Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-01 / 48. szám

1901 december 1. BAL ATON VIDÉK 3. tul is a tudomány utján. Szavait az ifjúság éltetésével zárta be. Bizi bandája csalt elő ezután pár nótát a burokból, majd szép rendben eltávozott az ifjúság. * Diósgyőri Czakó Béla Miskolcon született 1860 ban, febr. 24-én. Gazdasági pályáját a debreceni földműves iskolában mint segédtHnár kezdette meg. 1887-ben Keszthelyre helyeztetett, át. gazd. intézői minőségben. Öt évig működött ezen állánában, mely után a tanári széket foglalta, el. Tantárgyai a gazd. berendezés, becslóstan s az állattenyésztés agai. E'énk részt vesz a társadalmi, gazd. mozgalmakban. Tiszteletbeli tagja a zalamegyei gazd. egyesületnek. A keszthelyvidéki gazdakör titkára és az állami bizományi szóukénegraktár, valamint az amerikai szőlőtelep kezelője. A muraközi apácaügy E lapban olvasom, liogy a közigazgatási bizottság kérvényezni fogja a, kultuszminisztérium közbelépését, hogy a. zágrábi apácák beözönlését Muraközbe gátolja meg. A közigazgatási bizottság lépésének az indító oka kétségkívül nemes, mert a hazafiúi aggodalom a főmomentuma, de nem minden tekintetben van helyesen tájékozva a közigazgatási bizottság sem, hogy némely községek annyira vágyódnak az apácák után, ennek mint például Kotorban is nz oka sem politikában, sem nemzetiségi allűrökben nem fekszik : egyszerűen gazdasági és morális oka van. Muraközben két kategóriája van a községeknek. Némely községek annyira el vannak árasztva a magyar állam anyai szeretetének bő gondoskodása által, hogy csakugyan irigylendő a helyzetük s lehangoló azokra, a melyek teljesen magukra vannak hagyatva, a nemzeti genius áldása elkerüli őket s a törvényben gyökeredző állami feladatokat, mint a népoktatás, óvoda, óriási anyagi terhek súlya alatt kénytelenek viselni. Ha az állam, a mit Csáktornyára és Perlakra elköltött, szétosztotta volna aránylagosan a muraközi községek közt, a népoktatásnak minő szép, lélekemelő virágos kertje volna ma Muraköz a Magyar hazában. Ki csodálj;;, ha ezek az agyon terhelt, kétségbeesett községek apácák utáu óhajtoznak, mikor egy apáca tanitó nő fizetése mindenestül csak 300 forint, a melyr fizetés örökös, az sem korpótlékkal, sem nyugdíjjal nem szaporodik soha. A civil tanitó kap 400 forintot, a mely negyven év múlva a korpótlékkal felnövekedik 800 forintra; fizet utána a község azon kivül 12 forint nyugdijat is, a mi 40 év alatt csak tőkében 480 írt. Ez egyszerű és tiszta számítás világosan kimutatja, mennyivel olcsóbb az apáca tanitó, kinek fizetése 50 év múlva is csak H00 frt és semmi más. Kotor községben van 4 iskolai tanterem és 2 ovoda : az iskolában civil tanitók működnek, a kiknek fizetése 2000 írtra rug, ha. ehhez 2 világi óvónőt számítunk per 400 írt fizetéssel, ez kitenne összesen 2800 frtot, ezt a 6 tanerőt 6 apáca 1900 forintért teljesiti s megtakarít a község 1000 forintot éven kint a fizetésben és 72 forintot nyugdíjban

: Pedig ez nagy summa a község háztartásában, kivált mint itt, hol a tanerőket is szaporítani kellene, a tanítók számát legalább 8-ra felemelni, ez nemcsak meghaladná, de tőnkre tenné a község erejét, mely igy is roskadozik. íme ez az egyik ok és igazság, a mi az apácák előnyét támogatja, jl/ost térjünk át a másik okra, a morális térre. Itt már aztán : Infandum regina jubes renovare dolorem. Az a ragályozó áramlat, a mely elemi erővel kért magának utat, a mely társadalmi életünket csaknem fenekestöl felforgatta s dögleletes bomlasztó ereje mindenütt érezhető, fájdalom — népoktatásunk szegény napszámosait, a néptanítók egy részét sem kímélte meg, mert ehez a pályához az önmegtagadásnak; a munka és emberszeretetnek, a becsületes, tiszta, erényes életnek akkora mértéke kívántatik meg, hogy a közönséges gyarló lelkek, a csökkent értékű léha emberek ott a helyüket megállani képtelenek s többet rontanak, mint használnak. A mai társadalomban, a mely Isten helyett az aranyborjut imádja s legfőbb céllá emelte az eszközt azzal, hogy a pénz mindenható uralmát fogadta el, mikor az önzés és vakmerőség eléba vág az érdemnek s kigúnyolja a nyugodt önbizalmat, a becsületes munkát : mikor a forumon mindenki harcol mindenki ellen és a családfő alig képes tisztességes, rendes utón eleget keresni családja számára s vagy adósságokba, vagy nyomorba sülyed, vagy letér a tisztesség, a becsület útjáról. Mikor oly kevés varázsa van az idealizmusnak, a tiszta lelkiismeretnek, mely megnyugvást és » kevéssel való megelégedés evangéliumát hirdeti s jutalmul csak az egyszerű fakeresziet mutatja. Csoda-e, mondom, ha ez idegemésztő küzdelemben elbuknak a tanitók is, mikor nem példaképei, hanem botrányai lesznek népeiknek. Nem panaszkodom tovább ; az intéző körök tudják mire célozok, mások is sejthetik ; a tisztesség nem engedi letakarnom ogészem azokat a sebeket, melyektől községem jó, istenfélő népe megundorodott. Evekkel ezelőtt egy tanitónak el kellett hagyni állását és távozni innen összeférhetetlen természete és azon nagyon kifejlődött bölcsészeti talentuma miatt, hogy nyilvánosság- előtt prédikálta és bizonyította a népnek, hogy nincs Isten. Más három tanitónak is el kellett menni olyan esetek miatt, amire maga Zalavármegye iólelkü, atyai szívű tanfelügyelője mondotta, hogy

7 ilyen romlott, chiuai viszonyokat nem tapasztalt még sehol, soha. Ertem én azt, hogy a népoktatás vezető férfiai rossz szemmel nézik az apácákat, akik nagy erkölcsi sulylyal állnak a csáktornyai preparandia szép hivatása elé és szorítják ki a civil tanítókat s tudom is, hogy ez a tanítóképezde magas színvonalon áll, feladatának becsületesen megfelel ; de maga se oka. ha az erkölcsi métely gyermekei egy részére is ráragadt s hogy bizony néhány községben ennek- a jó, vallásos, szelid muraközi népnek a bizalma, hite megtörött a civil tanítókban. A társadalmi bomlás ragadós járvány; a modern élet kifolyásai, a tétlenségi hajlam és gyönyörök szomja gyarló| konkurrencia a szentekkel szemben, a kik hivatásuk martir koszorúját viselik homlokukon, csak annak élnek, a világ örömeiről lemondanak. Nemzetes uraim, Zalavármegye érdemes, okos, tapintatos vezérférfiai, ha a szegény emb láza ég, a legdrágábbat menti először, lelki békét, melyen nyugszik minden ! az ember, a család, a társadalom és haza. Az apácák a lelki békét hirdetik és semmi politikát nem űznek, az nem kenyerük, nem hivatásuk. Mikor idejöttek ÍIZ ovodát átvenni, első dolguk volt a magyar törvényt és magyar kézikönyveket megrendelni, horvát kézi könyvük nincs egy se. Látta és megnézte Zalavármegye tanfelügyelője is. Tudják ók, hogy Magyarországon működnek. A légrádi apácák ellen is nagy forgószél támadt kezdetben, mert dicséretül legyen mondva, a tanítói kar összetartó szelleme erős és nagy hatalom, meg tudják védelmezni érdekeiket és kell is, hogy tegyék, de az igazságot nekik is el kell ismerni; a légrádi apáca iskola, a hol kezdetben az apácák egy része tudott magyarul, ma minta magyar iskola, kiállja a versenyt akármelyik állami iskolával ; igy lesz ez Kotorban is, a hol pláne a működő apácák a Magyar haza szülőt,tei. Én a nemzetiségi politikát olyan muraközi derék magyar emberektől tanultam, mint a Selley

Tek, Bogdánok, Gábelicsek, Lisziákok, Konyának, Molnárok, Varancsicsok, Dugovicsok és Ziglerek. Minden közfaktornak, legyen az tanító, pap, vagy hivatalnok, első kötelessége annak a népnek a ny

7elvét megtanulni, a melyre hatni akar. A merev sovinismus ilyen szerepre nem alkalmas. Az olyan pörge magyar bajusz, a mely lenézi az idegen ajkú népet, legyen az magán, vágj' közügyes ember, ha ugy

r akar magyarosítani, hogy minden alkalommal kimutatja ellenszenvét ,az idegen nyelvvel szemben s azzal akar magyarosítani, hogy ráordít arra a szegény horvát ajkú polgárra : Ne ugass horvát! a mint sajnos, ez is előfordul: az ilyen magyar embert, ha Árpád apánk fölébredne, maga ütné nyakon. 1848-ban Muraközben kevés ember beszólt magyarul, de mind egy szívvel-lélekkel velünk tartott, mert horvátul is beszélő magyar intelligencia volt a vezetője, apostola. Papjaink is Zágrábban tanulnak, onnan jönnek ide s még sem ártanak, irridenta itt nincs ; vagy nem politizálnak mint igazi lelkiatyák, ha teszik is, nem hazaellenes motívumokkal, mindenki tudja, hogy nagyrészük jó magyar ember. Minden szociologus igazat ad nekom nbban, hogy egy népet vezetni, annak bizalmát megnyerni csak tiszta élettel, becsületes puritán jellemmel lehet, szeretettel és nem erőszakkal; akárki legyen az, a ki vezérszerepet visz, ha nem áll erkölcsi magaslaton, legyen tanitó, pap, magán ember, vagy közfunctionárius, nem hallgatnak rá, ha a morális sulymérőn könnyűnek találják. Sem pap, sem apáca, semmiféle zágrábi potentum nem árthat nekünk Muraközben, mert intelligenciánkat, szokásainkat, intézményeinket, alkotmányunkat szerette meg ez a nép, ahoz nőtt hozzá, ugy, hogy danája, tánca, érzelme mind magyar izü. A magyar türelmes, lovagias igazságos jellemét szerette meg és azt, hogy ' elhagyatva nem érezte magát soha a mi állami életünkben, mert ha otthon nem kaphatta meg igazságát, elment az ő jószívű, atyáskodó, szigor.u, de igazságos szolgabirájához, a ki meghallgatta s megértette panaszát és segített rajta. Ha nagyobb ügye volt, elment a vármegyére a tajtókpipás nagyurakhoz, oda se fáradott hiába. Hány esetet tudok csak én is, mikor ragyogó arccal jött vissza onnan á félénk, szomorú horvát ember s nem győzte dicsérni, milyen jó emberek azok a nagyurak. Itthon — mondotta —* a szatócs is rátartósabb némelyik, mint a főispán, alispán, főjegyző, vagy az árvaszéki elnök stb. alig hitte, hogy velük beszélt, ugy Péterbácsiztak vele. Nem vágyik ez soha vissza a horvát uralomra ; nagyon keserves reminiscenliái vaunak abból az időből ; ott, a hivatalnok hierarchia agyon nyomta a szegény embert ; ha olyan igazsága volt is mint a, nap, azt ki nem járhatta. Biz uraim e", a szellem kötötte és fűzte Muraközt hozzánk -— és ón a szellem hanyatlását, látom abban, hogy már az apácákiól is félünk. Hát a muraköz, magyar intelligencia semmi ? Ha néhány apáca elég volna arra, hrgy megbontsa Muraköz hazafiságát., akkor uraim apácák nélkül is csehül vagyunk, de hál' Lteii nem ugy vau. Eu tudom, hogy ugy érez Muraköz népe kevés kivétellel, miut leírtam, ismerem szívverését, rajta van kezem mindennap s nem is félek az apácáktól, mig a magyar intelligencia megteszi kötelességét abban a szeilerub^u, miut, az elődök s pláne, ha a Magyar haza is felkarolja, istápolja az egész Muráköz népnevelését és szeretetének, anyai gondoskodásának napsugara nem csak egy néhány községbe, nanem minden kis faluba elhat. Pedig ez a jó nép megérdemli, hogy szeressük s boldogulását elősegítsük, az apácák minket ebben nem gá

1 ólnak soha ; sőt, kezünkre járnak ; mert mint az appstol mondja : nem botránkozni, hauem békét hirdetni küldtelek. Ezeket is kérem tehát megszívlelni tekintetes közigazgatási bizottság ós a miniszter ur elé terjeszteni, mert máskép el lesz kerülve az igazság és érvényre jut, a rosz tanitók üzleti politikája ; mert értsék meg uraim, a jó tanitó nem ellensége az apácáknak sehol, tudja, hogy ő rá szükség van mindig ós szívesen látják mindenütt, még ott is, hol apácák vannak, mert ott is lehet és kell őket használni a felsőbb fiosztályok, az ismétlő, gazdasági ós tanonciskolákban- Az erőszak mindenütt megboszulja magát,, erre a térre még hazafiságból sem szabad lépni. Ne olyan tanácsot adjanak a miniszter urnák, a mi elkeserít, de ki nem békit, hanem mondják meg neki, hogy nemcsak Csáktornyát ós Perlakot kell segiteni és atyailag támogatui, hanem itt mindeuk/t. Ha pedig ezt nem lehet megcselekedni, akkor bókében kell hagyni az egyes községeknek azt a jogát, hogy tanügyük vezetését törvényes és hazafias szellemben a jó és olcso apácákra bizzák, különösen olyan községek, a melyek jó tanítót, már évtizedek óta nem láttak s már reményük sincs hozzá, hogy látni fognak. Az a jelszó, hogy az apácák nevelése egyoldalú, mert uem, érintkeznek a néppel, jelentőséggel nem bir. Érintkeznek bizony ők is az intelligenciával, elfogadják és követik annak tanácsát, a mi mindig helyesebb, mint némely tanitó érintkezése a néppel korcsmában a literek mellett, a >Gorá se zeleni« hangjainál, az intelligenciát kerülő Titán Laci modorban. Nem is láttam ón egyetlen egy eleven horvát gyereket se, a kit a mi tanítóink megtanítottak volna tisztán és jól magyarul beszólni, mert az iskolán kivül nem társalognak, nem müvelik őket,