Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1903-07-05 / 27. szám
VII. évfolyam. Keszthely, 1903. julius 5. 27. szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap* M«K.)elenib h«teiiUint egyszBr ! vui«ilrini|>. SZERKESZTŐSÉG I.A rrui.AJDoNO* ! ÉS BONTZ JÓZSEF Előfizetési árak: KIADÓHIVATAL Egész évre 70 kor. fill a volt K az d- tanintézet épületében. KKI.KI.ÖS S'/.KllK K^Z'Í'O Fél étre 5 „ — Kéziratokat a szerkesztőség címére, Pénzesutalványokat. hirdetési menl>iziÍ8okaté» rekNÉMETH JÁNOS. KIADÓ BUJÁNSZKY JÓZSEF 60 n n lamációkat a kiadólii vatallio« kérltnk NÉMETH JÁNOS. KIADÓ BUJÁNSZKY JÓZSEF Nyilttér petltsora alku szerint. Kéziratokat nem adunU »i»»íí A keszthelyi kath. főgimnázium évzáró ünnepélye. Ezúttal nem olyan volt, amelyet látni szoktunk már évek hosszú sora óta. Nem olyan volt, mint az előzők, hanem emelkedettebb. Ezt azonban nem azért mondjuk, mintha az eddigiektől megkel lene tagadnunk at szinvonalat, hanem azért, mert a »szivet« oly nagy mértékben láttuk a szeretet és a tisztelet jegyében, a mely nem csak leköti a figyelmet, hanem világot vet arra a Krisztusi munkára is, amelyet négy . fal közöttinek szoktunk mondani. Ez a munka, bár helyét szük falak közt birja is, formálja, ki az embert és felemeli, hogy hasznos tagjává lehessen a társadalomnak. De bár eltérők leltnek is az óhajtások és a nézetek e munka irányát illetőleg és bár mmd hangosabbá válik is azok szava, akik utilitarius törekvéseik céljait az iskola árán is biztosítani óhajtják, mégis az iskolának soha sem szabad nélkülöznie a sziv nemesítését célzó eszközöket. — Ennek a nemesítésére pedig kétségtelenül oly példák hatnak legközvetlenebbül, amelyek az őszinte becsülésből és a kiérdemelt tiszteletből fakadnak. Ily példának voltunk részesei PéterPálkor, a főgimnázium évzáró ünnepélyén. A tanári testület és az ifjúság, a szülők és a tanügy barátai elfoglalták szokott helyüket, hogy meghallgassák az intézet érdemekben megder sedett igazgatójának évzáró beszédét, a mely semmivel sem maradt a múlt, éviek mögött. A szülők és az ifjúság előtt feltárt igazságok valószínűen nem reppentek el nyomtalanul és valószínű, hogy mindegyik vont le tanulságot arra, hogy az iskola nemes hivatását csak a szülői ház támogatásával töltheti be gyümölcsözőleg az ifjúságra.. De bár mindezek a tanácsok szerfelett idő- és okszerűek is, bár a mai, u. n. modern élet fejlődésével a gyermeknevelés általános és örökérvényű tanainak a napirenden való tartására, valamint a vallásos, a nemzeti nevelés szükséges voltának a. hangsúlyozására nagy szükség van is, mégis ezúttal nem az kötötte le érzelmeinket és nem azok befolyásolták ítéleteinket. Láttunk mi már sok évzárást, lát tünk sokféle iskolát is. Láttunk iskolában szolgálni nemes törekvéseket, követni irányzatokat; de ezúttal mindennél becsesebb volt látni azt az őszinte tiszteletet, amely nem a vagyonból fakadt, amely nem a rangból táplálkozott, amelyet nagynevű ősök fénye nem sugároz be, hanem amely születését, erősödését, izmosodását, de igaz jutalmát is csak a A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA. Burány Gergely dr. Az írás, mely-t ujnbb «tudomány és felvilágosult-ági Nagy szeretettel (lcbál ii'eg hallás vádakkal, világos szavakkal mondja íiif'g az ember rendeltetését. «Az ember — úgymond — munkára teremtetett, miként a in a-i ár röpülésre. > A tudó* filozofia hangzatos na^ymondásokka 1 igyekszik reálissá tenni azt a bizonyos dőre cél'», «sn!yos ljHrcot», melybe utunk t.ér« . . . Igen. Kiizkcdnek egymással s ha. még azt sem tudják egyöntetűen megmondani, mi hát a cél : hogy tudnák igaza szerint megbecsülni a cél szolgálatában lepörgött, esztendőket! ! Pedig csak vak nem látja, mekkora igazsága van az írásnak.Csak az elmúlt héten hangzott el u 30 esztendős önzetlen munka némi önzetlen elösmerésének csekély szózata. Világos bizonyság százak szivéből fakadva, hogy az irás ií, legislegmélj^ebb filozófiával jelöli meg e célt, melynek teljesítése alatt akarva, nemakarva, de meghajlik minden zás-zló, me'yet önzetlen enib«r másra fog magasra. Burány Gergely dr. élete hangos tanuL»ág, hogy a jól felfogott, önzetlenül teljesített munka áldás az emberiség!®, áldás az emberre magára, boldogság csöndes szerzője, önérzet biztos megadój.H, minden rossz cselekedet elűzője, nemzetek föntartója, jósziv, nemes lélek föltétlen hírmondója. Hisszük-e? Igen. Bizonyság nélkül? Igen, hisz az ünnepelt élete, működés*, argumentum a fortissimo Mégis, ha valaki «életrajzot* is kívánna, hát olvassa ei e néhány kis számadatot. Burány Gergely dr. 1852. február 6-án született Esztergomban. Tanulmányait, szü övárosa bencés főgimnáziumában végezte. Tanárai között Vaszary Kolost, országunk jelenlegelső főpapját találjuk, akinek magyar lelke, tudományossága nagyon hatott ifjú lelkére. Érettségi után a esorna-prémontlei kanonokrendbe lépett, ahol minden erejét arra, fordította, hogy a szükséges tudományos képzettséget elsajátítva, Krisztus szolgái közé avaitassék. Uj miséjét 1875. okt. 2 án mondotta. Aztán tanárkodott Szombathelyen, később igazgató Keszthelyen, amely állásában jelenleg is működik s még adja Isten, sol<á működjék. Irt rendkivül becses tudományos dolgozatokat, gyakorlati érzékével neveli számos jó tanárt, szive szeretetével sok száz nemesen érző s komolyan gondolkodó ifjat eresztett szárnyra a keszthelyi gimnáziumból. Ezek az adatok. Szándékosan szubr.uk őket ridegre, szárazra, nehogy azt higyje valaki, hogy virágos szavakkal akarunk tömjénezni az önzetlenségnek. Uraim, akinek lelke van, aki valaha dolgozott, aki érezte, mi gyönyörűség s mily istenáldás a dolgosság, annak szemében ezek h lideg adatok majd megelevenednek s elbeszélik, hogy az Istenért s nemzetünk jóléteért elvállalt munkálkodás, ha még olyan Csöndesen, trombita, dobszó nélkül folyik is, nagy-nagy épületeket, emel. Az épitő Kzerenysége nen: akadék : ő nagyon elvonul az épület legbelsejébe s fáradhatatlan karjaival belülről kifelé, rölfelé toIjh, emeli a falakat magasra. De ne vegye mo t az egyszer rossZ néven, ha — egy kis elismerés f jében — észrevesszük az •épitő rengeteg munkáját s óhajtjuk, hogy mások is észre vegyék. Az emberek elvégre gyarlók s utmntatásia szükségük van. Az emberek másrészt felületesek, akik a legszebbet is csak megbámulják, ha mindenuap előttük van, d« követésére nem buzdulnak. Valami kell, hogy figyelmük intenzivebbé, akaratuk eredményesebb? legyen. Hadd állítsuk mi oJa mintának ezt az életet, okolásul a renyheségnek,, például a Innyhaságnak. Ez az elr'rásrfmk bizonyára nem sérti, de nem is sé. heti a szerénységek. S ha sértené, legyen ez ?. szerénység most az ékszer vala >i*. szerénytelenebb : vigasztalja meg az a tudat, hogy az ö munkájának működésének csekélyke kis méltatása, ez a kio iras