Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-07-20 / 29. szám

VI. évfolyam Keszthely, 1902. julius 20. 29. szám. JM d s z les z. Főúri lakodalom. Tolnai Festetics Tassilo gróf, az aranygyapjas, országzászlós és Keszthely birtokos ura stb. és neje Hamilton Mária hercegnő első szülött leányát, Máriát. Isten rendelése, az állam törvényei és az Anyaszentegyház szokásai szerint, szerdán vezeti oltár elé Fürstenberg Károly herceg. Lesz méltó disz a méltósághoz, kápráztató pompa a gazdagsághoz. Látjuk majd a főúri világ előkelőit ősi öltözetben: tur intézményei fejlesztésének. De ezt a meleget azok nélkül is érzi mindenki, a ki tisztelni és méltányolni tudja az évek hosszú sorának folyamán a Festetics grófi család és Keszthely között a történeti hagyományok szőtte kapocs igaz értékét. Ez a kapocs nem az ajándékokból, hanem a családi életnek, a családi fészeknek, az ehez csatolt régi magyar kócsagos kalpagban, aranyos mentében. De nemcsak ezt látjuk, hanem az aranypaszomány fedte keblek igaz érzelmeit is, mert meg-meg csillanik majd a boldogság az arcokon. A homlokra kiül majd az anyai sziv legelrejtettebb és legbájolóbb öröme, az apa boldogsága, a. testvérek szeretete. Öröm lesz mindegyik arcon. De lesz több is ! Mert ott, a hol a családi élet bensősége oly nemes Ilimet szőtt a szeretetre, a hol a családi élet tisztelete oly követésre méltó módon ápoltatott a fiatalság üdeségétől a dereí-edésig, mint e főúri családban: ott eltompul az arany, elhomályosul a gyémánt fénye és fakultnak látszik az ősi mente, mert az anyai sziv örömének a csillogása, az apa igazi boldogsága, a testvérek mély szeretete nemesebben csillog a gyémántnál. Ez a gyémánt az, a mely előtt tisztelettel hajlunk meg és levett kalappal állunk! Ez a gyémánt egyike azoknak, a melyet a tüz nem éget, a melyet az idő nem homályosit el, a melyet a tolvaj el nem tulajdonithat, de a mely mindenkor tiszta forrása volt a ma- A jegyeik, gyar erkölcsöknek és talpköve az évezredes Magvarországnak, mert ez a gyémánt nemcsak hideg fényt szór, hanem áraszt jól eső meleget is. Ezt a meleget Keszthely közönsége mindannyiszor érezte, a hányszor csak felmerült szüksége az emberbaráti és a kulhagyományoknak és a fészek körnvékének lakói részéről tapasztalt szeretetnek és az ebből önként fakadó tiszteletnek erejéből szövődött, ebből táplálkozott, ebben erősödött és edződött is, nemzedékeken keresztül. Ennek a régi, de mindig uj maradó szeretetnek és az ebből fakadt, de homály nélkül való tiszteletnek a nevében, osztozunk mindnyájan a főúri nász örömeiben! Városunk közönségével egyetemben osztozunk a család boldogságában! És midőn az ifjú jegyespárt életük legkomolyabb lépésének idején szivörvendve köszöntjük, lerakjuk tiszteletünket és szerencsekivánatainkat önzetlen becsületességgel és igaz magyar lélekkel, az őseinktől örökségképpen ránk szállott erkölcseinknél fogva a nemzetünk legnagyobb méltósága egyikét viselő főnemes, Keszthely város jótevője és családja előtt annál inkább, mert hiszen nemcsak remeljük, de tudjuk is, hogy a Festeticscsalád élő hagyománya: a hazaszeretet és Keszthelyhez való ragaszkodás továbbra is élni és megmaradni is fog abban a női családtagban, a ki most, mint az emberi könyörület, a jószívűség és a megnemesült egyszerűség személyesitője. — idegenbe szakad. Öltsünk hat lobogódiszt az öröm napján, hiszen a magyar sziv nagyjaival nemcsak együtt zokogott, hanem örvendezett is.