Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1901-07-14 / 28. szám
2. ^ ==== =_= árán a segéd üzletet nyithat. Teliát mennyivel több reménye lehet egy kereskedő-segédnek, mmt egy főiskolai hallgatónak! Pedig »reménye tartja fenn a halandót.* S jól jegyezzük meg a fennebb mondottakat: az a nemzet, melynek nincs értelmes, gazdag, erős polgári osztálya, a teljes szétzüllés veszedelmének néz eléje. S az állami hivatalt keresők már is oly sokan vannak, hogy egymást alig engedik kenyérhez jutni. Egy-egy megüresedett állásra, száz meg száz ember pályázik. S a rémitő concurrentia által felbátorítva az állam úgyszólván kijátszsza az embereket, pénzügyi érdekei szerint. A tisztviselők fizetése nálunk olyan nyomorúságos, hogy alig van rá példa Európában. De még ezt sem kapja meg mindegyik. Hogy többet ne is emiitsünk, hány törvényszéki biró van beosztva a táblákhoz s hán\ tábla-biró a curiálioz! Ezek a tábla illetőleg curiai birók munkáját végzik táblabírói, illetőleg törvényszéki bírói fizetésért. Vagy például hivatalos kimutatás szerint az állam száznál több helyettes tanárt alkalmaz középiskoláiban, s az okleveles embereket elutasítja csak azért, hogy ezzel néhány száz koronát megtakarít son. Teheti, mert annyi az ember, hogy, ha az állam ma kimondaná, hogy ezentúl egy törvényszéki birő vagy gimnáziumi tanár ötszáz forint fizetést kap, pályázó akkor is akadna elég. Aki pedig azt hiszi, hogy ez túlzás, az nézzen be a minisztériumok bármelyikébe akármelyik napon déli tizenkét óra után. Akkor megfogja látni, hányan kilincseznek egy-egy megüresedett állásért. És ki merné komolyan mondani, hogy ezek az emberek szabad, független polgárok, vagy azokká lesznek. A másik részen pedig folytonos a panasz, hogy a kereskedelem kizárólag egy osztály kezében van s hogy a mabalatonvidek __ gyar ipar nem tud a külföldivel versenyezni minőség és csin dolgában. Persze, mert nálunk még mindig az a bolond felfogás járja, hogy az iparos meg a kereskedő nem »?<;•«. A valóság pedig az, hogy először is vagj-ont csak az iparos és kereskedő (mert a gyáros és a bankár is csak az) szerezhet, a hivatalnok ember örül, ha rangjának megfelelően tud élni, másodszor ma már az iparos és kereskedő embertől is megköveteli a társadalom az úgynevezett intelligentiát. Elég, ha e tekintetben Angliára, Franciaországra, Ausztriára s főleg Amerikára utalunk. Angliában és Amerikában pl. a magasabb rangú bivatolnokok fizetést egyáltalában nem is kapnak. Ilyen hivatalt tehát csak gazdag emberek fogadhatnak el. Mely igen okos in. tézkedés nem utolsó tényezője az orszá gok hatalmas iparának és kereskedelmének. Ezekben az országokban tehát van müveit, gazdag, erős polgári osztály s ennek szükségszerű következménye a megingathatatlan személyes függetlenség és szabadság. Mi pedig csak ezt a következményt: a szabadság virágát akarjuk átvenni tőlük, annak gyökere nélkül. E sorok Írójának egyik jó barátja mérnök a budapesti Ganz-gyárban. Az a szakkörökkben igen jó névnek örvendő, képzett, szorgalmas mérnök keserűen utalt arra a fura állapotra, hogy az egyik munkavezetőnek, aki négy gimnazialis osztály után ipariskolát végzett, épen háromszor annyi jövedelme van, mint neki, a mérnöknek. S viszont neki háromszor annyi kiadása van, mint annak a munkavezetőnek. Csak mint érdekességet emiitjük itt fel, hogy az amerikai vas-truszt igazgatójának, ki szintén munkavezető volt, hat millió dollár a fizetése. Egy mag} Tar miniszter pedig tizenkét ezer forint s egy tábornok pedig hat ezer forint fizetést kap. Arra1901. júliu s 14. vonatkozólag pedig, hogy mennyire megbecsülik az intelligens iparos munkáját, a világos példa a következő: Két évvel ezelőtt férjhez ment egyik magyar mágnás leánya, aki leányát jövendőbeli lakásának uj berendezésével akarta meglepni. Kilenc butorgyárostól kért tervet. Legjobban egy budapesti butorgy árosé tetszett. S a tervezet készítője, ki Győrött tett jeles érettségit s azután állt he asztalos-inasnak, tizezer korona tiszteletdijat kapott. Egyébként ez az asztalos inast ma már igen vagyonos ember. Csak az a baj, hogy az ilyen emberek nálunk még igen kevesen vannak. Azért kell a finomabb tárgyakért külföldre mászkálni. Szülők ! ismerjétek meg az életet! Tanulók! ne ábrándozzatok. Magyarországnak értelmes, tanult, müveit iparosokra és kereskedőkre van szüksége. A főiskolák tömve vannak, a hivatalnoki kar memorandumokban kesereg, a gyárak és nagyobb vállalatok pedig nem kapnak magyar embert zsiros fizetésért sem ! Törvényhatósági bizottsági közgyűlés. Zalavármegye törvéuy hatósági bizottsága Csertán Károly alispán elnöklete alatt f. lió 9-én rendkívüli közgyűlést, tartott, melyen mintegy harminc bizottsági tag volt jelen. Elnöklő alispán miután a megjelent bizottsági tagokat üdvözli a közgj'ülést megújította s előadja, hogy ezen rendkívüli közgyűlés kizárólagos tárgyait az alább felsorolandó ügyek képezeudik. Nagykanizsa rend. tan. város képviselőtestületének, egy ezredtörzs és két, zászlóalj elhelyezésére szolgáló I-sö oszt,, gyalogsági honvéd laktanya építése és vállalatba adása tárgyában hozott határozata törvényhatósági jóváhagyás végett bemutat,tátik. — Miután az uj laktanya uián fizetendő térítési dijak és kártalanítási ilÁlmodott. Oh ez álom oly borzasztó volt ! Megjelent, előtte a kísértés szelleme, csábító szavakkal hivta, csalogatta egy szebb világba, a hol örök szerelemről, boldogságról zeng a kis madár is; a hol minden van bőven, nem kell éhezni. Gazdagságot, fényt, pompát ígért, csak menjen vele, kövesse őt a tündér hazába. És ő vonakodott. Akkor az a vad arcú ember, kinek nem volt egy emberi vonása, ördögi vigyorgással megragadta kezét s állati hörgéssel vonszolta maga után. 0 küzdött ellene, de ereje elhagyta, s aztán . . . Rémülve eszmélt föl. Körülnéz a sötét szo v ábau, tapogatózik, nem tudja, hogy hol van. Keze valami hideg, mozgó tárgyat, érint. Sikoltva ugrik fel fekhelyéről ós rohan ki a sötét, éjbe, csak ugy amint feküdt. Meg sem áll •A temetőig, ott a hóboritott sírra dobja magát. Keble zilál, teste lázban ég, ajka érthetetlen, összefüggéstelen szavakat mormol. Néha egy egy tagadó «nemc érthető, mintha valami ocsmány ajánlatot utasítana vissza. De az is mindinkább elhal s végre siri csend lesz. Igen, mert a temető lakói oly halkan suttognak, hogy az élők nem érthetik meg. Csak a szól sir és kísértetiesen lobogtatja egy egy elfonyadt koszorúnak szalagfoszláuyát. Reggelre nem látszik egyetlen lábnyom, a szél befuja. * Másnap a lapok egy szenzáoiós hírt irnak melynek címe ez: Az anyja sirján megfagyott árva. A fontoskodó arcú ószeres föltette a szemüvegét és üiumögve forgatta ujjaival a gyürüt. Majd a finom, érzékeny mérlegre tette, valamit mormogott magában, bizonyosan az értékét számította ki, aztán a zsebébe nyúlt s néhány koronát vett elő. A lánykának nyujtá. — Megelégszik vele ? Az nem szólt egy szót sem, némán köszönt, markába szorította a kapott, pénzt, (pedig ugy égette !) s rohant tovább. Néhány üzletbe még betért, azután hazafelé vette útját. Délután volt fekete koporsó, egyszerű fenyőfából, szeinfödél, kereszt és két szál sárga viaszgyertya. A szomszéd lakosnö segítségével belehelyezték a halottat a koporsóba, ki még odaadta a leánykának egyetlen szobadíszét is, egy itt-otr, már rozsdásodásnak indult feszületet, melyet, a halott fejéhez helyeztek. Azután meggyújtották a viaszgyertyálsat. Virág nem volt. De honnan is vettek volna most virágot ? Tél van, nincs mezei virág, hogy abból koszorút fonhatnának. Pénzük pedig nincs virágra, még ennivalóra is alig. A szomszédnö, a szegéuy mosónő, letérdelt a koporsó mellé, elmondott egy csöndes imát a halott lelkiüdveért és elment. Hiszen raég sok dolga van, várják itt is, ott is. Taláu délután kikíséri végutjára, de nem bizonyos. A magára maradt kis árva sirt és imádkozott. Százszor is megcsókolta a néma ajkakat, s hivogttta, költögette, hátha mégegyszer életre kelne ? Késő délután volt, homályosodni kezdett már az ég, midöu a pap megérkezett. Egyszerű fehér ing volt rajta. Előtte a ministráns gyermek vitte a feszületet ós a szentelőt. Utána rozoga kocsi döcögött be az udvarra. A kocsis leszállt, bement és leszögezte a koporsót. Mikor ezt a lányka látta, mintegy nekirohant a kegyetlen embernek. Szívfacsaró hangon sirt. A jámbor pap enyhe szavakkal igyekezett a szenvedő leányt megvigasztalni. Majd föltették a koporsót a kocsira s megiudult a gyászmenet a kegyetlen zord időben a temető fölé. Nem kísérte senki, még csak egy harang sem szólt, csak az árva ment. a kocsi után bánatos szívvel. Nem sokáig kellett menni, ott volt a temető a közelben. A frissen ásott sírnál a kocsi megállt, a kocsis és sirásó leemelték a koporsót. A pap röviden elmondá imáját, beszeutelte a sirt és koporsót, aztán leeresztették a sirba. Mielőtt az istenszolgája elment volna, még egyszer megvigasztalta a kis árvát. Hullottak a fagyos hantok, csakhamar betelt a sir, leállították a keresztet, s a többiek eltávoztak. Csak az árva maradt ott egyedül. Ráborult a fejfára ós sirt, zokogott. A metsző szól meg-megrázta selymes haját, arcán megfagyasztotta a köuyeket. Didergett egész testében. Sötét est volt, mikor elindult a temetőből. Hazaérve meggyújtotta a megmaradt viaszgyertyát, letérdelt az Ur képe elé ós csendesen imádkozott. Néha meg-megrezzent, ha a gyertya lángja meglobbant. Fogyni kezdett az is, még csak kis dirabka égett : lassan-lassan halványult fénye, majd egy utóisót lobbanva elaludt. Sötét volt. A lányka fáradtan feküdt szalui avánkosára. Rongyos takaróját egészen szeméig húzta, mégis vacogott, ' mert hiszen fűtetlen volt a szoba. Aludni akart, de az álom kerülte szemeit. Rémképeket látott, megjelent előtte a pokol minden árnya ; láz kezdte gyötörni gyenge lestét. Még jobban szemére húzta a takarót, hogy ne lássa a rémképeket. S mintha ez használt volna, a jótékony álom ráborította leplét szemeire.
