Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)
1903-04-26 / 17. szám
1903. á prilis 12. BALATONTIDBK 29. nak hivatva nemcsak szívvel, de példával is oktatni és szeretni. A társadalom ezen nagy munkát végző és hasznos testületének a tanitói testületnek volt tagja Pöllz Pál, keszthelyi köfc^égi elemi iskolai tanitó. Harminchárom évig tanította, oktatta és nevelte Keszthely város gyermekseregót odaadással és igaz szeretettel növendékei iránt. Hazája iránti kötelességét híven teljesítette s igy nyugton pihenheti fáradalmait. De a boldogult, a mellett, hogy hazájának liü fia volt, vallási hcvatartozandóságot is ismert. Tagja volt a katholikus egyháznak is. Nem is mulasztotta ezt el megvallani. Vallása parancsának élete aikonyatán is hódolt. Vallása •vigaszlalásaival megerősítve vívta meg a végső küzdelmet. Ennek áldásával szállott nyugodni sírjába. Halála megilletődés!, és ré-zvétet keltett nemcsak környező tanítványai szivében, de városi társaséletünkben is. A tanítótestület pedig gyászjelentést adott, ki haláláról. Nem tehetünk róla, megjegyzés nélkül ezt a gyászjelentést nem hagyhatjuk. A városi tanítótestület működésének érintése nélkül akarjuk ezt az ügyet jogos kritika alá vonni. Mert nem tudjuk elképzelni, ici lehetett az indító ok egy ily felekezetnélküliséget lehelő halotti jelentés kibocsátására. Az iskolának községi jellege? A községi jelleg még nem involvál maga után felekezetnélkűliséget, sem a tantestületre, sem a tanulókra nézve ! Hogynem, azt az élet és gyakorlat, igazolja. Netessék félreérteni!Nem vallási elfogultság, sem felekezeti szűkkeblűség nem mozgatja tollúnkat. Tisztán a tárgyiigazság szempontjából bíráljuk az eseményeket. A keszthelyi községi tanítótestületben vannak katholikus, református és izraelita vallású tanítók. Ugyan igy a tanulók sorában, de felekezetnélkiili nincs. Nit.cs olyan, ki vallási kovátartozandóságot nem ismerne és nem vallana. Jüzt elvitatni nem lehet — mert közismereti tény. Ha tehát, az életben és gyakorlatban, ugy a tantestületben, valamint a növendékseregben megvan a vallási, a felekezeti hovátartozandóság ós ezt senki nem szégyenít megvallani s senki ezért sem a tantestület, sem a növendékek ellen gáncsot nem vet, ellenkező'eg békés harmóniában mindenik t8gja a testületnek él vallása tanainak s gyakorolja azt az életben, minek akkor azt elhallgatni a halálban ! — Minek azt eltö• lö'ni a halállal az élők sorából! — Az adott szomorú esetben pedig ez történt. A testület gyászjelentésén sem a boldogult vallási hcvatarfozandóságáról, sem a temetést teljetitő egyházszertartásairól említés nem tétetik. Nem más ez, mint a felekezetnélküliség föltüntetése a halót'i jelei.tésen. Ami pedig a való ténynek meg uem felel. Ez pedig nem helyeselhető annál a testületnél, mely testület a törvények és a miniszteri rendelet értelmében is hivatva van a vallásosságot és erköcsiséget növendék ei szivében ápolni és fejleszteni felekezeti kiilömbség nélkül. Ezt várják szülők is. Nem mintha e sorokban ez irányban kifogást emelnénk, de aggodalmat kelt bennünk az a szellem, a mely ezt a tényt sugalta. — Mert félő, hogy a fogékonylelkü gyermekseregnél a hibás eljárás káros hatás nélkül nem marad. — A ki mi volt életében, az halálában is. A ki katholikus, keresztény, vagy izraelita volt életéb-n az halálában is. Felekezetnélküü halotti jelentéssel a tényt megszűntetni nem is lehet, nem is szükséges és nem is tanácsos — pedagógiai okokból sem. Mert ugy vagynnk meggyőződve, hogy felekezetnélküliséget valló, hirdető és terjesztő tanítót, sem a tantestület, sem az iskolaszék, sem a szülők éppen az elmondottak miatt meg nem t ürnének. Bárhonnét vagy bárkitől ered az eszme sehogy sem helyeselhető. Egyes adott példáknak pedig ily irányú utánzása káros. Községi élet. ín. Ha a községi választók összes száma a 600-at meghaladja, választókerületenkint, különben pedig, ha tudniillik a választók összes száma 600-on alul vau, tömegesen ejtendő meg a választás. Fgypgy választókerületben azonban 200nál kevesebb és 600-nál több választó nem lehet. A választókerületek megalakításánál erre különös gond helyezendő. A választókerületeket, a választók névjegyzékének összeállítása után a községi képviselőtestület alakítja meg. Fgye83" választókerület, lehetőleg páros számban csak annyi képviselőt választ, a menynyi a képviselőtestület választás alá eső tagjaiból a kerület választóinak az össes választókhoz viszonyított aránya szerint a kerületre esik; ugyanezen alkalommal ott, hol a választást tömegesen eszközlik, a választandó képviselők összes számának egy negyedrésze erejéig póttagok választandók ; ott pedig, a hol a választás kerületenkint történik, az egyes kerületekben a póttagok választása, az ott választandó képviselők számához képest eszlözlendö, ugy azonban, hogy minden kerület legalább 1 póttagot válasszon. Miután szükséges azt is tudni, hogy kiknek van választási jogosultságuk, áttérünk ennek az ismertetésére. Községi választó minden, 20 évet betöltött kf.zségi lakós, ki saját, vagyonából, vayy jövödelméből az állami adót a községben már ! 2 év óta fizeti. A ki azonban az I. osztályú i kereseti ndón kivül egyéb edót nem fizet, csak abban az esetben lehet választó, ha gazdai hatalom alatt nem áll ; továbbá minden testület, intézet, 'ársulat, cég s általában minden jogi személy, ha a községben fekvő vagyonnal bír s attól adót fizet. Ez azonban csak a belföldiekre szól. Külföldi e jogot csak ugy s akkor gyakorolhatja, ha s a mikor a föntebbi rendtlkezésnek eleget tesz ; és egyszersmind a községi törvény 15.§-a szerint a községben letelepedési jogot nyert. A választói jog gyakorolhatására hivatottakkal szemben tudnunk kell azt, hogj^ kik nem élvezhetik eme jogot. Ilyenek : a tényleges szolgálat.bau álló katonák (honvédek), a kik valamely bűntett miatt vizsgálati fogságban vannak; a kik bűntett, vagy nyereség vágy ból elkövetett vétség miatt, jogérvényesen vád alá hesulyos teher.) Nagyon sokszor egy-egy fiatalkori, ábrándos szerelem füstbe mente, vagy aa első ideál halála, vagy az élő szülők gáncsojkodáss, szintúgy a túlságba menő gyengéd»ége és ragaszkodása teszik ellenszenvessé vagy legalább is nélkülözhetövé egy uj fészek alapítását. Legtöbber. ha'ároz azonban félszeg nőnevelésünk, a divat, a fény s a kényelem túlzóit szeretete s a megélhetés nehézsége. Hogy mikor lesz valaki agglegény? hát mikor megszűnik ifjú legény lenni, mondhatná tréfásan valaki. De ez csak megkerülése a kérdésnek, még, ha nem tekintjük is a keresztény egyházak amaz udvarias formuláját, melylyel esketönél minden legenyembtrt, „becsületes ifjú legény«-nek neveznek. Agglegény akkor lesz valaki, m. t. h. és u., mikor, bár tisztességes állása s férfiúi kora van, — őszintén-e vagy tettetve ? az mellékes — azt hirdeti : nem házasodunk meg soha.« Mindezek után most, már látjukk hősünket a virágzás színpompás, aranyos korában! Az iskolák elvégzése s valamely állás megnyerése utáu az élet tömkelegébe lép a fiatalember. Most vesz először — az édes gyermekkort s a pajkos diákvakációkat nem számítva — teli tüdővel lélegzetet. Ám fiatalos rugékonyságához bizonyos férfias önérzet is tapad : érzése annak, hogy ő is számottevő s hozzá még életerős tagja a társadalomnak. (Vége köv.) reshedöknek az agglegényekről hallaniok. Melesl<'g még csak azt. említem meg, hogy egy bőit' piknik szellemi étlapján nem méltatlanul foglal helyet az agglegény sem ; már azután akár kaviárral, akár kö.-zvénynyel van is körítve . . . Vonuljanak tehát elő ! M. t,. h. és u. ! nincs hamarosan személy vagy tárgy, kit vttgy a melyet változatosabb szempontból bírálnának, iti-lnének meg, mint éppen az agglegény Majd irigyen, majd roszszalólag tekintenek rájuk; most. dicsérik, most lenézik ; ma éltetik, holnap kinevetik s végre is még elevínen eltemetik. A bakfisek szerint csak >zöke és barna, az érett lányok szerint csak deres vagy kopasz agglegények vannak. A vénlányok előtt mindannyiuk belvéderi Apolló, a lányos mamák szemit, valamennyi gazember az elsőtől fz utolsóig. A férjek szerint minden agglegény 1 öles és nagyon boldog ember, a harminc éves asszonyok szerint a kedélyes társíts s a boldog családi élet nélkülözhetetlen póttartalékosai. A pincérek és cigányok c-ak két. fajtáiu agglegényt ismernek: az urat és a nem urat; mig a kereskedők szemében már csak az üzleti mérleg szempontját ól is — a házassági kilátás közelsége «vagy távolsága emeli vagy csökkenti értéküket. Maguk az agglegények — mint éppen a minap olvastam az «Agghgenység, c. szaklapban — becsületes és •sariatán agglegényt különböztetnek meg a szerint. hogy végleg letet,t.ekö a házasságról vagy még mindig kacérkodnak a szolgasággal? Hát, t h. és u., mind ez a megkülönböztetés nagyon is egyéni és önző, egyúttal szükkörü. Csekélységem szerint legméltányosabb korszakok szerint kiilcmböztetni meg őket. Ez a felosztás sem lesz ugyan teljesen tökéletes, mert vannak olyan tulajdonságok is, melyek minden korú és rangú agglegényben feltalálhatók, ámde mégis csak igy kísérhetjük legigazabban és hívebben azt a fejlődést, melyet a gerincesek agglegénynek nevezett alakja felmutat. Es pedig három korszaka van az agglegénységnek, í. i. a virágzás, a méla hervada* s végül a csüggedés, a szomorú lemondás kora. Más kérdés azonban: ki és miképen válik valaki agglegénynyé ? továbbá, bogy mikor kezdődik tulajdonképfn hz agglegénység ? Mindegyik elég fogós kérdés. Normális és hagyományos természeti törvények szerint rendesen a férfiak válnak agglegényekké, bár a ros^z nyelvek szerint nem egy epés anyósban sokszor két morcos agglegény lakozik. Hanem azt már nem fogadhatjuk el valóban, a mit egy nagykörmü német, professzor akart elhitetni, bogy az agglegénység örökölhető ' betegség. Sokat határoz ugyan a véralkat, a félénk •» a nagy terhektől húzódozó természet.; (már pedig valljuk csak be, a házas élet összes, t. i. anyósi, feleségi és gyermeki bútorzatával együtt elég Ferencz Jdzsef keserűvíz Az es v"^"' e r"