Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1903-08-16 / 33. szám
1903. augusztns 15. BALATONVIDÉK A hálaadó szentmisét Tamási István káplán mutatta be az Urnák ; Mise végén megragadó beszédben ismertette az uj pápa eddigi életét. Utáni a hívekkel együtt imádkozott az uj egyházfőért s áldásos működésért. — Elmélkedés. A piaci drágaság naprólnapra tűrhetetlenebb lesz. Ezt a drágaságot, nemcsak a fürdővendégek hanem főleg azok az elővásárló asszonyok okozzák. A városi hatóság is kárhoztatja a dolgot s most elmélkedik olyan rendeletről, mely megtiltja az elővételt,. Csak attól tartunk, hogy a hatóság elmélkedése, mint sok más dolgoknál, megmaradt elmélkedésnek. — Halálozás. Bachár Antal gr. Festetics uradalmi nyűg. tiszt 1 ártó, illetve uradalmi bérlő Zalaszántón augusztus 10-én, életének 64-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogult puritán jeliemii, nyílt lelkű s hazafias szellemű egyén volt; s ezen szép erényeiért, mindazok, a kik ismerték, tisztelték, szerették. Temetése uagy részvét mellett ment végbe, ott volt az uradalom tisztikara, számos tisztelője s nagyszámú közönség. A ravatalt diszité az urad. tisztikar remek koszorúja. Az elhunytat gyászolja nő testvére, s a nagyszámú rokonság. Béke poraira. — Az almádi Kossuth-szobor bizottság végrehujtó bizottsága Óvári Ferenc dr. elnöklete alatL f. hó 13-án ülést tartott, s ezen a szobor készitöje, Holló Barabás is megjelent, s a szobor helyét a Pelöfi-parkban, közvetlenül a kikötő hid köztiében állapította mag. Elrendelte a vármegye közönsége, a szomszédos városok és a balatonparti összes megyei és váim gyebeli községeknek meghivatását a f. hó 23-ik leleplezési ünnepélyre. Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Kunfalvi H. Rezső zalaegerszegi állami főgimnáziumi rendes tanárt a ceglédi állami főgymnasiutnhoz helyezte át. — Kinevezés. A vállá?- éj közoktatásügyi minister Hidegh Béla Csáktornyái állami polgári iskolai s. tanitót a nngyszőlösi állami po'gári iskolához rendes tanítóvá kinevezte a X. fizetési osztályba. — Balatoni kirándulások. A siófoki fürdőközönség e héten sikerült kiráudulást rendezett a Balatonon. A társaság vizittje pempásan sikerült. A hajón húzta a cigány s a rendezők hideg buffetiöl is gondoskodtak. Keszthelyre a a hajó fél 1-kor érkezett. A társaság egyik része a >Hullám« szállóban megebédelt,, kik mindannyian dicsérettel halmozták el Strausz vendéglőst a kitűnő ételek és italokért, de föleg a gyors s előzékeny kiszolgálásért. Többen Hévi/re rándultak. A kirándulók délután 5 órakor hajóba szálltak, am^ly este 11 órakor a siófoki kikötőbe ért Sopron városából 140 tagból álló társaság — köztük számos bécsújhelyi turista — a Balatonra külön hajón augusztus 15. 16. és 17 én kirándulást rendez. A kiráudu'ók Kis Cellből érkeznek Tapolcáin, onnan indulnak Gyulakeszibe a honnau gyalog CsoLáuo várára indulnak, Gyalakesziből B^dacsony-Tomajon keresztül Badacsonyba mennek, a hol a Badacsonyi Kőkereszthez és a kisfaludy házhoz mennek Onnét augusztus 16-án kocsikon Szigligetre Balatonedericsre és azután Keszthelyre érkeznek és a «Hullám» szállóban ebédelnek. Innét a Helka hajón Tihanyra indulnak, nagyobb bárkákban kiszállnak a templom alatt s megtekintik a nevezetességeket. Onnét indulnak Siófokra s Balatonfüredre. — Balatonfüred fürdővendégeinek száma a legutóbb hozzánk beküldött kimutatás szerint: 5416 volt. — Súlyos baleset Joáchimothal István volt. 48-as honvédtizedest f. hó 10-én súlyos szereucsétlonség érte Sümegen. Udvarán van egy szederfa, amely egyik ágával nagyon ráborult már a uiellete lévő gyümölcscsel rakott szilvafára. A 77 éves öreg le akarta vágni az ágot, létrát támasztott hát a fához s ezen fölhégott. Vesztére a létráuak toka letörölt s az öreg lezuhant, egyenest bal lábára. Lábaszára nem birta meg teste sul) át s eltöröt\ — Elfogott csalók. A csütörtöki országos vásár alkalmával jó fogást csinált cseudőrségüuk. Sikerült elfognia Sztojkó Antal és Sztojkó János hódmezővásárhelyi, Ivoneszku Róbert hentes szabadkai illetőségű országos hírnévre vergődött csavargókat, kik sorrra járták a vásárokat s erszények eldobálása által igyekeztek kifosztani a hiszékeny embereket. Már a múltkori vásár alkalmával is garázdálkodtak városunkban, a mikor is Töreki Alajos nemesvitai lakost fosztották ki, de akkor sikerült, elmenekülniük, most azonban lépre mentek. Ugyanis a csütörtöki vásarban Sas József karmacsi lakosra vetették ki hálójukat, a. lóvásárban egyikük eldobott egy erszényt, melybeu pénzforma papirosok voltak. Mikor Sas az erszényt felvette, az egyik oda ugrott, s azzal fenyegetőzve, hogy feljenti, azt ajánlotta, hogy osztozkodjanak meg a pénzeu A paraszt bele is egyezett, mire a gazember a közeli kukoricásba csalta, a hol 2 társa várakozott rájok. Ott ki akarták fosztani, Sas azonban nem vesztvén el eszét dula kodott velők, majd kiabálni kezdett, s erre a közelben levő vásárosok oda siettek s egyiket sikerült elfogni, a másik kettő azonban megszökött. Ezek a kaszárnya körül húzódtak meg. It'. Varga Simon balatonberényi lakost akarták kifosztani hasonló uiódon, de nem sikerült, mivel Varga, eszébe jutván hogy a vásárban kidobolták : tOvakodjunk a zsebtolvajoktól"! segitségért kiáltott, s a kaszárnya közelében levő huszárok mindkét jómadarat elfogták s a csendőrségnek átadták. — Súlyos bale8et él te Kemény né úrnőt — zágrábi lakos — a ki mint fürdővendég tartózkodott városuukban. Batatonfüredre utazott, onnét visszajövet a keszthelyi vasúti állomáson jly szerencsétlenül lépett le a kocsi lépcsőjén, hogy lába bokában eltörött. A szerencsétlenül járt asszon} t Zágrábba szállították. — Lisztharmat. Mint értesülünk szőlőinkben a lisztharmat föllépett. A mostani időjárás különösen alkalmas a veszedelmes szőlőbetegség terjedésére. Felhívjuk gazdáinkat, hogy erélyesen védekezzenek a betegség ellen, amely nemcsak az idei termést teheti tönkre, hanem kérdésessé teszi a jövő évit is. Azért hát porozzanak haladék nélkül. — Pályázat. A tapolcai m. kir. vincellériskola igazgatósága az 1904. évi január 1-én kezdődő egy éves tanfolyamra pályázatot hirdet. Felvételi kellékek : 1. 16 éves életkor betöltését igazoló keresztle/él, vagy katonakönyv. 2. Imi, olvasni tudást igazoló iskolai bizonyítvány. 3 Fedhetlen előéletről szóló községi erkölcsi bizonyítvány. 4. Ép, egészséges és munkára alkalmas testg) akorlatról szóló orvosi bizonyítvány. 5. Szülő, vagy kiskorúaknál a gyám írásbeli nyilatkozata arról, hogy fiukat a tanfolyam tartama alatt az iskolából kivenni nem fogják. 6. A felvétel történhetik saját, vagy á 1lamköltségen. Akik államköltségen óhajtanak lenni, kérvényükhöz szegénységi bizonyítvány csatolandó. A sajátköltségesek 240 koronát tartoznak ellátás fejében félévi előleges részletekben lefizetni. — A községi közigazgatás javitása. Minden vonalon nagy a panasz a mostani községi közigazgatási rendszer ellen. A munkahalmaz óriási, a feldolgozására hivatott erő csekély. Az állapot szanálása céljából tőbb vármegye mozgalmat indított már, hogy legutóbb a szomszédos Sopronvármegye, mely juniusi közgyüléjen vette tárgyalás alá a sopronvármegyei községi és körjegyzők egyesületének előterjesztését, mely a községi közigazgatás helyzetének javitá>át célozza. A közgyűlés kimondotta, hogy a községi közigazga ás helyzete tényleg tarthatatlan, a községi és körjegyzők csak munkaerejük legvégső megfeszítésével tudnak kötelességeiknek megfelelni és hogy a legüdvösebb reformok hatása megbénul a végrebaj'ás gyarlóságán. Egyben elhat&rozta, hogy felír a képviselőházhoz, miszerint az a közigazgatás helyzetén alkalmas törvényhozási intézkedéssel javitson. E feliratát pártolás végett küldte meg vármegyénk közönségéhez is. — Közigazgatási tanfolyam internátusa A szombathelyi községi közigazgatási tanfolyam hallgatói részére internátust állítanak le 1. A terveket a belügyminisztérium, mint értesülünk, jóváhagyta ugy, hogy ez az áldásos intézet, mely jórészt Szombathely város áldozatkészségének köszönheti majd létét, már a folyó tanévre megnyílik. Az internátusban a szegényebb sorsú hallgatók ingyenes teljes ellátásban részesülnek. — Nyári mulatság. A sümegi iparos ifjúság egyesülete f. évi augusztus 20 áu tekeversennyel egybekötött, zártkörű tánomulatstgot rendez. — Fiuk veszedelme. F. hó 10-én a szép délutánt sokan fel akarták használni a csónakázásra. Ki is eveztek számosan a nyílt Balatonra, egyesek Diás alá is elhajókáztak, de vesztükre, mert estefelé hirtelen vihar kerekedett, a Balaton erősen háborgott, ugy, hogy nem tudtak visszajönni a keszthelyi kikötőbe. Minthogy azonban közel voltak a diási partokhoz, oda eveztek ki s vonaton jöttek haza. Csak két, fiu, kik szandolinon mentek be, nem volt látható. A matrózok észrevevén a veszedelmet, rögtön csónakba szállottak s a két fiu keresésére indultak. Meg is találták őket a diási partok alatt, a mint a vizben gázoltak kifelé a partra. A matrózok saját íuhájukat adták az átfázott gyermekekre s szereucsésen beeveztek velők a keszthelyi kikötőbe, n. parton óriási uéptömeg — köztük a kétségbeesett rokonok is — várta a fiuk megérkezését s lelkesen megéljenezte a bátor matrózokat. — Tréfás irodalmi estély. R. Kovács Laura a budapesti felsőbb nőnevelő intézet volt igazgató tulajdonosa és orsz. hírnevű müszavaló (recitátor) imitátor és énekművésznő kedden (aug. 18-án) az »Amazon« nagytermében tréfás irodalmi estélyt tart változatos műsorral. 30 különböző jellemalakitást mutat, be, a műsort tréfás definicióval fejezi be. A számos elismerő levél, melyet a művésznő, különböző városainkban előkelő egyéniségektől kiérdemlett legjobb bizonyítékai művészetének. — Köztük igen meleg hangú elismerő levélben nyilatkoznak Bohuuicky Ödönué, a kalocsai nőegylet eluöknője s Spitkó Lajos a székesfehérvári tankerület főigazgatója. Az előadás 8 órakor veszi kezdetét. Helyárak : 1 kor. 20 fillér. — Váresl közgyűlés volt e hó 8-án ZalaEgerszegen Várhidy Lajos polgármester elnökletével. Elfogadták a kövelkező előterjesztéseket: 1., az 1902, évi házipénztári s ezzel kaposolatban a szegényalap pénztári s egyéb zárszámadást. 2., A helypénz dij szabályzat megállapítását. 3. Lakbér szabályrendeletet. — A Magyarországi Tanitók Országos Bizottságának aug. 18-áu tartandó közgyűlésén a Zalavármegyei Alt. Tanítótestületet Szalay Sándor, Hajgató Sándor, Udvardy Ignác és Békefi Elek képviselik a gyűlésen. — Fiatal pásztorgyerek megrendítő haláláról értesít levelezőnk. Kovács Laci tíz éves fiucika a fiatal pásztor. A csentai pusztán őrizte a gondjára bízott sertés falkát. Egyszerre a falkából egy sertés megtámadta a gyönge pásztort s eltaszította. A fiu elesett s fejét megütve eszméletlenül terült el. Nem is jött többé eszméletre, a sertésfalka valósággal szétmarcangolta. — Halálos bale8et. A muraszerdahelyi vasúti állomáson néhány munkás fát rakott a vagonokba. A hatalmas tölgyfatörzseket csúsztatva hajtották fel a kocsikba. Egy 15 métermázsát nyomó fatörzs alatt a osusztatofa megsérült s a fa visszafelé gurult. A munkálok futva igyekeztek menekülni. Kancsal Fereno 22 éves rédecsi legény futás közben megbotlott és elesett, a fatörzs pedig rázuhant. A szerencsétlen embert a nagy teher egészen összeroncsolta s rövid idő alattrettenetes kínok kőzt "meghalt. — Szent István napja a fővárosban. Dicső hagyományok által megszentelt ünnep Szent István nupja. Minden esztendőben eseménye a székesfőváros életének. Az ország minden részéből ezrek és ezrek zarándokolnak Budavárába, hagy lássák Szt. István jobbját. Természetes, hogy a felrándulók megnézik Budapest nevezetességeit és ha már erről van szó, egy jó tanácsot adunk. El ne mulasszák megnézni fejlődő iparunk és kereskedelmünk egyik nagyszerű vívmányát a Párisi nagy áruházat, Kerepesi-ut 38, melyhez hasonló csak Parisban és Londonban van. Amit a modem ipar éskereskedelem nyújthat szépet, jót és hasznosat, minden elképzelhető szükségleti cikk olyan minőségben és mennyiségben van meg a Párisi Nagy Áruházban, mint sehol másutt az egész monarkiában. Ha nem is akar vásárolni az ember, akkor is nézze meg a Párisi Nagy Áruházat, ahol rendkívül sokat, lát és tanul. — Kiiakoltatás sommás uton. Horváth János pakodi lakosnak valami összekülőmbözé?e