Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1902-07-06 / 27. szám
1 902. juliu s 6. lommal kiképezd magadat. Remélem, hogy a nehezen nélkülözött kiadásaim ezen szempontból nem fognak kárba veszni- De az ismeretek szerzése magában véve még nem elegendő az ©kos életre. Vaunak barátaim, magas állásúak, nagy tudományuak, kitűnő eszűek, de mert vallásos érzelmeiket elhidegülni, veszni hagyták, — boldogtalanok. Es téged édes anyáddal együtt nem akarlak tudományos boldogtalannak látni az életben, azért kivánom, hogy őrizd meg és ápold a vallásos érzelmeidet. A ki a vallás tanitása szerint rendezi be az életmódját, annak nem esik nehezére a kötelességteljesítés, nem jön összeütközésbe a polgári törvényekkel, nem tékozolja el könnyelműen az öröklött ősi vagyonát, megbecsüli embertársait, nem válik szégyenére a családjának. Példákért nem kell messze menned, vedd a saját családunkat. Nagy családunkban, kiterjedt rokonságunkban mindenfélék estek már meg ; de egész tisztára ld tudom mutatni, hogy szerencsétlen, boldogtalan, elzüllöit egyén csak az lett ebben a familiábau, aki egyúttal vallástalan is volt. Te nem kivánod ezek számát szaporitani s hogy soha ne is szaporítsad, ezt adia a jó Isten, a kinek áldását ez úttal is kérem mindnyájunkra". Az igy nevelt tanulón félreismerhetetlen az ifjúkornak legszebb disze, a szerénység, megtisztelése mindannak, a mi tiszteletre méltó. Szereti szüleit, hálás jótevői iránt, ragaszkodik tanáraihoz, megbecsüli a társait. Ha pedig kilép az életbe, a szabadság és egyenlőség magasztos eszméit nem fogja ugy értelmezni, hogy le kell rántani azt, aki magasabban áll, nehogy zavarja a társadalmi egyenlőséget, sárral kell megdobálni azt, a kinek tisztább a jelleme, hadd legyen hasonló a többihez. Ellenkezőleg. A komoly munka kedve be fogja tölteni szerény körét, s nyugodtan élvezi a becsületes munka szerzeményét. Ha megcsodálja is másoknak szerencséjét, de érdemeiket nem irigyli, babérjaikat megtépni nem igyekszik soha. Megkönnyebbül a lelkem, ha azon reményben zárhatom be a beszédemet, hogy az iskolának ilyen irányú növelési törekvése a szülői ház jóakaratú támogatására mindenkor számithat. TJgy legyen ! Tanitógyülés. A Zalavármegyei Általános Tanítótestület évi rendes közgyűlését Zala-Szent-Gróthon tartotta Szalay Sándor elnök vezetésével. Reggel fél 9-kor a templomban gyülekeztek a megye minden részéből szép számmal összejött tanítók, a Szentlélek kegyelmét esdve le munkálkodásukra. val vit.te oda Capuiet család életéből a napsugáré; megsiratták mikor idehozták, most máiigazán megkönnyezhetik, — most, már halott, mind a kettő; Romeo és Júlia, feküsznek végre egyesülve, az örök éjszaka honában. íme a szerep, mely a uőt a férfi oldalán megilleti. A férfi magához emeli dicsőségében, magával sodorja bugásában, s Júlia a nő, vele szenved, meghal érte, ártatlan áldozatképen hervadva mint szép Ilonka, a liliomhullás egyszerű kezdetleges, mégis oly megható tragikumában. S e gyönge alak mégis hivatva van hogy az erős férfit buktában feltartóztassa, de ha kell. vele bukjék el, vele haljon meg ! Ebben a szerepben vivta ki Porzsoltné a közönség óriás lelkesedését és ovációját. Mily bár, hogy ezt a ritka szép élvezetet Te nem oszthattad meg velem. Mikor e sorok napvilágot látnak, már elhagyta a kedves művésznő Keszthelyt, itt hagyva két igazán szép est feledhetetlen emlékét. Üdv és csók ! Stefi. BALATON VID É K = Mise után a nagy vendéglő nagytermében folyt le a gyűlés, amelyen Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő és Horváth Imre városbíró vezetésével a város egész képviselőtestülete részt vett. Szalay Séndor filozofiai mélységű gyönyörű beszéddel nyitotta meg a közgyűlést, kitűzve azokat a magas eszmei szempontokat, amiket a tanítónak ugy az emberiség, mint a hazai kultura mivelésében szem előtt tartania kell. A zajos tetszést aratott beszéd után Ruzsicska tanfelügyelő a következő beszédet intézte a tanitógyüléshez : Igen t. közgyűlés ! Ide oda két évtizede lesz annak, hogy a megyei ált. tanítótestület közgyűléseknek munkaprogramjába mindenkor beleillesztettem egy-egy irányító eszmét a tanítói hatásról, a tanítói közszellemről az iskola és társadalom egymásra való vonatkozásáról. Mert az a hitem, hogy a nemes gondolatok árjából a mi magasztos tanítói hivatásunk sziláid életnézletté fog kijegecződni, az a hitem hogy a mi példánk életünk és hatásunk első sorban képes arra édesgetni, arra késztetni a társadalmat, hogy vállaival odaálljon hozzánk szövetségesül a magyar kultúra céljainak hü támogatásában. Három éve annak, hogy Zala-Szt.-Gróth város közönsége példátlan buzgósággal fektette ezreit állami iskolájának pompás épületébe. Vezérelte a nemes ambíció, hogy szellemi és társadalmi központja legyen a Zalavölgyének, de el'őtte lebegett a magyar kultura legtermészetesebb politikája is, mely a nemzetiségi határok védelme mellett izmosítja a magyar földrajzi és művelődési gócpontokat. Még ha felemlítem Önöknek, hogy az a város talán egyetlen az országban, mezben három felekezet egyenlő bizalommal kereste az állani támogatását: akkor nem kell ma tovább mennem irányító eszmékért. A Zalavölgyébon a népiskolák viskói helyére a vallási erkölcsnek, hazaszeretetnek és ismereteknek díszes templomai emelkedtek, az anyagi áldozatok nagyságát csak a lelkesedés multa felül, melyet Z.-Szt -Gróth példája gyújtott ki egy nagy vidék lakóiból. Az a példa, melyről három év előtt megjósoltam, hogy e völgynek minden göröngyéhez, hozzá fogja forrasztani a hazaszeretetben lángoló szivek dobbanását és a magyar faj ereje és elméjének fénye be fogja világítani az eget és lelkeket. El kellett mondanom mindezeket e percben, melyben a zalamegyei ált. tanítótestület első közgyűlését tartja a zala-szt.-gróthi állami iskola felállítása óta. El kellett mondanom, mert itt is igazolva látom, mint már Zalavármegye igen sok városában és községében az iskola és társadalom kölcsön hatásának alapfeltételeit. A tanitót ki hisz az eszményekben ; a társadalmat, mely hisz a tanítókban. Ez a hit ott ragyog jelmondatul a zalaszent-gróthi iskola homlokán, maradjon örök tanulsága mai együttlétünknek. Isten áldja mindnyájukat! A hévvel előadott szép szónoklatra, amelynek minden szava megtalálta az utat a tanítók szivéhez, Horváth Imre városbíró üdvözölte a város nevében a tanítókat ; mig a tanítók részéről az elnök mondott köszönetet. a jegyzőkönyv hitelesítésére Kán Irma és Banekovics János nagykanizsai tanítókat kérték fel. Az évi jelentést levette a gyűlés a napirendről, mert a központi választmány jegyzőkönyveiből ismeretesek. Ezután a felolvasásokra került a sor. Nagy Ferenc draskoveci tanító az irvaolvasás tanításának ujmódjáról értekezve, nálunk a Dreíszigertől kezdeményezett móddal, a nyomott nagy betűk tanításával óhajtja az irvaolvasás megkezdését. E mélyreható változtatásban a gyűlés azonnal nem foglalhatott állást, azért áttérve a következő tárgyra, Horváth János zalaegerszegi tanitó a tanítói fizetések szabályozásáról tartott 3. érdekes felolvasást, melynek javaslatait a közgyűlés elfogadta. Bóri Imre keszthelyi igazgató tanitó aa ifjúság erkölcsének megóvásáról tartott előadást. Ruzsicska tanfelügyelő már nemzeti szempontból is meleg barátja áz ifjúsági egyesületeknek, ezeket teljes erejével támogatni kész s elvárja Zalavármegye tanítóságától, hogy az egyesületek érdekében teljes hivatás szeretettel munkálkodni fog. Ekk or érkezett meg Jankovich László grói főispán üdvözlő sürgönye, amelyet nagy éljenzéssel fogadott a közgyűlés, s érte táviratilag köszönetét fejezte ki. Banekovics János Nagy-Kanizsáról a szakszerű tanítóképzés és képesítésről tartott felolvasást, amely hosszabb eszmecserét keltett. Elnök összegezve a vita folyamán s az előadó felolvasásában elhangzott eszméket, a következőleg öszegezte a gyűlés által elfogadott javaslatot: Négy évi polgári és középiskola okvetlenül megkívánandó a tanítóképzőbe való fölvételnél, a fülvételi vizsgálat eltörlendő, a tanítóképző 4 évfolyamának elvégzése után azonnal záróvizsga s utána 1—2 évre pedagógiai vizsga tartassák. Brauner Lajos csáktornyai tanitó az ui gondnoksági utasításról tartott élénken megirt s alapos tanulmányra valló értekezését s a benie foglalt javaslatokat a gyűlés helyesléssel fogadta. Ruzsicska e tárgyhoz hozzá szólott a felolvasónak pedig jegyzőkönyvi köszönetet szavaztatott. Indítvány: A tanulmányt kiadja a központi választmánynak, hogy ennek alapján javaslatot tehessen. Az alapszabályok módosítását a közgyűlés elfogadta és elhatároztatott, hogy a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fog felterjesztetni. A jövő közgyűlés meghatározására a központi bizottság megbízatott. Kertész József es Vári József megválasztattak alelnököknek, Banekovics János pedig pénztárnoknak. Következett a társasebéd, mely egy kedélyes együttlét mellett ismét egy tanulságos nap nyert befejezést. T. Képviseleti gyűlés. Julius 3 án délelőtt 10 órakor nyi'otta meg Nagy István városbíró városunk képviselőtestületének rendkívüli gyűlését. A képviselők kevesen voltak. A t.árg}'sorozat előtt a városi jegyző, mint előadó bejelentette, högy a járda-szabályrendeletet, a miníster a felek felfolyamodó elutasításával, jóváhagyta. Minek következtében a főutca* (Kossuth-utca) keleti oldalán lakók felfognak szóllittatni, hogy járdájukat, egyöntetűen • megkészíttetni még a nyár folyamán siessenek. Ugyancsak a jegyző jelentette be a kép-> viselöségueb, hogy Festetics György szobrára a leleplezés alkalmával a város közönsége nevében koszorú helyeztetett. Az uj Sajka-utca lakói képviseletében Veháp Ferenc és Kenesey Zsigmond hásztnlajdonosok kérik, hogy az utca szabályoztassék. Minthogy a város azt az utcát oly feltétellel csatornázta, hogy a szabályozást egyetértőleg intézik el, felhívatnak a folyamodók, hogy az ügyet, saját felelősségükre intézzék el. A városháza kibővítésére árlejtés hirdettetett jul. 10-re. A jelenlegi kórházkert (községi elemi fiúiskolái faiskola) 8000 k.-ért áruba bocsájtatik. A honvédtisztikar lakbérpótléka ügyében a minisztériumtól az érkezett le, hogy a lakbérosztályzat 1906 előtt meg nem változtatható. A képviselőtestület nem ezt kérte a minisztertől, mert azt ugy is tudta, hogy a törvények értelmében 5 éven belül a lakbérosztály meg nem változtatható, hanem arra kérte a ministert, hogy a pótlékot, vagyis a mennyivel kevesebbet kapnak a tisztek az uj lakosztályzat értelmében, az állampénztárból utalja ki addig is, a mig a lakbér megfelelő módon újra meg Legújabb kopes lovBlozölspok nag ykön yv ^p^k^kidéís^ kíííI^ 2^