Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-08-16 / 33. szám

VII. évfolyam Keszthely, 1903. augusztus 15. 33. szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Ue^jeleuik heteiikint egyszer: viiHi)riui|>. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL • volt gazd. tanintézet épületében. Kó/.iratokat a szerkesztőség címére, Pénzesutalványokat. hirdetési tneebizAsokat és reklamáciAkat a kiadóhivatalhoz Itérllnk Kéziratokat nem adnnU vl«»/.o i<A PTUIJA JDONOS BOKTZ JÓZSEF. KICI.KJ.ŐS SZKliKKSZTÖ NÉMETH JÁNOS. KIADÓ 8UJANSZKY JÓZSEF. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. — pn Fé

l évre 5 „ — „ Negyed évre 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 „ Nyllttér petitsora alku szerint. Magyarok hazája. Magyarország a magyaroké. De mióta? Árpád foglalta el hősi karddal. Itt laktak száz évig. Más népek is laktak itt ennél tovább is: rómaiak, szlávok, avarok, hunok. Egyikük sem tudott gyökeret verni. Elsodorta őket a népek ellenséges áradata. Mert nem birták az államalakitás feltételeit. Megvolt a magyarban az ősi fajszeretet, lángoló lelkesedés a szabadságért, meg a nemzeti lélek ió és rossz tulajdonságaival. Bátor, vitéz lovagias és nagylelkű. De keleti vér pezsgett ereiben, annak örökös nyugtalanságával. Harc, vér, zsákmány kellett neki. Nem volt nyugta, mert nem volt állandó tűzhelye, otthona, megszokott rendes foglalkozása. Mi sors várhatott reá? Pusztulás és megsemmisülés szele fújdogált Merzeburg és Augsburg harctereiről. Erről suttogtak gyászdalokat a gyászmagyarkák. Az örökös zaklatásban főiingerelt szomszédnépek fújták hozzá a gyászindulót. Jött azután szent István hittéritőivel. Letüzte a keresztet Árpád népeinek vérrel áztatott földjébe. Azóta hangzik: itt élned, halnod kell. A kereszténység lett a horgony a népáramok hullámaiban. Az erősítette meg az ellenséges hullámverések zivataraiban. Hazát adott s a hazában állandó maradást biztosított. A mozgó sátorozást: ház, a bizonytalan tanyát meleg családi tűzhely, a kalandvágyat és zsákmányolási kedvet a munka szeretete, verejtékes szorgalom, a nyilat az ekeszarva, az ijjat szerszám, a harci riadót csöndes ima és béke váltja föl. Ligetek és berkek áldozati helyein templomok, ezek mellett iskolák épülnek. A rengetegek vadonjait imádkozó szerzetesek szállják meg. A népet nemcsak hinni és imádkozni, Istent, embert szeretni tanították meg, de megtanitották a földet is művelni, arcuk izzadságával öntözni s a szerszámot is forgatni. Az adott a magyaraknak hazát, ki az anyaföldhöz szegezte, munkára tanította, a polgárosodás és művelődés mezejére állította s a civilizált népek nagy keresztény családjába 'bevezette szt. István. Többet tett! Pajzzsá, eleven fallá tette a magyart kereszttel kezében szt. ! István, hogy védbástyája legyen a nyugati műveltségnek tatár-török hordák ! ellen. A kereszténység és civilisacio vértanúi népe lett századokon át a magyar. De nemzeti egységét, függetlenségét, alkotmányos szabadságát ni3gtartotta. Ennek lett, biztosi téka a szent ko' rona, mely a népet, nemzetté egybe| fűzte. Ebbe van foglalva a magyarnépnek egész lelke, élete, történelme. A szt. korona fényében ott áll a A BALATONVIDÉK TAR C A JA. Szél sut[og . , . Szél suhog a balatoni pariban, Sóhajtoz a soll nagy nyárfa fiaiban ; í"Búcsúzna% a fecs^é^ párosával: DdTegye^ én is a virágos nyárral, S ragtjogó sugárral. DflTegije^, megyede búsan, sötéten; 3£önny öntözi, árny ^iséri léptem; Jsombhullató erdő^ sóhajtása, Világjáró szelep zúgása ^£isér uj Hazába. íBalaton gyönyörű vidékén Óhajtott am veled élni bétáén; Szemed lángja s leljed megigézte% : Itt akartam rálőni puha fészfet, S tovább ver a végzet. £ Korúi a nagy világ előttem • Sz^z tüzl\'gy<

i cifráz a felhődben ; 3f/jh! íji tudja, mily viharoí[ várnaij ? J2em üldözi% leljem őszi árnyai^? S elveszte a mjárna^ ? ! DdZiut örö^é bujdosó bús árva, Vissza-visszatérel^ majd e tájra; S mig fejemet szomorúan lehajtom, Slém fest majd a szép szelid alkony, DiZosolíjgö galambom I Pai^i Sstoán. A bikaviadal. (Coroda de Toros.) (Vége,) Ez azonban nem igen esik meg. felbőszült állat olykor vadul neki ront a korlátnak, s hegyes szarvával olyanokat hasit rajta, hogy csak ugy repülnek a szilénkok. A bauderillerók iugerkedóse hót ny'olc percig tart. Utánok jön lóháton a pikador. Lova kimustrált gebe, szeme, nehogy a bikától megijedjen, le van kötve. Jobb kezébe erősen fogja a bekötött szemű lova gyeplőjót, a másikban másfél méter hosszú lándzsáját szorongatja. A banderillerok a felbőszült bika figyelmét a pikadorra. irányítják s félre ugranak. A mint a megvadult bika a lovat észrevette, egy pillanatra megáll s dühös tekintettel méregeti. A pikador a szegény gebét oldalvást fordiva a bikának, hosszú lándzsáját erősen hona alá szoritva várja a támadást. A feldühödt bika egyszerre csak bőszülten neki iramodik a remegő lónak, egy pillanat alatt, éles, előre álló szarvait a ló hasába döfi s fejét forgatva izmos nyakával a pikadort lovastul felemeli s a földre dőnli. A pikador ekkor felhasítja hosszú lándzsájával a bika hátán n bőrt s utánna tompa zuhanással lova alá bukik. Mihelyt a bika a pikadort földre döntötte, oda ugranak a bauderillerók rózsaszín köpenyegeikkel, a bikát a halálra sebzett lótól elvadítják, a mire a oirkus szo'gái u n. chulók a tehetetlen pikádort a ló t ól kiemelik. Ha a lóban van még egy kis erő, talpra állítják s még egyszer rátil a pikador s még egyszer neki vadítják a bikát. A szegény ló legtöbbször