Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-03-03 / 9. szám

BALATONVIDEK 1901. március 3. ez a nép — dacára a többszöri felszólításnak — nem igen iparkodott arra jelentkezni, nem képes felfogni azt, hogy mily üdvös befolyással lenne a környezetére, lia a gazdaságot, a gaz­dálkodást necsak apáitól öröklött módon, ha­nem okszerűen is tudná végezni. Igy a tanfo­lyamon bizony rendkívül csekély számban vol­tak a muraköziek, a legnagyobb ré^zt a zala­szent-balázsiak és galambokiak tették ki e ezért föltétlen dicséret illeti meg a fenti községek derék jegyzőit, kik itt is kimutatták, hogy né­pük jóléte, boldogsága mily nemesen fekszik szivükön. A tanfolyamon részt vett tanulók csekély iskolai képzettségükön kivül alig hoztak ide va­lamelyes elméleti ismeretet. Igy teli át az elő­adóknak nagy munkájába és fáradságába került, bog}' a szükséges gazdasági ismeretekkel ellás­sák őket, miután tekintetbe kell vennünk azt, hogy a miniszteri utasítás értelmében minden segédkönyv mellőzendő volt s a tanulók csupán az előadók magyarázatára voltak utalva. Összesen tartatott 194 előadás a gazdasági ágak köréből. Magára a mezőgazdasági házi­iparra 60 egész nap fordíttatott. Készíttetett 100 drb. szoba cirokseprü és 150 drb gazdasági kosár, u. m, : burgonyás, szecskás, tywkboritó, tyukszállitó, gyümölcsszállitó, fás, gömbölyű, hosszúkás, ruha és utazókosár. Mind e tárgyak ki lettek állítva s a vizsgálatok után legnagyobb részt a tanulók közt mintául szétosztattak. A minisztérium által adományozott füzetekből 160 drb. osztatott ki, mely füzetekből sok üdvös és hasznos dolgot merithetnek maguknak a tanfo­lyamon résztvevők. Ugyancsak termelésre 10 I. cirokmag is osztatott ki közettük. A tanfolyam mikénti látogatásáról a tanulók bizonyítványt kaptak. Az egész tanfolyam a kormánynak'2400 koronájába került. A tanulók ingyen lakást, fű­tést, világítást és élelmezést kaptak. r. 1. HÍREK. — Hivatalos látogatás Spitkó Lmjos kir. tanácsos, a székesfehérvári tankerület, főigazga­tója február hó utolsó napjaiban végezte hivata­los látogatását « keszthelyi kath. főgimnáziumban. — A Balatonpart kü'döttsége a miniszternél. A balatonparti vasút dolgaban — mint. jeleztük — a mult hót végén fogadta Hegedűs miniszter a bala'onpart küldöttségét, mely elözeiesou mult csü törtök ön délután Szűts Béla lakásán Buda­pesten szükebbkörü értekezletet tartott a minisz­ter elé terjesztendő memorandum szövegének megállapítása végett. A szűkebb kö>ü ér­tekezleten, valamint a küldöttségben is Sziit.s Béla vezetése alatt, résztvettek Szabó Imre Vesz­prém országgyűlési képviselője, Puteány Géza br., Reé Jenő, Hertelendy Ferenc, Balogh Ká­roly és Csete Antal dr. Veszprém városi riszti ügyész a veszprémi tanács megbízásából ; Glá­zer Sándor tapolcai bíró stb., kikhez tájékozás végett Szeglethy György veszprémi polgármes­ter is csatlakozott. Pénteken délután 4 órakor fogadta a küldöttséget Hegedűs miniszter a ke­reskedelmi minisztériumban, hol azután Szűts Béla nyújtotta át a nagyszabású memorandumot, egyúttal szép beszéd keretében vázolta a Bala­tonpart érdekeit, valamint a felső Balatonvidék elhagyatottságát, kérve a miniszter pártfogását, valamint a balatonparti vasút, kiépítéséhez az állam jóindulatai támogatását Kérte egyúttal a miniszter intézkedését arra nézve, hogy Székes­fehérvár és Jutás között gyorsított vonatok köz­lekedjenek, valamint azt is, hogy a balatonparti vasút megépülése esetén Budapest—Tapolca kö­zött közvetlen kocsik k zlekedjenek. A miniszter válaszában kijelentette, hogy ismeri a Balaton­vidék érdekeit, melyre vonatkozólag már az or­szággyűlés színe előtt is nyilatkozott Hert.eleudy képviselő felszólalása nyomán; ajánlja a bizott sagnak, hogy tegyen meg mindent, a balaton­parti vasút mielőbbi megépithetése érdekében s akkor az állami támogatás sem fog elmaradni. — Folyt kimutatása az »Orök imádás templom< építési céljára & *zalamegyei vidéki bizottsághoz, az 1900. évben befolyt pénzekről. Barcza Lászlóné ós Bogyay Irma gyűjtése Ren­deken 11 K. Sélley Terézia gvüjtése Gelséu 10 K. Dr. Csanádj' Gusztávnó gyűjtése Keszthelyen 84 K. Skublics Jenöné gyűjtése Zala-Egersz«gen 351 K. 28 f. baladalits Lajosné gyűjtése Diós­kálán 16 K. Özv. Kerkapoly Mórné szt.-tamási gyűjtése 40 K. Molnár Istvánnó gyűjtés^ Sze­pet.keu 14 K. Gaál Miklósnó gyűjtése Pacsán 15 K. Kemény Andornó gyűjtése Sármelléken 20 K. Haydeu Sándornó és Kiss Józsefné gyűj­tése Türjón 18 K. Vidor Samunó n.-kanizsai la­kos adakozása 10 K. Szily Dezeőné gyűjtése Ollárban 66 K. Fábián Roza gyűjtése Söjtör 92 K. Szondy Lászlóné adakozása Szt.-Balázs 3 K. Hirschler" Adel gyűjtése Alsó-Domboru 72 K. Kornfeind Nándornó gyűjtése Dráva-Vásárhely 18 K. Fábíanits Gyulánó adakozása Orbányos­fán 14 K. Báró Puteáni Gézáné szigligeti gyűj­tése 20 K. Grassauovits Autalné cserencsócsi g) üjtóse 23 K. Józsa Fábiánuó alsó-lendvai gyűjtésé 24 K. Töreky Aladárnó adakozása Puszta­Törek 4 K. Thassy Margit gyűjtése Zala-Lövőn 34 K Dr. Tuboly Gyuláné gyűjtése N.-Kanizsán 164 K. Péller Pál apát-plóbáuos Mura-Kereszt.ur 10 K. Stadel Jánosné adakozása Tárnok 2 K. Szladovics Mária adakozása Boldogfi8K. Skub­lics Carolina adakozása Z.-Szt. Mihály 20 K. Füspök Józsefné gyűjtése Nagy-Kanizsa 36 K. Berger Jánosné a z.-szent.-gróti nőegylet elnö­kétől 14 K 12 f. Összesen 6797 K. 04 f. — Nyugdíjazás. Kiss József keszthelyi m. kir. gazdasági intézeti rendes tanárt a m. kir. földnrvelósüg3'i miniszter saját kérelmére uyug­di|azta. 25 éves tanári működés után márc. 1-én Kiss József nyugalomba vonul s tantárgyait Sztankovics János gazd. intézeti rendes tanár veszi át,. A nyugalmazott férfiú 22 évet tö'tőit a mezőgazdasági tudomány szolgálatában ; s e negyedszázad alatt lankadatlan szorgalom jelle­mezte minden tettét.. Nyugalmazása alkalmával a mezőgazdasági tudomány egy szakavatott munkásától búcsúzik. Adja Isten, hogy megrou­gált egészsége, mely nyugalmi dijának kóresóre indította, minél előbb helyre álljon és a nyugal­mat, sokáig élvezhesse. — A helybeli m. kir. gazd. tanintézetben febr. 25-en értek véget, az 1. félévi vizsgálatok. Az indexet 28 án kapta ki a hallgatóság A n\ári félevre való beiratkozások március 1--4­éig tartanak s 5 én megkezdődnek a rendes előadások. — Kirendelés. Az igazságügyi miniszter Gaspárits László perlaki járásbirósági aljegyzőt a perlaki járásbíróság mellett alkzlmazott ügy ész­ségi megbízott állandó helyetteséül rendete ki. — A keszthelyi kölcsönös segélyzö szövet­kezet február hó 24 én tartotta évi közgx ülését, melyen 45 tag 1812 üzletrószszel jelent meg. Hoffmann Soma vezérigazgató megnyitója után beszámolt az 1900-ik óv üzlet-eredményéről, mely szeiint a szövetkezetnek tiszta nyereménye 39683 K. 65 f., melyből az 1895. évtársulat vagyonához 7698 K 22 f., az 1896-hoz 6036 K. 50 f., az 1897-hez 6861 K 85 f„ az 1898-hoz 12419 K. 40 f„ 1899-hez 4326 K. 55 f., az 1900-hoz 1415 K 53 f. csatolt.assék, a felügyelő és felszámoló bizottság tiszteletdíjára s tisztviselők jutalmazá­sára 900 kor, fordittassók, a tartalékalaphoz csa­toltassék 25 K. 60 f. Elnöklő vezérigazgató in­dítványához a közgyűlés hozzájárul. Majd elő­terjeszti vezérigazgató az 1895. évtársulatot, fel­számoló bizottságnak a felügyelő bizottság hoz­zájárulásával hozott azon javaslatát,, .nely szerint az 1895. évtársulat 159Í33 K 51 f. vagyoná­ból 433 üzlet,rósz befizetésére 133810 K. 433 üz­letrósz haszonrészére á 58 K. 25114 K. a teher­mentes betétek 2 havi kamataira 208 K. 93 f. fizettessék ki. 58 f. a tartaléktőkéhez osatoltas­sék. A bizottság javaslatát a közgyűlés határo­zattá emelte. Elnöklő vezérigazgató jelenti, hogy a szövetkezet az önállóan működő szövetkezetek országos kötelékének tagjává lett és kiküldötte által annak megalakításában részt vett,. It,t Fisch Mór szövetkezeti tag felszólalván, kérdezte, hogy az imént említett szövetkezet országos köteléké­nek gyűlésén a szövetkezet képviselő igazgató­ságnak költségeit ki viseli ? Kifogásolja továbbá hogy az igazgató-tanács tagjainak száma az alap­szabály 32. §-ában meghatározott 12 taguál több. Elnöklő vezérigazgató felszólalására kijelenté, hogy amennyiben az önállóan müködö szövet­kezet országos kötelékének gyűlésén a szövetke­zet képviselt,eiése szükségesnek mutatkozik, mit az igazgatóság határoz meg ; a k ép visel t.etós költségeit a szövetkezet viseli. Az igazgató-ta­nács tagjainak számára vonatkozó felszólalásra tudomására hozza, hogy az alapszabályok 32. §-át a szövetkezet 1894. évi március hó 4-ón tartott közgyűlésén akkóp módosította, hogy az igazgató-tanács 18 rendes ós 6 póttagból áll. Ezen módosítás a nagy-kanizsai törvényszék mint kereskedelmi bíróságnak annak idején be­jelentette ós azt a törvényszék a cég jegyzékébe bevezette. Fisch Mór a kijelentést tudomásul vette. Elnöklő vezérigazgató indítványára a köz­gyűlés Nagy Zsigmond könyvvezető elhunyta feletti részvétének jegyzőkönyvi kifejezést adott. Végül jelenté elnöklő vezérigazgató, hogy Nagy Zsigmond elhunytával megüresedett, könyvelői állásra az igazgatóság Schwarc Jenőt, ki hosz­9zabb időn át, az elhuu3't könyvelő mellett mű­ködött és a szövetkezet könyvvezetését ós ügy­kezelését ismeri, ideiglenesen egy évre alkalmazta. A felügyelő bizottság jelentése alapján az igaz­gató-tanácsnak, valamint a felszámoló ós fel­ügyelő bizottságnak a közgyűlés a fölmentvényt megadta. Imrik János indítványára a közgyűlés TJllmann Vencelnek, aki már a mult évben pénz­tárnoki állásáról lemondott s ez idő szerint, mint a Keszthely-vidéki Takarékpénztár igazgatója mű­ködik, jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. Az igaz­gató-tanács 6 rendes tagja 3 évre újra megvá­lasztatott, a kilépő Mandl Pál igazgatósági tag helyébe Sparszám Pál 2 évre, a 6 póttag sorába Berónyi Béla választatott. Az 1896 évtársulat felszámoló bizottságába Hcffmann Miksa, Bóry Imre, Csirke Iváu választattak. Ezek után je­lenté ebiöklő vezérigazgató, hogy az 1901. év­társulat 815 üzletrésszel megalakult. Ezzel a köz­gyűlés véget, ért,. — Pisztoly-párbaj. Folyó hó 27-én délután a kis-kanizsai nyiresben levő katonai lövöldében Csigaházy Antal városi föerdész pisztolypárbajt vivott Nóvák Géza honvéd főhadnagygyal. A főhadnagynak jobb lábcombját lőtte át Csiga­házy. Utóbbi sértetten maradt. A párbajnak ko­moly oka lóvén igen súlyos feltótelek mellett folyt le. A megsérült főhadnagyot men ö-kocsin szállították lakására­— Halálozás. Egy jótékouyságáról ismere­tes úrnő hunyta le szemét febr. 24-ón Lesence­Tomajon. Félrevonulva a világ zajától élt a bol­dogult, szegényeinek s mindazoknak, kik irgal­masságra szorultak. Ezek ós rokonai siratják a tiszteletre méltó úrnőt. Haláláról a rokonság a következő gyászjelentést ac'ta ki : Sövegjártó Lajos nyug. tiszttartó, özv. Riedl Ödönné, szüle­tett Sövegjártó Mária, valamint az összes rokon­ság nevében megtört szívvel jelentik forrón sze­retett testvórjük-, nagynónjük- és rokonnak özv. Kosár Cornelnó szül. Sövegjártó Johannának, lesencetomaji foldbírtokosnőnek, folyó hó 24-én a reggeli órákban, életének 78-ik évében, rövid szenvedés után történt hirtelen gyászos elhuny­tát. A boldogult földi maradványai f. hó 26-án d. e. fél 11 órakor fognak a lesence-tomají csa­ládi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. A boldogult lelkiüdvéórt az engesztelő szent mise­áldozat pedig ugyanaznap d. e 10 órakor fog a lesence-tomaji templomban az Urnák bemu­tattatni. Lesence-Tomaj, 1901. február hó 24. Áldás ós béke lendjen drága porai felett ! — Városi gyűlés. Sümeg képviselőtestülete február 24-én vasárnap rendkívüli közgyűlést tartott. Ennek főbb tárgyait a következőkben ismertetjük : A szegények községi ellátásáról szóló szabályrendeletet, melyet a törvényható­ság pótlás végett visszaküldött, átdolgozván, elfogadták s jóváhagyás végett a vármegyére újra fölterjesztik. A Ramasetter Vince féle 20—20 koronás cselódösztöndijakat Soós Kovács Fereno, özv. Vég Jánosné bérese és Lukonios 50 finom levélpapír, 50 boríték csinos dobozban 80 filL 50 finom valódi csoni-lerélpapir és boriiéig csinos dobozban 1 l^or- és 1 l^or. 20 fillér. Diszes levélpapírod és levelező kártyái* legnagyobb választékban a legolcsóbban kaphatók Sujánszfy? József

Next

/
Thumbnails
Contents