Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1903-06-14 / 24. szám

1901. junius 14. BALATONVIDÉK 5. 1 kor. Beok Sarolta 1 kor. Fáber Sándorné 1 kor. Bozzay Pálné 1 kor. Götz Ferneucné 1 kor. Vidosfalvy Ernónó 1 kor. Bendekovics Istvánné 1 kor. Dexsényi Arpádné 1 kor. Horváth Ká­rolyné 1 kor. Stieder Kálmánná 1 kor. Összesen 41 kor. 50 fii., mely összeg ai alapot kezelő Első Hazai Takarékpénztárnak beküldetett. — Pályaorvosi megbízatás, a magyar állam vasutak igazgatósága a keszthelyvidéki vasút balatonszentgyörgy— balatongyőrki vonalán dr. Neumark Béla keszthelyi gyakorló orvost, Ba latongyöröktöl Sümegig terjedő voualon dr. Varjas Q-ábor tapolcai gyakorló orvost a vasúti személyzet egészségügyi kezelésére pályaorvossá nevezte ki. — Színügy. Micsey színtársulata visszajő. Programmja nagyot változott, csak buzgósága a régi. Oly bukás és részvétlen közönség után aminőben az elmúltkor volt része, csak társu­lata ambíciója érteti meg, hogy vissíavágyik Keszthelyre. A hivatottak igaz művészete nevé­ben kérjük a közönséget, hogy vegyen részt az Amazon udvarában épült aréna 24 előadá­sán mentől nagyobb számban. Megérdemli a programm, meg a személyzet, játéka s Keszt­hely müizlósének jóhiie fölötte kívánatossá teszi. — MZ uj vasút ugyancsal', tütyürész ! Bez­zeg, van is rá oka: bü-zke lehet, csak ugy önti Keszthelyre a tapo'cai vendégeket. Hozza ókot az isten. Mi szivünkből üdvözöljük uj «bi­test,ársuukat,« Tapolcát, melylyel az uj vasút, mint karikagyűrűvel hosszú időre kötött öss/e bennünket, reméljük a legjobbat, — boldogság­ban. Előre is virágzást, békességet kivánunk néki s sok-sok látogatót kebeléből a mi öleló karunkba. — A fógymn. ifjúsági önképző körének zá­rogyüléss. A főgymu. ifjúság >Helikou« önképző köre jun, 7-én tartotta zárógyülését, melyen fölolvasták a pályamunkák biralatát s megtar­tották a varseny szavalatokat. A kitűzött pálya­tételek a következők voltak. Magyar irodalom­ból: Emlékbeszéd Deák Ferenc felett. Történe­lemből: A mohácsi vész okai. Természetrajzból: A szén szerepe a természet háztartásában. Fizi­kából: A statikai elektromosság. Cl.e^ca philo­logiai tétel: Az alvilág löirása, az Oiyssea IV. ós az Aeneis VI. én-ke alapján. A pályadijat a szaktanárok ós a bírálók Ítélete szer:ut a kö­vetkezők kapták mej;. Az irodalmit Rierscli Ist­ván VIII. o. t. Történelmit Taussig József VIII. o. t. A phísikait, természetrajzit, és a classica, philol»giait, latinnyelven irt munkájával Rosen­berg J^nő VIII. o. t,. Dicséretet nyert ezenkívül Vértessy Iván VIII. o. t. természet rajzi müvével. A pályamunkák dija egy egy 20 koronás arany. A versszavalatok 10 koronás diját Met.z Gyula VIII. o. t. k pta meg. Egy 10 K-ás aranyat sza­vazott meg a kör Veitessy Iván VIII o. tauuló­nak is az ^vközbeu kifejtett irodalmi tevékeny­ségéért. — Alakuló gyűlés. Városunk képviselő­testülete által a minap választott iskolaszék te; nap délután tartült clakuió gyűlést Nagy István városbíró eluöklósóvel. Az elnöki üdvözlő megnyitó után az iskolaszék tagjai letették a hivatalos esküt, mely után egyhangúlag újra megválasztották elnökké Csanády Gusztáv drt., alelnökké Pákor Adorjánt, gondnokká Csathó Alajost, a jegyzőválasztást, miután Bérezi Bódog ezen tisztségéről bimondot f, legközelebb ejtik m eg- -A gyűlést ezután elnök bezárta. — Deák Ferenc emlékezete. A nagykanizsai irodalmi és művészeti kör elhatározta, hogy Daák Ferenc születésének századik évfordulóján a haza bölcsének, Zalavármegye nagy szülötté­nek emlékezetét emléktáblával örökíti meg. A nagykanizsai ünnepélyt, amely alkalommal az emlékmű is le fog lepleztetni, a Zalaegerszegen tartandó ünnepély utáni napra tervezik. Az em­léktáblát Teles Ede szobrász készíti. — Halálozás. Kenyeres István városunk egyik érdemes polgárát és családját súlyos csa­pás érte. Neje szül. Dezső Teréz jun. hó 12-én életének 65-ik, boldog házasságának 46-ik évében a haldoklók szentségeinek felvétele utáu meg­halt. Az engesztelő szt. mise e hó 13 áu volt. Temetése ugyanaznap délután 4 órakor nagy részvét mellett ment végbe. A boldogultban Kenyeres Lajos, babócsai plébános édesanyját gyászolja Az ö. v. f. n. — Tanulmányi kirándulás. A zalaegerszegi áll. fégimu. ifjúsága Laux Rezső és Tucay Já­nos főgimn. tanárok vezetése és felügyelete mellett jun. 8-án Jaákra a hir e s j aáki templom megtekintése végett, kocsikon egész napra ter­jedő tanulmányi kirándulást rendezett. Arrame­net ntjukba ejtették Vasvárt, hol Tuczy János a történelem tanára ismertette az ifjúsággal a szt. gotthardi ütközetet és a vasvári békekötést, majd pedig munkára, vallásosságra, hazaszere­tetre és királyhüségre buzdította az ifjúságot, végre a király éltetésével, mint a kinek koro­názási évforduló ünnepét is ülték, végezte beszé­dét. Jaákon ugyan ö beszélt a művészeteknek, főleg az építészetnek, építészet,i emlékeknek ós romoknak történeti hézagpótló, a nép"k mű­veltségében való fontos szerepéről, aztán a ma­gyar egyházi stylekről, ezek között, első sorban a XII ik században fellépő magyar román-stíl­ről. Utána Magyarász Nándor jaáki plébános, aki negyedszázados működése alatt a templom minden szobrának, kövének viszontagsága tör­ténetét kikutatta, szakavatott, érdekes, 1 '/'g órai előadásban ismertette a páratlau templomot, en­nek szobrait, apsisait, portalóját, szóval minden részét, ugy hogy az ifjúság örömmel és igaz magyar hazafiság érzetével győződő'.t meg ar­ról, hogy hazánk e legjelesebb remekmüve va­t.ekedik Európa bármely nemű műalkotásával. Visszajövet megpihentek Körmenden, itt ebéd után Batthyány Strattinann Ödön herceg ur engedelmével, Molnár István uradalmi felügyelő ur készséges felvilágosításai mellett, délután 4 ór kor megnézték a hercegi kestóly régiség, fegyver ós képtárát, a szép könyvtárt, melyben a többek között két példányt a könyvnyomta­tás első termékeiből, 1475-ből való «inkunabu IákaU szemlélték a legnagyobb érdeklődessel. A könyvtárból a gyönyörű hercegi parkba men­tek. Az élvezetes ós tanulságos kirándulásról este 10 órakor érkezett az ifjúság vissza. — Rákóczy ünnepély. A zalaegerszegi ke­reskedő ifjak önképző egyesülete szokásos nyári mulatságát nagyszabású Rákóczy üunepólylyel egybekötve a helyben működő színtársulat köz­reműködésével junius hó 14-ón a Barcss-Liget­ben tartja meg. — A keszthelyi kath. fögymn. érettségit tett ifjúsága a főgymn. segitőegyesülete javára 1903. jun 20-án a »Hulláim szálló nagytermé­ben táncestélyt. rendez. Belépő díj : Személy­jegy 2 kor. családjegy (3 személyre 5 kor. Felülfizetéseket, köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a Reudezösóg. — Eljegyzés. Csathó Gyula, Tapolcai szőlészeti felügyelő, eljegyezto magának Gleic­kenbergből Essö Margitot. — Bohém juniális. Fehér Károly Tapolcán működő színtársulata jun. 14. a tapolcai tűz károsultak fölsegélyezésóre 40 fiatalember köz­reműködésével bohém juniálist rendez. — Tapolca varos kath. iskolaszéke jnn. 11-én gyűlést tartott, a melyen oly értelmű határozatot hozott, hogy a gadasági ismétlő iskola felállittassék ! Vajha a szép és üdvös példa vonzana! — Sajnálatos megtévelyedés áldozata lett Hefler Ferenc iparos, Götz Ferenc nagybeteg ember óraláncát betegsége alatt eltulajdonította s halála után viselni is kezdette. Persze semmi sem volt könnyebb, mint, leleplezni a szeren­csétlennek megtévelyedését. Igazán csodálkozik az ember, minő gyarló teremtések vagyuuk s mennyire meg tud bennünket az «auri fanies* vesztegetni! — Fürdővendégek már szép számmal van­nak a Hul'ámban, még többen Hévízen Az ide­jők — ugy látszik egyre kedvezőbbre fordul. — A csabrendeki iparos kör f. óv junius 7-én d. u. 2 órakor saját könyvtára részére nyári mulatságot rendezett a «Tarányi-féle er­dőben, mely kedvező idő mellett éjfél után ért, véget. Kőlönösen a vidékről igen sokan jelen­tek meg az igen sikerült, mulatságon. — EskÜVÖ. Csiszár Sándor alsólendvai já­rásbirósági albirő e hó 7-én tartotta esküvőjét dr. Izsó Lajosné kedves leányával Mariskával, Sok szerencsét az uj párnak, — Fögymnáziumi ifjúság majálisa. Zala­egerszegen az ottani fögymnáziumi tanári kara és lelkes ifjúsága f. hó 10 ón tartotta ez idei nyári mulatságát Zalaegerszegtől egy fél órá­nyira fekvő és a bencések tulajdonát képező bozsoki erdőben. A tanuló ifjúság már kora reggel fél 6 órakor gyülekezett a főgymnázium­ban. Pontban hat órakor mintegy háromszáz­ból álló ifjúság a reggeli pompás levegőtől ki­pirult arccal tölgylevelekkel díszített kalappal a főgymnázium előtt díszsorfalat, állott a taná­rok vezetése alatt. Egyszerre csak Takách tor­natanár vezényszavára áhítatom csend követke­zett, mire kalaplevéve Kauffmann Mátyás vár­megyei aljegyző vezetése mellett a háromszáz ifjú tanáraikkal együtt uniszonó énekelték a Hymnuszt. Meghatóan fenséges volt ez imát a lelkes ifjak ajkairól hallani. Ezután felhangzott az első cigáuybauda húrjairól az őrökszépségü Rákóczy induló, melynek kísérete mellett vígan indult az ifjúság végig a városon nagys«ámu közönség kíséretében. Trombitaszó és dobper­gés váltakozott a cigány muzsikával. Igen ked­ves és egészséges gondolat volt, hogy az ifjú­ság egész napra vonult el a város zajától ós szabadult, meg annak porától. Künn az erdőn pompás reggeli várt reájuk. A bozsoki erdőnek e gyönyörű helye végtelenül szép környezeté­vel — kedves völgyével — magas fenyővel éa fiatal csalitos tölgygyei koszorúzott hegyoldalai­val pompás keretet képezett a viruló ifjúság örömtől sugárzó csapatához. A közönség közül többen már a délelőtt folyamán kimentek. Tu­lajdoképen azonban csak délután indult, meg a zarándokolás e gyönyörű hely felé. Egy vég­telenül kedve3 képet nyújtott Csács felé vezető útvonalon kígyózó különféle színeket viselő tö­megraj. Mozgalmas volt a máskor csendes néma erdő. Gyönyörű diszkapu fogadta a közönséget. Délután 4 ós 5 óra között volt, az ifjúság tré­fás versenye. Volt zsákbafutás, lepónyevés éj több igen tréfás verseny, melyet Takách torna­tanár igazi leleményességgel állított egybe. A völgy egyik elkészített helyén a szálerdő mel­lett volt, a tánchely. Felette drótháló, amelyen a lampionok százai csüngtek alá. A szálerdő­ben voltak felállítva a feuyőlábakon álló asz­talok, a lacikonyha stb. A közönség mindent feltalált, ós a látogatók száma az ezeret meg­haladta. A gyönyörű völgy és erdő csak ugy nyözsgött az emberrajoktól. Végtelen kedves látványt nyújtott a diáksereg étkezése. A diá­kokat ugyanis maguk a tanarok, továbbá a ta­nárok feleségei szolgálták ki. Boldogság sugár­zott le a diákarcokról, hogy most őket szol­gálják ki profeszoraik. Az ételeket Pál János jónevü magyar vendéglős látta el, a mi nem kis feladatot képezett. Igazán elmondhatjuk, hogy ily minden tekintetben sikerült, gyönyörű, fesz­telen mulatságnak színhelye még Egerszeg nem volt Jól eső volt lát.ui a tanuló ifjúság kiváló fegyelmezettségét. Boldogak voltak a szülők látni gyermekeik iránt a rokonszenves tanári kar részéről tanúsított szeretetteljes bánásmó­dot és kiváló gondosságot. Hálával volt el­telve az egész közönség a gymnasium igaz­gatója és tanárai iránt, akik igazán semmit nem kimóltek, hogy ezen kirándulás igazán kellemes — testet lelket üdítő legyen. Pontban 9 óra­kor azutáu megszólalt a takarodó, mire az if­júság trombitaszó mellett, egy kellemes nap emlékével szivükbeu hazafelé indultak több ta­nár vezetése mellett. Gyönyörű holdvilág tette még szebbé a hazavonulást. A közönség még egy ideig ott maradt, de mindjobban ritkult s végre teljes csend lett az erdő felett, melynek nyugalmát az emberek ártatlan mulatozása egy napra megzavarta. Nagy köszönet illeti meg kü­lönösen a rend kedves, rokonszenves főerdószét Báványossy Lajost, aki ritka előzékenységével és már napokkal előbb a hely elkészítésével járó fáradtságával hálára kötelezte az ifjúságot ságot, a tanári kart ós a szülőket. Vajha minden évben ismétlődnék meg a tegnapi f.-lejthetetlen kellemessége, melynek szépségét az esthomály­ban a tűzijáték remek színjátéka csak fokozta. >Navode« (Nemzet) néven Drávavásárhe­lyen ós a dráva,menti községekben magyar-gya­lázó iratokat terjesztett egy ismeretlen bicik­lista. Az irás — melynek szerzői különben ös­meretleuok — csak ugy duzzad a «horvát nem­zeti aspirációktól,* melyeket persze magyargyü­lölés révén remél megvalósíthatni. Orosdy La­jos dr. kir ügyész e 'forradalmi prokemáoiő» szerzői ellen megindította a kir. törvényszéknél az eljárást, de gyáván bujkáló, ösmeretlon el-

Next

/
Thumbnails
Contents