Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-09-08 / 36. szám

ltül. hzeptember ^ 3 kében feltétlenül szükséges a vajtermelési központ felállítása, mert igy nem csak egy eddig teljesen ismeretlen jövedelmi forrást nyer a kisgazda, hanem a jó és zsiros trágya által, melyhez a tejtermelés következtében jut, az oly anynyira kizsarolt földnek erejét adja vissza. Fejtegeti továbbá, hogy az eddig létesített ugyne vezett „Tejszövetkezetek

1' azért nem voltak legtöbbnyire életképesek, mert a beruházási költségek a szövetkezetet mindjárt kezdetben igen terhelték és azért, mert a szövetkezet, mint egész külön kis testület árujával csakis helyi, illetve hazai piacon jelenhetett meg. A. szövetkezet az illető kereskedővel bizonyos mennyiség szállítására kötvén szerződést, tagjait is egy meghatározott mennyiség szállítására kellett köteleznie. Ez a körülmény sok esetben igen bénitólag hatott, mert a gazda, ha saját termeléséből nem tudta a meghatározott 5—10 liter mennyiséget szállítani, ugy másoktól kellett azt igen sokszor drágábban beszerezni, hogy elvállalt kötelezettségének megfelelhessen. Ehez járult még az, hogy a kereskedők nyáron, éppen midőn a gazda sokkal olcsóbb és több tejet produkált, minden kigondolható címen hiányokat találtak és levonásokat eszközöltek nagy kárára a szövetkezeteknek. Evvel szemben a „Vajtennelési Központok", melyek állami felügyelet mellett létesülnek ós állnak fenn, mindenkor bármily menynyiségben elfogadják az illető tejszinállomásoktól a tejszint. Ez a szövetkezet a gazdát semmi meghatározott mennyiség szállítására nem kötelezi. E mellett még az a nagy előnye is meg van, hogy nyáron is a termékét utolsó csöppig értékesitheti. Még igen nagy előnye van a vajtermelési központoknak, hogy — miután nagy mennyiségben gyártják a vajat — a külföldre szállítanak, miáltal idegen pénz jön az országba. Ezután szóló megmagyarázza a tejszinállomásoknak a vajtermelési központtal kötendő 10 éves szerződését ós kifejti, hogy ez a kisgazdákra mily előnyös, amennyiben így

7 a gazda gazdaságát, illetve takarmány termését fokozhatja és kiemeli, hogy a gazda, ha számításában csalódik, az alapszabályok, valamint a szerződés értelmeben is a szövetkezetből minden kötelezettség nélkül bármikor kiléphet. Végül megköszönve az érdeklődést, felhívja az értekezlet figyelmét a f. hó 9-én ZalaEgerszegen megtartandó fő értekezletre, melyen Sierbán János orsz. tejgazdasági felügj'elő is meg fog jelenni. Ezzel az értekezlet a jelenvoltak tetszésnyilvánítása mellett zárult be. A beszédhibák gyógyítása. Köztudomású dolog, hogy minden bajt kezdetben könnyebb meggyógyitani, mint később és hogy minél inkább elhanyagolunk valamely bajt, annál rosszabbá válhatik. sőt gyakran válik is. Helytelen tehát az a sokak által vallott nézet, hogy a beszédhibákra nem kell gondot fordítani, mert az magától is gyógyul. A kik igy a természetre bizzák a beszédhibák meggyógyulását, azok ugy tesznek, mint az a polgár ember, aki a lábát eltörte és nem gyógy kezeltette azt ahhoz értő orvossal, hanem a természetre bízta, mondván, hogy magától is meggyógyul. Meg is gyógyult, de hosszú idő alatt és akkor is görbén forradt össze. A csecsemő, a mint elméje fejlődik, megfigyelő tehetsége is erősbödik. Az eszmélni kezdő gyermek megfigyeli a körülötte történő eseményeket, lesi a beszédet és utánozva sajátítja el. Kezdetben elméje gyengeségénél fogva tökéletességet nem érhet el, mert csak azokat a hangképeket tudja megjegyezni és utánozni, melyek érzékei utján agy idegrendszerében reá nézve, mint könnyebbek lépnek fel. Ennek következtében bizonyos hangot kihagy s annak helyét általa könnyebben kiejthető hanggal pótolja, miáltal létrejön a pöszeség. Ez ebben a korban ugyan még csak élettani jelenség, a mely elmuliiatik, de ép ugy állandósulhat is, mit sokun a gyermek környezetében elősegítenek azzal, hogy a tiszta beszédre való szoktatás helyett tisztán kedvtelésből utánozzák a gyermek hibás beszédét és ezáltal őt jobban rászoktatják. Például a napokban láttam, hogy egy család boldogságtól lelkesülve végig hordozta kis gyermekét az utcán, mutogatva mindenkinek, hogy milyen kedvesen mondja : ,,Totyin mentünt a pajatonba." A pöszeség azután, ha állandóan megmarad — a mi nem ritka eset — igen sokszor kellemetlenségbe hozza az illetőt. Azonkívül, hogy a kevesebb intelligentiával bíró embereknek nevetség és gunytárgyát képezi, még sokszor életkérdés is lehet. Ismertem egy nőt, kit nem engedtek tanitóképesitö vizsgára, mert nem tudta kimondani az „r"-t. A dadogás, melynél a helytelen légzés következtében a beszédszervekben izomgörcs is lép fel, úgyszintén a hadarás a beszéd fegyelmezetlenségéből eredő hibák, csak végtelenül rossz szokások, melyeket szintén mint mindenféle rossz szokást lehet korlátozni ós megszüntetni. Természetesen, minél kevésbé vagyunk a szokásnak rabja, annál könnyebben szabadulhatunk meg tőle. Ugyanezen bajok beszédszervi elváltozások következtében is létrejöhetnek ugyan, melyeknél az orvos segítségét is igénybe véve, ép ugy gyógyíthatók. A mennyiben a dadogás sokkal nagyobb beszédhiba, mint a pöszeség, sokkal több figyelmet is kell rá fordítani. A gyengébben dadogó is, ha kezelés folytán hibájából ki lett gyógyítva, igen könynen megtörténik, hogy valamely külbehatás következtében ismét visszaesik bajába. Például Sarbó Artúr dr. egyetemi magántanár gyógyító tanfolyamán egj dadogásbanszenvedő huszonnj'olc éves cselédleány egészen kigyógyult. Néhány hónap múlva valamitől megijedt és viszszaesett bajába. Feljárt ismét a tanfolyamra s néhány nap múlva megszűnt a beszédhiba, de lelki háborodás jelei mutatkoztak a leányon. Később meg leesett a villanyos vonatról s megint visszakapta hibáját. Ekkor öngyilkos akart lenui, de megakadályozták és ismételve a tanfolyamra adták, hol rövid idö alatt megint kigyógyult. Ebből az egy példából is láthatni, hogy elhanyagolt baj mily óriási türelmet és munkát igényel. Ezek a tapasztalatok, valamint az a statisztikai tény, hogy a beszédhibásoknak 28%-a beszéd hibája folytán tanulmányaiban is visszamaradt, hozták létre a miniszteri rendeletet, mely egy részi ől a gyermekbeszéd fejlődésének helyes uton való vezetésére, másrészről a már meglevő beszédhibák gj'ógyitására vonatkozik. De ezenkívül erkölcsi kötelessége is mindazoknak, kik a gyermek beszédfejZődésére befolyással lehetnek, liogy rajta legyenek, hogy a nemzetnek ilyen beszédhibákban szenvedő gvermekei minél kevesebb számban legyenek. A beszédhibákban szenvedők a velük való foglalkozást ép ugy megérdemlik, mint a vakok és a siketnémák, nem csupán emberbaráti, hanem közművelődési, nemzetgazdasági és társadalmi szempontból is. Jóakarattal, oktatással mindegyiknek nyomorán lehat segíteni, mindegyiket lehet a társadalom munkás és hasznos tagjává nevelni. Különösen fontos és szükséges, hogy az iskolai hatóságok behatóan foglalkozzanak az ilyen fogyatékosak sorsával s hogy városokban s egyes vidékeken a részükre szakosztályt állítsanak fel, mint teszik ezt a külföldön. Az ily különfoglalkozást a tanulók számához és a felmutatott eredményhez képest a vallásügyi minisztérium anyagi elismerésben is fogja részesíteni és a törvényhatóságok által létesítendő ily intézmények tanerőinek fizetését a törvényhozás által rendelkezésére bocsátandó födözet keretóbon tárcája terhére elvállalja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az ország különböző vidékein élő beszédhibákban szenvedők sorsán segítendő, több szaktanító kiképzését is határozta el, kik Budapesten nyernek oktatást. Ilyen tanfolyamot végzett Ujlaky Vilmos helybeli községi tanitó is, ki a beszédhibában szenvedők részére ez évben már tanfomot is nyitott. kótalapot s más egyéb jelekkel iparkodott mindenkép a doktorkisasszonyukimk .rtésóre adni (hogy melyiknek, maga *eMi ludm), miszerint, csak nekik él és dalol. Sajnos, Melauia magára vette e jeleket (ö a doktorkisasszonyok mögött ült) és nagyon-nagyon elérzékenyedett. . . Solt ur ének közben majd csüggedten leeresztette hangjegyét, majd a >doloroso-amoroso«-nál szivéhez s szemeit a plafonhoz emelte, fölváltva a hölgyek felé vetett odaadó pillantásokkal. Mivelhogy arca az első ütemeknél vörös szint váltott majd elhalványodott, azután meg egy egész ütemen keresztül zengendő magas á nál a kékbe kellett átmennie, a huszárfőhadnagy a doktorkisasszonyoknak azt a megjegyzést tette, h"gy : »Ime, a kaméleon tenorista.* Végül a sokatigórő dalnok szenvedései véget értek s a közönség megkönnyebbülve tapsolt. Zengefy ur aztán Lydiával valami zongora ós hegedű duettet adott elő, mely igen szép lehetett, mert Zobor ur már ismét az állványra támaszkodott és kezébe temette aroát, iparkodván ugy tenni, mint aki nem alszik. Majd ismét Solt Adolár lépett föl a közönség szivszorongása közben. Szivét öntötte énekébe és pillantásaiba, melyek a doktorkisasszonyok felé szálltak ; de midőn észrevette, hogy azok nem is hederitenek reá, ellenben kitűnően mulatnak a főhadnagygyal, torka egyszerre kezdte megtagadni a szolgálatot s szánalmasan nyifegett. E drámai fordulat oly borzasztó hatást gyakorolt Melánia megtévedt szivére, hogy bele kolUtt kapMakodsift székébe. Solt ur esalatt teljesen oda lett, megpróbálta ugyan darabját újrakezdeni ; de epedő torka nem tudott ép hangot adni. Szerencsére ügyes gondolat, ötlött eszébe: elejtette hangjegyét, előkapta zsebkendőjét s orrvérzést színlelve, valamint, bősz pillantásokat vetve a főhadnagyra, lesietett a pódinmról. Sokan e tragikus jelenet folytán abban a reményben ringatóztak, hogy ez az incidens végét veti a hangversenynek. Fájdalmasan csalódtak, mert Hóké. ur Lydiát hozta elő párján. Lydia elég ügyesen tolmácsolta Liszt >Ábráudját«, de ugy látszik, valami ravasz dómon feltette magában, hogy mindenáron kudarcot vallat a hangverseny nyel. Ugyanis Zobor ur ismét elszunnyadt az állványra támaszkodva. A darabban egy pianissimo-rószlet volt, melyet Lydia valóban mesterileg játszott ; a hallgatóság lélekzetót visszafojtva figyelt. . . . Egyszerre mély éroes hang zördül bele a halotti csöndbe, mintha kemény görcsös fát fűrészelnének A rettenetes hang többször, ütemesen ismétlődött. Bóka ur hiába verte a taktust kezével-lábával, Lydia előtt elhomályosult a terem ós a hangjegy, majd a zobori fürószhang borzasztót horkantott, — Lydia pedig sírva fakadt Kegyetlen zavar keletkezett. A huszárfőhadnagy Zobor urat fölakarván kelteni, megrántotta a szerencsétlen alvót ; Zobor elvesztette az egyensúlyt a meg akarván fogózni a kinai osecsebecsós állványha, azt is magával rántotta ; — a poroellán figurák ijedten iparkodtak minél nagyobb csörömpöléssel összetörni, Zobor ur riadtában leszakította az ablakfüggönyt, több hölgynek a lábára taposott s nem tudván az álomból ós a zavargó tömegből kibontakozni, össze-vissza keringett. Végre a huszárfőhadnagy erélyesen karon ragadta s belökte abba a bútoros kamrába. A tanácsosnó is föltalálta magát s a válságos pillanatban föltárta az ebédlő ajtaját: »Méltóztassék asztalhoz ülni!. .« Megváltó szózatként hangzott a hívás s kiki megkönnyebbülve iparkodott annak eleget tenni ós eleget enni. A kitűnő vacsora hamar feledtette a balesetet s az étkezés vége felé már kezdték dicsérni is a szereplőket ós sajnálni, hogy 8 második részt nem végezhették be. . . . Zobor ur ezalatt ügyesen megkereste köpenyegét ós kalapját s észrevétlenül megugrott. Útközben megfogadta, hogy többé el fogja kerülni az ilyen családi hangversnyeket s hogy e fogadását megpecsételje, betért egy kávéházba. Javában iddogált itt, midőn egyszerre belépett oda a huszárfőhadnagy ós Solt meg Zengefy. Zobor ijedten akart eltűnni szemük elöl, de a főhaduagy elcsípte. A szerencsétlen áldozat hebegve kért bocsánatot, de a főhadnagy jókedvűen vágott közbe : — Ugyan, kérem, inkább a legnagyobb hálával tartozunk önnek ! . . .