Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)
1903-01-11 / 2. szám
2. BALATON VIDÉK 1908. január 11. Gyűlést, gyűlés követett, mig végre megalakult néhány héttel ezelőtt Budapesten a Gazdatisztek Országos Nyugdíj- és Államsegélyző Egyesülete, melynek praktikus céljai nevében már benfoglaltatuak. Az egyesületnek a testületre kiváló fontossággal bíró ügyei vezetését oly kiváló egyének vállalták el, mint Szapáry Pál gróf elnök, Szluha István országgyűlési képviselő, Horváth József dr. kiváló gazda é« Merza Márton, a „Magyar Gazdák Lapjá"-nak felelős szerkesztője és tulajdonosa, az egyesület igazgatója minőségében. Az egyesület vezetősége a nagy körültekintéssel készült s a szaktársak minden jogos érdekére kiterjeszkedő alapszabályokat megerősítés végett a belügyminisztériumhoz már beterjesztette s most a legnagyobb szorgalommal az igazgatási előintézkedésekkel van elfoglalva. Mindent elkövet, hogy 6000 müveit magyar családot megmenthessen a sötét sors bizonytalanságától, sőt tán nagyon is valószínű mostohaságától. De a vezetőség nem bir el emberfölötti munkát, o«ak akkor lesz teljes sikere törekvéseinek, ha minden veszedelemben forgó gazdatiszt nemcsak jajveszékel, hanem ki is veszi a maga részét a nagyerejü közös tevékenységből. A vezérférfiak fel is saólitják ezennel lapunk utján Magyarország ősszei nem-okleves gazdatiszteit, hogy az egyesületbe okvetlenül belépjenek. Minden szükséges tudnivalóval, útbaigazítással, irásmintákkal szolgálatra áll ugy az egyes kartársaknak, mint a körzeteknek a Gazdahisztek Országos Nyugdíj- és Álláselhelyezó Egyesületének igazgatója : Merza Márton (Budapeat, VII., Baross tér 14. sz ) Kívánatos, hogy a vezetőség figyelmeztetését meghallgassa a 6000 családapa, a kik a maguk és övéik érdekében most cselekedni . . . kötelesek. A Balatoni Muzeum Egyesület közgyűlése. A B. M. E. január 4-én vasárnap délután tartotta 8-ik évi rendes közgyűlését Lovassy S. dr. elnöklete alatt, a városház tanác»termében — nagyszámú érdeklődő tag részvétele mellett. Elnök az egyesület kulturális hivatásának ecsetelése s az érdeklődő tagok üdvözlése ut#n a gyűlés határozatképességét roegállapi'ja. A jegyzőkönyv hitelesítésével Csanádv Gusztáv dr.-t és Vehap Ferencet bízta meg a közgyűlés. Ezután a tárgysorozat pontjait tárgyalta le a közgyűlés. A közgyűlés kiemelkedő pontját Csák Árpád titkári jelentése képezte. A nagy ügybuzgalom és szakf.vatottsággal összeál'i' otrr. s az egyesület életét, működését, hiven visszatükröző titkári jelentés főbb pontjait kivonatiiag a következőkben ismertetjük. A titkári jelentés bevezető soraiban rövid viuzszapillautást vett a B. M. E. u.ultjára a fejlődés útjában felmerülő akadályokra, az akadályok sikeres elhárítására s ama csendes munkálkodásra, melyet az egyesület •. mult érben is kulturális missiójának tudatában kifejtett. Jelenti, hogy a B. M. E. helyisége a városi elöljáróság intézkedése folytán 2 tágas termet nyert a mult évben, egyik a történelmi, másik a természetrajzi tárgyak elhelyezésére. A B. M. E. céljának megfelelő bútorzatot szerzett be 517 kor. 20 fillér költséggel. A történelmi és régészeti osztály bútorzata ezzel teljesnek mondható, mig a természetrajzi osztály még bútorzat tekintetében kiegészítésre vár. A titkári jelentés szerint az archeológiai osztály működésében a Mogentianu területén fekvő népváudorlás korabeli temető felásatása engedélyezésére a tulajdonos ez ideig még felhatalmazást nem adott. De reniénylí, hogy ennek megnyerése , után a munka ismét megindulhat e téren is. Ep ez okból a kormány által e célra kiutalt 300 koronát a takarékpénztárban helyezték el kamatozás végett. Ennek dacára az archeológiai osztály működése nem szünetelt Megszerezte az osztály az egregyi római éremlelet összes példányait, számra uézve 180-at. Megszerezd a fenéki part mentén talált 30 drb. neolit korbeli kovp.tárgyat, 25 drb. római bronz érmet, nagyrészt a Constantinusok koraiból. Összesen 330 drb. régissgtárgyat, 52 drb. magyar és osztrák ezüst érmet. A régiségi osztály a mult évben 580 darabbal szaporodott — az ajándékokkal együtt. A természetrajzi osztály e mult évben örvendetes gyarapodást mutat. A somogyi Mike község határában levő gróf Somsich-féle tölgyerdő madárvilágából a balatoni vizi szárnyasokból gyűjtött állomány 50 értékes darabbal gyarapította az osztályt, a példányok Lendl Adolf dr. bpesti preoparatoriuuiábau tömet'ek ki 516 kor. költséggel. A tájrajzi osztály balatoni vonatkozású metszetek ós képes levelezőlapok gyűjteményével gyarapodott. A bibliográfiái osztály több értékes könyv éi kézirattal gyarapodott. E tekintetben jelentékeny támogatásban részesítette a B. M. Egyesület, a muzeumok és könyvtárak főfelügyelősége és a Nemzeti Muzeum igazgatósága. A titkári jelentés szerint, a 4 osztálya között az aroheologiai osztály mutat legnagyobb gyarapodást és fejlődést, különösen népvándorlás korabeli tárgyak gyűjteménye tekintetében. az egyesületnek a második, évben volt 505, a 3-ik évben 554 tagja. Es pedig: 78 alapító, 476 r. tag. A tagsági dijak nehezen folytak be. E körülmény mind az egyesület érdekeire, mind a tagok Kényelmére való tekin'ettel kívánatossá teszi, hogy a vagyonosabb tagok egészben, vagy részben fizetendő alapító tagsági dij (h1 mint alapító tagok legyenek az egyesület tagjai torában. Az egyesület bevétele volt az 1900 ik évi államsegély cimen 1100 kor. alapítványokból 470 kor. tagsági dijakból 420 kor. tagsági hátralékból 34 kor., alapítványok kamatai citnán 157 kor., multévi pénztári maradvány 19 kor., összesen 2601 korona. A bevételi többlet tehát a mult évhex képest 393 kor. A 470 kor. alapítvány össaeg tőkésíts tett. A muzeumot a mult évben közal 7000 látogató kereste föl. A muzeumi osztály a jövő tavasztól fogva vasár és ünnepnapok délutánjain is nyitva lesznek. Lelkesen emlékezik m^g a titkári jeUiités a Muzeumok és könyvtárak orsz. főfelügyelőségének támogatása kö vetkeztéb*n nyert 24.000 kor. államsegély engedélyezéséről, mely adomány lehetővé teszi egy alkalmas muzeumi épület telkének megszerzését. A titkári jelentés az építendő egjesületi ház alkalmas helyéül a kórháztelket jelöli meg. Majd az egyes osztályok jővő működését és feladatait vázolja. A természetrajzi osztály egy alosztá ylyní a balatoui halászati oaztalylyal fog kibőwtetni, mely felfogja tünte'ní a Balaton összes halfajait és a halárak fejlődési fokozatát, valamint a Bala'onon dívó halászati módokat és eszközöket is. A lájrajzi osztályban lesznek elhelyezve a Balaton vidékének legszebb pontjait, je'ző fölvételek, rajzok és képek. A bibliográfiái osztály az összes vonatkozó nyomtatványokat, könyveket, lapokat fogja magában foglalni. _ Fel fogja állítani az egyesület a néprajzi osztályt, is. A fejlődés előmozdítására alkalmas egyesületi ház építését jelöli meg. Lmeri a nehézségeket, mely k e terv megvalósításának útjában állanak, de bízik a tagok lelkesedésében és a főfelügyelőség valamint a kormány tárgyalásaiban, melyek lefogják győzni a felmerülő akadályokat. A minden részletre kiterjedő titkári jelentést a közgyűlés osztatlan figyelemmel, halgatta és meleg elismeréssel adózott Cfák Árpád fáradhatatlan ügybuzgalmának s lelkes éljenzéssel tudomásul vette a jelentést. A titkári jelentés után Biicbler S. dr. r. tag meleg elismeréssel adózott a tisztikarnak az egyesület fej!esztése érdekében kifejtett munkásságáról. Tárgyalásra került a kórháztelek megvásárlásának kérdése. Elnök előterjeszti az igazgató választmánynak ama határozatát, mely szerint a kultuszminisztérium által kiutalt 24.000 koronát a telek megvásárlása fejében a városnak felajánlja oly képpen, hogy addig, mig a 6000 kor. részletekben kifizetendő 24.000 kor. vételár kifizetve nem lesz, l'etve mig a város a telket s épületet az egyesület tulajdonába nem bocsátja (ami 1905. óv folyamán történhetik meg) a 24 000 kor. vételár kamatai a B. M. Egyesületet illetik. A várossal kötendő szerződés szervezésére bizottságot küldött ki a közgyűlés, melynek tagjai: Lénárd ,Ernő, Lovassy S. dr., Inirik János és Csák Árpád lettek. A tárgysorozat 3-ik pontja a 3-ik évi pénztári számadások előterjesztése s a számvizsgáló bizottság erre vonatkozó jelentése volt. E szerint: Kiadás: Házbér 200 kor. — fill. Bútorokra 517 » 20 » Régi«égtár gyarapítására . . 104 « 8 « Term. gyűjt, gyarap. . . . 516 < 39 « Vegyesekre 289 « 90 « Befizetett alapítványi összegek tőkésítésére 470 « — < Az 1901. évi államsegély fel nem használt része . . 495 « 92 « Pénztári maradv. a 4-ik évre 8 * 10 « összesen . . 2601 kor. 69 fill. A számadást a közgyűlés tudomásul vette, s a pénztárosnak a szokásos telmentvéuyt megadta. A közgyűlés ezutáu a 4-ik évi költségvetést állapította meg s számvizsgáló bizottságot küldött ki. Költségelőirányzat: • Bevétel: Péuztári maradv. a 3-ik évről 8 kor. 10 fill. Alapitv. kamatok 190 « — « Tagdijakból 750 « — c Taghátralékból 50 « — « 1901. évi régészeti államsegély fel nem használt része . . 495 « 92 « 1902. évi államsegély a régészeti oszt. gyarapítására . 600 « — « Ugyanaz a term. osztály gyarapítására . • 500 « — « Ugyanaz a néprajzi osztály gyarapítására 300 « — « Összesen . . 2894 kor. 02 fill. Kiadás: Házbér ........ 200 kor. — fill. Muzeumi bútorokra .... 80 « — « Régészeti ásatásokra és régiségtárgyak vételére .... 1095 « 92 « Term. gyűjt, gyarapítására . 600 « — « Néprajzi gyűjteményre . . . 300 « — « Évkönyv kiadásra .... 600 « — « Vegyesekre 200 « — « Remélhető fölösleg .... 18 « 10 » Összesen . . 2894 kor. 02 fill. a közgyűlés a költségvetést tudomásul vette s a 4 ik évi számvizsgáló bizottságba Hoffmann Miksa, Puly János és Reischl Venzel tagok választattak meg. Ezt követte a tisztújítás. Elnök és a tisztikar lemondása után a közg3'ülés jegyzőkönyvi köszönetet, szavaz a Mípő tisztviselőknek s korelnöknek Csauády elnöklése mellett újra megválasztattak : Elnök : Lovassy Sándor, dr., ale'nök : Illés Ignácz dr. Titkár : Csák Árpád, pénztáros: L'hrmann Ferenc. A régiségtan és könyvtári osztály vezetője: Csák Árpád. A lerrn. rajzi osztály vezetője: Barna György. A tájrajzi osztály vezetője: Sági János lett. A 36 igazgató választmányi tag közül a régi 30 s a még be töltve nem volt 6 állásra : Fenyvessy Ferenc dr. Veszprémvármtgye iőispáuja, Keresztes József, C/.akó Béla, Büohler Sándor dr., Schadl János ós Dunst, Ferenc dr. Az indítványok során Beck Sándor indítványozta, hogy Wlassics Gyula dr. kultuszminiszterhez és a Muzeumok és könyvtárak főfelügyelőségéhez atyai gondoskodásukért köszönő fölirat intéztessék. A közgyűlés e szerint, határozott s elnök ar. ülést a tagok lelkes éljenzése mellett bezárta. A mi föntart minket. (A kafh. legényegylet előadása). Várakozást felülmúló sikerrel, igazi eredménynyel játszott, a Keszthelyi Kath. Legényegyesület minden tagja az elmúlt színi eléadáson. A darab maya, hogy npy szóljunk »előrc» V