Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-02-02 / 5. szám

1902. február 2 BALATONVIDÉKEK 3. hogy a kisiparos 50 frtja is oly kamatláb mellett adatik, mint a földbirtokos hitele és azt gondoljuk, hogy a különböző sallangókkal hamar felugrik a tőke kamatlábja a 8, a 9, a 10%-ra is. A kamat ezenkivül »előre* esedékes s mire a kisiparos haza kerül, az 50-ből lesz 48, 47 írt. Ez a kamat azonban csak a kisebb, a melylyel a tőke után adózik, mert a nagyobb kamatot, a mely már aztán az uzsora fogalmát jóval felülhaladja, a nyersanyag beszerzésénél, a bevásárlásánál, a közvetítő kereskedelem szedi. Ezt mindenki tudja és lehetetlen azt még csak elgondolni is, hogy a kisiparos ip/ári árakon kapja nyersterményeit, mert ha igy kapná, váljon mib^l élne meg a kereskedő, a kit pedig éppen ugy lefoglalnak az élet gondjai, mint akár az iparost, a katonát s a többit ? Ebből világos, hogy az iparos azon az 50 forintos hitelen, mire munkába kezd, annyit vészit el, a mennyit az ipari munkán, a gyári termékek versenye miatt visszaszerezni nem tud. Ez az oka és nem a mulatságra való hajlandóság, a munkanélkül való élet szeretete annak, hogy kisiparosaink ablakain gyakorta zörget a nélkülözés. És mert az a tőke, nemcsak az ipaiosnak. a löldmüvelőnek, hanem a földbirtokosnak s a többinek is drága, váljon akkor nem e a nemzeti fizetőképesség megtartása és emelése érdekében mutatkozik-e szükségesnek az * önsegély« rendszere szerint való berendezés a szövetkezeli alapon, S abból, hogy eddig az üzleti szempontok szerint berendezett részvényszövetkezetekről, részvény társul átokról az a nézet, hogy reformálandók, nem következik-e a józan logika törvényei, a legszabadelvübb társadalmi gondolkozás szerint az, hogy a nemzet egyik gerincének és fizetőképességének megvédése szempontjából olyan pénzintézeteket kell létesíteni, a melyek nem üzleti érdek kielégítésére vannak berendezve ? Hol ebbben a felekezetiesség ? Hol van a társadalmi rétegek szembeállítására való törekvés ? Hát nem éppen a vagyonosodás, a jólét emelése érdekében való volna-e ily szövetkezeti hitelintézeteknek minden faluban, városban való felállítása ? Azt mondják : »A magyar nép nem érett meg erre az intézményre, könynyelmü és csak arra való volna még egy pénzintézet, hogy könynyen szerezhető pénzzel elégíthesse ki könnyelmű hajlamait.* Ki van feljogosítva arra, hogy igy nyilatkozzék ? S ha voltak, vannak és lesznek könnyelműek, váljon ilyenek csak az iparosok körében vannak? Hát azok a nap-nap mellett felmerülő »fizetésképtelenségek*, a melyekről a kereskedelmi rovatokban olvasunk s a kereskedelmi hi- . telt kompromittálták ? Vagy ma már nem a »hitel * a főéltető eleme a kereskedelemnek ? Ezt nem hisszük el ? Azután meg az ipari hitelszövetkezetek alapszabálypontozatai között azt is megtaláljuk, hogy : »a szövetkezet tagjainak ipari készítményeikre és számlaköveteléseikre előleget is adhat és ezeket leszámítolhatja.* Engedjék tehát azt is megkérdeznünk ez ügyet ellenzőktől, hogv melyik az a takarékpénztár, a mely erre be van rendezve ? Vagy követeléseket leszámitoltatni csak a kereskedelem joga ? Ugyan kérem az ügy tisztelt ellenzőit, hogy ne az elfogultság, de a belátás, a jóindulat jöjjön és tegyen bizonyságot e törekvés becsületés volta mellett és azután feleljen, hogy az iparosság élete nem volna-e könnyebb, ha az a sok »ió pénze, mely a »kundschaftok* elveszítésének réme következtében az üzleti könyvek aljára van temetve, számla alakjában volna leszámítolható. Vagy csakugyan azt kell hinnünk, hogy az ipari bizalom soha sem ér oda, a hol a kereskedelmi áll ? Azután ártana-e ez a takarékpénztáraknak ? Kérdéssel felelek. Jutott-e fizetik be. Ha igy is sok, hát tessék három évre elosztani. A jog a közgyűlésé. Azt mondják, liogy fölösleges, mert három pénzintézet is van és ezek bármely hitelképes iparos igényeit is kielégítik, sőt egy sincs, a ki 60 forintot nem kaphatna. — Ezt az állítást is elfogadjuk fentartás nélkül ; de mert elfogadjuk, engedjék meg, hogy nézeteinket őszintén elmondhassuk, a nélkül, hogy bárki részéről is részesei lehetnénk annak, mintha akár személvben, akár intézményben sérteni, gyanúsítani, bár csak az egyikét is szarkazmussal illetni eszünkbe is jutna. Idézzük a B. H. január 25. számában közölt vezető cikkelyből az »Önsegély, vagy törvény ?<-ből : >A pénzügyi bizottságban a minap tárgyalták a pénzügyi tárca költségvetését s ez alkalommal szóba hozta a bizottság egyik tagja a takarékpénztári intézet reformját.* >E reformról lapunk január 14-iki számában Miklós Ödön azt irta, hogy az elkerülhetetlen és az államhitel és az állampolgárok érdekében okvetlenül sürgősen keresztül viendő.* »A pénzügyi bizottság illető üléséről kiadott félhivatalos tudósítás szerint legalább a pénzügyminiszter ugy nyilatkozott, hogy a takarékpénztárak körüli viszás állapotok megszüntetését — eddig legalább az önsegélyföl várta* stb. »Hiszen a takarékpénztárak jóformán az egész világon jótékony intézeteka melyek az alaptőke esetleges kamatozására és törlesztésére fordított összegeken kívül egy krajcár osztalékot sem fizetnek.* Már most nem veheti senki rossz néven, ha azt gondoljuk, hogy azért sürgetik a takarékpénztárak reformját, mert ezek nálunk közönséges üzletek és az emiitett ideális felfogást, a nemzeti fizetőképesség emelését nem vallják magukénak. Az »üzlet* tehát a fő ; természetes, - • • - nj'

J r.

ri

n_r.

riii

j-_P Tarlay !« hagyja már ezt, a professzori beszédet; mondjon valami érdekesebbet !« >Tarlay annyira meglepődött, hogy a táncol is félbehagyta egy pillanatra. Rím meresztette szemsit, és bánatosan rebegte : .Tehát untatom ? Tudja mit, majd inon dok kegyednek érdekesebbel,.« Kíváncsian tekintettem gjöngyözö homlokára. • Hallotta már, hogy én magát szeretem ? Jobban bálványozom, miut az összes codex gyűjteményemet !« Elnevettem magam, inert azt hittem, hogy tréfál. • Ha azt a csúf bajuszát nem tűrné meg, akkor talán még szeretni is tudnám, de igy lehetet lenség.« • Tehát csúf, nagyon csúnya? kérdé mizerabilis arccal.« • De mennyire !« A szerencsétlen flótás alig várta a tánc végét. Ott hagyott a faképnél. Ezután veled táncoltam a mazurkát. Benő János eddig figyelemmel hallgatta Miczikéjét, most azonban közbe vágott. >A többit már én is tudom. Tánc közben megtudtam, hogy az én kis mókusom nem azt a vízfejűt, hanem eugem rejteget a szivében és másnap beszéltem a mamával, meg a papával. Most pedig egészen enyém vagy ara.iyos kis madaram.* • Hohó Jancsikám ! Még ez nem minden. Nem is tudod, mi történt azután, hogy te engem megkértél. Képzeld, eljött hozzám Tarla.y borotvált arccal. Olyan volt, mint egy grófi inas. Alig tudtam visszafojtani nevetésemet. • Mit csinált szerencsétlen embír ?« kérdeztem a bajusztalan Tarlayt. • Nagysádnak igy tetszem ; remélem, most már szeret.< • Ugyan u« bolondozzék ! Mátra komolyan vett,? a tréfámat és azt hiszi, hogy igy taláu meg hódit. Sajnál om barátom, de egy órával ezelőtt kérte meg a kezem Benő János.c Reményteljes arca elborult. Majdnem sirt szegény. • Az én férfiúi diszuui hiaba hullott el a fodrász ollója alatt !< sóhajtott megilletődve. A szép asszony nem tudta tovább folytetni, hanem elkezdett kacagni szivböl, hogy még a köunye

> is kicsordult a szeméből. Benő János megfogta felesége szőke fejét és végig csókolta azt a beszédes kis száját. • Elég, elég !« lihegte kipirulva. »Engedj te csúf ember ; mennyire kifáraszt,asz« és rendbe szedte összekuszált frizuráit. Bédő János tűzbe dobta elhamvasztott szivarját, és készülni kezdett. • Hová akarsz menni, te rossz ember ?« kérdezte ijedten az asszonyka. • Engedj meg tubikám, hogy most az egyszer nem felelek kérdésedre ; légy nyugodt, pár óra múlva ismét nálad leszek. . . . Csak ne tiltakozz. ... itt egy édes csók .... no még egy ! Meg vagjr elégedve ? Pá édesem !« A kis asszonyka pedig majdnem sirt, mikor látta, hogy Jancsikáji ilyeu titkos útra megy egyedül. Levetette magát egy kerevetre és boszusan bámulta a nagy fali órát, melynek ketyegése zsibbasztóan hatott idegeire. Majd hirtelen felugrott ós az ablaküveghez nyomta forro arcát,. Az ajtó nyílásának zörejére nézett hátra. • A farkas a kert alatt jar !« gondolta magában, mikor Tarlay tolta be magát a szőnyeges ajtón. Orra alatt keféhez hasonló, tüskés bajusz pompázott, melyen minden gondozás kárba veszett. Ali g birt szóhoz jutni. • Bocsásson meg asszonyom, hogy ilyenkor merészleni drága idejét rabolni, de az irgalmasság lelki cselekedeteinek ama riszlete vezérelt ide, mely arra int, hogy a szűkölködőknek jó tanácsot, adjr.uk. A szentírás azt mondja: a ki nem vak, az nyissa föl szemét, hogy lásson.« A szőke asszonykának kezdett visszatérni az előbbeni jókedve. • Ugyan Tarlay ur, beszéljen világosabbat!, mert én ugyan semmit sem tudok az ön beszédéből kivenni.« Tarlay egy diszkrét mosoly kíséretében szóuokolni kezdett. • Figyeljen rám, asszonyom 1 Jegyezze meg, hogy én vagyok a kegyed védöaugyala. Megmentem a boldogságát, ha ugyan még nem késő, de sajnos, hogy becses férje ura nem ragaszkodik híven az esküjéhez, mert kegyedet megcsalja, sárba tiporja az ön szeretetét. . .« • Elég uram, elég ! Ne beszéljen itt bolondokat.« • Egész okosan beszélek. Hallgasson rám. Győződjék meg. hogy igaz, a mit állítok. Avagy ha szabad kérdeznem, hogy hol vau a kedves férjecskéje ?« Miczikéuek melege kezdett lenni és ugy szerette volna megini leuyirni ennek a rossz prófétának a bajuszát. A zöldszemü szörny egyszerre szivébe lopta magát és csaknem sírni kezdett. Azért volt hát olyan titkolódzó az ö Jancsikája ; más karjai közt dőzsöl, míg ö itt szenvedi át a pokol minden kínjait. • Hitelt adhatok az ön szavainak ?t kérdezte Micike Tarlay bágyadt szemébe nézve. >Ne k<ssen tovább asszonyom! Jöjjön lem !