Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1902-07-13 / 28. szám
1901. juliua lé. BALATONVIDEK nyug. jószágkormányzójának a fia Kázmér sz. Benedek rendi ujmisés áldozár mondotta első énekes szent miséjét Zamárdin, a sz. Benedek rendnek ezen községben levő régi csinos templomában. A szent misét szónoklat előzte meg. Vojnits Döme oki. főgymn. tanár, sz. Benedekrendi főmonostori alperjel, a pannonhalmi lőiskola igazgatója tartotta a szent beszédet a hallgatóság által végig lekötött figyelemmel. Igazán élvezet volt a beszédet hallgatni, s midőn a jelen volt boldog szülőkhöz, és az ujmiséshez intézte megható szavait, nem volt szem, melyből könnyek ne faosarodtak volna, nem volt szív, mely meg nem indult volna. Nagymise alatt a helybeli kántor szép alkalmi szóló énekkel emelte az ünnepélyt, a sok intelligens fürdőző közönség és a messze távolból ez ünnepélyre érkezett számos vendég diszesitette a templomot. A fürdővendégeken kivül jelen voltak Andor György esztergomi primási titkár, Sohermann Egyed sz. mártoni theologiai tanár, Török Yeremund dr. soproni szent Benedek rendi főgymn. tanár. Gáose Kalazant oki. pa. br. tanár, Bors Mihály jószágkormányzó, Bertalanify Teodor somogy-endrédi plébános, Malatni Ferenc uradalmi gazdatiszt és Neumayer Gellért helybeli plébános urak. Mise után az ujmisés áldozár áldást osztogatott. Először a szülőket a testvért és rokonokat, utána a vendégeket részesítette a sz. áldásban, kiket mind sorra csókolt. Ezután jöttek a fürdővendégek ós a hívek, kik mindannyian egy-egy szent képet kaptak emlékül. Mise után az uj misós szüleinek zamárdi nyaralójában 24 terítékű ebéd fejezte be az ünnepélyt, mely alatt pezsgős üve gek durrogása mellett nem volt hiány a szebbnél-szebb felköszöntökben, melyeket a szülőkre és az ujmisésre mondottak. — Nyilvános köszönet. Keszthely város nemesen gondolkozó képviselő testülete a dalkör tatai utazásának előmozdítására száz koronát volt kegyes megszavazni. Fogadja a tekintetes képviselőtestület ez uton is a dalkör liá14a köszönetét. — Kereskedelmi alkalmazottak kongresz•Zllta. A kereskedelmi alkalmazottak kongreszíznsa iránt, mely tudvalevőleg Szent István napján lesz Nagykanizsán, széles körben nagy érdeklődés nyilvánul. Eddig már a legtöbb testvéregyesület bejelentette részvételét és több kiváló főnöki egyesület is résztvesz az alkalmazottak kongresszusán, mint vendég. így többek között a magyar Kereskedelmi Csarnok, a Budapesti kereskedelmi testület, az Országos iparegyesület és több kamara bejelentette már a kongresszusra képviselőit. A nagykanizsai rendező-bizottság, ólén illenofalvi Linczer Béla elnökkel, gondoskodni fog a kongresszusra érkező vendégek kellő ellátásáról és az egész kanizsai társadalom meleg érdeklődéssel kiséri az előkészületeket. A kongresszusi javaslatokat legközelebb megküldik a résztvevőknek, úgyszintén a kedvezményes utazásra igazoló jegyeket is. — A t. fürdöbizottság figyelmébe ajánljuk • balatoni szállók előtt való tér többszöri öntözését. A mint ugyanis melegebb van, a sétautak nemrég hintett meszes felsőszinre feltörik és erősen porzik. A por pedig — tetszik tudni — nem kellemes. f Dékmár János. A régi jó öregek közöl ismét egy tisztes alak dőlt ki. Hosszú élet beosületes munkássága jutott osztályrészéül ós ennek a jó «János bácsi» derekasan meg is felet. A régi rendszerű orvosok közül való volt, a ki prakszisban nem igen alkalmazta a modern orvostudomány legújabb szereit, hanem előszeretettel a házi patika szerei felé fordult és azokkal adott irt a szenvedőknek. — Keszthely város s a régebbi ősi családjainak kedvelt orvosa volt; tisztelte s szerette a város ós környékének örege-apraja. Sirját őszinte részvéttel állták körül: a nép, mely benne igaz barátját, szenvedéseinek osillapitóját. nélkülözésében segítőjét; jó barátai, kik benne igaz és önzetlen embert vesztettek ; — rokonai, a kiken mindenkor a szeretet melegével csüngött. — JS övére a követkei-ő gyászjelentést adta ki: Ö zv. Vajda Jáno3né szület,6tt Dékmár Anna, ugy a maga, mint gyermekei nevében fájdalomtól megtört szivvel jelenti szeretett testvére és nagybátyjuknak Dékmár János orvosnak f. hó 11-ón reggel fél 5 órakor életének 90-ik évében, hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hült 5. tetemeit f. hó 13-án d. u. 5 ór&kor fogják a Szent Miklósról nevezett sírkertben örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szent-mise áldozat pedig folyó hó 16-én reggel 8 és fél órakor fog a helybeli plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Keszthely, 1902. julius hó 11-én. Áldás és béke lengjen hamvai felett! Öcscse: Vajda Lajos és neje szül. Nagy Mariska, gyermekeik : János, Gyula, Lajos. Húga: Vajda Ilona férj. Aigner Gózáné, gyermekeik ! Ilonka Géza, Vajda Mariska, Vajda Anna. Öcscse: Vajda László ós neje szül. Kavalier Ilona, Vajda János és neje szül. Katona Jolán, gyermekük : Viktor. — Köszönet. Stein Miklós főmérnök ur, a keszthely-balaton-szt.-györgvi vasút, tulajdonosa, a Tatára utazó Dalosoknak a keszthelyi vasúton az oda ós vissza utazásra vonatkozólag a legmeszebb menő kedvezményeket tette. Fogadja a tent nevezett mérnök ur, a dalkör hálás köszönetét. — A >Hazánk< c. fővárosi lap hivatásához képest nagy lelkesedéssel szolgálja a Balaton környékények érdekeit. Ennek elismerést adandó a Balaton parti lakók egy lelkes csapata : u. m. Ováry Kálmán almádi község birája, Gyöngyössy János, Galambos Ágoston, Kompolthy Tivadar, Herczeg Lajos almádi birtokosok, Urbanek Antal odavaló kereskedó, Joó János fürdőigazgató ós plébános, Ikray János szentkirályszabadjai jegyző, Báthory József vörösberényi jegyző és Lőrincz Sándor vörösberényi biró ós még sokan köszönő levelet küldtek a nevezett lap főszerkesztőjének: Buday Barnának. — A helybeli iparosok dalosköre Lakatos Vince dr. főgimn. tanár, elnök, vezetése mellett, derék és buzgó karmesterével együtt f. hó 12-én indult el Tatára a dalosversenyre. A dalosok teljes számban indultak el reggel 9 óra után a főgimn. épülete elől, vig hangulatban, a kivívandó siker öntudatával. Mellükön a dalosok jelvénye : nemzeti szinü szalagon a lant s fölötte halványkék selyem szalag »Keszthely* felirattal. A vonat indulása előtt elénekelték szép jeligéjüket. Adja Isten, hogy örvendetes, sikeres eredménynyel térjenek haza ; önmaguknak, városuknak ós helybeli derék iparosainknak is dicsőséget szerezve, mely a kitartó muukáfc koszorúzza ! — Uj mintagazdasáfl. A földmivelésügyi miniszter Zalavármegye Tündérlak községének határában Szobocsán János birtokának népies mintagazdas;'ggá alakítását engedélyezte s annak közvetlen felügyeletével Vlasits byörgy ujudvari uradalmi ispánt bizta meg. — Felülfizetések. A >Keszthelyi Iparosok Dalkör«-óuek jul. hó 6-án a »Söiház« kertben tartott táncmulatságán íelülfizetni szívesek voltak : Festetics Tassilo gróf, íteischl Imre 10—10 korona- Duch Márton 4 korona. Buráuy Gergely dr. 3 korona, Filipisz Mária, Bozó Géza, Bontz József, Huss Ferenc, Lakatos Vince dr. Garay Sándor, Mészáros Antal, N. N. Károlyi Gábor, Sziber József, Német János, N. N., N. N., Nitse Gusztáv, Ulreich János 2—2 korona. Sztaukovics János, Lee N., Ejry Nándor, N. N., Burkovits Lijos, Varga Jenő 1 — 1 korona. N. N. 60 fillér, Pap Lajos 40 fillér, Szabó Béla 40 fillér, Sat.rál Lajos 30 fillér. Összesen 65 korona 70 fillért. A szíves felülfizetők ezúton is fogadják az elnökség hálás köszönetét. — Gépkezelői vizsga Keszthelyen. A gőzgépkezelők és kazánfűtők soproni vizsgáló bizottsága f. évi augusztus hó 9-én Keszthelyen tart vizsgát* A vizsgálatra jelentkezhetik mindenki, uki a törvényes elő felvételekkel rendelkezik. Ida vonatkozó írásbeli megkeresések a gépkezelők vizsgáló bizottságához Sopronba intézendők. — A szövetkezeti eszme terjedése. Minél több támadást intéznek a merkantilisták sajt.ójukbau ó> gyűléseiken a szövetkezetek ellen, annál jobbau terjed a szövetkezeti eszme népünk közt, mely végre kezdi belátni, hogy anyagi boldogulásának fontos eszköze a szövetkezet. A fámradhatatlan Gyürky Ödön dr. nem rég egy kis füzetet adott ki a keresztény szövetkezetek országos központjához csat,lakozo:t vidéki szövet kezetekről. E szerint a Keresztény Szövetkezetek Orsz. Központjának van eddig 204 szövetkeze'e, melynek 37 vármegye közt oszlanak meg A központhoz 161 szövetkezettől érkeztek részletes adatok. Ennek a 161 szövetkezetnek 25,768 tagja van, ennyien részesülnek a szövetkezetek áldásaiban, kapnak olcsóbb ós jo árukat és függetlenítik magukat az áruuzsoiától. A 161 szövetkezetuél az aláirt üzletrészek száira 36,106, melyeknek értéke 621,603 korona Ily nagy vagyont gyűjtött össze népünk anyagi függetlenségének megszerzésére. 97 szövetkezein k a mult évi tiszta jövedelme összesen 61295 kor. 52 fillért tett ki, vagyis ennyi összeg maradt a szövetkezetek által a keresztény nép zsebében, mint megtakarított összeg. íme a számok beszélnek ós hirdetik a keresztény szövetkezeti eszme terjedését és áldásos hatása.t. — A »Hangya« központhoz csatlakozott szövetkezetek, melyeknek száma szintén több százra rug, nem foglaltatnak a fenti kimutatásban. — Ker. szülök figyelmébe. Melegen ajáuljuk a budapesti Mária-Kongregáció iuternátusát mindazou szülők figyelmébe, kik gimnáziumba járó gyermekeik számára megbízható keresztény nevelést óhajtanak nyújtani. Harmadik éve, hogy az internátus fönnáll ós a ker. társadalom mérvadó köreinek elismerését máris kivívta. Az évi eltartás áz egyenruha költségein kivül 600 korona. Felvételre jelentkezni lehet a budapesti Mária Kongregáczió internátusának igazgatóságánál (Budapest VII. Damjanich u. 50) mely kívánatra' azounal küld prospectusf. — A munkaszünet kiterjesztése. Láng kereskedelmi miniszter rendeletet bocsátott ki, amelyben akképpen iutózkedet.t, hogy vajgyártásával a tejszín megsavanyosodása miatt károk nélkül félbe nem szakiiható inuuka vasárnapokon ós szent István napon át végezhető. Sör, élő baromfi, romlandó természetű élelmi szerek, melyeknek fuvarozása, elszállítás céljából teherárunkónt való feladása, kiadáia ós az állomásokról való elfuvarozása, továbbá gyorsáruk, amelyeknek fuvarozása, fölvétele és kiszolgáltatása általában az 1901. szeptember 25 én 63.617 sz. a. kibocsátott, rendelet értelmében vasárnapokon ós szent István napján déli 12 óráig végezhető, oly községekl>er, melyeknek állomásain az emiitett árukat szállító vonalok déli 12 óra után közlekednek, munkaszüneti nnpokou déli 12 óra után és fuvaroz hatók, vasúti szállításra fölvehetők ós kiszolgáltat halók. Elő állatok vasárnapokon, valamint sz-ni szent István király napján az egész napon át fölhajt hatók, szállítás céljából ugy gyors, mint teheráru gyanát feladhatók, megérkezésükkor a szállító eszközökből kirakhatok és az állomásról rendeltetési helyükre szállíthatók, illetve hajihatók. — Egy nagy kutya meg három kis kutya igaz története, Lompos farkú ungy kutya, három pajtásával . a kis pincsivel a foxiva 1, meg a tákszlival, — mint társaslények — sétára indultak a Balatonpartra. — Friszi szól a a tákszlinak, «No nézd, kutyáknak tilos a bemenőt.» — Lompos farkú nagy' kutya az mondja." «0li te kis bolorka, hát nem tudod hogy ez csak a parasztkutyáknak vau oda irva ? Megnyugodva csend es méltósággal elegyedlek a publikom közé. De hát, a mint később kiderült, az uri kutya is csak kutya ós így történt azu;.án, hogy a plakát rendelkezéseit kigúnyolva kutyácskáink hamarosan fellöktek kél. gyereket és csaholásaikkal olyan parázs kutya veszekedést rendeztek, hogy ha nem volna sok boszantó motívum a dologban, talán még mosolyogni is lehetne rajta. — Boszantó pedig 1. az, hogy van intézkedés, hogy kutyákat a parkba vinni tilos és seregestül kergetőznek ott. 2, Boszantó az, hogy van rendőr, de este 7 órakor nem található sehol, a mikor rendet kell tartatni. 3. Boszantó, hogy bár a hatóságnak jelentést tesznek a dologról, azt tudomásul nem veszi, és a kutyák talán még most is ott lebzselnek napestig. Vagy talán azt gondolják, hogy az ilyen kutyaheccekre a fürdővendégek nyugalma ós a város reputációja érdekében szükség vau ? Higyjék el, hogy ninos. (Beküldet,et^.) — A perpatvar vége. Arácsról értesítenek bennünket, hogy Tóth Lajos és a felesége portáján tanyát vert a pörpatvar. A napokban is összekülömböztek, a mi az asszonyt ugy elkeserítette, hogy kiment a szőlőjébe és ott a pincében ivott: szénkéneget,. — A férje másnap keresésére indult ós ráakadt feleségének liüit tetemére. — Az élelmes doktor, és az olvasni nem tudó patikárus. Simonyai József csabrendeki gazdaember megbizonyosodott arról, hogy a