vau a viz alatt, különösen pedig a Zala folyó mellékén. A vasutak is szenvedtek kissebbnagyobb károkat. Igy Balaton-Edericsnél a hullámverés kisebb kimosásokat csinált a pályatesten, a zalavölgyi vasút töltését pedig az árviz Gyülevész község határában kimosta. A kirendelt munkáscsapatok nagy gyorsasággal állították helyre a pályatestet s a vonatok csekély késéssel, rendesen közlekedtek. — Baleset. Súlyos baleset érte ápril hó 11-én Krisztinkovics Dénes vörsi uradalmi intézőt. Lovaglás közben olvasott s igy a kantárszár kicsúszott kezéből. A ló megugrott s az intéző a battyáni major mezei vasuljának sínjére fejjel leesett. Fején súlyos sérülést s nagy vérveszteséget szenvedett. Lakására szállították. Az első orvosi segélyt dr. Neumark Béla keszthelyi városi orvos nyújtotta, ki a szerencsétlenül járt intéző sebeit bekötözte. A nagy vérzést elállította. A szerencsétlenül járt intézőt vörsi lakásán ápolják. Sérülései nem veszélyesek s igy rövid idő alatt fölgyógyul. Az intéző ós családja iránt az egész vidéken élénk részvé' nyilvánul. — Egy szabadságharcos halála. Ruha József, ki szabadságharcunkban mint honvéd szolgált, a mult héten elhunyt. Temetésén volt bajtársai, kiknek száma egyre apadóban, testületileg vettek részt. Hullnak, hullnak, egyre hullnak . . . — Kömivesíztrájk. A helybeli kőmivessegódek bérharcba léptek. A 12 orai munkaidőnek 10-re való leszállítását ós munkájukért 32—38—44 fillért kémek óránkint; ha vidékre mennek, kocsit. A bérharc hétfő óta tart, a sztrájkolok példás rendben viselik magukat. Eddig csak Domonkos István építőmester teljesítette föltételeiket, melyek, bár első látásra soknak látszanuk is, te intve azonban, hogy most és a nyáron kell az egész évrevalót megkeresniük, talán mégis méltányosak és bizonyára teljesíteni is fogják követeléseiket. — Vásár. A mult heti csütörtöki kirakó vásár nem volt valami nagyon élénk. Sok eladó, kevés vevő. A marhavásár azonban unnál látogatot.tabb. Felhajtottak 982 lovat, 3135 szarvasmarhát. Eladásra került 404 ló, 1662 szarvasmarha. — Zalaegerszegen — mint lapunknak írják — a fővárosi rendőrség mintájára bejelentő hivatalt s nyilvántartást rendeznek be. E végből Czentericz Béla zalaegerszegi rendőrfőkapitány Budapestre utazott s tanulmányozza a bejeíeutőhivatal berendezését s ügykezelését az ottani tisztviselők utmutatása mellett. — Útonállás. Folyó hó 10-én éjszaka Mórocz Imre kővágó-Örsi lakost, ismeretlen tettesek megtámadták s több súlyos sebet ejtettek rajta. A tettesek kilétét keresik. — Virtus. Nagyon hangosan mulattak Szakos Károly és Csiszár István legények vasárnap a sörházban, Egy kis parázs összeszólalkozás és verekedés volt készülőben, de a rendőri kirendeltség négy főből álló csapata meggátolta ezt. A két legény nagyon feleselt, sőt az egyik rendőrhöz hozzá is dobot egy tele söröspoharat, Ez már több volt, mtut amit a rendőrök türelme elbír, kardlapozni akartak, de a két legény vitézül kereket oldott. A rendőrség h tóság elleni erőszak miatt a bírósághoz tette át az ügyet. Vér nem folyt szerencsére, csak árpáié. — Hirtelen halál. A mult hétfőn a Felsőmajorban egy 50 -60 év közötti elhagyott csavargó hirtelen meghalt. A boncolás, melyet Hanny Ödön dr. eszközölt, s/.ivszólhüdést konstatált. Boncolás után eltemették, kilétét megállapítani nem lehetett. — Rablógyilkosság. Gosztola község határában folyó hó 15-én d. u. 1 óratájbau meggyilkolták ós kirabolták Takács József pórszombati sertéskereskedőt. Takács folyó hó 15-én Alsólendván sertéseket akart vásárolni, azonban nem vehetett semmit s dél tájban 2 társával a hegyeken keresztül SzécsÍ9ziget felé indult. Útközben gyilkolták meg a szerencsétlent s elraboltak 680 korona készpénzt. A gyanú 2 útitársát terheli. — Elfogott szélhámos. Egy profeszszionátus szélhámost fogott el a veszprémi rendőrség csütörtökön a délelőtti órákban. Egy elegánsan öltözött fiatal ember állított be a Veszpréinmegyei takarékpénztárba s egy gyűjtői vet nyújtván át a főkönyvelőnek, segélyt kórt. A főkönyvelő gyanúsnak találta az iven szereplő neveket s átadta az ivet, az ép ott tartózkodott Fejes rendőrkapitánynak. A rendőrkapitány azonnal észre vette, hogy az iv hamisítvány s kérte a iendőri engedélyt az ifjútól. Nagy volt a meglepetés, mikor a fiatal ember minden habozás nélkül kijelentette, hogy a főkapitány ür őt nagyon jól ismeri, a családjukkal is nagyon jó viszonyban van s szóbelileg adott ezért engedélyt. Fejes rendőrkapitány az ifjút — kinek persze színét sem látta soha — azonnal latartóztatta. Kihallgatásakor — a rendőrkapitányságon — azután kiderült, hogy egy közönséges szélhámos. Számtalanszor volt büntetve különféle bűncselekmények miaít, legutóbb két évi fegyházra, melyből csak 1903-ban szabadult. Egész csomó kompromittáló írás találtatott nála, a melyekből a rendőrség azt hiszi, hogy egy szervezett bandánau a tagjával van dolga. Valóságos uti naplót vezet; mely napon, mely városban jelenik meg, hol meniiyi napot tölt, mind föl van jegyezve és előre megállapítva. Persze azzal a megjegj'zéssel : «ha valahol le nem égek», a mi közönséges nyelvre lefordítva annyit tesz, ha valahol el nem fognak. Ami Veszprémben vele szerencsében megtörtént. — Hazánk legszebb fürdője, a kéndus és kouyhasÓ3 természetes meleg forrásokban gazdag Herkulesfürdő, az idén is nyújtja az ismert 50%-os árkedvezményt júliusig és augusztus 26-ika után a szerényebb jövedelemmel bíró közönségnek. Ismeretes, hogy e világhírű fürdő forrásai csalhutatlan sikerrel használtatnak isohias, idült, csuz, köszvény, bőr ós csontbetegségek, aranyér, altes;.i bántalmak, vesebajok, vérszegénység, női bántalmak és ezek ntóbajai stb. ellen. Dicséretre méltó hazafias cselekedet az igazgatóság részéről, hogy az emiitett kedvezmény által leüetövé teszi az intelligens középosztálynak is, hogy Herkuleslürdő forrásainak gyógyító ós üditő hatásábhn részesülhessen. — Az összes szépítőszereket fölülmúlja a közkedvelt Földes-féle Margitcróme. Gyorsan és biztosan eltávolít széplöt, májfoltot, kiütéseket, ráncokat, és egyóbb arctisztátlanságot ós igy nemcsak szépít, hanem fiatalit is. Ara 1 korona, nagy tégely 2 korona. Kapható a készítőnél : Földes Kelemen gyógyszertárában Aradon ós minden gyógytárban, drogériában ós illatszer kereskedésben. Utánzatoktól óvakodjunk. N Y I L T T É R>) Szerkesztői izenetek. — Radius. Megkaptuk, be fogjuk sorozni. Szíveskedjék a papírnak csak egyik oldalára írni. Egyszersmint szíveskedjék pontos eimét is megírni. Köszönetnyilvánítás. A felejthetetlen feleség és felejthetetlen anya elhunyta felett megnyilatkozott részvétért ez uton is őszinte köszönetet mond a mélyen sújtott Bozzay család. — Pályázat. A balatonszentgyörgyi róm. kath. iskolaszék és képviselőtestület egy iskolai tanterem és tanitói szoba épitésóre 6557 korona 93 fillér előirányzott költségvetés erejéig nyilvános árlejtést hirdet. írásbeli ajánlatok ápril hó 27-ig a balatonszentgyörgyi körjegyzői hivatalhoz adandók be. A költségvetés és tervezet a körjegyzői irodában a hivatalos órák alatt betekintlietők. Pályázni külön egyes szak: ács, kőmives és asztalos munkákra is lehet — f. hó 27=ig. A külön ajánlatok is Írásban a balatonszentgyörgyi körjegyzői hivatalhoz adandók be. Bal.-Szt.-György, 1904. ápril 13. Németh János iskolaszéki elnök. Wf ttfWWWWWWItfltfWWWWW Egy jó karban lévő zongora szabad kézből eladó, bővebb felvilágosítással lapunk kiadóhivatala szolgál. ívö wT^ ív® gfri wWa &V9 &Ww eT® jSzivarka nagy választékban. 100 darab finom Egyptomi szivarkahüvely 24 fill--tői 40 filL-ig. 1000 drb. vételnél engedmény. Kaphatók: Sujánszky József papirkereskedésében Keszthelyen. *) lőnéget a *) E rovatban köröttekért nem vállal feleSzerk. I