Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-06-08 / 23. szám

15A LATON VIDÉK i:»02. junius 8. A szobor. Ferde, négyszögletű, 137 lépés liosz­szu és 56 lépés széles téren áll, a kath. főgymnasiumi epülei előtt. Pár lépés­nyire csak attól a helytől, a mely szá­zadukon át volt e környék tanulmányi középpontja és a mely ugyancsak a nagy Festetics György áldozatra kész szellemének köszönheti fellendülését. E teren áll a XIII. századbeli tem­plom, a vele egyidős s most a csorna­premoutrei kanonokrend tulajdonát ké­pező rendház és az uj főgymnasiumi épület. A tért délvonal irányában a Kos­suth Lajos utca szeli és akárhonnan érünk is a főútvonalra, nyomban feltű­nik a szobor, mely nemcsak a >nagy gazdát*, hanem e vidék eg} eb kultu­rális ügyeinek a gondozóját is. lombok és gyepszőm eg ö\ezte kiskertben, fehér haraszti kőtalapzaton, ércmunkában áb­rázolja. Hajadon fő\el áll. négyszöges oszlo­pon. Kézben a kucsma: rajta korának magyar öltözete. Kétfelül alatta allegoricus gyermek­csoport. Ketteséve! tüntetik fel a szán­tásvetést és az aratás áldott munkáját. Az oszlopon a család czimere; alatta felirás : Festetics György gróí. Hátlapján: A Georgicon alapitójának : a magyar gazdaközönség J 902. Magyar szobor : magyar sziv áldo­zatából. A »nagy nemes* mozdulata kere­setlen, mint volt élete. A gyom, mely lába alatt terül, az akkori Magyarország parlagi állapota. Jobb kezének lendülete, födetlen feje sejteti, hogy Magyarország egykori nádorát köszönti a szántás meg­kezdése előtt. Nincs rajta mesterkéltség. — Fejé­nek tartásán, arcának nyugalmas elő­kelőségén kifejezésre jut a ,,nemes" büszke önérzete, mel}' eltölté, mikor a A BALATON VIDÉK TA RCAJA J'esíeücs György gróf emíefezeíe. Szerzője: Patyi István. — A Balatonvidék által kitűzött 50 koronás pályadijat nyerte el. — Jelige: » Vita brevis, ars longa est.« A mely r emiét nagy ficit feíejti, Saját dicsőségét ttmeti el; Ma lángolón tud értől{ lelkesedni, A sírja szélén is csodát mivel. 3£azám ! soha ne jeledd nagyjaid: Csati addig élsz, mig emlél[öf[ hevít! Mily hangot hallot{?\ Jüymplá^ énefelne^, 3{él> y ^Balaton 1 ringó hvllámidon? Vagy lantot vernet{ a föltől lelf\et{ Megyeid fözt, geszthelyi Melifyn ? J2em DDZa Ivina zeng olyan édesen? 1 & nem berzsenyi oh] hón, fenségesen? ! S nem 9~isteticsről? — ^ dal róla zengjen, J£i úgy szerette népét s a hazát; ^Keblével védte titfos fegyver elten nádort vendégeként látva, nyilvánvalóvá lett a bécsiek tévedése a megyegyűlésen kifejtett állásfoglalása miatt. -— A beszé­des arc, a mélyen ülő szem, a családra jellemzetes éles orr meséli a férfiúi munkásság felett érzett öntudatot, melyet megszerzett azzal, hog\ T korának jelesei­vel összefogva, nemzetét a t.espedésből felrázni segité. Olvasva életét, tudva alkotásait, érthetjük csak meg e szobor művészi felfogását. Nem szobra ez a harci dicsőségnek; nem emléke ez azoknak a magyar fő­nemeseknek, a kik harci bárdot forgatva, hadülte képpel száguldnak délcegen a sárkányparipákon, hanem azé a mág­násé, a ki korának felfogásával szembe­szállva, a magvai- kultura szolgálatára költögette nemzetét, törvén előtte a mű­velődés útjait. Ezért nincs kard az oldalon, mar­kolat a kézben, vért a mellen, sarkantyú a csizmán, hanem van békés nyugalom, a jól teljesített munka nyugalma az átszellemült arcon. Balról alatta ekegerendölyön kis­csemete ül; rábaközi fej kötő a fejen, ösztöke a kézben. Átölelve jobb karjá­val a másik, utatbontani látszik a lapu­dudva között; vetőzsák nyakában. Ar­caik nem unalmasak; nem a koraérett gyermekalakok ezek, a melyeket meg­untunk már a testi fejlődéssel arányban nem álló okosságuk miatt, hanem játszi, mosolj'gó lelkek, akik mintha beszédet hallani, utasítást venni indulnának. S emlékezzünk ! Korában a nagy Festeticsnek a ma­gyar mezőgazdaság kifejezhető-e jellem­zőbben ? Gyermek volt. Itjuvá Festetics izga­tásaival nőtt! Jobbról ott a másik. Nehéz gonddal arculatán térdel az életen" ; csomótkötni feszit szalmakötelet. Meghajoltában elöl­csüng a tokmány. Mellette kis leány, kitartva sarlóját, balkezével gondosan testvérkéjét fogja, mintha c*ak mondaná: „Gondosan, gondosan ! Kárba ne vesz­szék!­1 És gondolkozzunk ! Nem ez-e a jelen? L gazda gondja­baja a takarás idején? — Magyar szobor ez, magyar szivvel teremtve. Magvar művész alkotása. Magyar gazdák büszkesége, igaz öröme! Rajta a mult, a jelen- A jövő azé, a ki megérti tanirását: a szorgalmas munka áldását. De e szobor nemcsak a gazdák áldozatkészségének a tanuja, nemcsak a magyar gazdák érzéseinek a tüköré, ez a szobor nemcsak a rági hazafiúi eré­nyek jutalma, hanem a magyar művé­szet haladásának is bizonysága. Bizonyság arra, hogy e magyar hazában nemcsak a tudományok, hanem a művészetek hajlékaiból is igaz magyar felfogással, meg nem hamisított nemzeti érzéssel rajzanak ki az ifjak. Bizonyság arra, hogy a szobrásziskolák vezető mesterei nemcsaK a tehetséget tudják felismerni és fejleszteni, hanem meg is tudják becsülni azokat az öröklött tulaj­donságokat, a melyek a művészet nem­zeti irányú fejlődésének a jövőben ha­talmas szolgálatot tehetnek. Ez a szobor tehát nemcsak a gaz­dákat, nemcsak alkotóját dicséri, hanem mesterét: Stróbl Alajost is. Köszöntsük hát a magyar Géniuszt, a ki leszállt szellemet lehelni gyer­mekeibe ! Festetics György gróf. 1755—1819. Ama fényes csillagok között, me­lyek hazánk borús láthatárán a 18. szá­A szép magyar nyelv éltét s igazát • úgy hódolt a nemzet szellemének: Smelje égig őt a magyar éne^! S a hol magyarna^ lenni legnagyobb bűn, S a Z ő pőrében szégyen is vala : Szíve osztrá^ had Ifizt értüní{ dobog hűn, S szól, mint a magyar faj apostola: »Döíagyar tiszt feli a magyar daliáfeia^, S nem lesz több oly serege a világnap !< S mig lelfe fönt járt a magas egedben, Ddlint végtelen Aljöld fölött a sas, Sohsem virult a föld termékenyebben, Ddlint míg fezére járt az efevas : gazdálkodni egy nemzetet tanít ; S rá szórja földje s lelfe javait! Wert nemcsa^ arany rozs- s piros búzám^ Volt nálun^ legjobb magvetője ő, JUint agg, vezére a szép ifjnságna '(Dudás, műveltség utján úttörő • J2agy lelfe csupa vágy, tett s tiszta láng volt, Szívében nemzeténe^ lelfe lángolt / Ze'rt az ő nagy jelleme varázsa Mazánljban sohasem enyészhet el: Dfflagyar lelfefee öröl[ a hatása, Difiig pusztáinkon mén vágtat s legel; S mig feltő-szivből a dal égbe tör! óla dalolni fenséges gyönyör! J2agy szellem! fene^ árnya testet öltve >&lőttünl y áll, mint büszke ércszobor< : Oh, szállj le hozzán^ a mennyből a földre, J2e'zd, e honból a nép fevándoroll Ihlesd szivünket! <£elfesits, emeljl Szent földjét a magyar ne hagyja el\ EFafeiszsz olyan dalt a feltő^ szivéből, DdZely a fevándorlót állítsa meg\ Adjon nefe a dús fölöslegéből, Miszen hazájo^ célja s lelfe egy! Misz a szegény nép vére, izzadása Segíti a hont fényre, virulásra! I# I ' f® f » 500 1. Irta: Bontz József. Ára diszkötésben 6 K Keszinely varos monoprafiaja.

Next

/
Thumbnails
Contents