Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-08-03 / 31. szám

BALATONVIDEK 1902. augusztus 3. érzés őszinteségének hiányai miatt vigasztalan. Ezért vajha megértenék a vidék papjai, urai, tanítói, .jegyzői és mindazok, akik lelkesek tudnak és akarnak is lenni, a holnapot: a cselekvést, az őszinte együttmunká'ás szükségét azoknak a nagy erkölcsi és gazdasági érdekeknek a megvédésére, a melyek a földművelők szövetségének alapszabályaiban le vannak rakva. De addig, mig a harmónia meg nem lesz, addig mig a kölcsönös bizalom heh're nem áll, a lelkesek tiszteletreméltó törekvései alighanem csak a pusztaságban vesznek el. Iparkiállitásunk. Még a mult század 80-as éveiben indult meg mozgalom, hogy a műhelyekben dolgozó tanulók haladásának ellenőrzését valainiképen teljesíteni kell. Azon kozdték iparosaink, hogy a felszabadulni akaró tanulót — hogy bebizonyítsa mesterségében való jártasságát, — néhány hétre más műhelybe küldték s ott készitett iparágából egyet-mást. Felszabadulás alkalmával be lett a munkadarab a felszabadítást eszközlö ipartestület elnökségének mutatva, mely után a felszabadulás elé akadályt nem gördített senki. Ugyancsak a 80-as évek elején szerveztettek az iparos tanulók részére az úgynevezett alsófoku ipariskolák. 8 mikor látták, hogy a mindenki által elhagyottnak vélt inas az elméleti tárgyakban oly szép előmenetelt tanusit, pengetni kezdték, hogy legjobb volna, ha nem is egyszerre az iskolai vizsgálattal, hanem mégis az iskolával kapcsolatosan kiállítani az inasok mühelyi készítményeit is. Nagy herce-hurca, huza-vona keletkezett hamarjában, uein ugyan az üdvös célnak általános fel nem ismerése körül, hanem, hogy ha kiállítás fog rendeztetni és sikerülni fog, kié legyen az érdem oroszlán része. Vagyis ki rendezze voltaképpen a kiállítást. A ministerium több rendelettel kötelezte az iskolai felügyelő bizottságokat, hogy évenkint rendezzenek munkakiállitást, mert ha ezt nem teljesitik, az iskoláktól megvonják az állami segítséget. Ezt megelőzőleg lN86-ban az Amazon szálló nagyterme melletti helyiségben rendezett az ipartestület elnöksége is kiállítást, — bevonva a rendezésbe — a mely iránt, •— ha nem csalódom, — városunk minden rendű és rangú polgára nagy érdeklődést tanúsított. A megnyitáson a nagy terein telve volt látogatókkal. Képviselve voltak akkor a helyi hatóságok éppen ugy, mint a többi társadalmi osztályok. A látogatók számánál csak az érdeklődés volt még nagyobb. A kiállítás maga egy kis teremben húzódott meg, de első kísérletnek nagyszerűen bevált. Azután sokáig elhallgatott minden. Csak a zöld asztalok volnának megmondhatói azoknak a tárgyalásoknak, a melj'ek e i.árgyban több helyen elhangzottak. A felügyelő bizottság kényszerítve volt a már elaludt.* ügynek ujabb ós ujabb érvekkel lendületet adni. Mig végre 1892-ben — ha az évre jól emlékszem — az ipartestület helyiségében ismét sikerült egy kisebbszerü kiállítást létrehozni. A megnyitáson ott is jelen voltak a hatóságok képviselői s annyi iparos, hogy a hely — legalább a nagyításhoz — szűknek bizonyult. A következő évben történt, hogy a ministeri rendelet az inasok munkakiállitását az ipartestületek működése körébe utalta, s városunk egy nemesen érző polgára 500 forint alapitványt tett a kiállító tanulók jutalmazására. A helyzett megváltozott. Az ipariskola igazgatója már a téli hónapokban buzditotta a tanulókat a kiállításban leendő részvételre. Az ipartestület elöljárósága elhatározta, hogy az ügyet kezébe veszi, m'\nthogy neki kötelessége meggyőződni atanulo'knak az iparban való jártasságáról és mivel az ipartestületet ő is ezt az alkalmat tartotta leghelyesebbnek, a mikor a munka készítőjének, meg az iparosnak is, a munka értékének és becsének elbírálásánál ösztönzés nyujtatik a nagy közönség részéről. Ösztönzés, nemcsak a munka jóságának, a felhasznált anyag kifogástalanságának beismerése által, hanem egyes tárgyaknak megvétele által is, de mely közönség által való felkeresés olyan mozzanat, a mely a törekvő iparos előtt nagy becscsel bir. Megyénk más községeiben is próbálkoznak ilynemű kiállításokat létrehozui, de e téren oly rendezett viszonyok közt élünk, hogy iskolánk és kiállításunk más városoknak utánzása mintául szolgálhat. Ezt más városokból ide jött látogatók egybehangzóan hirdetik. Talán éppen ez a rendszeresség az oka, hogy a kiállítás iránt a hatóságok ma már megnyugvással viseltetnek. Hagyják a maga = 2 _ = . . _____ _

= borjú imádásából a faji védelemre és az erkölcsök visszaállítására ? S mert sokan látják, tudják, sőt vallják is, már kétszeres ok van a kérdésre: hogy a szeretet sugalta ilyen ténykedések befogadására, ezeknek az eszméknek a falvakban való gyakorlati megvalósítására be van-e rendezve a jelen társádalom ? A gazdaszövetség alapszabályaiból ugyanis az tűnik ki, hogy az alapszabályokban kifejezett gondoskodás nem a politikai kihasználásban és értékesítésben, hanem a magyarnép igaz érdekeinek : a vagyoni és az erkölcsi jólét emelése érdekében való közremunkálásban jegecedik ki. Ez a szervezet persze széttöri az eddig meglevő gazdaköröket, a melyek választókertiletek szerint zárták magukba a falvak tömegűit és tűzhelyet készít, családot alkot egy község népéből. Parasztkaszinót létesít, a melyből, hála az alapszabályok 5. §-ának, a politikát kizárja, Be vaD-e hát rendezve a társadalom arra, hogy ilyenek alakításában segédkezet nyújtson a falu népének? Megtaláljuk-e a vezetőket, mert ezek által ölt testet az eszme és ezek által hint áldást a szövetség ? A merev tagadás annyi, mint elvetni a reményt és megtagadni a bizalmat a magyarság erényeitől. Sértés azokra, akik eddig is a szeretet nevében gondozták a falvat, a magyar népet. S mégis, mikor mindezekről gondolkodunk és mikor széttekintünk nemes alkotásaink egész seregén: a szövetkezeteken, a munkásbiztositáson, a gabonaértékesitő, hitel stb. szövetkezetek nemes intentióin és több ételén, akkor mindannyiszor be kell ismernünk, hogy népünk jövőjében vetett hit nem törvényeink és intézményeink fogyatékossága, hanem a társadalmi együttjavaslatát ? Igen vagy nem ? A kik elfogadják álljanak fel. Konstatálom, igy a javaslatot a t. közgyűlés egyhangúlag elfogadja. Következik Károlyi Annin felszólalása a szekularizáció ügyében. * A szocialisták e közgyűlések után nemsokára tüntető körmenetet rendeztek. A rendőrkapitány nagyszabású óvóintézkedéseket tett, mivel ez volt az első ilyen eset a városban. Nem is történt volna semmi baj, ha a menet egy utcába fordultakor szemben uein találta volna magát egy csendesen portyázó lovasitot.t rendőrszakaszszal. Brettner Mór elkiáltotta magát : >Le a rendőrökkel !« mert azt hitte, hogy ezek egyenesen az ő lekaszabolásukra sietnek. A gondatlanul eldobott szikra azonban lángot vetett ; a rend egyszerre megbomlott s a dolog vége parázs kis véres összeütközés lett. Károlyi Ármin a vasbotjával kiemelt egy jókora követ az utca burkolatából s jó célzóképességében bizva (gyakorolta ő ezt már Pesten) egy csoport felé dobta, a hol három rendőr dulakodott, elvtársával, Brettnerrel. Azonban a kő célt tévesztett s Brettnert találta, a ki egy hang nélkül a földre zuhant. — így is jó, mormogá Károlyi, a ki titkos ellensége volt Brettnernek, mióta ez szereplésével elhomályosította pesti elvtársa dicsőségét és tekintélyét. A tettest persze a nagy kavarodásban senki sem kutatta ; Károlyi igyekezett kijutni a véres zűrzavarból, a aii egy pár kaid lap-ütés árán sikerült is neki. Bratt.nor azonban félholtan a csatatéren maradt ; ugy szedték föl s vitték a kórházba. Négy uapig feküdt élet-halál közt. Végre az ötödik napon visszanyerte eszméletét. — Hol vagyok ? suttogta. — Jó helyen, a kórházban ! felelte egy gyöngéd női hang. — Melyikbeu ? — A felsővárosiban. Brettnernek eszébe jutott, hogy ebben a kórházban apácák vannak alkalmazva. Erre a gondolatra olyan dühös lett, hogv ismét elvesztette eszméletét. Erős szervezete azonban már diadalmaskodott a bajon ; rövid idő múlva ismét magához tért és mogorván kérdezte . — Éjjel van V — Nem, délután négy óra. — Nem látok semmit. — Be vau köt,ve a szeme. Kérem, maradjon nyugodtan, ne izgassa magát, mert az nem tesz jót. , A beteg dacosau fordult a fal felé. Igyekezett rendbe hozni gondolatait. Lassankint kezdett emlékezni az utcai harcra ; eszébe jutott a három rendőr, a kikkel dulakodott, látta a fehér kő villanását — se pillanattól kezdve nem emlékezett semmire. Aztán ismét eszébe jutott a kórház, melyben fekszik s hol a gyűlölt, apácák keze közé jutott. Elgondolta, hogy ha ezik olvasnak újságot, akkor bizonyosan olvasták az ő hatalmas filippikáját is, amelyet ellenök mon. dott legutóbb — s most ezért boszut állnak rajta. Az bizonyos, hogy megtorlatlanul nem hagyják. Kitelik tőlők. Megmérgezik, Egy pár napig élni hagyják még, hogy annál tovább kínlódjék. Ezek a rideg, szívtelen herék okvetlenül megölik öt. Brettner e gondolatok hatása alatt összecsikorgatta a fogát. Dühödten emelte föl kezét, hogy letépje tompán zugó fejéről a kötést, de egy lágy meleg kéz szelid erőszakkal lerogta kezét, a mi nem is volt nehéz, mert a gyöngeségtől ugy sem birt.a volna fejéig emelni ? — Kérem, ne nyugtalankodjék. így sohaseI

U gyógyul me<". Ilyen fiatalon csak nem akar meghalni ? A beteg föltette magában, hogy azért, sem áll szóba a gyűlölt apáca-3leuunel. Azért hát csak összeszorította fogait s befelé dühöngött gyöngesége miatt. Aztán terveket kezdett főzni, hogyan mentse meg magát ettől, hogy ezek az ő »kínzói* rá ne érjenek őt, elpusztítani. Mert hogy elemésztik, az kétszerkettőnégy. Ha nem olvasnak újságot, akkor bizonyosan megmondta nekik az orvos, hogy íme, itt az ő legnagyobb ellenségük. Sőt ruhájában bizouj'osan megtalálták a beszédet, a melyet a lapból kivágott és mindig magával hordott. De ő túljár az eszükön. Mihelyt leveszik a fejéről a kötést ós ő látni fog, egyszerűen kiugrik az ablakon egy őrizetlen pillanatban. Emlékezett rá, hogy a kórház emeletes s hogy a földszinten kevés beteg szoba van ; őt is a Keszthely város a Balatonpart és nagyobb választékban kaphatók könyv cs papiikereskodésében vidékéről a legSUJÁNSZKY Keszthelyen.