Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-10-20 / 42. szám

HALATONVIDRK 1901. október 20. találkozunk az intézők részéről, mi annak érdekében történnék. A világítás kérdése is megrekedt, csak néha-néha kisért egy eldobott szó a társaskörökben. Vegye az ügyet a városi tanács kezébe s ne bocsátkozzék tárgyalásokba közvetítőkkel, mely eljárás elodázza a kérdés olcsóbb és gyorsabb megoldását. A járdák kérdésében is szép eredményt értünk el a nyár folyamán ; jó akarattal és egy kis támogatással a megkezdett szép törekvést fokozottabb mértékben láthatnók s csakhamar megoldódnék a fontos ügy. Járjon a város jó példával elől, bizonynyal lesznek buzgó követői, kik meghoznák városunk érdekében a nagy anyagi áldozatot is. A községi elemi fiu-iskolánál s a főtér patikájától a főgimnáziumig nem találunk járdát, a nagyforgalmu Kossutli-utcán nincs sehol kövezett átjáró, pedig esős időben a járó-kelőknek jó szolgálatot tenne. A balatoni hajózásra is felbivjuk a város intézőinek figyelmét. Többszörös felszólamlás és kérelmezés dacára nem méltányolja a Gőzhajózási Társulat igazgatósága városunk érdekét, hajójárataival mostohán bán el a Balatonpart legnépesebb városával s egyik leglátogatottabb fürdőjével. Ha nem akar az igazgatóság várakozásunknak megfelelni, el kell vonni a megye subventióját. Vagy alakítsunk oly részvénytársaságot, mely érdekkörünkbe eső, közelebb fekvő községekkel egy hajóval is fentartja a naponkinti közlekedést. Ha a megye subventiójának egy részét biztosítanák e vállalatnak, mihamarabb létesülne az uj hajózási részvénytársaság. A bor vagy pinceszövetkezetről sem szabad megfeledkezni ; sokak érdeke fűződnék e vállalathoz, különösen most, mikor mindenfelé nagyobb szőlőtelepekkel találkozunk. A. keszthelj'-tapolcai vasút a kilátások szerint a tavaszszal megépül ; gondunk legyen arra. hogy különösen a nyár folyamán több feltételesen megállóhely legyen. A fürdőző, de a városi közönséget is érdekli, könnyebben rándulhat ki a szabadba, — minek nagyon is híjával vagyunk — a tervezett vonyarc-györöki állomás egy kissé távol esik tőlünk, különben is Gyenes-Diással vagyunk leginkább érdekelve. A keszthelyi vasúti állomás megállapításánál is nagy körültekintéssel kell lennünk, mert a később felmerülő panaszok meghallgatásra nem találnak, esetleg el sem intézhetők. A zalamenti vasúton eléggé okulhattunk. Ez alkalommal a munkakörnek vázlatát' szabtuk meg főbb vonásokban. A részletekre máskor fogunk kiterjeszkedni. Ne legyen párto:kodás a közügy szolgálatában, hanem mindenki legjobb tudását, ígazságszeretetét, igyekezetét és tevékenységét vigye a fórumra ! Tegyük magyarrá az ipart. Ismételten hangoztattuk és nem is fogunk megszűnni annak hangsúlyozásává

1, hogy iparunk fejlesztése mellett minden lehetőt elkövetünk annak magyarrá tétele érdekében. Erre önfentartási ösztönünk, magyar fajunkhoz való szoros ragaszkodásunk és hazaszeretetünk kötelez bennünket. Minden nemzet arra törekszik, hogy államalkotó eleme, minő az iparososztály, első sorban nemzeti legyeu ; mennyivel inkább kell nekünk arra törekedni, hogy ezt az ideált elérjük, vagy legalább is megközelítsük. Tudatában vagyunk annak, hogy az eurórópai népcsaládok közt egyedül állunk s igy önerőnkre vagyunk utalva ; azért kétszeres munkát kell kifejtenünk, hogy fajunkat föntartsuk és magyar államiságunkat lehetőleg megszilárdítsuk. Szólottunk már arról, hogy minden magyar ember magyar gyártmányt vegyen és használjon. A kávéházban épp ugy, mint másutt a hol megfordulnak, szükségleteinket olyan árucikkekkel fedezzük, melyek nálunk készültek, itt Magyarországban állíttattak elő. Magyar legyen a konyak, a mit iszunk, magyar gyártmány a posztó, melyet viselünk; ilyen legyen kaszánk, kapánk, irónunk, tollúnk ; magyar készítésű legyen gyolcsunk, perkálunk kalapunk — szóval minden, a mire szükségünk van. Szoktassuk iparosainkat s kereskedőinket ahoz, hogy kerüljük el a külföldi forrásokat bárha ott kedvezőbb fizetési feltételeket biztosítanak is számukra ; csak azokat az iparosokat és kereskedőket látogassuk meg, a kik ezen kívánságunkat teljesitik. A kormánynak az iparfejlesztés érdekében megindított akciójával párhuzamosan kell a társadalom mozgalmának megindulnia. Hogy a kormány ez irányban nagyfontosságú lépést tett, bizonyítja az állami kedvezményekről szóló törvénynek célbavett reformja. Mely irányban szándékozik a kormány ezt a törvényt módosítani, nem tudjuk, mert a reform-tervezetet nem ismerjük; az az ónban világosnak látszik előttünk, hogy lehetővé teszi és előmozditandja majd hanyatló kisiparunknak emelkedését és fejlesztését, Arra való tekintetből, hogy nem egy hasznos eszme szülemlett meg nádfedelü gunyhóban, ezen országos ügyhöz mi is néhány szót szólunk. Szerintünk nagy kárára van ugy a kis, valamint a gyáripar fejlődésének az a majd minden téren és minduntalan tapasztalt összebeszélése az iparosoknak, melylyel egyik-másik iparcikk árát szertelen módon fölemelik ; ez az úgynevezett kartell. A ki figyelmesen körülnéz s a. kötött ilyen kartellekből származó erkölcsi és anyagi károkat tapasztalja, lehetetlen, hogy be ne lássa, miszerint a fogyasztó közönség is, a kartellt kötő iparosok és kereskedők is veszítenek ezen külföldről importált eljárás mellett. Szenved alatta mindkét fél. E mellett bizonyít az a tény, hogy a legtöbb ilyen kartellt előbb-utóbb föl kellett bontani. Elsó sorban törvénynek kellene tilalmazni ilyen kartellek létesítését épp ugy, a mint per analógiám törvény tiltja, hogy munkások összebeszélés folytán abbahagyják a munkát. Kedvezményes szállítás biztosítása volna szükséges ugy a nyers auyagokiff, valamint a kész ipar- és kereskedelmi cikkekre olyan módon, a mint például munkás csoportok kedvezményes fizetési feltételek mellett utaznak elvállalt munkájukhoz és vissza. Tárházak felállítása nagyban előmozdítaná a kisipar fejlődését, mert u kisiparos állandó piacra lelne ezekben a tárházakbnn, a hol készpénzt kapna árucikkeiért. Beszüntetése a kényszerű rabmunkának is hasznára válna az iparnak Ez az idea amúgy sem mondható szerencsésnek, mert a börtönből hazabocsátott raboknak 90% abbahagyja kényszerűségből megtanult iparát és ahoz a munka-**-•* - - • - -•--•• - r

ri ij-^rm Felöltőmmel betakartam remegő testét és biztattam, bátorítottam éu, a ki a kétségbeeséstől majd megörültem. Szerettem volna szivemet kitépni és annak minden csöpp vérét neki adui, csak ne legyen olyan halvány, ne legyen olyan beteg. Még most is jól emlékszem, mit mondott akkor nekem : — Szegény barátom, ue aggódj ugy értem. Nekem már ugy sem használ semmi orvosság. Még csak neháuy hót ós akkor ón is olyan néma leszek, mint ez a kis hervadt virág a keblemen. Tudom, hogy sajnálni fogsz, de majd behegeszti fájdalmad sebét az idő és msjd elfelejted azt a halvány arcú beteg leányt, kit oly nagyon szerettél, a ki téged ugy szeretett, mint talán senki más, Görcsös köhögési roham szakította félbe leheletszerű hangját. Igy beszólt az, kit életemnél jobban szerettem. Oh Istenem ! Még azt mondja, hogy elfeledem őt . . . őt az angyalt. Mit tehettem erre mást, miut vállára hajtottam fejem ós könyörögve súgtam a fűiébe : — Ne beszólj igy lelkem üdve ! Ne emószsze «zived»t ily sötét bánat ! Te ós én boldogok leszünk, mert szereljük egymást. Isteu bizonyára nem választ el minket egymástól. Lecsókoltam arcáról a könyeket ós szótlanul, gondolatainkba merülve hallgattuk a csűrbogarak altató zenéjét. A fénylő holdat eltakarta egy sötét felleg, miutha irigyelte volna tőlem azt, hogy az ö kedves arcát láthatom. A csürbogarak zeuéjóu kívül misem zavarta a szép est ünnepelyes csöudjet, Aliit,at fogott el mellette. Szerettem volna lábai elé borulni és sírva kérni, hogy legyen egészséges, olyan miut rógeu. De hiába ! Féltem megzavarni a csendet, Sokáig ültünk még egymás mellett. Már a Göncölszekér is magasan fent járt az égen, mikor aludni, pihenni kívánkozott. Aludni ós pihenui ! Aludhatsz ós pihenhetsz majd nem sokára ! Ezentúl mindritkábbau kívánkozott a kertbe. Már a friss levegő is fájdalmat okozott neki. Látszott, hogy mindennap közelebb jutott a halálhoz, én pedig az őrüléshez. Egy nap azután a nyár vógefeió magához hivatott, Már alig pihegett. A halál rálehelte fagyos csókját és lelke porhüvelyét elhagyni készült, Mikor fájdalmamból félig feleszméltem, már csak hideg arcát, csókolhat tam. Itt hagyott ! Elment, oda, hol nincs szenvedés ! Átkoztam a sorsot, átkoztam magam és az egész világot, hogy ilyen boldogtalan nyomorult, vagyok. Kezemet ökölbe szorítva néztem a lenyugvó nap sugaraiba, mely dicsfényt övezett a megboldogult, átszellemült, arcára. Mellemet vertem fájdalmamban és igy kiáltottam föl : — Isten ! ha elvetted, kit szerettem, mórt hagysz még engem élűi ? Porszem vagyok a földön, de fájdalmam nagyobb miudeunól, mivel csak embert sújthatsz ! Hogy vad kétségbeesésemben még mit, beszéltem, arra már nem emlékszem. A történtek után nagy beteg lettem: Azt hitték, hogy meghalok ós még sem haltam meg. Hahaha .' Milyen gúnyt, űzött belőlem a sors. Mégcsak meg sem örültem ! Itt vagyok, hogy újból felvegyem a sorssal való küzdelmet. Fáj a «7.ivem, nagyon fáj : talán meg sem gyógyul i i mert az olyan sziv, mely igazán szeretet,t, »« <-U rágzott, többet soha sem hajt újra. CS" ,

m"

i

r' Stfinsrty Józsefoél Keszthelyen.