Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-07-26 / 30. szám

2. 1903. julius 26. örmények közt megszüntette az egyházszakadást, Angliában megvetette a katholicismus reményteljes jövőjének alapiát sat. sat. Ah! de milyen könnyű ezt a Herakleszi munkát egy-két sorban igy leii ni. Hanem aki olvasta csak egy részét is azoknak a leveleknek és ezerféle diplomáciái jegyzékváltásoknak, melyek pl. a németországi séreln^es törvények módosítását, részben visszavonását eredményezték, az szinte hihetetlennek tartja, hogy aki ezt megcsinálta, az az ember ugyanakkor százféle más, nagyhorderejű vállalatát jutatta diadalra. Micsoda merészség volt Orosz- és Angolországban vallási kérdésekben követelésekkel lépni fel akkor, oly időben, mikor az egyház ellenségei képzelgöleg a pápaság bukásáról beszéltek, s minő diplomáciái zsenialitás volt ezekben az országokban, a conservativizmus és a vallási türelmetlenség hazájában engedményeket kivivni. Mi magyarok nagyon közelről és igen gyakran láthatjuk, hogy mily nehéz munka két országot mindkettőnek megelégedésére kormányozni. A pápának néhány száz ország katholikusait kell kormányoznia. Minden szavára vigyáz a más vallásúak féltékenysége, minden országban más és más viszonyok vannak, pedig az Egyház egy, intézkedéseiben meg kell lennie az egységnek a külömböző országokban is. Az egyházi ós állami ügyek szorosan össze vannak forrva, néhol érintkeznek, másutt keresztezik egymást, s a pápának mindenütt érvényesitenie kell az Egyház változást nem tűrő elveit, anélkül mégis, hogy beleavatkoznék az államok belügyeibe. Naponkint néhány ezer ügyet kell elintéznie, s az 0 háta mögött nincsenek felelős miniszterek; ő minden intézkedéseért maga felelős. S ebben a rettenetes, elképzelhetetlenül kénye9 helyzetben huszonöt éven át ugy forgott ez a nagy aggastyán. hogy soha az Egyház álláspontjából nem engedett, soha meg nem hátrált, de mégis soha senkit meg nem bántott, soha bonyodalmat nem csinált, ellenségeskedésre okot nem adott. Pedig alig van vagy volt olyan politikai, erkölcsi vagy társadalmi kérdés, melyen mélyenjáró bölcsességével, szokatlan éleslátásával, rendkivüli bátor fellépésével erős hatást ne gyakorolt volna. Magában az Egyházban a hitéletet felemelő példájával makulátlan életével, tanításával és buzdításával valósággal újra teremtette s a mult évtizedek hiperliberalizmusával szemben atyai gondoskodással védelmezte De azért korántsem zárkózott el a modern levegőtől. Oda hajtá fejét az emberiség ezer kíntól, indulatos szenvedélytől dobogó szivére s Krisztus szelid de jogot és igazságot követelő tanításával igyekezett a sebeket gyóg5

ritani. a lázt csillapítani. Felismervén az uj idők szellemét folyton sürgeti szóval és minden szónál hatalmasabb példával az iskolák, árvaházak, kórházak alapitását. Kiadja a »Scnptis scripta opponenda« (a toll támadást tollal kell visszaverni) jelszót; sürgeti a filozófia intensiv felkarolását, a történeti hazugságokra azzal felel, hogy megnyitja a Vatikán levéltárát, a socialis élet küzdőterére oda állítja a keresztény socialismust. S mindezt egy törődött Aggastyán csinálta. Hamarjában nem is lehet a világtörténelemben hozzá hasonlót találni. Nagy sziv. nagy lélek, óriási elme volt, kiben a törhetetlen jellemszilárdság, a vasakarat és rettenthetetlen bátorság angj'ali szelídséggel párosult. Igazi pap, igazi pápa-király, igazi férfi, igazi tudós és emberséges ember, aminőt csak nagy veszélyek közt, súlyos napokban ad a Gondviselés az emberi nemnek. Mint a vándorlás idején a tüzfelhő a zsidók előtt, ugy állott ő huszonöt éven át a müveit világ előtt, aki utána indult, el nem tévedett. Az époszok regés világába illő alak volt, kir a csodás harcok halhatatlan dalosa méltán nevezne most epilans fenséggel a >népek pásztorá -nak. Pedig nem voltak fegyverei, csak az igazság; nem volt hadserege, csak a tudós megg3

rőződés; nem voltak zörgő bilincsei, csak amit maga viselt, mint a szent elvek önkéntes számkivetettje. »Csak egy egyszerű pap« volt, mint ahogy a Pester Llo}

Td jellemezte öt ezelőtt huszonöt évvel. Igen, egy egyszerű pap, akiben azonban erős lánggal égett az a szeretet, melyről az Istenember azt mondá, hogy az hegyeket mozdithat odább. Egy egyszerű pap volt, aki azonban el volt telve a kötelességtudás gondolatával s aki által Az akart csodákat művelni, Akiről azt mondja az írás. hogy a teremtéskor ott lebegett a vizek felett s átalakitá a világot. »Pecci gróf meghal, de a pápa nem hal meg* mondá XIII. Leó. Nem, szent Atyánk. Pecci Joakim sem fog meghalni soha! Neved bevésted az emberi nem történetébe; emléked, mint hatalmas oszlop, állni fog a haladás utján időtlen időkig s mig a hála és az emberi nagyság iránti csodálat ki nem hal az emberek közül, örökké lesz rajt friss babér és pálmakoszoru. XIII. Leó halála. Mikor 25 évvel ez előtt a pápává választott Pecci Ioakim gróf, cardinális fejét először érintette t pápák ragyogó tiatájn, a pápai hármas korona, XIII. Leó előtt is ősi szokás szerint ezüst tálcáu kevés csepiit, égettek el e szavakkal : «Ime Szentatya igy múlik el a világ dicsősége. » o Mementó ez. Emlékeztetés a végre : a porból lettél, porrá válsz közös törvényére. Erő, kor, hatalom, dicsőség nem mentenek föl az emberiség közös sorsa, az elmúlás törvénye alól. Nem mentenek ki a nagy állással járó nagy számadás alól. Erre is mementó az az ősi tzokás. Örök dicsőség annak, ki hivatását híven betöltötte. Ránézve a nagy, a végső leszámolás, a halál órája nem megrettentő, hanem vigasztaló és fölemelő. Isten és embertársaink iránti kötelességeink hü teljesítése megdicsőülés a halálban. Ez az a bonum certamen, ez az a jó harc, melyet, ha a nagy harcos apostollal szt. Pállal megküzdöttünk jutal mul adatik érte a megdicsőülés koronája. Ezt a legnemesebb harcot látta a világ XIII. Leó hosszú uralkodása alatt: az egyház, a kereszténység, az emberiség üdvéért. Az ilyen legnemesebb életharca, ur. \n ha elkövetkezik a vég : velejár a megdicsőülés. Valóban XIII. L-ónál nem csupán a halálban, előbb, még életében kezdődött a megdicsőülés. Ezt láttuk XIII. Leó megható és fölemelő . hosszú haldoklásában. XIII. Leó a a legnagyobb trónon sok- száz millió ember élén elsőnek harcolta a legnemesebb harcot. Ragyogó tiara ékesitette nemes fejét.. Am e harcba is beleszólt a halál angyala. Győzött a mulandón, meghalt az ember, lehanyatlott fejéről a ragyogó korona, de győzött a szellem, a lélek is, s az ideiglenes koronát az örökkévalóval cserélte fői. Ez a vigasztaló, mi bennünket a szomorúság napjaiban a keresztény világ atyjának halálában megnyugtat. Ha valaki, XIII. Leó méltán mondhatta az örökévalóság kapuján a nagy classikussal : Non omnius moriar ! Nem halok meg egészen. Nem! Lelke folytatja a megdicsőültek életét örökké, nevét és emlékét sziveinkbe, az emberiség tudatába s a történelem aranylapjaira vésték nemes élete, tettei, dicső és tanulságos halála Elevamini portae aeternales ! Nyíljatok föl örökkévalóság kapui E'. introibit rex gloriae s bevonul a dicsősség királya. XIII. Leó elköltözött nagv lelke már az örökkévalóságé, de szelleme, neve, emléke u mienk, az emberiségé. Ami az emberben mulandó, XIII. Leó boltteteme nyugszik már. Az emberek milliói : népek és fejedelmek, tudósok ós a nép egyszerű gyermekei gyászoló szivvel állanak meg a nagy pápa sírjánál. Ott állunk mi is magyarok. A részvét első könycsepje a legelső magyar ember szeméből hullott ravatalára. ü. nemzat lelke szólalt meg, mikor nemzetiiótünk letéteményese a magyar parlament nagy nevü elnöke Apponyi Albert gr. által koszorúzza meg emlékét Annak, ki bennünket, oly nagyon szeretett. A világszerte nyilvánult mély gyászban ezzel a magyar nemzet a legnemesebbek előtt halad. Városunk külső képén is kifejezést nyert a sziveken uralkodó igazi gyász. Magán és középületeinken s a városházán, templomuuk tornyán ott leng szomorúságunk kifejezője a gyászlobogó. A nemzettel teljesen átérezziik a veszteség nagyságát,