Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-05-26 / 21. szám

V. évfolyam. Keszthely, 1901. május 26. 21. szám. Pünkösd. Eljöttél, legrag3"0góbb örömünnepe annak a hitnek, mely megmenti a világot a haláltól. Leszállasz Szentlélek, a tavasz kéjes bódulatában megifjodott földre s a hétköznapok sivár küzködésében elfásult lelkek megérzik, hogy : Te vagy\ és lenni fogsz mindig. Széjjel áradsz. Szentlélek, a templomokban, az utczákon. az erdőn és mezőn, a pincelakásokban és a szivekben. Ujongás fogad mindenütt, mert Te hozod az igazi tavaszt, a gyönyörködtetőt, a vigasztalást, a reményt fakasztót. Tied a világ, Szentlélek, de különösen a Tied Pünkösd napján, valamint Te az egész világé vagy. Üdv neked, Te megmentő Isten ! S eljövének a tüzes nyelvek az égből az apostolokra s ők tüzes nyelvekkel beszélének a népnek és a nép megérté az apostolokat, mert tüzes volt az ő nyelvük. Az igék, melyeket hirdetéégetének s ahol hiaz ember nek, igazak valának s ezért ezért melegséget hozának oda. deg volt már nagyon régi szivébe. S azóta nincsen hideg. Olthatatlan lánggal ég azoknak a tanoknak a hite, melyeket a tüzes nyelvek tizenkét férfia hirdetett. Jöttek uj apostoluk, jöttek uj tanok, százával, ezrével, de a tan, melyeket tüzes nyelvekkel hirdettek az ősöknek, a tan világitja be a tévelygő utódok útját is. Mert az volt a legszebb, a legjobb, a legigazabb. Soha még nem tévelygett az emberiség oly nagyon mint most. Soha még annyi és különféle utakon nem kerestünk testi és lelki boldogulást, mint most. Soha oly gyökeres igazságokat nem tanultunk, mint a minőkre most tanit beunünket az élet és soha ennyi hazugsággal nem ámitottuk magunkat. Tévelygünk, — de hála neked Szenttelek ! — el nem tévedünk. Nincs az az ember, még ha bűnös is, ha nyomorult is. kinek életében ne ütne az a nagy óra. mikor az égi katalom segítségével vissza ne térne az útra., melyen a Szentlélek tanait követni lehet. Eljön és üt az óra, még ha a halálos ágyon is. Mert hisz nincs még akkor későn ; arra canitottál bennünket Szentlélek, hogy, ha megszűnik a zaklatott sziv dobogása, uj élet kezdődik. Hála, hála neked ezért a tanitásért Szentlélek. Vajjón T ml lett volna velünk e tanítás nélkül ? Tévelygünk, de el nem tévedünk. Velünk a Szentlélek. És ezért ne féltsétek a világot ti gyászos próféták és ti, a kor romlott erkölcsei felett sopánkodó öregek. A fejlődés is, a bomlás is : törvény. A természet törvényének alávetjük magunkat és betartjuk, mert másképpen nem telik ki a mi gyámoltalanságunktól és győngeségünktől. Bomlik, málik, rothad az anyag, átmegy százféle változáson, mig végre egészséges élet fejlődik belőle. íme : áldás a napsugár, A BALATONVID

ÉK TÁRCÁJA. Fohász. A szeut-antalfai 1901. évi máj. 15-iki pusztító jégeső után. Nem vétünk ellened, ha csapás felett Vérzik a szív s könyár borítja a szemet, Nem tehetünk róla, ajkunkon a panasz, Bocsáss meg Istenünk, nem zúgolódás az, Iájó érzésinket Előtted kitárjak, Áldott vigaszodat megnyugodva várjuk. Szőlőhegyeinknek lehullt ékessége, Reményünk virágja mind, mind összetépve, De csak földi remény, a mit elvesztettünk, Muló jó, — a mivel szegényebbek lettünk, Égi reményeink törhetlenül állnak, Sírunkig kísérnek s teljesülést várnak. íut, fárad az ember, de mit ér munkája ? Ha küzdő szorgalmát Isten meg yxem áldja, Ne e földnek éljünk, szerezzünk kincseket, Melyeket moly nem bánt, lopó el nem vehet, Ki üdvét keresi, — bevégződvén útja, — Vár reá az örök élet koszontja. E muló világban állandóság nincsen, Csalódás, tört remény megnyugvásra intsen, Sok a mi elveszett pár pillanat alatt, De hitünk, vallásunk, Istenünk, megmaradt, Ha Isten van velünk, ki lehet ellenünk, Jöhet ezer veszély, de el nem csüggedünk. Nem vétünk Ellened, ha a csapás felett, Vérzik a sziv s könyár borit ja a szemet, Nem tehetünk róla, ajkunkon a panasz, Bocsáss meg Istenünk, nem zúgolódás az, Fájó érzéseinket Előtted kitárjuk, Áldott vigaszodat megnyugodva várjuk ! Nagy Lajos. Gyógyulni Irta : PalatiiluB József. Szeretett és viszontszerettetett. Boldog volt* Ámde boldogságának fényességét csakhamar sötét felhők borítják el. Czikázott és menydörgött. Majd megszűnt a zivatar, de az égbolt nem tisztult ki, a felbök ólomként nohezedtek rája. A vigkedólyü, szinte^ lányos természetű ifjú komorrá vállt az uj égalj alatt, mint ködös Albion embere. Mindig arra a zivatarra gondolt, mely egét elsötétítette ; arra a menydörgésre, mely még mo3t is fülébe zug s annak szivéig hat annak sírása. — Határoztam s határozatom szent ! Morganatikus házassággal egyik ősünk sem szentségtelenítette meg dicső családfánkat. Légy tehát te is hozzájuk méltó ! Feledd muló ábrándjaid, menj gyógyulni ! S az ifjú Tihanyi gróf másnap már ment gyógyulni, Irt keresni, gyógyító irt arra a sebre, melynek neve csalódás. Zakatolt a vonat, dübörögtek a kerekek. Mellette falvak, vározok, festői szép vidékek tünedeztek el gyors egymásutánban. Tihanyi mindez«kből se látott, se hallott. S midőn megérkezett az örök tavasz országába, midőn a langyos tengeri Lapunk mai száma 13 oldalra terjed.