Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)
1903-06-14 / 24. szám
1903. junius 14. 3. vagy a viszonyok kellő ismeretének hiánya játszott e közre az ily kis kaliberű állomás tervezeténél — csak a tényt konstatáljuk. De Jiáti nekünk még csak van állomás épületünk, bol bár szoronkodva is meghúzhatjuk magunkat — az indulásig. De a szomszédos gyenesiek már kevésbé szerencsések. Ok igazán elmondhatják:adtál uram esőt, de nincs benne köszönet. — Ugyanis jó gyenesi szomszédaink kaptak megálló helyet, föl is, le is szállhainak a vonatról, de nem kaptak hozzá csak egy tenyérnyi kis födött helyet is hol pld. esőben, hóban, szélben, viharban meghúzhatnák magukat — az indulásig. De hát ez a gyenesiok belügye. Hihetőleg meg fogják találni az alkalmas utat ós módot e tekintetben támasztott jogos kívánságaik érvényesítéséhez. Egy másik jogos kívánság már bennünket illet. Az uj vasút állomáshoz vivő kocsi ut, mellett nincs gyalogjáró. Ami közbiztonsági szempontból erősen kifogásolható. Pedig az utasok közül ( a mai pénzszűk világban nem mindenkinek futja az állomáshoz fiakkereíni. — Hogy és miként jutnak ezek a kevésbé vagyonos útitársaink az állomáshoz. — Versenyt fussanak a nyilt kocsiúton a robogó postakocsival, vagy a hajtásban nem igen válogatós fiakkerosokkal ? — Oly hiány ez, melynek orvoslása éppen nem tűr halasztást. Ismét, egy másik hiány, amire már mult számunkben is rárrutattunk, az, hogy a Balaton parkban a vasúti átjárónál csupán egyszerű fakorlát választja el a járó-kelő közönséget a robogó vonattól. Eszthetikai és gyakorlati szempontból kifogásoltuk e hiányosságot. Mert sehogy sincs összhangban az ott uralkodó esinnal és renddel, de meg veszélyes is, mivel könnyen veszélyezteti a? ott járó kisgyermeksereg biztonságát. — Kérünk tehát egy oda illő csinos és magfelelő vasrostélyt. Oly hiányok az itt felsoroltak, hogy minden nagyobb anyagi áldozat, vagy kiadás nélkül rövid idő alatt, könnyen pótolhatók. — Mi reméljük is ezeket. — De mi többet is reméllünk. Reméljük vidékünk sorsának jobbra fordulását. Ám hadd jöjjön menjen ez az uj »vasút.; — hozza meg enuek a szép vidéknek anyagi fellendülését s hozzon megelégedést mindazoknak is, kik érte tettek, fáradtak és áldoztak. fel. miként lehetséges a réginél maradni, régi szokásokhoz ragaszliodni és a hagyományt tiszteletben tartam ? .Amint egyre cse-éli, változtatja bútorait, mindenfélévben másfelé hurcolkodik, a husz esztendős házat elavult romoknak deklarálja — ugy ez újság és változatosság utáni ö"ült hajsza oka a sok válóperliek. Némelyik 3—4-szer változtatja férjét, mint más halandó paripáit. Az érzelmek az amerikai hölgyeknel nem állanak valami erős alapon. Egy bájos fiatal lányka így fejti a szerelemre vcnetkozó nézeteit : «A szerelem mao.ácska olyan mint a fogfájás. Idáig nem volt. szükségem fogorvosra. Én estik gazdag emberhez megyek férjhez. Különben jöhet a mikor jön, az mindegy. Most 5 millióra számitok, mi sem sürget. Azután bájosan utá-sa tette. «Mindjárt czvegy szeretnék lenni. Mindég srról ábrándoztam, minő pompás lenne, ba a férjem még esküvőnk napján pusztulna el, mert igy kevesebb bánatom lenre, mig nem ismervén öt. Azt óhajtanám, hogy az esküvő után a t emplomból kijövet villámtól sújtva rogyjék lábaim elé. Az oly szép, ha valaki fiatal özvegy. Gazdászok tanulmányútja. i. • Gazdag bánja a tapasztalást*; mondja a koszorús költő Petőfi. Ezen alap igazságot, tartva szem előtt, a helybeli gazdasági tanintézet tanári testülete fáradságot nem ismerő ügy buzgalommal oda törekszik, h< gy az életbe kilépő gazdász ifjúságnak a bárom óv alatt elméletileg előadott, svakbeli dolgokat gyakorlaii formákban is bemutassa. E céll ól minden évben kisebb nagyobb tanulmányi kirándulásokat rendez H hírnevesebb hazai n inta gazdaságokba, s ot ( gazdag magyarázhtok kíséretében mutatja be a hallgatóságnak a, gyakorlati kivitelét az e'méleti oktatásnak. Nagyon helyesen van ez igy, mert az ilyen alkaton mai hallott és látót,t dolgok kitörül bet ellenül vésődnek az emlékezetbe. A tapasztalt helyes és nem helyes dolgokból levonhatjuk a oonssk vem iákat, s a jót, a helyeset, magunkkal visszük ki az életbe. Ilyen tanulmányi kirándulásra indultunk folyó hó 6-án, szombaton reggel, Szt.ankovics János és Toldi Szabó Lá-zló tanár és Berger Károly Lajos int ző vezetése mellett gróf Nádasdy Ferenc lepsényi uradalmába. Fel hat órakor gyülekeztünk a helybeli vasútállomás indóLáána], hogy az 5 óra 50 perckor induló vicinálissal B.-Szt.-Gyí rgyre menjünk. B.-Szt.-György ön pár percnyit várva megérkezett gyorsvonatunk Nagy-Kanizsa felől, mely hivatva volt kitűzött cé !unk helyére vinni. Utunk a pazar sz^'p égü Ba'aton mellett haladt állandóan s mi alig tudtunk bete'ni ama lt-irhatatlan természeti szépségek nézésével, a mit az át ellenben fakvő vadiegényes zalai part nyújtott., a felhő köntöse hlói gyakran előbukkauó reggeli napfény mellett. Bámulva néztük a futó homokos somogyi part, kulturáját, mely több ezer holdra teijedö s; őlő ültetvény, épülő félben levő v'llacíoport által köti le a figyelmet. Mondanom is felesleges, hogy az a rövid másfél órás ut ilyen gyönyörű vidék szemlélése közben sas szárnyakon repült el. Nyo'c óra öt perckor éles fütyölés jelezte, hogy vonatunk rendeltetési helyére : Lepsény állomásra megérkezett. Ei zállva kocsinkból az indóház előtt Lndner SándoV urad. tiszttartó élén Balessa Lajos kasznár, Glatz József ellenőr és Humor Gábor plébános fogadott bem ünket. Kölcsönös bemutatkozás után a kétszáz lépésnyi közelségben fekvő majorba az utat gyalogtettük meg. A kasznár<ág lakása előtt százados tölgyfák alatt teritett, asztal várt reánk, s mi nem is sokat, hagyva magunkt.t kinálni. siettünk izlotes villás reggelinket, elkölteni, hogy mielőbb munkához láthassunk. Mégis 9 órn felé járt. az idő, m'kor hozzáfogtunk az uredalom megszemléléséhez. Nyolc kocsi állt rendeli ezésünkre, hogy a nagy kiterjedésű birtokot rövid idő alatt bejárhassuk. Nem lesz tnlán felesleges, ha röviden vázolni fogom a birtoktest leírását. Lepsényi uradalom Yeszprémmegyébeu a hasonló nevű 1200 'elket számláló község két oldalán teiül el. A birtokot a déli vaspálya társa-ág Budapes'-Pérgerbofi vonala, és a Győr-, Jutás- Uj Dombóvári vicitáiis szeli át. A majorból a vasút állomás mintegy 200 lépésnyire fekszik gabona raktárral és marba felrakodóval. A birtok kiterjedése: beltelek és utak 110 \ hold, szántóföld 3862 hold, rét, 77 hold, legelő ' 578 hold. A birtok ált.alfiban véve sik területű kevés hullámzással. Tulaja mély rétegű dúsan televényes középkötött vályog talaj. Az összes kalászosok, répa, lóher, baltacím jól díszlenek. A birtokon két major van, úgymint, a belső főmajor és a külső fiók major. A külső fiók majorben jeleDleg juhokat tartanak. A fiók majort, a főmajortól Lepsény község és a községbeli birtokosság földjei választják ti. A köilekedési utak jók s az utak mentén javakorban levő gyümölcsfákat, majd néhol akácfa ültetvényeket láttunk. Az egész birtokot szemlélve mintaszerű gazdarág képe tűnik e ő, gondosan müveit talajjal, majdnem teljesen gyommentes vetésekkel, jó karban tartott, közlekedő utakkal, igen gazdag és céltudatos állattenyésztéssel. A gazdaságüzemrendszere váltógazdaságot mutat, melyben 44 % szemes gabona, 20 % ke pás, 29 % takarmány és 7 °/ 0 fekete ugar foglal helyet. A gazdaság mintegy 80 holdon cukorrépát is termel, a mit vetés alkalmával — nagyon. helyesen — műtrágyában (ehilisalétrom) részesít, hogy ezzel gyors növekedést idézzen elő s a földi bolhával (Haltica oleracea) szemben ellenállóvá tegye a növényt. Takarmánynemüekből nagy mennyiségben baltacímet termel a gazdaság, s alkalmunk vJt látni az óriási termést ígérő takarmány növényt,, a miből a holdankiuti átlag termés nem ritkán 25—28 q. tesz ki. A takarmány borsót is nagyobb területen láttuk ig rn szép termést ígérő stadiumban. Feltűnt az egyik rozs tábla, a melynek elöveteménye épen a pillangós virágú borsó [ volt. Vetés előtt ezen tábla 240 kg. Thomas[ salakot kapott, de a kézi elhint,és alkalmával foltosán került a ta'ajra. Már mcst, a nitrogén és káliban elég gazdag talaj foszforsav hozzáadása által dúsan növelte a rozsot azokon a helyeken, a hová a műtrágya jutott, még ellenkezőleg azon helyein a táblának, a hova foszforsav vélet enségből nem került, a növény fejődésében szemmel láthatólag elmaradt. Itt szemlélhettük Liebig és P. Wagner elméletét a trágya szükségletre venaikozólag. Az uradalom mák termelés.-el is foglalkozik, mely holdankint 4 q. átlag termést adván elég szép jövódelmet biztosit, mert a nyert termés q-át 50—60 kor.-val értékesíteni tudják. A mákot istálló trágjával mogti'ógyázott t.ilajba vetik s ez esetben az utána következtetett, búzának kitünö elöveteménye. Kisebb területen tök termeléssel s foglalkozik a gazdaság azon eélbcl hogy allatai ré.-zére kora őszi takarmányt nyerjen. Termési átlagok nem litkán a 350 q. is meghaladja. Molnár Pál, III. éves hallgató. Zaiavárineyye közgazdasági állapota a lefolyt május hónapban. Az időjárás az elmúlt hónap első felében átlagban enyhének nevezhető, a hónap vége felé hűvösebb lett a levegő, melyre nézve csupán az volna a panasz, hogy a csapadékok bár gyakrabban jelentkeztek, mégis kis mérvűek voltak és hogy ezek is » gyakori szelek által csakhamar eltávolíttatván a talajfelszínéről, sz oly áldásos májusi esőket korántsem pótolhatták. Mindössze 12 esős napon csupán 44'3 mrr. csapadék esett az elmúlt hóban, és vármegyénkben tehát csak negyed része az ápril havi eső rnenyuyiségnek és az utolsó időben vármegyénk jó részében már is e-ő-hiányról panaszkodnak a termelök. A május hó elején néhány községben előfordult jelentéktelen jégkárokon kivül érdemleges elemi csapásokat nem jegyezhetünk fel, — néhány reggelen a lapályosabb helyeken, köd lépett föl, a mely körülménynek s a május vejével uralkodó hűvös szeles időjárá-nak tudják be, a rozsdáuak rohamos fellépéséi a gazdák, a mely növényi parasifa nagyobb vidékeken vármegyénkben is a buzavetéseket, különösen a honi fajtákon tetemesen megtámadta és a r.ermési kilátásokat redukálta A gabonafélék állapotára vonatkozólag megjegyezzük, hogy a korai őszi buzavetés a rozsda kiméit helyeken átlagban kielégítő termésre hagy következtetni, dűlt jószág ez idén nem fordul e ö, — a virágzás is zavartalanul folyik le. A késői buzavetések azonban ritkák, színezetük balavány, sok helyütt rozsdái a levélzet, ezek a májusi csekély mennyiségű csapadékok miatt a bokrosodásban és fejlődésben elmaradtak. A rozsok szépen levirágoztak; korai vetésekben a szemképződós ós a kalász hosszúsága igen kielégítő, — ellenben a késeiek ritkák, saalmára és szemre nézve lényegesen is kevesebbet fognak eredményezni, mint a mult évben. A tavasziaknál is mutatkozik az eső hiánya. Az árpák kalászukat már kihányták, de a vetések sűrűsége, magassága, színezete nem elégíti ki sehogy sem a gazdát, a kalász és szalma rövid, egyenetlen a fejlődés. A zabok majdnem mindenütt gyengék, •— általában pedig sok gyom is uralkodik ez idén a tavasziakban. Az április