Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-02 / 9. szám

VI. évfolyam. Keszthely, 1902. március 2. 9. szám. MAION Társadalmi, azspirodaimi a közgazdasági hstiiap. M«i;J«leiiih he t«n k i n t Bgyször : vit.sg«~t.i*iiii.|>. SZERKESZTŐSÉG l.APTUJ.A.iDONOS ES A SZERKESZTŐSÉG Előfizetés Arak : KIADÓHIVATAL tgdoi évi a !U korjnu a volt gazd. tanintézet óptlletóben. KE1.IC1.ÖS SZUUKESZTÖ Fél évre • 5 „ Kéziratokat a szerkesztliséK cimére. pénzesutalványokat. hirdetési menhiiíásoUal és rekjamáp.iékat u kiadóhivatalhoz kérünk BONTZ JÓZSEF. 2 „ 50 fill Kéziratokat a szerkesztliséK cimére. pénzesutalványokat. hirdetési menhiiíásoUal és rekjamáp.iékat u kiadóhivatalhoz kérünk —_— | íflyea mán) áru . . .... 20 , Kéziratokat a szerkesztliséK cimére. pénzesutalványokat. hirdetési menhiiíásoUal és rekjamáp.iékat u kiadóhivatalhoz kérünk KIADÓ SUJÁNSZKY JÓZSEF. Nyllttér iiatitsora alku izerlnt, Kéziratokat nem aJunli vlaeza —— Világosságot kérünk! Világosságot a sötétségbe ! Kérünk, mert azt halljuk, hogy Budapestről világosságot kínálnak. Villámosságot az éj sötétjébe, a villámosság korában. Milyen szép ! Milyen öröm lesz sétálni a Balatonpart suhogó fái alatt villámos fényben: nyáron. Milyen »bátorságos< lesz lerándulni a vízre villámos fényben : az őszi levélhullás idejében. Milyen öröm lesz fényes világításban látni az üzleteket, a kirakatokat, az ismerős arcokat, villámos fényben : a ködös őszön ; és milyen öröm lesz sustorgó marónit venni a villámosnapok fenj'ében ; a tél unalmas estéin. Mityen boldog lesz a szerény szoba, melyben most csak a mécs világa ég. Milyen tündér lejt a gazdagok termein akkor, mikor ma csak a kőolaj árassza: illatát ? . . . . Képzelni is jól esik. Jól esik ; hisz csodás dolgokat álmainkban eddig csak angyalok keze szőtt ! A törekvésen, hogy legyen már földi világosság i.s', mely fénj'ét a szegény viskójara és a gazdag palotájára egj'aránt veti ; a jó szándékon, mely az eszmének testet ölteni akar: örvendeni tudunk. Tudunk örvendeni, mert minket is megérintett a szeretet, hogy városunkat haladottnak lássuk ; de meg azt gondoljuk, hogy városunk taláh ezen a réven is emelkedik egy fokkal a kulturvárosok felé. Hozzatok hát világosságot ! Hozzatok, mert azt mondják, hogy az ajánlat előnyös. Azt tartják, ha majd a villámosság a grófi palota termeiben is árasztani fogja a fényét, az ár előnyösebb lesz ; a nagy fogyasztás olcsóbbá teszi. Nem mondunk ellene. Nem mondunk, de kérünk meghallgatást. Nem tagadjuk, hogy a villámos világitásnak az eddigi közvilágítással szemben, már a fényforrások szaporítása következtében is nagy előnyei, kényelmei ígérkeznek. Relatív értelemben nom tartjuk soknakaköltségtöbbletet sem és óhajtjak a ví.adósság intensivebbé tételét ily fermában is ; de éppen, mert óhajtják, eszünkbe tódulnak városunk azon szükségletei, a melyekről azt tartjuk, hogy olyanok- a melyek a) nélkülözhet ellenek és elodázhat (illanok ; a melyek b) szükségesek és a melyek csak c) óhajtandók. Azt tartjuk, hogy a gyalogjárók és a kocsiutak ; a csatornák ós kiváltképen az egészséges ivóvíz megszerzésének a kérdései előbbre valók a » fényes világitá?< kérdésének a megoldásánál. Ezek, azt gondoljuk : nélkülözhetetlenek és elodázhatatlanok. Nagy áldozatokat kívánnak : oh

7an nagyokat, a melyeknek terheit a jövő nemzedékre is áthárítani tanácsosnak látszik, mert a tisztaságban és egészségben ők is hasznát fogják látni. Nem óhajtunk a dolgok fejlődésének e felszólalással útjába kerülni, hanem azokhoz kívánunk fordulni, a kik a város ügyeinek a rendezésében és a fejleszA BALATONVIDÉK TÁRCÁJA Édes anyám. Csalc lcicsilce levél, Jól megy az én dolgom, Jó anyámtól kaptam, Segit a jó Isten, Gyors szárnyakon szállok Ne busuljon értem Hozzá gondolatban. Egyetlen egy kincsem. Könnyező szemeit Megcsókolom százszor, Zokogva csókolom, De minden hasztalan, — Hiszen könnye látszik Sejti az ő lelke : Minden betűn, soron. Fii boldogtalan. Oh, az anyai sziv, Nincsen annalc mása, Drága gyöngyöket ér Minden dobbanása. Vigasztalom szóval, Magamhoz ölelem : >Drága szülő anyám Ne sirasson engem.* Ezt a drága szívet Aldd meg nagy Úristen, Keble fájdalmára Kezed gyógyírt hintsen. Szemere Lajos. Gondolatok a színházi hétről. „Gyás«ol a vígjáték, liogy Plautus a sírba leszállott, A színpad megürült. Nevetés meg a Tréfa s a -Játék Számtalan Énekek is mind könyre fakadtak utána." Ezek a versek jutottak eszembe, mikor az újságokban Szigeti Józsefnek, a. nagy szinművósznek és drámaírónak haláláról olvastam. Azt mondják, hogv a latin vígjáték atyja saját, irodalmi nagy jelentőségének tudatában maga készítette meg itt mottóul alkalmazott sirversét, melyet a régi jó latinos világ barátjainak kedvéért ide írok latinul is : „Post. quam est mortem aptus Plautus, Comoedia luget Scena est deserta dein Risus, Ludu', Jocusque Et Numeri innumeri simul omnes collacrimarunt." Akármikónt álljon is a dolog, az bizonyos, hogy Plautus ós Szigeti József közt nagy szellemi rokonságot találok s azért a Plautus-fóle sírvers nagyjában az ő halála után is elpanaszolható. Csakhogy Szigeti Józsefet a halál nemcsak akkor érte, mikor a lélek törékeny testéből Teremtője kezébe szállt vissza. Előbb halt ö meg, akkor, mikor >scena est. deserta*, vagyis mikor bucsut mondott annak a szinpadnak, melynek mint alakitó művész ós drámaíró olyan elévülhetetlen érdemű szolgálatokat tett. A kik a jó öreg Bokody Autal jóvoltiból szerencsések voltak legutóbb Szigetinek »Rang ós módc c. színművében gyönyörködni ; a kik | ismerik Violáját, s a kacagtató Vén bakancsost: azok tudják ki és mi volt. ő a magyar színészet történetében. Plautusuak némelyek izemére hányják az u. n. archaismust, mely abban állott, hogy nyel• vében régies, elavult kifejez-saket özönével használt. Szigetiben is vau t>i/.onyos archaizmus, bizonyos rógiesség, csakhogy az nála nem a I szavakban, kifejezésekben, fordulatokban, mondatszövósben, hanem a tárgyban nyilvánul. Igen is, azok a becsületes, magyar jellemek, melyeken oly jól esik szemünket megnyugtatnunk, mint pl. Szigeti Bannai Geroje, a mi korunkban archaismus számba mennek. Esztétikusok emiitik, hogy Sziget: kifejezései néha érdesek, nem finomak. Igaz, de legalább nem kétértelmű ocsmányságok, nem szellemtelen, üres, tartalmatlan szójátékok, hanem olyanok, a miket a becsületes emberek körében tisztes ajkakon is elégszer hallhatunk. Még egy rokonság van közte ós Piautus közt. Néha mindkettő hibáz ós sántikál abban, a mit az esztetika a csomó megoldásának nevez s itt-ott a szerkezet szigorú kimórtsógét mindkettő szem elől téveszti, de a jellemek ki-