Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-09 / 10. szám

BALATONVTDEK 5. öt láttuk. Heltni Jenő jól teszi, ,ha a sikort nem köti a sugóhoz. A kisebb szerepekről nincs mit mondanom. Csak Bokodyt akarom még megdi­csérni, ki kitűnő orvosi vélemény szerint egész reálisan halt meg. Mimikája igazán megdöb­bentő volt. Kedden „A sasok" került színre másodszor az előbbi szereposztással. Szerdán Blumenthal és Kadelburg énekes vígjátékát, az „Arán}' kakas"-t tetszéssel fo­gadta a közönség, a miben nagy része volt Heltai Jenőnek, a ki Daxelmayer lámpagyárost szilaj jó kedvvel alakította. Jó szerephez jutott s csinosan játszott Dombi Ilona mint Szikra Julis. Énekszámaival hatott a közönségre. Több­ször meg kellett ismételnie énekét. Heltay Nán­dor remekelt Fürge Tóni főpincér szerepében. Sok vidám percet szerzett. Igen ügyesek vol­tak még Hevesi Mariska és Bokody Margit. Csütörtök. Az elég nagyszámú közönség teljes megelégedésére a ,Constantin abbé" c, vígjáték került színre igen jó előadással. Bo­kody a címszerepben kitűnő volt, mint mindig Teljes elismerés illeti Bokociynét (Scottné) és Hevesi Mariskát (Miss Bettina Percival), kit ez alkalommal láttunk először nagyobb szerepben. Kedden, március 11 én Heltay Nándor é-> neje jutalomjátéka alkalmából színre kerül a „Tanfelügyelő" Mosertól. E darabban Bokody ­nak és Heltay Nándornak lesz kitűnő szerepes így 7 talán felesleges mondanunk, hogy a közön­ségre élvezetes est vár. A jutalmazandó Heltay Nándort, ki a „Kisfaludy Társaság" megbízásá­ból népzenei gyűjtéseket is végzett s irodalmi­lag is működött, ajánljuk a művészetpártolók jóakaratú figyelmébe. HÍREK. — XIII Leo pápa jubileuma. 0 szentségének, XIII. Leo pápának '25 éves pápai jubileumát vasárnap nagy féuynyel ünnepelték meg a keszthelyi plébánia hivei is. A szt. misét Duust Ferenc dr. apát-plebános végezte káplánjai se­gédletével. A szt. beszédet Boutz József s. lel­kész tartotta. A kath. főgimnázium hétfőn ün­nepelte meg a jubileumot. Fél 8 órai szt. mise után az ifjúság a tanári kar vezetése alatt a tornaterembe gyűlt össze, a hol először a főgimn. énekkar a Hymnust énekelte el. Azután Rirsoh István YII o. t. szavalta el Mindszenti G. »A szentek unokáihoz* c. költeményét tűzzel és lel­kedóssel. Peer Leo főgimn. tanár tartotta az ünnepi szónoklatot, melyben a pápa áldásos mű­ködését nagy hatással ismertette. A nagyon szép ós minden részletében szellemes beszéd után Ta ussig József VII. o. t. szavalta el Kemenes Ferenc »A pápa jubileumára« c. költeményét nagy lelkedéssel. Végül még az ifj. énekkar adta elö a »Hol szt Péter sirba téve* c. egyházi dalt s ezzel az ünnepség véget ért. — Az ál­lami és zárdai leányiskolák, az elemi isko'ák s a kath. legényegylet a húsvéti ünnepek után va­lamely meghatározott nup m azeies keretben ós nagy ünnepséggel fogják megüuuepelni a pápai jubileumot. — Zárday életéből. Az t Ország Vihg* már­cius 2 iki számában közli Zárday József állam­nyomda igazgp.tó sikerült arcképet, röviden hozva életrajzi adatait. Teszi pedig ezt az 0. V. ab­ból az alkalomból, hogy a varosunk értelmisége elöl t, is oly előnyösen ismert igazgai ól ő Felsége a vaskorona-renddel tüntette ki. — XIII. Leo pápa jubileuma Sümegen A plé­bánia templomon kitűzött nemzeti lobogó jelen­tett 3 azt az örömünnepet, a mely a kaiholikus egyházat XIII. Leo pápa 25 éves jubileumával érte. Az ünnepi szent misét f. hó 2-án Németh János mutatta ba az Urnák, a melyen a tágas templomot, zsúfolásig megtöltő közönség vett részt. A délutáni istenlisztelet után a katholikus legónyegyesület, szép ünnepséget rendezett. Ezt az egyesület dalos köre »Isten áldja a tiszt .es ipart !« jeligével nyitotta meg, mire Vida János másodelnök rámutatva az ünuepély céljára, szí v­ből fakadt szó'tkal üdvözölte a szép számú kö­zönséget Erre Kleuuer Teréz -Bán Aladárnak •» A kereszt tövóbeu«, Ferenci Pál Simon Péter nek »Az én imakönyvem«, Jagasics Sándor Bán Aladárnak »Harci zászló a templomban« cimü költeményét szavalták el. A tetszéssel fogadott, szavalatok után Vida János terjedelmes felolva­sást tartott, a pápaság történetéből, a melyben a pápák küzdelmeit, szenvedéseit föstötte élén­ken, elevenen. Utána Németh János plébános egyszerű, de a szívbe" ható szavakkal mélt.atla XIII. Leo pápa életét, tevékenységét, uralkodá­sát s meleg szavakkal ajánlotta öt a jelenlevők imáiba. Most a közönség fölállva, igazi lelkese­déssel és vallásos áhítattal énekelte el a pápai himnuszt,. Ezután Pék Sándor »A keresztények riadója*, Leiner Erzsi »Forgatom a zsoltárt* és Boiki Lajos »A vatikán kertjében* cimü költe­ményeket adták elő, mindegyik szavaló nagy hatást keltve. A magasztos szép ünnepet, az »Isten áldd meg a magyart* fejezte be. — Más­nap 3-án volt az iskolák ünnepe. A szent misét reggel 9-kor Vida János tartotta. Ezen az elemi fiu- ós leány-, a felső leány- és az állami reál­iskola ifjúsága és nagy számú intelligens közönség vett részi. Mise alatt az ifjúság a pápai himuust s egyéb egyházi énekeket adott elő. Mise végén Vida János a tanulók felfogásához mért beszéd­ben ismertette a nap jelentőségét s azép szavak­kal emlékezett, meg a szentséges atyáról. E nap az összes iskolákban szünetelt a tanítás. — Zarándoklás Rómába. A magyar kath. ifjúság egy' csoportja f. hó 25-én indul Buda­pestről Rómába. Ot,t, öt napig tartózkodik s emlékalbumot ad át a szentatyának. Ezen al­bum lapjai pergament papírból készültek s az iskolák hallgatói részére ivenkint szót küldött,ék, hogy a kath. ifjúság nevének fölirásával fejezze ki hódolatát a vatikáni fogolynak. Egyik gazd. hallgató tegnap kapta meg az ivet s megkez­dődött a név aláírás a gazdászok között s az album előállítási költségeinek fedezésére szol­gáló adományok gyűjtése. — Kinevezés. 0 Felsége a király Gózony László belügyminisztériumi osztálytanácsost, vár­megyénk volt aranytollú főjegyzőjét, a közigaz­gatási bírósághoz itélő biróvá, Bogyay Elemér belügyminiszteri segédfógalmazó főispáni titkárt pedig miniszteri fogalmazóvá nevezte ki. Gra­tulálunk ezen megérdemelt, kiuevezósórl. — Adományok a Jézus szive oltárra. Név­telen 10 K., Fü őp Antalnó 5 K, Schwanner Károlyné 3 K., Czmerk Mihály és neje 2 K., Két névtelen 40-4.0 f. Főösszeg 542 K. 30 f. — Színésznő halála. A városuukban időző jónevü Bokody színtársulatnak a héten halottja volt. Penztárosnöjűk. Szabó Gazdag Anna, (ÖKV. Asztalos Sáudornó) életének 38. évében meghalt: Márc. 8-án d. u. temették el. Ravatalára a szín­társulat szép koszorút helyezett. — Nagykanizsa város képviselőtestülete e hó 3-án tartótia alakuló közgyűlését. A közgyű­lésen elnöklő Csertáu Károly alispán rövid meg­nyitó beszédében üdvözölte az uj, valamint a régi városatyákat, mi után Lengyel Lajos v. főjegyző félolvasia a képviselőtestületet képező virilis, választott ós a hival.albeli képviselők névjegyzékét, melynek alapján elnöklő alispán a képviselőtestületet, megalakultnak jelentette ki, Isten áldását, kérve a képviselőtestület működé­sére. Elek Lipót kir. ker„ tan. a közgyűlés lel­kes éljenzése kíséretében köszönetet mondott a képviselőtestület nejében Cserfán Károly alis­pánnak szives fáradozásaiért azon kérelem kap­csán, hogy városukat rokonszenvében megtar­tani kegyeskedjék. — Református istentisztelet fog tartatni e hónap 23-án, virág vaárnap, d. e. 10 órakor a helybeli m. kir. ál'arr.i polgári leányiskola eme­leti nagytermében. Erre az érdeklődőket tiszte­lettel meghívja Murányi János ev. ref. lelkész. — Hymen Rosenberg Soma dr. helybeli orvostudor, ma jegyzi el Pollák Ferenci keszt­helyi kereskedő kedves szép leányát Terka kis­asszonyt, — Weisz Soma helybeli iparos elje­gyezte Tápolcá'i özv. Benedek Jakabné kedves leányát, Lujza kisasszonyt. — Számvevő választás. A Zalaegerszeg vá­rosi számvevői állásra e f. hó 6-án Fendrik Jó­zsefet, választották meg. — Felolvasás. A kath. legényegyletben márc. 7-én volt, a IV-ik böjti felolvasás. Peér Leó, főgymn. tanár tartott igen érdekes ós vonzó felolvasást : a hitről, a hit megváltásáról ós gyakorlásairól, a böjt ós ker. türelemről. A felolvasást a nagyszámú közönség ós iparos if­júság mindvégig nagy figyelemmel kisérte s a buzgó felolvasót, végül élénken megéljenezte. — Jövő pénteken ismét Peér Leó fogja tartani a felolvasást. — Festetics gróf versenylovairól, melyek most Tatán a Hutschenreiter-féle istállókban vannak elhelyezve, a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a Sportélet legutóbbi száma. Leírja az istálló lovait a hozzájuk tűzött reményekkel együtt. A lovak, — mint a cikk irja— hála az eddig is sok szép sikert elért trainer, a derék John Beesőn gondosságának, pompás kondíció­nak örvendenek. A Beesőn építette téli munka­pályán szorgalmasan folyik a munka s ne cso­dálkozzunk majd, ha versenypályán végzendő munka is méltó lesz a Festetics istálló régi, leg­szebb időihez. f Boronkay Gábor tppsonyi plébános a ha­lotti szentségek ájtatos föl vétele utin életének 52., áldozó papságának 24. óvóben márc-. hó 5-én délután meghalt. A buzgó lelkipásztort pénteken délután temették el nagyrészvét mellett. Halá­láról a segesdi esperesi kerület papsága gyászje­lentést adott ki. — Meghívás. A keszthelyi kereskedő ifjú­ság önképző egylete március 15-én a »Korona« szálló nagytermében szavalás ós felolvasással egybekötött hazafias estélyt rendez, melyre a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. Kezdete este nyolc órakor. — Kath. Legényegylet Nagykanizsán. Nagy­kauizááu az iparosság kezdeményezése ós buz- ­gólkodása folytán kath. legényegylet alakult. Megl ártották már az alakuló közgyűlést is, me­lyen általános lelkesedés mellett az egylet egy­házi fővédnökéül báró Hornig Károly dr. vesz­pióuii megyés püspök urat,, világi fővédnökül pedig Zichy Aladár gróf, Nagykanizsa ország­gy ülési képviselőjét, választották meg. Az egy­let. egyházi elnökévé Horváth György kegyes­rendi főgimn. igazgatót, világi elnökévé pedig Oroszváry Gyulát választották meg nagy lelke­sedéssel. Az egylet ügyvezető alelnöke Kalcsok L°ó kegyesrendi főgimn. tanár lett. Mitró Jó­zsef világi alelnök, Spaniis Pál pedig pénztáros lett,. A közgyűlésen jelen volt több mint 300 iparos. Az intelligencia is nagyszámban képvi­selve. Az egylet 300 taggal alakúit meg. A-vá­lasztmány 30 taggal lett megalakítva. Köztük a város számottevő előkelő soraival : orvosok, ügyvé­dek a legmelegebb érdeklődéssel karolták fel ezt a humánus és nemes célú intézményt. Az egy­leti választmányban az intelligenciának 10, elő­kelő, diplomás tagja foglal helyet. A többi tag­ság az iparosság kebeléből lett betöltve. A vá­ros minden körében a legrokouszenvesebb ér­deklődés nyilvánul ezeu uj sociális intézmény iránt. — Március 15. A sümegi polgári önképző kör f. hó 4-óu tartott gyűlése elhatározta, hogy rendes szokásához hiveu az idén is megünnepeli uemzetüuk újjászületésének nagy napiát, március 15-ót, s erre a városban levő egyesületeket s a közönséget is meghívja. — A keszthelyi kongiesszus A Somogy­megyei Gazdasági Egyesület igazgató választ­mánya Somssich Andor elnöklete alatt tartott ülésén a Gazda Egyesületek Országos Szövetsége állal Keszthelyen rendezendő duuántuli kiván­dorlási kongresszus előkésziiő-bizottságába Hoyos Miksa gróf egyleti alelnök elnöklete alatt a kö­vetkező tagjait küldte ki : őrgróf Pallavicini Edét, gróf Széchenyi Imrét, báró Inkey Józsefet, Makfalvay Gézát ós Jeszenszky linrót ; kimondta továbbá a választmány, hogy magán a kongresz­szuson nagyobb küldöttséggel fog részt venni. — Eljegyzés. Weiler Frigyes bécsi keres­kedő f. hó 3 án eljegyezte magának Csabren­dekeu Kohu László földbirtokos ós kereskedő leányát Roger Anna k. a. — Hazafias tett. Jóleső örömmel értesül­tünk a helybeli gazd. tanintézet, hallgatóságának legutóbbi tettéről. F. hó 6-án tartott, gyűlésükön, melyen a márc. 15-iki ünnepély programmját állapították meg, elhatározták, hogy ünnepé­lyükre városunk 48 as honvédéit is meghívják, a színpadon pedig alkalmi darabot adatnak elő. Ugyanekkor egy indítványra rögtön gyűjtést rendeztek maguk közölt 48 is honvódeink szá­mára. A gyűjtés eredményét, 17 K. 40 fillért, a honvédek péuztáruokának adták át, hogy a nem­zeti ünnepen az agg h'icosok javára fordítsa. Diosérő szavakkal nem adózunk a grzdászok ezen cselekedetének, önmagát dicséri az. Bizony­ságát nyújtja annak, hogy szivük beu lobog a hazaszeretet lángja, ue;n halt ki lelkűkből a ke­gyelet, melylyel szabadságharcunk hőseinek mind­nyájan tartozunk. — Halálozás. Makkoshetyei Hetyey Ká­rolyné született nyirlaki ós tarányi Oszterhuber Klára f. hó 2-án hosszas belegség utan élete 72-ik, házassága 52-ik óvóben, Sümegen elhunyt. Te-

Next

/
Thumbnails
Contents