Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-11-08 / 45. szám

BALATOITVTDÉK 1903. november 8. illetékes közegészségügyi factoroknak lelkiismeretességére kellene hivatkoznunk. De azt véljük, nem ott van a hiba. Meg vagyunk győződve, hogy az illető orvos eddíg is teljesitette kellemetlen kötelességét, meit ha valaki, ő bizonnyára tudja, hogy ép' ezen a téren micsoda borzalmas következményekkel járhat a legkissebb mulasztás vagy felületesség. Hiszen az ilyen csúf betegség egész családokat megmételyezhet, egész generációkat tehet testileg és szellemileg nyomorékká. Nem is kell hozzá gyakran más. csak egy barátságos kézszorítás, egv pohár vagy egy könyv érintése, egy fürdő kabin használata, melyet előzőleg egy ilyen beteg érintett. Ezt — ismételek — egy orvos ember nem tévesztheti szem elől s hogy az emiitett levél és hozzá hasonló megjegyzések mégis megteremhetnek. annak nem lehet más oka, mint hogy az illető orvosnak nincs megadva a mód és lehetőség arra, hogy rendeleteinek vagy tilalmának érvényt is szerezzen. Mert a törvény nem törvény, ha nélkülözi az erőt s ha hiányzik belőle a büntetés. Ha a sebeshajtás és az uccai csendháboritásnak a tilalom mellett megvan a maga büntetése is, érthetetlen oktalansága az a közegészségügyi szabályrendeletnek, hogy az orvosnak nincs legalább is rendőri kihágási büntető hatalma. Nem kell azért az orvosnak rendőrré lenni, gyakorolhatja ő büntető jogát a rendőrség közbenjöttével de ugy, hogy rendőrség és orvos egymást ellenőrizze s egyik a másiknak legyen felelős ... a szigorú mérték alkalmazásában. Nagyon jól tudjuk, hogy erre nézve van valamelyes szabályrendelet, de a tények azt mutatják, hogy az gyenge és kevés. Nem lehet feladatunk mindenben kész tervezettel szolgálni, nekünk csak az a kötelesséo ' günk, hogy felhivjuk az illetékes tényezők figyelmét erre a körülményre. Az ő dolguk gondoskodni arról, hogy miként lehetne a legmesszemenőob óvintézkedéseket megtenni arra nézve, hogy városunk ne legyen az erkölcsi dögvész és a testi romlás hirhedt példányképe. Szomorú dolog, hogy a viszonyok ann}'ira fajulhattak, hogy ilyen kérdést a sajtónak nyilvánosan kell szellőztetni. De az már csakugyan tűrhetetlen, hogy a mi rendőrségünk és elöljáróságunk g3

Tengesége vagy közömbössége fotytán naplemente után az uccára lépni sem lehet, hogy az ember ne találkozzék azokkal a boldogtalan teremtésekkel, a sötétben keresik piszkos sáros kenyerüket. Nem is emlitve azt. hogy az ilyen jelenet minő hatással van az esetleg arra sétáló nők és fiatalság erkölcsi érzésére, tisztán csak arra a veszedelemre utalunk, melyet ezek a rendőri és orvosi felügyelet nélkül lévő személyek hordoznak magukkal. Sít venia verbo, de igazán szinte azt lehet mondani, hogy a veszett eb nem lehet félelmesebb és veszedelmesebb, mint ezek, akik itt szabadon járnak-kelnek terjesztve, hintve a testi-lelki romlás csiráit. Valósággal megdöbben az ember, mikor látja, bog)* tüj nik fel lépten-nyomon itt is ott is eg}

Tegy lidértüze a sodomai büzős posványnak. És nem törődik velük senki ! Sőt ha valaki megcsípne egyet s vinné a községházára, alighanem neki gyűlne meg a baja. Ugy járna mint a >vági matróz*, aki a tutaj útjába kerülő hullát kilöki a partra valamelyik község szélére. Az élelmes falusiak ugyancsak furán köszönik meg a szívességet, hogy a falunak dolgot, költséget és gondot okoz. Ha már az erkölcsi érzés felháborodása nem készteti a várost a nagytakarításra, ha már polgárainak testilelki épsége nem indítja arra, hogy közbe-közbe egy-egy razziát tartson, hát akkor gondolja meg azt, hogy fürdőváros vagyunk. Ha maga a piszok nem bántja°a szemét, jusson eszébe az, hogy meo-tordul itt évenkint néhány száz idegen, akiét bántja. S ennek a meggondolása szintén beletartozik egy kicsit a fürdőfej leszté» programmjába, ami megérdemli a »kigondoló bizottságok* figyelmét. Mert alaposan beteszi maga előtt a imaga fejlődésének ajtaját az a fürdő, melynek az a lríre terjed el. hogy ott az üdülést keresni kell de a betegséghez véletlenül is könnyen hozzá jut az ember s hogy ott az esti levegőt nem lehet élvezni, mert az ember poharába, kávéjába s a szemébe csakúgy hullik a lepke, a mocskos, az undorító éjjeli lepke. A rendőrség pedig ne sajnáljon egy kis fáradságot. Es főleg ne sajnálja a naftalint és carbolt, azaz hogy a karcért és a zsuppot. Néhány őszinte szó a keszthelyi ipari hitelszövetkezetek tagjaihoz. XMH rég e becses lapok hasábjain az ipar kis munkásairól esett néhány őszinte szó. Most pedig engedjék meg az ipar öreg munkásai, hogy nekik is elmondjam ami szivemen fekszik. Rövidesen ki is rukkolok vele. Az ipari hitelszövetkezetről e sék néhány, amily barátságos, oly őszinte szó. Miudig igaz öröm fog i. hányszor egy uj szövetkezet kel tkezéséről hallok, vagy olvasok hirt. Kétszeres volt örömöm, mikor az önök ipari hitelszövetkezetének megalakulását és áldásos működését hírűivé',lem. B-* is iratkoztam menten magam is, hogy örömömet ralamiképen dokumentáljam. Pe,>ig neui vagyok i.ézmü iparos, csak igazi barátja az iparosoknak. Éppen ezért szándékozom itt. rövid megjegyzésemet megtenni. Ipari hitelszövetkezet nemde az ipar fellendítőét célzó intézmény? Ezt. olcsó hitelnyújtással s a vállalkozási szellemet, munkakedvet és képességet, ápoló közreműködéssel akarja elérni az ipari hitelszövetkezet. jöu a csere, mert Dolfi is érti ám és győzi szóval, hogy : lám mennyi elforr még a mustból, mire szinborrá lesz és hogy az idén különösen drágán lehetett, a mustra birkákat megvenni az uraságoknál st,b.» Egyébiránt mindegyik szentül meg van győződve arról, hogy a másikat, becsapja ós, hogy az a közmondás «csere csalással jár» nem őtet illeti. Dolfi nagyon nagy mértéket tart a mustnak és rossz mértékkel méri a hust,; a paraszt pedig megvizezte a mustot; sőt szerencse ha nem oly formán járt, el vele, mint némely helyen szokták, hogy t. i. (kivált a szüret végeztével) kimossák és kifacsarják a szüretelő zsákot s kiöblintve a prést is és kádakat, (hogy meg ne ecetesedjenek!) az igy nyert zavaros folyadékhoz öntenek egy is igazi mustot és ezen cserélnek hust. Dolfi bár megkostolja és észreveszi a turpisságot, de azért csak édes legyen elönti ós nem szól, csak magában mondogatja: « Várjatok! majd drága pénzért itatom meg én ezt ti veletek, mikor a pinceszerről jó hangulatban betértek korcsmámba egy feketére, mit amig Száli a konyhában cigóriából elkészít (jó lassan készül) addig ti sorjába hordattok egyegy itce karcost, a «javából > sőt a feketét meg is patkoljátok majd további beszélgetés kedvéért belőle . . .< Egyébként Dolfi már most is meglehetősen kártalanítja magát az ilyen kétes szinü és izü must cserélésénél; amennyiben fontot is rosszabbat ád, hust is silányabbat válogat ki a mértékre oly formán, hogy több máját, fejét, lépet s más egyébb n3?omatékot (jó ! magyarán ccuvakot« 1 vet a mérleg serpenyőjébe. Szemléié i alapon igazolja be a közmondást, hogy : tAniilyena malac olyan a mise> akarom mondani, amilyen a must, ahhoz mérten adja Dolfi a hust. Másnap is és mindeunap, mig ciak le nem fogy a lökéről, megujul a most leirt szüreti élet, ; újra daltól hangzik a hegy, újra neki esnek a termelő tőkének és tréfálva, vidáman fecsegve, mesélve fosztogatják gyümölcsét és újra járják a hegyet a fizetésüket szedő szőlőpásztorok a járandóját kollectáló-inestíT és az Isten nevében kéregető barát; sőt némely helyen a templom számára is kollektálnak a templomatyák (templom gondnokok. Tudok helyet, hol a szüretben évről évre összeszedett 20—25 akó mustot ós az évi perselypénz nemcsak a templom évi kiadásait (olaj, gyertyák, tömjén, tisztogatás) fedezte, hanem a megmaradt ós tőkésített részének kamatjaiból orgonát és harangot csináltattak. Ám a szüretnek utolsó napjaira már megszaporodnak ezen a hegyet járó szokott alakok a sopronmegyei és Stajer-országi borvásárlók immár megjelent első fecskéivel. A vas- ós sopronmegyei kercsmárosok és a stájer «hiencek> voltak a zalai bor rendes vásárlói, mert ha az ö vidékükön nem terem is bor, azért ők sem akarják magukat megfosztani a nemes szőlőnedv élvezetétől ós csupán csak a náluk termő almalével beérni; hanem ilyenkor és egész éven át, hü szállítói az itt szűrt must színe javának, ugy a maguk számára, valamint, a kereskedés és kimérés cíljaira. Nehéz szekereiket — mezeket hatalmas erejű hienc-Iovaikkal húzattak a hosszú ut.on idáig — egyelőre még a faluban hagyva gyalogszerrel járják be a hegyet; s ha. az alku megtörténik, azután következik a rakodás.» A zalamegyei ember büszke és kényes volt, az «eladó» borára, gondosan és t/sztáu kezelte ; még csak kivótelképen sem fordult elő, hogy «megcsávázta» volna (törkölybor kószitésnek, vizezésnek liire sem volt a fillokszera előtt nálunk ; hiszen annyi termett, hogy annak is nehezen tudott helyet adni és alig győzték a cpinfórekí csak közép termés mellett is az uj hordókat készíteni) meg aztán jó <italos> bort, nem annyira szeszes, mint inkább jó zamatu bort termett a zalai töke : igy nem volt ritkaság, hogy egy-egy korcsmáros állánd an 15—20 év óta egy és ugyanazon megszeretett pincéből vásárolta évi szükségletét és évről-évre biztos vevője yolt a gazdáuak. Mire teljesen befogy s bevégződik a szüret, arra — a nóta szavai szerint «Megsavanyúlt már az uj bor ihatunk pajtás !«Jt. i. az első napokon szedett szőlő mustja kellő csípőssé fejlődött és tehát minekutána a pálinkaégetósre való törkölt is eltiporták és besározták — befejezik a szüretet nagy áldomással, Ez alatt (sorra előkerülnek a most és minden •pinceszer* disznótor, névnap, «helység* (hegygyülés) £<g u j ab b, ( £egszebb és ! £egclii?atosabb l a szepesi lenvászon utánzatu Qsmepapsn,mely különféle alakokban és színedben rendtyüüli nagy választékban l^apható^ 0 # W S&SQNS&K? SÓSSSf könvt>',papir-, iró- és rajzszerkeresl^eclésében Keszthelyen.