Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-08-18 / 33. szám

HA LATON VII >UK 1901. au gusztu s 66 kitüntetés érte. A király érdemeinek elismeréséül a vaskoronarend harmadik osztályának kis ke­resztjével tüntette ki — Választási mozgalom. A leteuyei kerü­letben a napokban tartotta meg programrabeszé­dét, Sümegi Vilmos, a/. Ugrou-párt, jelöltje. Cseui­pecs Kálmán pártelnök bemutatta Sümegit a vá­lasztóknak, mire Siimegi éljenzés között elmondta programra beszédet Majd Lispiák Lajos plébános és dr. Lovászy Márton lapszerkesztő beszélt a jelölt érdekében. Délután Polán mondta el pro grammbeszódót Sümegi. t Posta József. A veszprémi egyházmegye egyik széleskörbeu ismert és tisztelt tagja Posta József nyűg lálrányi plébános, aug. bó 12 én délelőtt, 11. órakor, életének 69-ik, áldozárságá­nak 45 ik évében, hosszas betegség s a halotti szentségbk ájtatos felvétele után Látráuybsn meghalt. Temetése aug. hó 14-én délelőtt, tél 10 órakor, n«gy részvét mellett, ment végbe. Béke poraira ! — A Keszthelyi Önkéntes Tűzoltó testület a Zalavármegyei Tüzolió-szövetségnek mai na­pon tartott, közgyűlése alkalmából ünnepélyek­kel egybekötött táncmulatságot, rendez. Az ün­nepélyek sorrendje: 1. Reggel 6 Órakor a nagy­kanizsai lüzolt.ó-zenekar ébresztője. 2 Fél 9 óra­kor gyülekezés a sörbázkertben. 3 9 órakor 0 Felsége születésnapjának évfordulóján tartandó misén való részvétel. A misén az Iparosok Dal­köre énekel. 4. 10 órakor felvonulás a városház dísztermében tartandó közgyűlésre. 5. 11 órakor a Balatoni Muzeum, a gazd. tanintézet, esetleg a város egyéb nevezetessegeinek megtekiutése. 6. Délután 2 órakor társasebéd a balatoni Hul­lám szálióban. 7. D. u. 4 órakor a Keszthelyi Onk. Tűzoltó-Testület gyakorlata. Ezután nép­ünnepély a Balaton partján : A nagy-kanizsai tűzoltó-zenekar hangversenye. Sorsjáték számos értékes és csinos nyeremónyuyel. Világposta. Konfetlizés. Velencei est. Diszcsói akázás. Az Iparos Dalkör énekszámai a következő sorrend­del : 1. Népdal-egyveleg Eckhard'ól. 2. Balatoni nóták Gaal Ferenctől. Szabadságdal Huher Ká­rolytól. Ez ünuepélyre a belepő díj 60 fillér, gyermekeknek 20 fillér. Este fél 9 órakor tánc mulatság a »Hui!ám« nagytermében. Be'épő díj 1 korona. — Véglegesítés. Zalavármegye főispánja Kiss Eerenc alsó lendvai es Acs János novai já­rási utbizt.osokat jelen állásukban végleg meg­erősítette. — A keszthelyi kölcsönös segélyező szövet­kezet f. hó 20-an (kedden) befizetései az orszá­gos vásár miatt nem — mint mult szamunkban jeleztük — csütörtökön, h^nem az összes év­társu'atokra szerdán teljesit.endök. — Halálozás. Mult számunkban már meg­emlékeztünk -özv. Garger Vidáné szül. Udvardi TJdvardy Paulin urnö haláláról. A hirtelen uruö temetése nagyszámú gyászoló közönség részvéte mellett f. hó 12-«n délután fél 6 órakor volt, a gyásziiázból. Haláláról családja a következő gyászjelentést adt i ki : Özv Báró Bothmer Ka­rolyné szül Garger Jrina ugy a saját, mint, test­vére Kunzl Tiborné szül. Garger Karoliu, Garger Engéuia, ugysziutén Kunzl Libor cs. és kir. hu­szár-alezredes, báró Eoihiner Eugen cs. és kir. huszár-főhadnagy. Marfinövich Andorné, szül. Garger Elza, Martinovich Andor m. kir. hon véd-huszar főhadnagy ugy a maguk, miut, a szá­mos rokonság nevében bánattól megtört, szívvel jelentik, hogy a forrón szeretett édes anyjuk, il­letve anyós és nagyanyjuk, özv. Garger Vidáné szül. udvardy Udvardy Pauliu f. évi augusztus hó 10 én délután fél 5 órakor életének 75-ik évé­ben, rövid szenvedés után történt gyászos el­hunytát,. A boldogultnak hűlt tetemei folyó évi augusztus hó 12 óu délután fél hat órakor foguak a róni. kath. szertartás szerint, a szent, Miklósról nevezett sírkertben örök nyugalomra tétéi,ni. Az engesztelő szeut mise áldozat pedig folyó hó 13-áu reggel 9 órakor fog a helj beli plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Keszthely, 1901. augusztus bó 11 én. Áldás és béke lengjen porai felett ! — A tapolcai iparos ifjak Önképző körének özv. Kovács György né kerthely iségóben t. hó 16-én tartott coufett.i és világpostával egybekö­tött táncmulatsága, melyet saját pénztára javára rendezett, nagyon jól sikerült. — Nyugdijazá80k. Zalavármegye tiszti-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet,ének választmánya Csertáu Károly alispán elnöklete alatt folyó hó 12-én ülést tartott, melyben Németh József ut­kaparót 15 évi szolgálat után 192 koronaval nyudijazta ; özvegy Filipics Ferencne u'.kapa. róué részére 168, az árvák részére szinten lb8 korona s igy összesen 336 korona végkielégítést állapított, meg : ellenben Tikk József volt var­megyei őrmestert nyugdij iránti kérvényével el­utasította. Ugyancsak ezen napon tartotta a vármegyei községi és körj 'gy-öi nyugdij vá­lasztmány is ülését, melyben özv. Goricsanecz Józsefné részére 184 korzua nyugdijat, gyerme­kei részére p"dig 160 korona nevelési pótlékot állapított, meg ; Hadrovics Elek alsó-lendvai kör­jegyző kérelmére pedig kimondotta, hogy szol­gálati ideje nyugdija zásánál 1895. évi jauuar ho 1-től kezdődjék. — Esküvők Dénes István perlaki takarék­pénztári könyvelő aua;. hó 18-áu esküszik örök hűséget, Sükkösdön Pelz Ida kisas-zonynak, per­laki áll. óvónőnek. — Szathmáry Sándor mura­csányi káut.ortanitó f. hó 17-én lépett, házasságra Csányi Mariska kisasszony nyal, muracsányi ta­nítónővel. — Áttérés. S/.ép üuneyélynek volt tanuja a felső-őrsi Maria Mágdolua ős temploma, inidőn Városy Pálné és ennek leánya Julianna, az ev. reformált vallásról róm. kath- hitre tértek. A Tridenti hitvallást Oit, Mihály dr s. lelkész ke­zeibe tették ie, aki meghaló beszédet intezett, az áttértek hez. V — A balaton-berényi Önk Tűzoltó egyesület f. hó 11-én sikeiü t nyári táncmulatságot rende­zett saját, alaptőkéje gyarapítására. A jótékony célt felülfi/.eteseikkel támogatni szívesek /oltak: Huny ad y Imre gróf, Komád Rezső s/á/.ados 10—10 korona. D-utsch Ignác 4 kor. Jeszenszky Árpiid, Sonogyi Gyula, Bognár János, Soueur Antal 2 2 kor. Héthársi Mnria 1 kor. Mébeld N. 1 kor. 20 fili. N. N. 20 fül. R*juis József 1 kor. Karczag Lászlóne 20 fill. Tóth Istváu 40 fill. Kováts Istváu 3 kor. 40 fill. N. N. 80 fill. Giüiivald ílór 1 kor Mukaialler Domokos 20 ti.i. Tr-iboncs Titusz 2 kor. N. N. 80 fill. Daruja IV ' 40 fill. Összesen 44 ko-. 60 fill. Fogadják n fe ü fize'ök ez utou is az egyesül«t hálás kö­— Országos vásár áthelyezés. A kereske­delemügyi minisztsr megengedte, hogy a sümegi bertulanmipi országos vásárt ez évben aUg. 24-ike helyeit aug. 27-én, a dömöiöri vásárt, pedig ok­tóber 26 lka helyett oki 25 én tartsák meg. Istállóba szorult tolvajok Tihanyban f. hó 10-éu e^el három tagból álló tolvaj banda került hurokra A balaton füredi éber csendőr­őrs neszét vette, hogy a tihanyi uradalmi ma­jorba tolvaj banda készül éji látogatásra, idejé­ben gondoskodott, a jeles társ ság kellő fogadta­tásáról. A jelzett nap estéjéu Tihanyban megje­lent, négv szuronyos csendőr s mielőtt a major körül lesbe álloitak vol na, figyelmezi ették a cse­lédséget, hogy éjjelre senki se maradjon az is­tállókban, hanem ha dolgaikat végezték, térje­nek szobáikba Igy is történt. Éjfél tájban aztán csakugyan megjelentek a különös vendégek. Kofő közüiök egyenesen a lóistállónak tartott, hová könnyen bejutottak ; a harmadik másfelé távozott. Áz istállóban levők meggyőződtek, hogy maguú vannak, egész bátran fogtak mun­kához ; csizmát, ruhát, órát s más egyéb kezök ügyébe eső holmit gyömöszöltek bugyrokba, aztán ismét umak indultak. Közelebb érvén azon ban a kijárathoz, az egyik hirtelen ballucinációba esett, ellenben a másikat nehéz viziók kezdték gyötörni. Az első gyanús fegyver zörejt vélt hallani, mlg a másik félelmes szuronyokat s lol­las kalapokat, sejtett a közelben. Veszélyt látva, elhányták batyujokat, s menekülésre gondoltak. Ijedtében az egyik a jászol alá vette be ma­gát, a másik pedig az ablakba ugrott, hogy on­nan aztán tovább állhasson. De ott is cseudőr szuronyok mutatkoztak s mivel igy már belátta a meuekülés lehetetlenségét, megadta magát, úgyszintén társa is. Félóra múlva megkerült a harmadik is. Később bevallották, hogy tulajdon­képen az ispánt kívánták meglátogatni, de bizo­nyos közbejött akadályok miatt ezt máskorra ha­lasztották. Most azouban már a jeles triumvirá­tus a b.-füredi kir. járásbíróság vendégszeretet, élvezi s hihető, hogy a hűvös börtön a szombati meleg nyári éj fáradalmai után nekik kellemes üdülő helyet fog szolgáltatni. — A Quo vadis szerkesztőjét, Sieukiewiozy Henriket ezen művének nemesítő hatására vato tekintettel, mint értesülünk, elsőnek akarják az 50.000 koronás Nobel-dij elnyerésére ajánlani. A fentnevezett mii kapható Sujánszktj József könyv­kereskedésében Keszthelyen. Két kötet. Ára disz­kötésben 10 K. 40 f. — Cáfolat. Lapunk múltkori számában hirt adtunk Lovatelli grófnőről, ki szerelmes lett, Kis Jancsiba, a cigányprímásba, megmérgezte magát és meghalt B. Füreden. Ezt a hirt, illetékes hely­ről megcáfolják. A grófnő nem szerelmi bána­t.á' au, hanem álmatlansága ellen vett be trionált, véletlenül többet mint, kellett volna, de most már jól érzi magát, és szerdán a kis Ágoston Lilikét, hívta magához, mert szerette volna a gyönyörű kis leánykát látni. Meg is ajándékozta egy csinos ezüst cukorka tartóval. — A kivándorlás állapota és a törpe birto­kos helyzete Zalavarmegy ben. Ez a cime anuak a 23 oldalra terjedő füzeinek, mely a napokban Gruner Lujos Znlavármegye közgazd. előadójá­nak tollából Vágó János könyvnyoindájábau Z.­Egers^egeu megjelent. Szakismerettel, sok fárad­sággal és hazafias érzéssel rajzolja szerző e hé­zagot, pót.ló füzetben a zalavármegyei törpebir­tokosok helyzetét, sorsát ós a kivándorlás okait. Az utolsó 10 év alatt, történt kivándorlásokat ismerteti járásonkint. Megjelöli azokat, az intéz­kedéseket, és eszközüket, melyek segítségével szűkebb térre lehet szoritaui a kivándorlást, s melyekkel a kis ember sorsán lényegesen lehet segíteni. — Vészett eb. Egyed Mihály hányi lakos­nak kutyáján kitört a veszettség. A veszett ál­latot, mire agyonütötték, két másik ebet, majd Egyed Eleknek kis öt éves fiát,, Gézát,, meg­marta. Erre a hatóság a megmart kutyák kiir­tását, a többinek negyven napon át való zár alatt tanárát, rendelte el, a kis fiúcskát pedig apja tel küldötte a budapesti Pasteur-iutézetbe beol­tás végeit. — Megszűnt sertósvész. Szők községében a sertésvész megszűnvén, a hatóság a zárlatot föloldotta. — Tűz Tihanyban f. hó 12-én délután 3 órakor Molnár Imre háza kigyúlt, s rövid pár • perc alatt, átcsapott Fülöp János kovács-mester I hazára is, melyei, csakhamar teljesen lángba bo­rított. Szerencse még. hogy szél nem volt, mert ez esetben az egész község felső részi elégett volna, lévén most, cséplósi idő, a lakosság leg­nagyobb része a falun kivul eső szürükön volt elfoglafcva s igy csak későn érkeztek az oltáshoz. Molnár Imre háza csak most épült s nem is volt­biztosítva ; Fülöp János kára azonban megtérül. Hir szerint a tüzet egy négy éves fiu gyujtoga­tása okozta. — Szerencsétlenség. A gazdasági gépek egyre több és (öbb balesetet okoznak s folyton jobban szaporítják a munkaképtelen nyomoré­kok számát. Kis József lovespusztai 18 éves le­gény szecskát vúgott. Munka közben a gép el­akadt, a legény meg akarta igazítani s eközben a gép megindulván, a legénynek mind a két kezét, elkupta s az egyiket a csuklónál, a mási­kat pedig az alsó kar felső részén leszelte. A súlyosan serültet beszállították a sümegi kór­házba s ha^ felgyógyul is, örökre nyomorék marad. — Egy magányos intelligens uri embernek egy igen csinosan berende­zett szoba alkovnival bérbeadandó. Bővebbet e lap kiadóhivatalában. Szerkesztői üzenetek. Mult és jelen. Kákeriil a sor legközelebb. ígé­retét örömmel vettük. A Ny4r, Nem üti meg a mértéket. Legfőbb hi­bája, hogy nincs tartalma. Irálya is nagyon gyenge. T. J. Tihany. Szívesen adtunk neki helyet. Más­kor is ! B. J. Siófok. A lapot megindítottuk. A jegyet levélben küldeni lógjuk. NYILTTER. Értesítés. Van szerencsém a n. é. közönséget értesí­teni, hogy Keszthelyen, Tapolcai-utca 268. szám alatt miut oki. szülésznő letelepedtem. Van sze­rencsém szolgálataimat ezennel felajánlani ós pártfogásukat kikérni. Takács Károlyné, oki. szülésznő.

Next

/
Thumbnails
Contents