Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-10-04 / 40. szám

1905. október 4. 5. szerez az ifjúságnak társadalmi koréban is, — Hivatásának ós állásáuak megfelelő tisztes tár­sadalmi viselkedése, pedig csak nóvelik a kö­zönség tisztaÍ6tót tésrokonszenvét. Az utóbbi évek tanúink. Ezzel szerez magának az ifjúság közbecsü­lést, az ín'ézetaek liirnevct, a tanári testület­nek s szülőknek pedig örömet. Ebbeu a reményben szívesen üdvözöljük az ifjúságot. Agricola. Szegedy Rozália hamvainak ex­humálása. Ott nyugodtak álmukat a sümegi kies te­metőben Kisfaludy Sándor ó* költői lelkének jobb fele : Szegedy Rozália. Egymásmelleit fe­küdtek, hogy tovább álmodják azt az együt'es boldogságot, a melyet a halál rövid időre meg­szakított. Azután az emberek szakították meg ezt az együttes álmot Kisfaludy Szegedy Rozália mellett egy fa­kereszt alatt, pihent. Mikor azután az elalélt nemzet szive újra dobogni kezdett, midőn az elfojtott nemzeti érzés megnyilatkozni óhajtóit. . akkor ez az érzés fölkereste Kisfaludyak sirhal­uaát is ott a sümegi temetőben, hogy az egy szeiü fakereszt helyett diszes mellszobrával ékí­tett emléket állítson Kisfaludy hamuai föléi Es ekkor a költőt elválasztották hitve­sétől. Szegedy Róza sírja ott maradt helyén, a kápolnadomb tetején, mig a költőt 1870. ja­nuár 11 én a temető szélén készített s az em­lékszobiával jelölt sírboltba helyezték. 1897-ben a Sümeg és Videko fölvetette az eszmét, hogy Kisfaludy végső akaiatához ké­pest, nejét vele egyesítsék. Az eszme visszhan­got keltett, a társadalomban, nyomban bizott­ság alakult, hogy a szükséges összeget előte­remtse. A fölhívásnak annyi eredménye volt, hogy a kamatokkal ogyütt máig mintegy 1400 korona gyűlt egybe. Istók János jeles fiatal szobrászunk elvál­lalta, hogy 1200 K. ért egy brouzemléket ké­szit. A bizott-ag erre elhatározta, hogy Szegedy Rozália sirját már most exhumálta tja s a ham­vakat Kisfa.udy Sándor sírboltjába, az imádott férj porai mellé helyezi. Az exhumálás szeptember 26-án történt meg. Ott voltak : Karácsony Kálmán szo'gabiró és Lukonicli Gábor dr. járásorvos a halóság, Németh János plébános és Baka Ist ván teiaető­gondnok a plébánia, Kistaludy Tivadar a Kis­faludy család, a iSzegedy Rozália emlékbizott­ság a sümegi Kisfaludy alapította kaszinó ré­iészéről, amelynek az egász ügy a gyűjtött összeggel együtt átadatott. A sir fölbontatván, 180 cm. melysegben ráakadtak Szegedy Rvza koporsójára. A födél •végképpen elkorhadva és beesve. Darnay Kál­mán nagy óvatossággal eltávolította a korhadt részeket : ott feküdt a nagyasszony holt te­teme befödve világos barna ruhával, mely úgy­szólván egészen ép vala. A koponyát dus, barni szinü hajzat köritette, a nyaktáján ott, hevert a selyem eszkiv. A virágos mintájú halotti le­pelt is ép állapotban talalta a bizottság. Sze­gedy Rozáuának igeu kicsiny, iiuom lábai le­hettek. A sirbau talált cipötalp hossza 22 cm. A lábcsontok egészen épek. A nagyasszony földi maradványai mellett ott he vert az összefűzött olvasó. A szemek szép sorjában selyeuuszálon függnek. Rajta a kisded kereszt is. Az elporladt hamvak kö­zött ott voltak még a fülbevalók. Egyiken kis­ded kereszt, a másikon piros kő szolgait diszül. A bizottság meghatva, mély kegyelettel szemlélte e dolgokat, miket a kesergő ós bol­dog szerelem ünnepeltje életében viselt. Azután a talált maradványokat a mellékletekkel együtt egy érckoporsóba helyezte, ezt a szolgabiróság pecsétjével lepecsételte s kulcscsal lezárta. Eköz­ben a munkások fölnyitották Kisfaludy Sándor sirboltját. Tamási István káplán beszentelte a koporsót és leendő helyét, a sírboltot,, azután a jelenvolt hatósági és bizottsági személyek és érdeklődők élénk meghatottsága közben leeresz­tették a Kisfaludy Sándor hamvait rejtő tölgyfa koporsóhoz. A munkások ismét dologhoz lát­tak s a sírboltot befalazták. Egy sirban nyugszik tehát a nagy költő és imádott hitvese, akit nagy szive szerelmé­vel és zengő verseivel irodalomtörténeti altkká avatott. Ezzel teljesült a költő végső kíván­sága : egyesült ismét drága hitvesével. Ezt az egyesülést külsőképpen is jelké­pezi majd Istők szobrászunk müve, amely ró­zsákkal környezve fogja Szegedy Rozália doni bormíivü kópét a Kisfaludy szobor talapzatén megörökíteni. Ennek leleplező ünnepe azonban csak 1904. május 18-án, Szegedy Rozália halálozásá­nak évfordulóján lesz. T ó. HÍREK. — Személyi hír. Szentes Anzelm dr. zirci alperjel a mult heten váüosuukban tartózkodott hogy rokonát meglátogassa. — Ma, október 4-én van ősz királyunk névnapja. Vajha, király és nemzet egymást megértve, ő is, hazánk is nyugodtan buldog megelégedéssel ünnepelhetni e napút. A magyar mindig hiven kitartott a királyság eszméje mellett éskirálya iránti hűsége, a király iránti ragaszkodó szeretete immár ezredéves. Minden évben felszáll a» ének, fel az imádság a ma­gyar stiv mélyéből 6 felsége jóvoltáért, hit Is­ten sokáig éltessen, e*t kívánják hü magyarjai. Az ünnepi Te Deum a templom vasárnapi zsúfoltságára való tekintetből holnap d. e. 9 órakor tarlatik meg. — Október 6-a. Kedden lesz évfordulója a szomorú, a gyászos napnak . ... El nem mosódó emléke eme Nagyoknak itt él szivünk­ben. JJldotaluk nagysága nem csökken az idő­ben, sőt, mintha nőne, növekednék becsében. Igaz magyar sziv megdobban, vére forróbb lesz, ha rájuk gondol. Ünnepeljünk. Ünnepeljünk szívből, ha nem lehet nyilvánosa)!, a hősök emlékének, s tegyünk fogadást, hogy ha kell, mindenünket, még szivünk utolsó dobbanását is feláldozzuk annak a haltának, melyet magyar kard szerzett, melyért magyar vér hullott, me­lyet a kereszt tartott meg ezredéven át immár, s melynek fennállását ugyanezek biztosítják uj évezreden ái. Ünnepeljünk. Ha szomorúan is, de ünnepeljünk. Hiszen ugy is hozzászok­tunk a szomorúsághoz, mert többet sírtunk, többet szenvedtünk, mint egy egész világ• . . — Zalamegye közönségének feliratai, mely­lyei tudatja, hogy Deák Eerenc születésnapjá­nak százéves évfordulója alkalmából f. év okt. 17 és 19-éu Zalaegerszegen, illetőleg Kehidán ünnepélyeket rendez, Apponyi Albert gróf kép­viselőházi elnök a szeptember 30-áu tartott képviselőházi ülésen bemutatta s kérte, hogy a képviselőház órdekóbon 3—4 tagból álló kül­döttséggel képviseltesse magat. Amit a képvi­selőház tudomásul vett. — Ismétlő iikola. Vasárnap délután 2 óra­kor ismétlő iskolai beirás lesz. Minden olyan fiu és leány, a ki 12 éves elmullott, de a 15-ik életévét be nem töltötte és felsőbb iskolába tényleg be nem jár, tartozik az ismétlő isko­lába beiratkozni. Sem behatási, sem tandijat fizetni nem kell, mert ingyenes oktatás lesz. Ezen beiiatas a községi iskola első osztályában lesz megtartva. Az elöljáróság. — Az iskolaszék október 2-án tartott gyű­léséről tudósítónk a következőket jelenti. A keszthelyi községi iskolaszék október 2-áii ren­des üiést tartott, amelyen a gondnok altal be­terjesztett költségvetésnek egyhangú elfogadása után, felolvasták a kisebb javadaimazásu tani­tóuö választását megsemmisítő közigazgatási bizottsági határozatot. Aközigazgatási bizottság a felfolyamodás mellőzésével csau azért semmisí­tette meg a valasztást, mert az iskolaszékek s/ámára kiadott legújabb ministeri utasitasban segédtanitónői állásról szó sincs. Az iskolaszók a pályázat kihirdetésénél, valamint a választó­gyűlésen nem is használt segédmiuősitő kifeje­zést, eljárása tehát teljesen megfelel a törvény illetőleg a miniszteri rendeletnek. A jegyző­könyvbe, úgyszintén dijlevélbe tolll.iba foly. tán csúszott, be az a végzetes szó »seoéd.« Az elnökség szépen megokolta ezt a tévedést, fel­terjesztést tesz a kir. tanfelügyelősóghez, hogy ezen felvilágosítás, illetve megtelelő okmányok beterjesztése alapján hasson oda a közigazgatási bizottságnál, hogy amint az ugyanazon ülésben megválasztott ej-yik tanítónőt megerősítette a bizottság, ugy a másik tanítónő ügyében ho­zott végzését a dolog tisztán látása után módo­sítsa és az illető tanítónőt állásában erősítse meg. Ab elnökségnek intézkedését az iskolaszék meg­nyúz vással és reménnyel telve fogad ta.Iwsits Gyula jegyző lemondott tisztéről, de az iskolaszók elisme­résének kijelentésével nem fogadta el a lemon­dást. Az igazgató-tanitó választására vonat.koíó­lag az iskolaszék eljárása szinten megfelelt a követelményeknek; ennek adott, kifejezést az elnökség a kir. tanfelügyelő megkeresésére. Itt nem reudszeresitet.t igazgatói álla4 van hanem évenkinl egyik osztaly-lanitó bizatik meg az igazgatói teendőkkel. Természetesen az iskola­szék egyetértésével a kir. tanfelügyelő ebben ae ügyben végérvényesen intézkedik. A folyó ügyelt tárgyalása közben szóbajött az ismétlő tankötele­sek iskoláztatása, ugy a fiuk, valamint, a leá­nyok számára. A tanítót,estületet megbizia ai iskolaszók, hogy a saját kebelében jelölje ki azokat, akik az ismétló iskolában tanítani fognak. Mielőbb tartsák meg a beírást s kezdjék meg a tanítást. A javadalmazási a nézve a község ha­tároz. A beszédhibákban levők is taníttatni fog­nak. Eddig 14 jelentkezett. Minthogy a tanítás­ról a város gondoskodik, a szülőket gyermekeik tanítása mivel sem terheli. (Erre vonatkozólag egy képviselőtestületi határozat szól. Szerk.) — Az önkéntes tűzoltó egyesület látogatott választmányi ülést tartott szerdán, f. hó 30-án a tüzoitó laktanyában. — Elnök előterjesztette az egyesület vagyoni helyzetét, a mely meglehető­sen zavaros, mert adósság van bőven. ü. felsze­relés ugyan gyarapodott, de mégis sok kívánni való vau még, hogy az egyesület megfelelhes­sen a hozzáfűzött várakozásnak. A választmáuy meghányta-vetette az egyesület anyagi viszo­u^att és elhatározta, hogy rendet tureint. É oél­uól eiőször megszavazta a már előzetesen, tta elődök altal meghatalmazás kikérése nélkül rendelt «s megkészített szivattyu, előkocsi, szer­kocsi ós tüzoitó egyenruhákat Azon kívül be­szerzi a még szükseges eszközöket, nevezetesen meniőponyvak, ejjeli lámpák, mászófelszerelések stb. Miután azonban az összes költségekre az ed­digi adosságot 3156 koronát is belesaámitva a* egyesületnek 4000 koronára volna szüksége, a választmány Dezsényi Árpád dr. inditvanyára elhatározta, ho^y a város képviselőtestületét megkeresi, hogy a város ezen összeget bocsássa k ti Ijes ősszegeben az egylet rendelkezésére oly formán, hogy ezt a tűzoltó egyesület, 10 óv le­forgása aiatt, évenkiut 400 koronával — tör­Isssze. — A tüzoitó egyesület ezt annál inkább megteheti, mert akkor felszerelései teljesen jó karban lesznek és sem javításokra, sem beszer­zésekre nagyobb összegeket fordítani előre lát­hatólag nem kell. — A város ily módon az ed­dig engedélyezni szokott 600 korona szubven­cióból 10 éven át csak 200 koronát adna az egyesület pénztárába. — A folyó kiadások fe­dezésére ezen a 200 koronán felül, a majdnem 200-at kitevő pártolóiagok után, 4 koronával számítva 800 korona és egyéb ajándékok szol­gálnának. Az igy előirányzott számadatok a leg­nagyobb takarékosságra utalják az egyesületet, amelynek tekintetében a választmany teljes megnyugvással van az egyesület elnöke iránt. Kivánatoi, hogy a város polgárainak élet ós vagyoni viszonyai őrzése tekÍLtetébeD alakult, mindenkor számiihat a jó indulatú támogatasra, különben akkor, mikor— mint most is — a választ­mány egyedüli célja az, hogy az egyesület ó'e­tében anyagi ós erkölcsi vonatkozású rendet te­remtsen. — A keszthelyi kath. főgymnasium kebelé­ben fennálló .Segítő Egyesület, szeptember 27-én tartotta alakuló gyűlését, melyen tiszt­viselőitől a következők választattak meg: El­nök Lénárd Miklós VIII., alelnök Stegmüller Károly VII., pénztáros Hoffman Imre VliL, könyvtaros Szalay Kálmán VIII., választmányi Gazdasági naplók dúsan aranyozott táblával az I. éves gazdászok részere, valamint mindennemű, gaz­dasági tankönyvek kaphatók Sujánszl^v 2-ózsef könyt>», papir--, iró* és rajzszer kereskedésében Keszthelyen-

Next

/
Thumbnails
Contents