Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1904-01-10 / 2. szám
1904. január 10. BALATONVIDÉK 5. v*lt, szorgalmas, takarékos, s/éplelkü nőnek oktatója, segítője és nemes szórakoztatója. íiz alatt a tizenhét óv alaU, a Divat Szalon országszerte ismertté vált. Azt, hogy a legjobb divatlapuuk és egyben szédirodalmi közlöny is a legjobbak közzé tartozik mindenki tudja, vagy iia nem tudná: egy mutatvány-számból azonnal mégis győződhetik. Nem pártolókat akarunk tehát szerezui a Divat Szalonuak, melyre az előkelő és igen elterjedt lap nem is •zorul, osak figyelmeztetni akarjuk olvasóinkat arra, hogy a Divat Szalont olvasni ma már egyszerűen jó iz'éshez tartozik, valóságos társadalmi kötet,esség, melylyel másoknak is, magunknak is tartozunk. Mert hiszen lehetetlenség az, hogy ha a lányaik ugy kerüljenek haza a« iskolából még egy diplomával is ! — Hogy azontúl már már nem is lenne emrni, a mit még tanulniok kell. Bizony sokszor megesik még az asszonyi életben is, hogy a fiatal nő teljesen tanácstalanul áll : szeretne divatosan ós mégis takarékosan öltözni, de nem igazitja útba senki ! Gondjai támadnak a háztartást, külső gazdaságot, a lakását, a lársuséletat, a szépségének gondozását illetüleg és niucs tanácsadója! Olvasni szeretne neki való szép olvasmányokat, de nincs könyve ! Szeretne liirfc hallani a nagy vilé.g, a szűkebb haza művészeti eseményeiről és nincs, aki elmondja neki. Nos, e sok kívánságnak mindnek modfelel a Divat Szalon. Képeiből, leirásai, kedvezményből nyújtott szabásivei után, könnyű lesz divatosan, mégis takarékosan öltözködni. Az olvasmányokat, Szabóné NogáU Janka aoja, még pariig a magyar irodalom legjelesebb termékeiből ; a hasznos tudnivalóktól irott cikkekben, a szirkesztő postájában pedi,í valóságos lexiconjátAtalálja azoknak a tanácsoknak, melyek után minden gondját könnyen lebonyolíthatja ; hírt hall továbbá a magyar és külföldi színpadok jelesebb termékeiről, művészetről, a társas-élet eseményeiről, melyednek illusztrálására egy-ej y női ercbép is disziii a lapot nagyrészben a vidéki jótékoDy-egy-*ület,ek szerepvivő hölgyeiről. Szóval : a Divat Szalon nélkülözhetlen minden magyar uri házban és hivánatossáeát migyon megkönnyíti azzal, hogy még olcsó is. Előfizetési ára egész • vre 12 korona, félévre 6 korona, negyéd évre 3 korona. M grendelhető a Divat Szalon kiadóhivatalában : Budapest Esktiut 5 -z. — Mi kell a magyarnak ? Parlamenti körökben néhány n»p óta közbeszed tárgyát képezi egy esemény. mely az obsrukció utolsó napjaiban a Kaszinóban in-nt végbe, <le nyilvánosságra csak most kerül'. Eyy este a nagy társalgóban a Kaszinó poi'tikusai igen számosan vei ölitek Ö39Z-, sah lyzetről beszélgettek, a hangulat meglehetősen izgatott, volt, néha súlyos kijelentések i - hallatszottak, kemény kritikai szavak. Egy főrendiházi tag egyszerre a következőket mondta: «Ha az obstruálók legalább olyan célokért küzdenének, melyeure első sorban vau szüksége h nemzetnek.» «Kiváncsi vagyok, felel erre gyorsan az obst ukció egyik védelmezője, hogy mit tartasz kegyelmes uram olyannak, amire első sorban van szüksége a magyarnak?> «Az köztudomású !» felelt a kegyelmes ur.» Fogadjunk •záz üzeg pezsgőbe, hogy ha négyszemközt megkérdezzük azt a harmincnégy urat akik itt vannak, nem lesz három, aki erre a kérdésre egyformán felel.» A fogadást megkötötték, a szolgák papírszeleteket hoztak ós azt a bronzurnát, amelyet még a Széchenyi István kora óta használnak, választási célokra s a titkos szavazás megindult. A kérdés az volt": Mi kell legelső aorban a magyarnak? — erre kellett felelni. Az urak gyorsan leszavaztak, s aztán nagy érdeklődés közt bontották fel a ízavazó lapokat. Altalános meglepetésre a fogadást a kegyelmes ur nyerte meg. Kilenc lapon ilyen válaszok voltak: «A magyarnak Szabadság kell, semmi egyéb.» Függetlenségre van leginkább szükségünk • Ne feledkezzünk meg a Testvériségről. cNagyobb műveltséget kérünk.» <Több pénzt.» «0uálló vámot.» iSzorosabb összetartást!» Huszonhárom szavazó lapra azonban mintha csak össze beszéltek volna a szavazók, ezt irták : «Mi kell a Magyarnak? Hát Egyetértés!' A kaszinónak egyik képviselő tagja erre igy szólt: «Egész természetes, hogy majdnem minduyájaii erre a gondolatra jutottunk. Az oka ennek az, hogy egyetlen egy nap sem nyújtja a hazai közéletnek olyan hü képét mint az Egyetértés: s a függetlenségi törekvésnek az Egyetértésnél lelkesebb buzgóbb és nagyobb sikerű apostola ee;y sincs. De nemcsak politikai és társadalmi téren lett az elmúlt 37 évfolyam alatt vezórlappá az Egyetértés, a közgazdaság, az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság seui nélkülözhetik szolgálatait. Szépirodalmi rovata pedig épen egyedül áll az egész sajtóban. Fenyő Sándor főszerkesztő ugyanis, mint poiltikai főmunkatársát megtudta nyerni Kossuth Ferencet, Magyarország ez időszerint legelső politikusát, azonképen szépirodalmi főmunkatárssá megnyerte a ma élő magyar irók egyik legnagyobbikát, Eötvös Károlyt. E két ragyogó névhez a kiváló munkatársak egész gárdája csatlakozik —sezek együttes munkája eme't.e az Egyetértést, a haza határain tul i* hóditó utat járó legelső magyar lappá. Most újévkor ez a lap gyönyörű ajándékot is ád előfizetőknek, azoknak is, kik most jelentkeznek uj előfizetők gyanánt. Pompás Kákóczi-album tz művészi kivitelű és gazdag tartalmú. Előfizetések Budapest, Vármegye-utca 11 sz. alá beküldendők. Tisztviselők, papok, tanárolc, tanítók, lelkészek, magyar katonatisztek, kedvezményes áron kapják egy hónapra 1 frt. 20 krért, negyedévre 3 frt. 60 krórt, fél éyre 7 írtért,. Egy jokarban lévő zongora S szabadkézből azonnal eladó. Bő vebb felvilágosi tág lapunk kiadó hivatalába nyerhető. tisztes szórakozás és mulatozás az élet fűszere. Legyen is az. De e fűszernek mantirozása, ez drága egy kicsinyt. Pedig lehetnének ezek a mi mulatságaink kevesebb gondokkal is terheltek, ha nem mindenben a divat, a «szokás» a modernség feszélyező és költséges elveinek hódolnánk. * * * Farsang. Megjött ismét. Karnevál átvette uralmát. Az igaz, alig hathetes uralmát. Lesz mulatság elég. Hogy mennyi, nem nehéz kiszámiiani. íme: Kaszinó, nőegylet, főgimnáziumi koncert, ipartestület, kath. legényegylet, iparosifjak köre, most ujabban az «Iparoskör» s még ki tudná hamarosan bütyökre szedni a kisebb nagyobb körök és egyletek számait, melyek mindannyia kiveszi részét, a mulatságból. Miért is volna olyan igaz az a mondás, hogy sirva vigad a magyar? pedig valaI mikor, e szomorúan tanulságos napokban van elegendő ok a sirásra. Mert olyan különös ennek a szegény magyarnak a sorsa. Hány leszerelést kellett végig szenvednie csak ebben az egy elmúlt esztendőben?! De ha már azok a nagyhangú és tüzesvérü hazafiak olyan titokzatosan leszereltek igaz szomorúságára a szegény jóhiszemű vidéki hazafiaknak, hát szereljen föl akkor Karneval ! hogy ha nincs is nagy nemzeti vivmáuy, hát legalább legyen egy pár jó nap, mikor elmondhassák a búsongó magyarok, hogy — borban az igazság. Ez az egy soha sem le, hanem mindig fölszereli az embert egy kis vigassággal. Pedig éppen osak ez kell a magyarnak. Meg mint látni való a mi egyleti ós társulati életünknek is ez a kis farsangi vigadozás adja meg a savát, borsát. Ilyenkor mégis csak engedünk valamit a copfból. A komoly munka nehéz élet, is a magyarnak. Eleget dolgozik egész nap; még egyletbe, körbe is azért menjen, hogy komolykodjék? dehogy! Hát jól van. A • Sötét álmok» címen olvastam én mesés dolgokat, mikor az ember egy elbálozott farsang után, hol hullám fölött, hol hullám a!att képzeli magát. Ugy értem, hogy a mulatság utáu megmaradt gondok hullámai fölött és alatt. Tudom biztosan, hogy senkisem kedveli a sötét álmokat. Pedig több okból lehetnek ilyenek. Egy polgári családnál elköltött, disznótoros vacsora után — biztos a sötét álom. Egy lepezsgözött és overnyakozott bálozás után nyugalomra ha térsz — biztos a sötét á'om. Megijedjünk-e e sötét álmok rémképeitől, mikor itt a farsang? A világért se ! Vigadjunk ! De a régi magyaros egyszerűséget se hagyjuk otthon. Vigyük be egyszer már ezt is mulatságainkba. Miért lenne ez továbbia is farsangjaink hamupipőkéje ? Ezután e kedélyességet se hagj'juk ki mulatságainkból. Mig ugyanis a nagy mód és rang még a mulatságokban is csak gátol igazi demokrata érzelmeinkben s csak azt láttatja velünk, ki gazdagabb, előkelőbb, nagyobb nálunk, addig a kedélyesség összehoz bennünket és jól mulatunk. Hagyjuk otthon ez idén inkább a fényűzést. Engedjen helyet a takaros egyszerűségnek, mely ugy gondolkodik, hogy jusson is maradjon is ! Mert régi igazság és nem lehet eléggé ismételni igy farsang elején a mementót, hogy minden farsangnak megvan a böjtje. Legyenek azért az idei farsang mulatságai kedélyesek, fesztelenek és jókedvűek, akkor lesznek igazán a régi mód szerint magyarosak. Laptulajdonos Bontz József. Felelős szerkesztő: Németh János. Kiadó. A szerkesztőség. Szerkesztői izenetek. S. K- Pancsova. Sajnáljuk, későn érkazett. — Eltettük jövőre. — Kérünk minél gyakrabban azokból a zamatos cikkekből. Pl. I,. Somogyvár, Téves volt a cimzés. — Mert N. J. nevü covperator már 4 hónapja nincs ott! — Ez egy kis anachronizmus. — És ez csinálta a galibát minek következménye volt a, lekéséc. — Rövidebben azért leadtuk. — És eljártunk ! — Üdv. K. K. Szulok. — Mit gondol. . . . ? Olvasónak. Helyben. Dehogy. Megmara dunk álláspontunkon. — Ez helyesnek bizonyult eddig is. — Objectivitás ; megvan ennek az ereje — Tartózkodó álláspontunkat csak a végső eset ben hagyjuk el. N Y I LTT É R.*) Leölt sertések 50 kilótól 80 kilóig 48 kr. 80 kilótól 100 kilóig 50 kr: 100 kilótól feljebb 52 54 kr.-ért kaphatók özv. Havay Istvánná unokái hentes és mészáros üzletében. Keszthely-Polgárváros. *) E rovatban közlöttekírt nem vállal felelősséget a Szerk. Többféle fa olytványok körte ós alma különféle fajú 8 évesek megrendelhető Csák Lajos vincellérnél Cserszegtomaj.