Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-11-24 / 47. szám

V. évfolyam. Keszthely, 1901. november 24. 47. szám. A vármegyék önállósága. A trónbeszéd minden kétséget kizáró nyíltsággal hangoztatta, hog}

T ebben az országgyűlési ciklusban fog törvém-nyé válni, a közigazgatás reformja. Megemlékezett a trónbeszéd a nagy refoim előhirnökéröl is : a megyei számvevőségek állami felügyelet alá helyezéséről ós a közigazgatás egyszerűsítéséről s kiemelte, kogy mind a két újítás igen jól beválik. Tehát a ciklusban fog eldőlni a magyarországi vármegyék,e dicsőséges multu haza-oszlopok sorsa ! Az olyannyira íontos törvény tervezete nagy városokban már készen fekszik a belügyminiszteri bürök elzárt szekrényeiben. Tartalmát nem ismerjük még, sem a szellemet, mely átlengi a tervezetet. Az a kérdés, hogy az uj törvény omnipotenssé akarja-e tenni az államot a közigazgatási élet minden terén, vagy csak felügyeletet, ellenőrzést és beavatkozási jogcímet kiván biztosítani az államhatóságnak, a meh'ek által elejét tudja venni a jelenlegi hibáknak, félszegsógeknek s az autonom megyei közigazgatást beleilleszti a modern jogviszonyok keretébe. Az utóbbi célt örömmel üdvözli az ország s készséggel adja meg hozzá az eszközöket — de az utóbbi cél ellen minden tőlük temető energiával tiltakoznia. kell a vármegyék közönségének. O ^ O S az erőt ehez a tiltakozáshoz a vármegyék dicső történetéből fogják meríteni. Az a törekvés, mel}

7 egj'enesen államosítani akarja a vármegyéket, nem tesz szolgálatot a hazának. Mert Magyarország históriai fejlődésének még mindig szüksége van az autonom joggal biró törvényhatóságokra, melyek oly hosszú időn keresztül és annyi véres zivatarban föntartották Szent István birodalmában a függetlenség ós önállóság eszméjét. Még nem értük el a parlamentáris fejlődésnek azon fokát, a mely az ország összes morális erejét, tekintélyét és hazaszeretetét a parlamentben összpontosítja, még mindig jöhet nálunk idő, midőn a parlament, mint akárhány fiatal parlament, nem lesz hűséges kifejezője az ország ! érzületének. Annál inkább azok a megy egy ülések, a törvényhatósági bizottságok. Mindmegannyi apró parlament, melyekben nemcsák a szák területre szorítkozó lokális ügyeket intézik el, de ellenőrizni tudják azon férfiak tén}

7kedését is, a kik az ország sorsát intézik. Igaz, hogy ez az ellenőrzés, a megyebizottságok politikai súlya az utóbbi évtizedekben sokat veszített, de ha jog megmarad, jöhet idő és alkalom, midőn a hazának szüksége lesz rá, hog)

7 a megyebizottságok országos érdekű nagy akciókat indíthassanak országos veszedelmek ellen. A törvényhatósági bizottság a szive a törvény hatóságnak s nem engedhető meg, hogy e sziv működését a közigazgatás reformjáról szóló törvény megbénítsa. A BALATONVIDÉK TÁ RÜAJA. Hideg szél fuj. .... Hideg szél fuj, szomorú az égbolt ; Hejh ! pedig mily ragyogó szép kék volt 'Meghajlanak a faágak mélyen ; Int a felhő, suhan sírófélben. Mi jajgat a szélben ? Oda a nyár ! Haldoklik az élet ; Fénye, tüze, mint a pára, széled ; Száll a légben az enyészet árnya, Érzem, a mint lecsap fagyos szárnya Halovány orcámra. Beteg testem hideg futja végig ; Vérző szívem sötét eszmék tépilc. Hallom, hogy' szól a halotti ének, Szinte látom, a mint kikísérnek — S kívánom, hogy éljelc. Éljek, éljek, bárhogy fáj az élet : Ezer kínját üdv hurcolnom érted ! Hadd álmodjam vissza boldogságom, S higyjem, való ez a lázas álom, S álom nehéz átkom ! Patyi István. A Balaton költészete. Irta : LAKATOS YINCE dr. Volt, nincs ! Vagy ha volna is, elfojtja a rideg, számitással dolgozó üzleti érdek piszkos füstje, lánccsörgése, kötélcsattogása. Vidám, barna arcú, nótás, hideget, meleget tűrő halászlegények hova lettetek ? Hol vannak az egy fatörzsből kivájt fekete bödönhajók, melyekben oly szorgalmasan szálltatok ki liálóeresztésre, ha jött a szép alkony ; hálófölszedésre, ha meghasadt a harmatos, piros hajnal ott a tihanyi templom két tornya mögött P Hej. de nem rég volt az az idő és mégis oly mesés réginek tűnik föl ! Akkor még teljes pompájukban voltak a zalai szőlőhegyek. Minden kis halmot a szőlővenyige ölelt ingó-bingó karjaival. Füstölgött a pince eleje, kéménye. Vigan pattogott a „szeprente" s a hasadozott kérgü öreg „tüke" meg csak ugy izzasztotta a nyársot, meg a rostélyt. Hej, de nincsen is a világon barátságosabb tüz, mint a pince előtt a venyigéé, meg a tükéé ! Kellett is ám nyárs, meg rostély bőven ! Nem is volt, nem is lesz párja a rostélyon sült keszegnek, a 113'ársra liuzott gardának, akár a halászlegény, akár a szőlősgazda készítette el. Hol az a francia szakács, a ki ízesebb ételt tudna készíteni, mint a megmetélt, megsózott, paprikázott garda ? De hát, jó magyarom, te nagyobb joggal kérdezheted, mint egykor lángszellemii költőkirályunk : „Hol vau a hal, mely dicső volt és remek ?" Kiűztek a hullámzó Balatonról, mert te nem tudsz módszereseu halászni. Kivették a* evezőket dolgos kezedből, melyekhez apád meg nagyapád szoktatott ,s vele együtt oda lett a hal is, ..mely dicső volt és remek." Mit mondok ? A hal ? Oda lett a kenyér ! Igen, mert neked kenyered jórészét a halászat szerezte meg, Neked, apádnak, nagyapádnak, szépapádnak ez volt a becsületes, tanult mesterségtek: De ue többet erről ! Nem is szemrehányásból mondom el ezeket nevetekben, hanem, mert annyira szeretem a költészetet ! Szárítsátok ki a tiszai lápokat, oltsátok ki