Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-04 / 1. szám

1903. január 4. papsága és liivei őrömére jobbra fordult. Most aZul Jban állapota újra súlyosbodott, sőt válsá­gosra fordul'. — imádkozzunk nagybeteg fő­pásztorunk életéért. — Festetics György gróf — hadnagy. Mint örömmel értesülünk 0 felsége Fes­tetics György gróf urat a közös hadse­reg nyolcadik huszárezrede tartalékos hadnagyává kinevezte. Szerencsét kivá­nuuk a gróf-hadnagy urnák kinevezte­téséhez. — Silvester és újév. Bucsut mondtunk az elköltözött 1902 ik évnek. Keresztényi módon vettünk bucsut töle. A. plébánia templomban esti 6 órakor ünnepélyes hálaadó isteni tiszte­let volt, melyet Dunst Ferenc dr. apátplébános végzett tengernyi ájtatoskodó részvételével. Este a családok családias összejövetelekben bú­csúztak az ó évtől. A Dalkör pedig az Ama­zonban igen szép hangversenynyel buccuzott tőle. Kezdetét vette az 1903-ik újév. Ismerősök, jóbarátok szerencsekívánataikkal keresték föl egymást. ü.z idő maga is annyira ellágyult a sok bucsuzásban ós annyira elázott a gratu­lációk közben, hogy újév napján is alig bírt fölvidulni. Az elázásban számos gratulá'ó kö­vette példáját. — Premontreiek káptalani gyűlése. A pre­montreirend Kunc Adolf prépost, prelátus el­nöklete alatt dec. 29. és 30-án káptnlani gyűlést tartott Csornán. A káptalaui gyűlésen váro­sunkból Burány Gergely dr. főigazgató és Pá­kor Adorján főgyinn. tanár vettek részt. — Nyomozás a megcsonkított szobor ügyé­ben A Festetics György gróf szobra ellen el­követett merénylet tftteseinek kézrekeritésére — mint jeleztük — ti csendőrség a legerélye­sebb eljárást, megindította, a. nyomozás eddigi eredményéről a következőket írhatjuk : 4 városi rendőrség ama jelentése alapján, hogy Benka József, Kardos György kocsisa, továbbá Rogán János és Keskeny István Reiman pékmester mindenesei, december 24-én éjjel részeg állapot­ban bejáriák a város utcáit. — Rogánt és Kes­keny t a csendőrség el is fugta — Benkéi azon­ban csak 25 én ejj-1 találták meg az istállóban, a csendőrség Öt is letartóztatta. Minthogy elle­nük elegendő terhelő bizonyítékot megállapí­tani nem lehetett, s a tett elkövetését tagadták — a csendőrség szabadon bocsá^.otta őket. A csendőrség a nyomozást más irányban folytatta s a nyomozás eredményre is vezetett. Ugyanis Kiss János, L?hel-utcaí lakos két fia azt val­lotta, hogy december 24-én este 6 —7 óra kö­rül, mikor a Balatouiól haza mentek, Benkét a szobor talapzatán látták, a mint nála levő vas­bottal a cimer fölött levő gólyához ütött, mire az a talapzat,ra esett le, majd az aratást ábrá­zoló mellékalak kezében leve sarlóra ütött vasbotjával kétszer egymásután, de mivel le­ütni nem sikerült, kezével törte le. Mind a két, tárgyat kabátja alá rejtette s eltávozott. A fiuk hazaérve atyjuknak elbeszélték a dolgot. A»y­juh nem akart hitelt adni a szavuknak. Másnap azonban maga is meggyőződött a csonkítás megtörténtéről (idő közben a csendőrök is meg­tudták) jelentést tett a csendőrségnek. A csend­őrség erre Benkét újra elfogta, a két, fiúval szembesítette, kik is előbbi á'litásukat föntar­tották. A csendőrség Benkét fogva tartotta to­vábbra is s a törvényes eljárás és megtorlás végett átadta a helybeli kir. járásbíróságnak. Az el'olvajlott szobor részeket azonban mind ez ideig nem sikerült megtalálni. Beuke véde­kezésül azt hangoztatja, hogy a tett elkövetése éjjelén holtrészeg volt s igy semmit sem Lud a tett elkövetéséről. Beszélik, hogy Benke ela­dásra buzogányokat szokott önteni. Ehez rézre és ólomra van szüksége. Ugy látszik azt hitte, hogy a gólya meg a sarló rézből vannak öntve azért hangoztathatta, hogy majd szerez buzo­gánynak való rezet. A birói vizsgálat, van hi­vatva vi'ágosságot, deríteni e megdöbbentően vakmerő gonosz tettre. — A Balatoni Muzeum Egyesület közgyűlé­sét ma vasárnap délután 3 órakor fogja megtar­tani a városház nagytermében a következő tárgysorozattal : 1. Titk ári jelentés az egye»ület harmadik évi működéséről. 2. Jelentés és határ­rozathozatal a keszthelyi kórházteleknek a Ba­latoni M uzeum reszére leendő megvásárlása tárgyában. 3. Az egyesület harmadik évi péuz­1 ári számadásainak előterjesztése s a szám­adásvizsgáló-bizottság erre vonatkozó jelentése. 4. Az egyesü'et negyedik év költségvetésének megállapítása s wzámadásvizsgáló-bizottság ki­küldése. 5. Tiiztujítás. G. Na tán i indítványok. — Egyházmegyei hirek. Ross Mór Szent­Benedek r. áldozár tihanyi lelkészszé nevezte­tett. ki. Tamási István Zalabérről Sümegre külde­tett káplánnak. — Nagyböjti hitszónok a veszprémi székes­egyházban. Megyés püspök ur Őnagyméitósága Stefaits Aladár hitoktatót a veszprémi székes­egyházban nagyböjti hitszónoknak nevezte ki. — Uj sármelléki plébános Vida János sár­melléki ujontui kinevezett plébános jan 1-én foglalta el állását. Üdvözöljük az uj lelkipász­tort s kivánunk sok sikert működéséhez. — Nyugalomban. Galdon Károly nyugal­rnaaott sármelléki p ebános dec. 31-én búcsú­zott, el'híveitől. Mint nyűg, plébános városunk­ban vett lakást. A veterán gárda vele egy szel­lemes taggal gyarapodott. Kívánjuk érezze jól magát körünkben. — A magyar irodalom gyásza. A magyar irodalomnak halottja van. Bartók Lajos az ide­ális lelkű költő és író meghalt. Temetése 1903. jan. 2-án volt irodalmunk és közéletünk kitű­nőségeinek részvéte mellett Budapesten. — Felülfizetések. A keszthelyi Iparosok Dalköre által Szilveszter estéjén rendezett, da!­estély alkalmával feliilfizettek : Festetics Tassilo gróf 10 kor. Dunszt Ferenc dr , Csirke Iván Bozzay Báliut 4—4 kor. Szél János, Dezsényi Árpád dr., Gerő Izsó 3- 3 kor. Gal'oa Károly, Neuwérth Gábor, Sohwanner Károly, Philips Mária, Gönczi Ede, Burány Gerge'y dr., Laka­tos Vince dr., Reinhold Lajos, Szered}' Sán­dorné, N. N., N. N., Ducii Márton, Helbek Jó­zsef, Bronner Hermán, Barna György, Szabó Béla 2 -2 kor. V. F. 1 kor. 20 f., Bauhöffer Imréné, özv. Sárváryné, Nádas János, Németh János I—1 kor. Lee Ferenc, Horváth Lajos, Vaszary Kálmán, Czeglédy György, Prager Ti­vadar, N. N , Buchberger Fülöp, Sziber József, N. N., B. L., N. N. 80-80 f. Brauu Arnold 60 f., Papp Lajo?, Horváth Zsuzsanna, Pollák Re­zső 40—40 fillért. A begyes felülfizetöknek há­lás köszönetet mond a Dalkör. — Nagybeteg képviselő. Major Ferenc dr. orsz. képviselő huzamosabb idő óta súlyos be­ieg. Kéthly Károly klinikáján ápolják. Állapota válságos. A nagj beteg iránt általános részvét nyilvánul. — Jubiláló lap. A »Dnnántulí Hirlap« 10 éves fennállását ünnepli. Az uj évvel kezdte meg XI. évfolyamát. — Uj napilap. Győri Napló cirnm Győrött uj napilap indult meg. — Vettük a kővetkező meghívót. A keszt­helyi >Katholikus Legényegylet* 1903. évi ja nuár hó 6-án az >Au.azuu szálló« nagy termében az álutazó kath. legényegy leti vándorok segély­alapja javára műkedvelő előadást rendez. Színre kerül: Erdösi Károly •Amiföntart minket« cí­mű karácsonyi életkép az iparos világból, 3 fel­vonásban. 1. felvonás: A félbenmaradt kará­csonyest. 2. felvonás : Vesző szivek. 3. felvonás: A legszentebb karácsony. Belépő díj : az 1—3 sor 2 kor., a 4-8. sor 1 kor. 60 f, a többi sor 1 kor. 20 f- Állóhely 80 fillér. Kezdete 8 órakor. Jegy-k előre válthatók: Sujánszky Jó zsef ur üzletében. A fölöttébb korszerű és dráma í lendülettel megírt szmmü előadása iránt már is élénk érdeklődés mutatkozik. A legény­egylet eddigi sikerei a legszebb reményekre jogosítanak föl. — A jótékony nőegylet által f. hó 10 én rendezendő farsangi mulatság alkalmával a kö­zönség szórakoztatására a következő program lesz megállapítva : Előadásra kerül »Valami hibája van« vígjáték 1 felvonásban. Gondinet után franciából fordította : Gabonyi. Szereplők Csanády Vilma és Reischl Hadi úrhölgyek. Stolp Ödön és Hanny Andor. Monolog a Mé­regkeverő, előadja Stolp Ödön. Ezután hárem élőkép a kilenc múzsa, Rokokó és a Rögtön­zött hangverseny. A résztvevők neveit a mu­latság estéjén kiadandó szinlapon találják, az érdeklődők. Ezt, követi tánc virradtig. -- Eiőadáí és táncestély. Kiskomárom és vidéke ipartestülete 1903. évi január hó 11-én a nagy vendéglő nagytermében, alaptőkéje ja­vára műkedvelő előadással és kotílionnal egy­i bekötött zártkörű taucestélyc rendez. Színre ; kerül a »Szökölt katona< eredeti színmű 3 sza­í kaszban. Irta Szigligeti Ede. Belépti díj : I. hely szeméiyenkint 2 kor., II. lieiy 1 korona. • Kezdete este tél 8 órakor. — A Dalkör közgyűlése. A »Keszthelyi Iparosok Dalköre évi rendes közgyűlését jan. 11-én tartja meg. — öngyilkos vasúti tiszt. Nagy Lajos, já­nosházi .születésű, tapolcai vasúti tiszt, kit Ta­polca közönsége jó modora ós egyenes jelle­méért osztatlan becsülésben részesúett, — újév reggelén öngyilkosságot követett el, reggel 4 órakor főbe lőtte magát s azonual meghalt. Temetése január 2-án d, u. 4 órakor nagy­részvét mellett, ment végbe Tapolcán. Öngyil­kosságának okául többfélét emlegetnek. A megindított vizsgálat lesz hivatva a valódi okot megállap tani­— Nyilvános köszönet. A kath. legényegy­et, szíves volt, a Dalkör hangversenyére szín. padját átengedni. E szívességért a fentnevezett egyesületnek nyilvánosan köszönetet mond a • Keszthelyi Iparosok Dalköre. — Búcsúzás Mint, megírtuk, megyés püs­pök ur ő nagyméltósága Vida János sümegi káplánt a sármelléki plebánii javadalomra ne­vezte ki. A sümegiek m»ghatő módon vettek bucsut Vidától, aki töt>t> mint 12 évig műkö­dött mint káp'án és hitoktató Sümegen, A ka­tholikűs legényegyesül-'t karácsony másnapján vett bucsut szeretett másodelnökétől, aki egy­szersmind az egyesület alapitója s vezetője is volt. A , termeket zsúfolásig megtöltő tagok ne­vében Éles Károly másodelnök üdvözölte me­leg szavakkal, majd Borky Lajos a legénjek nevében köszönte mog fáradhatatlan munkál­kodását s méltatta azokat az érdemeket, ami­ket az egyesület szinte páratlan fölvirágozta­t.ása körül szerzeit. Vida Jánost szive mélyéig meghatotta a lelkes ováció s könnyes szem­mel, mély megindulással köszönte meg a sze­retet osz'atlan megnyilatkozását s kérte Isteu áldását az egyesületre ; Szem nem maradt szá­lazon, szív megindulás nélkül az érzékeny je­lenet alatt. A közgyűlés ezután örök hálája ja­léül Vida Jánost tiszteletbeli taggá vá'asztotta, érdemeit jegyzőkönyvében megörökítette s el­határozta, hogy arcképét megfestet'. December 28-án este pedig impozáns faklyásmenatet ren­dezett a távozó másodelnök tiszteletére. Nagy kö. önség csatlakozott a menethez. Midőn a plébánia elölt megálltak, Adorján Sándor lel­kész szép bestédet intézett a távozóhoz, üdvö­zölte őt, uj páljája kezdetén s kifejezte azt a a veszteséget, ami távozásával az egyesületet éri. Az üdvözölt lelke mélyééből fakadó sza­vakkal kö-zönte meg a ragaszkodás e megha'ó ny ilvánulását s Isten kegyelmébe ajánlot ta ugy az egyesületet, mint. Sümeg egé>z közönségét. Az uj plébános január 1-én foglalta el állását, Sármelléken. — Átadták a vasutat. Újév napján a keszthely-balaton-szent-györgyi vicinálist, a tár­saság az áilam 1; zelésébe átadta, az átvételnél a szombathely i üzletvezetőség négy tagja volt jelen. Kimutatás a kesztliely balaton-szent­györgyi h. é. vasút üzleti bevételeiről az 1902. évi dec. hóban. Személyek után 2587 kor. 94 fillér, podgyász után 104 kor. 40 fillér. Fela­dott gyorsáru után 212 kor. 12 fillér, kiadott gyorsáru után 194 kor. 10 fillér. Feladott te­heráru után 1656 kor. 78 fillér, kiadott teher­áru után 2180 kor. 90 fillér. Összes bevétel 6936 korona 24 fillér. — Verekedés. Régi ellenségek voltak Borda József és Pandúr József gyenesi lakosok. Ujevi üdvözlésre és leszámolásra az újév napját vá­lasztotta ki szinterül pedig Cziffer Gábor ven­déglőié előtti helyiséget. Mikor is Borda Jó­zsefet oly kegyetlenül elverte, hogy az orvosi látlelet szennt több nap kell ahhoz, mig Boda sebei meggyógyulnak. A biróság előtt fog szá­molni Pandúr — hősködéseért. — TÜZ. Tűz volt a mull, hó 29-én virra­dóra a rezi hegyen. Báldió Antal rezi jegyző pincéje égett le. A gyújtogatás gyanúja el­1 ocsátott kocsisa ellen irányult., kit a csendőr­ség le is tartóztatott. A való tényállást a vizs­gálat van hivatva kideríteni. — Szomorú számok. Az újévvel meg in­dult Tuberkolozis című lapban olvas.suk, hogy a tüdővész mily szörnyű pusztítást visz vegb®

Next

/
Thumbnails
Contents