Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-01-27 / 4. szám

IU01. január 27. _ el, vagy vitessék haza romlott szülőhelyére. Hadd terjessze ott a romlást, hadd buzdítsa ott az ifjúságot a mulatságra a munka, iparkodás ós törekvés helyett. Pedig annak a hírlapi cikknek igaza volt. Igaza van abban is. liöjry a mai fiatalság már nem tud mulatni s igaza van abban is, hogy az nagy baj. Mert a melyik must ne.m tud forrni, abból soha, do soha nem lesz jó bor. Aki soha sem kiván pihenni, az soha sem dolgozott. Aki nem tud vidám lenni mikor kellene, az komoly sem tud lenni akkor, amikor erre szükség volna. Aki nem tart. farsangot, az nem tart böjtöt sem. ' A nevetségest a fenségestől csak egy lépés választja el. Minden túlzás hiba. Egyetlen helyes ut az arany közép ut. Aki mindig nevet, az bolond ; aki sohasem nevet, ;ua szamár. Az ökörnek is vau ünnepnapja. íme egy csomó olyan mondás, amit uem ma találtak ki, amiknek igazságát a. példaszókban megnyilatkozó természetes ész hosszú idők millió tapasztalatából szűrte le. Ezek szavahihető igazságok. Persze-persze mindezekre azt lehet mondani, hogy az emberek azért nem tudnak mulatni, mert a gazdasági viszonyok rosszak, a. pénzügyi helyzet nyomott, az ipar pang, a. termés silány, a kereslet lanyha sat. sat. Hiába való kifogás. Hiszen nem az a panasz, hogy az emberek nem költekezn k, hanem, hogy mulatván nem piulatnak. Elmennek a mulatságokra szinte ugy, mint máskor ; költenek is épen ugy, mint máskor, de . . , nem mulatnak. Ásítoznak, idegeskednek, robotolnak. Meg aztán nem is egyedül csak a báltermekben tetszik ki az, hogy az emberek nem tudnak mulatni. Vagyis már elég jellemző az is. hogy azt liiszik, hogy Csak ott lehet mulatni. De hát nézzük csak meg a gyermekeket. Azokat nem bántják a pénzügyi dolgok, azoknak a mulatságra neui kell sem pénz, sem előkészület. És még sem tudnak mulatni a gyermekek sem. Mi, tizenkét esztendős gyerekek annak idején még játszottuk a lovasdit, fél napokon át barangoltunk az erdőben, róka és nyul tojást keresve, mí még énekeltük a ,.Lengyel László jó királymik"-at, szerettük a „hajdus"-t s értettük a ,,káplár-pálca" kezelését s a friss hóból nem csak lavinát és hóembert, de valóságos tornyos várakat is csináltunk s rendeztünk várostromokat is. Ma már ezektől szó siucs. A mai gyerekek ezeket az ártatlan mulatságokat csak hírből ismerik. Ma már — szegénykék — csak az óvónő, a tanítónő, meg a tanár felügyelete alatt játszanak. Mely utolsó szó azért hangsúlyos, mivel a napnál is bizonyosabb, hogy az ilyen játék nem játék, nem mulatság. Ez robotolás. A játék satirája. Épen oly

7an tanóra mint a többi. A gyerek örül, ha valahogy kibujhatik alóla. Hogy is lehetne kívánni, hogy az a szegén}' fin lelke szerint, szivéből mulasson, mikor minden mozdulatára vigyáz a komoly képű, szigorú bácsi, aki az előtte való órában „beszekundáztatta" és alaposan leszidta. Dehogy mulat ő szegénj'ke az ilj'en játékon. Egyszerűen engedelmeskedik. Ebből aztán mi következik ? Hát az, hogy a fin elszokik az igazi játéktól, az igazi mulatságtól, azaz, hogy meg sem ismeri azt. De ne higyjük, hogy ennek a könyörtelen, ostoba és zsarnok rendszernek csupán az a szegény, szürke pedagógia az oka. A kedves és jó szülök is előmozdítják azt, hogy gyermekük soha se mulathasson a kedve szerint. Az ember társas lény. A gyermek is az. Egyedül nem tud játszani, csak többed magával és csak hasonlókkal. Az én apám derék becsületes csizmadia mester vala, akinek uem sok földi javakat adott a Gondviselés, hacsak a nagy sokaságú gyermekeket nem vesszük gazdagságnak. S azért a szomszédommal, egy özvegye mosónő gyermekével együtt a legjobb barátságban éltünk a polgármester, a főispán, meg a követünk fiaival. A ruházatunk körülbelül egyforma volt. Nem kellett szégyenkeznünk. Nem ismertük a társadalmi külömbsóget. Hol ők döngettek el minket, hol mi páholtuk el őket. Nem lett belőle semmi baj. „Gyerekek bírója a kertek alatt lakik." A másik percben vigan játszottunk tovább. S most ? Az uri gyerekeket nagyon is n^gkülönböztetóleg öltöztetik. A dajka, a bonne vagy a nevelő elvezeti sétálni. Vagy legalább is ilyen HALATt'NVIDKK beszéddel eresztik útjára : ,.Le ne ülj a szép uj ruhádban ! Vigyázz, sárba ne lépj a szép cipőddel ! Be ne piszkítsd a szép uj kesztyűdet! Aztán nehogy megint azzal a rongyos paraszt fiúval játszál ! Ott vannak ezek meg ezek az uri gyerekek, azok illenek hozzád!" Sat. sat. Tud-e ez a szegény fin játszani ! ? Mer-e az ilyeu szerencsétlen emberke mulatni?! Nem. S amit Jancsi meg nem tanult, azt János sem tudja. Ami ifjainknak fogalmuk sincs az inazi játékról, az iuazi mulatságrál. Nincs benP ' ' / nük ötlet, nincs humor, lasult'ak es komorak. Játékterük a kávéház, a lábszár művészetét kultiváló színház és az aszfalt, 110 meg a billiárd és kártyaasztal. Italuk az abszint, eledelük a caviár, gyönyörűségük a párbaj és a nagyzó kvakélereskedés. Miért ? Nagy részben azért, mert non tanították meg őket játszani, sőt uem engedték őket szivük szerint mulatni kis korukban. Ifjainknak ez a mulatsága nem magyar virtus. Nincs ebben egy porcika sem a magyar karakterből. Pedig — jól jegyezzük meg — az i»azi magyar emberek szerették a kedélyes mulatságokat. Még a különben oly fenségesen komoly Szécheiyi és Eötvös is. De hát a mi fiatalságunk honnét tanulná meg ezt ? / Prévost Marceltől, Zólátol, Éaldeautól sat. ilyféle íróktól ? Vagy a Ilii példátlanul nemzetietlen és kozmopolita hírlapjainktól ? Petőfit, Aranyt, Vörösmartyt, Vas Gerebent pedig senki sem olvassa. Micsoda fogalma vau a mi ifjainknak a táncról a testnek a zenéjéről ? Hol tanítják az estetikai szépre, a kecses fogalmára ? ! S níiről beszéljen a mi flirtelő leányainkkal, akik egyszerűen kinevetik a ..nem pártié" ember beszédjét, főleg ha nem tud egy kis kaviárral spékelt friss pletykával szolgálni. Es a férfiak? Ismeretlen emberek a találkozás első napján persze, hogy nem mulathatnak egymással. Pedig mi úgyszólván idegenek vagyunk egymásra. Csak hivatalosan érintkezünk, vagy ha véletlenül összetalálkozunk valahol. A bálokon a legtöbbször olyan emberek kerülnek egymás mellé, akik félév óta nem beszéltek egymással. Kedélyességiől, tréfáról itt szó sem lehet. Az emberek itt is csak dörzsölódzködnek. vagy vállat veregetnék, de nenj mulatnak. X lenézi Z-t, Z kicsiny 1 i A-t, A észre sem akarja venni B-t, B félre néz, ha a kis 0-t látja, hogy a többiek ne vegyék észté, hogy ők . . . jó barátok. Mert nem ugy van már, mint volt légen, amikor tiztizenkét különböző állású család ugy élt, mintha testvérek lettek volna. Ma már nincsenek ilyen családok. Ezért nem tudunk mulatni. A kényeskedés, a nagyravágyás, a hiúság kiküszöbölte az egyenlőséget, a testvériséget. S a nemzeti karakterre ráhúzta a külföldi «valódi uraságoktól levetett ruhákat." Kisiparosaink és a gyári ipar. Hegedűs Sándor kereskedelemügyi minister érdekes leiratot küldött a napokban egyik ipartestület előterjesztésére, melyben ez védelmet kért a kisiparosok számára a mindinkább erősbödő gyáripar ellen. A leiratnak alapja az volt, hogy Temesvárott állami segélylyel egy cipőgyárat létesített a miniszter s ebben a temesvári ipartestülethez tartozó cipészek sérelmet, sőt veszedelmes konkurrenciát látuak. Az ipartestület ez okból egy felterjesztésben kérte a minisztert, hogy álljon el szándékától. Több érvel hozott fel ezen kérése mellett, melyekre azonban a miniszter lakonikusan megjegyezte, hogy az egészséges kritikát éppen nem állják meg. Olvasóinkra nézve különösen érdekes a leiratnak az a része, amelyben kereskedelmi miniszterünk a kisiparosoknak helyzetük javításához az egyedül helyes utat mutatja meg. Az ország gazdasági fejlődéséhez — mondja a leirat — okvetlen szükséges, hogy gyárak alakuljanak. A nemzetek nagy versenyében szerepeljünk mi is, ne csak kiváló minőségű, hanem megfelelő mennyiségű készítményekkel is. A kisiparos, ha kiválót tud is produkálni, sokat nem termelhet, a versenyben pedig a mennyiség ép oly fontos tényező, mint a minőség. A gyáripar fejlesztése elől elzárkózni tehát nem _ 3. lehet ; ámde ez nem azt jelenti, hogy a kisiparos a gyárakkal szemben ekzisztenciáját ne tudja fentartani. Tömörüljenek iparosaink szövetkezetekben. A szövetkezés a kisipart a gyáripar színvonalára emeli, mert a. szövetkezés módot nyújt ahhoz, hogy nagyban ós kiváló minőségűt termelhessenek. A kereskedelmi miniszter utal leiratában arra, hogy a szövetkezetek alapítását tőle telhetőleg hathatósan támogatta. Eddigelé 4b kisipari szövetkezet alakult s erre acélra a kereskedelemügyi kormány 127.000 korona államsegélyt engedélyezett és megfelelő hitelszervezet létesítésével 1,257.088 korona hitel nyújtását is lehetővé tette. Az államnak e jóakaratú támogatásával szemben annál csodálatosabb tehát, hogy iparosaink még mindig szinte irtóznak ipari szövetkezetek alakításától, mert 46 ipari szövetkezetet határozottan kevésnek kell mondanunk. Érdekesen fejti ki a leirat továbbá azt is, hogy szociális szempontból mennyivel kívánatosabb az, hogy a mostani kisipar támogatása és gyárak létesítése helyett, inkább az ipari szövetkezetek száma, szaporodjék. A mai kisipar keretében — s ez áll különösen az ország fővárosára — a segédmunkásokat modern rabszolgáknak lehet tekinteni. Különös jelenség, hogy ezzel szemben a gyárakban alkalmazott munkások kevésbé vannak ilyen alárendelt helyzetben, a gyárakban sokkal többet lehet keresni, mint az egyes kis műhelyekben. A temesvári cipészek feljajdulása tehát abban az esetben volna indokolt, ha az orszá^ i • • ... . * kisiparosai sajat helyzetük javítására a kellő mértékben megkísérelnék a szövetkezést, a tömörülést. Addig azonban, mig ez az eshetőség be nem következik, igaza van a kereskedelemügyi miniszternek. A jelen esetben az ő állítását még inkább igazolja'az, hogy a cipészipar nálunk különben is hanyatlásnak indult. A miniszter leirata számadatokkal mutatja ki, hogy ez az iparág, melynél a fogyasztás nem szűnt meg, de nem is szűnhet, mindinkább alacsonyabb nívóra szállt. Gazdasági érdekeink megkövetelik tehát, hogy a külföldnek már úgyis erős versenyével szemben az állam, mint a gazdasági érdekek legfőbb őre, keressen valamelyes orvoslást. Magyarországot elözönli a külföldi gyári cipő, természeti szükség tehát, hogy az idegen készítmények invázióját hasonló fegyverrel verjük vissza. így érvel a miniszteri leirat — hozzátenni valónk édes-kevés van, nézetét mi is osztjuk. Ha majd a magyar kisiparosság felismeri boldogulásának egyedüli helyes útját, ha az ipari szövetkezetek el fogják érni azt a számot, amely az egészséges fejlődéshez és a külföld hatalmas versenyének visszaveréséhez elegendő lesz : akkor kevésbé lesz szükségünk gyárakra. Hegedűs miniszter leiratából örömmel vészszűk még tudomásul, hogy a közgazdasági politikánk súlypontja a szövetkezeti eszme térhódítására van fektetve, reméljük, hogy

7 a felülről jövő intést iparosaink minél előbb észre fogják venni. Tiz nap a nép között. (Népszámlálási éleményeimből.) A napilapokból olvastam, hogy Budapesten a népszámlálást teljesítő 800 népszámláló biztossal le akarják Íratni a népszámlálás közben szerzett tapasztalataikat, éleményeiket és a legérdekesebbeket egy könyvbe összegyűjtve kiadni. Nem kevésbbé lenne érdekes a vidék, a jó falusiak számláló biztosaitól ís bekérni, öszszeállitani és közrebocsájtani a számlálás 10 napja alatt látottakból hallottakból egy kis collectiót. Miként több provinciális lapból látom, ez szórványosan meg is történik. Feljegyzem tehát ón is ezen alábbi néhány karcképet ós adomát népszámlálóbiztosi működésem emlékéül : * Egyik jeles irónk, György Aladár, a „Néptanítók Lapja" mult évi 52-ik számának vezércikkelyében ugyancsak „hosszú fogakat" csinált a tanítóknak és csinálta előlegesen a gusztust a népszámláláshoz ; elmondván egyebek között, hogy mily örvendetes alkalom lesz a