Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1903-05-10 / 19. szám

190 3. május 10. Megálljunk ! Ez az eszeveszett ro­hanás örvénybe sodor. Ezt a szellemet meg kell javítani, az anyag kultuszá­nak határt kell szabni s a lélekről nem szabad megfeledkezni. Az erényt, az igazságot, s a szeretetet, az önzetlensé­get vissza kell helyezni a maga legitim polcára, a bitnek, a meggyőződésnek, az elvhűségnek tiszteletet kell szerezni s apasztani kell a külső siker, a Jara­gott képek bálványimádóinak számát, kiknek ijesztő falánksága megkerül min­den tilalomfát, megkerít minden érzüle­tet, ugy hogy az emelkedés lépcsőin s a süly ed és lejtőin mindenütt csak az arany­borjut latjuk. Vegyünk példát az első kereszté­nyek törhetetlen jelifimerejéből, nagy ál­hat atosságából,emberfeletti lemondásából, önzetlen összetartásából, szívós türelmé­ből, akik egy sziv, egy lélek voltak. Le­gyünk lemondok, ba kell, türelmesek, ha szükség s áldozatra készek minden idő­ben. Vajha városunk uj nemzedékében is ez üdvös regenerációt eredményezné a Szentlélek malasztjainak kiáradása. hogy az üdvösségnek a keresztségben szivükbe ültetett fáját felnevelvén és megerősít­vén, termővé, gyümölcsözővé 1 egye s be­teljesednék rajtok is a könyvek könyvé­nek szava: »Venní fogjátok erejét a fe­lülről rátok jövő Szentléleknek és tanúim lesztek — mind a föld végéig. Arasszá lelkükbe hét ajándékát, a bölcseség és értelem, a tanács és erősség, a tudo­mány és áhítat, s az Ur félelmének aján­dékát. tek között, a műveltségben való összeköite és istápolása, növelése és megtartása vételt; 2.) hogy a tudós testületek okirataikat, legalább kivonatban, latin n3 elven is tegyék köazé ; 3-) hogy a latin nyelvet minden deák ta­nulja már az alsóbb osztályokban oly szem­pontból is, hogy az idegenekkel beszélgetni, Őket kérdezni, nekik útbaigazítást tud|on adni; 4J hogy t, cél könnyebb elérése vegeit a latinul tudók a mindennapi szükséglet, útmu­tatása szennt tiszta latinsággal könyveket Ír­janak. Ezek az üdvös határozatok érdemesek min­den müveit ember hálájára. Hogy pedig e latin gv ülésnek meg fognak érni zamatos gyünö'csei is, arra elég kezessé­get nyújt a müveit francia nemzet, közoktatás­ügyi miniszterének jelenléte, ki a latin nyelv­nek maga is egyik buzgó harcosa. Bennünket, magyarokat, e mozgalmak kü­lönösen érdekelhetnek. A latin nyelv nemzetünk­nek a kereszténység felvétele óta e^ész a mult század harmincas éveiig mintegy második anva­nyelve volt. Virágzott az az egyházban, törvényekben, iskolákban, 5Őt még a mindennapi életben is. Es az is bizonyos, hogj' a latin nyelv édes magyar nyelvünk tisztaságának, fordulatai­nak, sajátságainak még kilencszázados uralma alatt, sem ártott annyit, mint a német nyelv egy század óta. Jól esik tehát éreznem, hogy a codex­piszkálók és coniectura-gyártók kora lejár a el­jön azoké, kiknek ajkán a Quiritesek nyelve újra élni fog. . . . Ultirna Cuma^i venit iam carminis aetas . . . Redeunt Saturnia regna ! Lakatos Vince dr. Az apostoli utódot pedig, ki meg­jelölvén homlokukat a kereszt jelével, s megerősítvén őket az üdvösség krizrná­jával, Krisztus bátor harcosaivá avatja őket, s kinek köiünkben tartózkodása a kegyelmek áradásának ünnepi napjai, még egyszer köszöntjük : Ki az Ur nevében jövél, kit szere­tettel vártunk, légy üdvöz, Isten ho­zott ! Deák Ferenc ünnepe. A nagy végtelenségbea forgó csil­lagpályák, üstökösök kiszámíthatatlan út­ját, ki tudná végig kisérni!? Ki nézhet a fénylő napba, ki ké­pes annak ismeretlen anyagát kifür­készni? Deák Ferencz pályája pedig olyan sze­di tőén magasan áll, élete, működése, al­kotása olyan fényes, hogy napként va­kítja el a nézőt ugy, hogy alig lehet őt méltóan jellemezni. Nincs szó, nincs ki­fejezés, mely az 0 ragyogó fényességét kellőképpen visszaadni tudná — és ha mégis megkísérlem, e néhány szóba fog­lalom össze: ragyogott, világított, te­remtett ! A történelem, az igazság nagymes­tere a ragyogás örök apotheózisát, a halhatatlanság hervadhatatlan pálmáját fonja dicső neve köré. . . Minden nemzet megbecsüli nagyjait és kegyelettel őrzi ezek emlékét. Kell is. A mai önző világban, a hol mindenki a saját énjének az előbbiejutására. a maga érvényesülésére törekszik ; amikor minden halandó anyagi javak gyűjtésén fáradozik, kétszeresen szükséges, hogv ki­váló nagyjaink emlékét folyton ébren tartsuk buzdításul a növekvő generá­ciónak, példányképül az enervált, élv­hajhászó fiatalságnak, fölbuzdulásul an­nak a kornak, a melyből az idealizmust a száraz, bántó realizmus teljesen ki­ölte. Belátták ezt vármegyénk intéző kö­rei is és a legutóbb megtartott törvény­hatósági közgyűlésen egyhangúlag ki­mondatott, hogy vármegyénk dicső szü­löttjének. a »haza bölcsé -nek, a nagy államférfiú születésének 100 éves for­dulóját, méltó ünnepséggel ülik meg. Az ünnepség teljes programmja még ismeretlen; azt egy szűkebb körű bizottság még ezután dolgozza ki, erről tehát nem szólunk, csak üdvözölni akar­juk a váimegyénk élén álló férfiakat, a kik nemes fölbuzdul ássál, hazafias lelke­sedéssel készülnek annak az emlékét megülni »A ki megmenté nemzetét az enyészettől.« A hálás utókor önmagát tiszteli meg akkor, a mikor e szellemóriás, e lánglelkü, hazáját rajongón szerető ál­lamférfiú emlékét megünnepli. Október 17-ike legyen mindnyájunk­nak ünnepe. Boruljunk e napon az Örökkévaló elé hálatelt szívvel, a miért Öt a mi számunkra adta. Boruljunk le a Teremtő zsámolya elé imádattal, a ki megajándékozta ha­zánkat, szép Magyarországot azzal a férfiúval „A ki megmenté nemzetét az enyészettől.« Némuljon el ezen a napon minden pártviszály; a társadalmi ós politikai súrlódások szűnjenek meg, minden ma­gyar tömörüljön egygyé, egy fohászban, egy imában egyesüljön: »Áldott legyen emléke annak, a ki megmenté nemzetét az enyészettől. < Keszthely ünnepe. A bérmálásí ünnepek előestéje megérkezett. Pénteken, május 8-án városunk már a reggeli órákban ünnepi diszt öltött. A fő és mellék ut­cák kázni lobogódiszben pompáztak. Magánhá­zak és középületek egyformán. A fögymnázium, templom és plébánia lakon a trikolor mellett ott lengett, a primási és püspöki lobogó. A be­vonulási nton nemzeti, primási és püspöki zász­lókkal diszitett. pompás diadalkapu várta az apostoli vendéget. A rendkívüli csínnal és Ízléssel készített diadalkapun a város szivéből vett üdvözlő so­rok : «Isten hozott' voltak olvashatók. A fö­gymnázium előtt, a templomhoz vezető uton, három hatalmas ái bocon nemzeti, primási és püspöki lobogók lengtek. Egyszóval Keszthely képe lelkes ünnepi hangulatot, mutatót,t min­deuüt.t. Va laskülömbség nélkül emelkedett han­gulat, uralta a sziveket s nyert impozáns kife­jezést az általáuos öröm és lelkesedés. Es itt elismeréssel adózunk Nagy István városbíró fá­radhatatlan buzgalmának, melylyel a fogadás ily impozáns előkészítésében odaadással közre­működőit. Ez az elismerés mindama tényező­ket, s magát a nagy közönséget is megilleti, mely valláskülömbség nélkül oda törekedett, hogy vonzóvá, kedvessé és impozánssá tegye a főpap érkezéséi. Ez a nap Készt,helj'nemes lel­kületére vall. De térjünk a tárgyra. Előkészületek a fogadásra. Programm szerint, uélután 3 órakor a szebb­nél szebb fogatok egész sora gyülekezett a vá­rosháza előtt. Huszonkét fogat gyűlt, egybe. A fogadó bizottság együtt, levén elhelyezkedés után 22 di>ze« fogaton a mintegj' 43 tagu üd­vöziő és fogadó küldöttség megindult a püs­pök elé. Együtt volt, ott Keszthely város in­telligentíájának teljes képviselete. Bent a városban már 4 órakor élénk pe­zsegő élet és ünnepi hangulat uralkodott. A tá­nári kar vezetése alatt testületileg vonult ki zászlója alatt, a kath. főgymn. ifjnsága, az ál­lami polg. leányiskola növendékei az irgalmas nővérek vezetéke alatt, a polgári és elemi leány­iskola, a községi elemi fiu és leányiskola nö­vendékei tanítóik vezetése alatt jelent meg. A tanuló ifjúság két, sorban a főgimuazium előtt foglaltak állást,. A katholikus legényegylet pe­dig díszes egyleti zászlója alatt, a plébánia előtt helyezkedett el. A vidékről a fogadásra megjelentek : Ki­rály Elek hakóti esperes plébános, Szabó An­tal Keszthely kerületi esperes plébános, Hajba Mihály szántói, Fekete Gergely zsidi, Havassy József rezii, Vida .József alsópáhoki és Vida János sármelléki plébánosok, kik is karingb9n a plébánián várták a főpap érkezését. Ferencz Jdzsef keserüviz Az eí y:"T~. s, M ,c r'

Next

/
Thumbnails
Contents