Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1901-04-07 / 14. szám
6. BALATON VIDÉK 1901. április 21. táramat ugy rendbeszedte, hogy semmit sem tudtam megtalálni. A francia büntető törvénykönyv Winkelmann Aesthetikája mellett állott, mert mind a kettő quart alak volt, dohánytartómat pedig, melynek könyvalakja volt, Rousseau Heloise mellé tette, mert mind a kettő zöld szattyánbőrbe volt kötve. Megköszöntem szívességét, de kértem, hogy jövőben ne nyúljon hozzá könyveimhez. Ez bántotta őt s ilyen csekélységért ki kellett nj'itnom Janustemplomát. Julius 7. Hétfő. A napot villánkban töltöttük. Ebéd előtt sétálni mentünk. Ekkor látom, hogy a távolban Magda néni közeledik. Valahányszor Magda nénit látom, borsózik a hátam. Jaj annak a szerencsétlen halandónak, aki útjába kerül, szónoklata árjában elviszi minden család házába, a háznak minden szobájába, a szobának valamennyi egérlyukába ós elmondja, mi történt benne 20 óv óta. S ha elvégezte mondókáját, nagy szemforgatással megjegyzi, hogy a legjobbat (t. i. a legi osszabbat) elhallgatta — csupa szeretetből. Nem is tudom felfogni, hogy Zsófikámnak ennyi szellem és kedély mellett hogj 7an tetszik ilyen rossz nyelvű asszony ? Még egy domb választott el bennünket tőle, melyen több ut kigyózott. Én arra az útra tértem, melyen reményem szerint kikerülhetem őt. De vagy ón nem voltam tisztában a vidék helyrajzával, vagy a taktikám ügyetlen, elég az hozzá, hogy mikor az ut közepére értünk, éppen egymásra bukkantunk. Előbb asszonyi csókok válttattak, aztán kitört a vihar. Az asszonyok olyan lassan lépkedtek, mintha porcellánból lett volna a lábuk. En fiz lépést is vettem, mig Zsófi egyet. Magda néni velünk jött | s végre kertünkhöz érkeztünk. Boldog- ; nak éreztem magamat. Zsófi meghívta öt hozzánk, én remegtem. Magda néni azonban vonakodott, feleségem mégjobban tessékelte, engem ájulás környékesett s gyengéden megtaszítottam feleségemet. Ekkor elváltak, én levegő után kapkodtam, de nem sokára szükségem | :s volt rá. Zsófikám haragja hegyként nehezedett keblemre s maidnem nipgfojiott. Azt mondta, hogy Magda nénihez goromba voltam., sőt durván meglöktem. Ssküszöm neked Károly, hogy a hajnal lem érinthetné őt gyengédebben rózsaíjjaival, de ő a mellett maradt, hogy én lurván meglöktem s azt mondta, hogy ín medve vagyok. »Medve ?« — »Igen medve. S ez ?olt az utolsó szava, mit tegnapelőtt óta ;őle hallottam.* »No vezess hozzá barátom, majd jeszélek én a fejével. »Ugy, ugy kedves károly, csak ne légy hozzá goromba, térlek.« »Bizd azt csak reám, tudok én ;gy kukli prédikációt, mely már legilább is husz esetben nagyon jó szolgálatot tett. Tíz perc múlva ismét a tied esz Zsófikád.« Frigyes bevezetett felesége szobájába, kedves asszonyka egészen egykedvűen lukrozott szamócát evett. Midőn bel'épünk, el akart távozni, én azonban kérem öt, hogy maradjon, sürgős és fontos >eszélni valóm vari vele. Ekkor elkezdem beszélni még pedig fortissimo : »Pfui ! félre a homlok ráncaival ; nem szabad haragos szemeket vetned a te uradra, az árt a szépségnek, mint a fagy a virágnak. A haragvó asszony csúnya és bájnélküli. Féljed a te urad, világod, életed, királyod és mindened. O gondoskodik jólétedről, fáradozik éjjelnappal, szárazon és vizén, szélben és viharban, mig te otthon kényelemben élsz; és viszonzásul nem kiván tol^d mást, mint szerelmet és vidámságot — — — igy beszéltem még jó ideig. Zsófi először felbigyesztette gúnyosan az ajkát, aztán mosolygott,' majd elkomolyodott, aztán megeredtek a könyei, majd patakként folytak, végre kiosont, becsukta a Janus-templomot és zokogva férje nyakába borult. Schackspeare szelleme mosolyogva tekintett alá a csillagokból, én pedig elsiettem és magukra hagytam a boldog fiatal házaspárt. Gerle F M^g a mult század elején' történt, hogy Ferenc császár megyénkbe is ellátogatott és Cs ...'.. . városiján a barátok zárdájában szállt meg. hol tiszteletére és méltó fogadtatására nagy ünnepélyt rendeztek. Délelőtt az előre elkészített terv szerint a város testületei küldöttségileg tisztelegtek az uralkodónál. melynek végeztével a Császár kíséretével a zárda megtekintésére indult. A könyvtár, mely sok becses kézzel irt könyvet, ősnyomtatványt tartalmazott, kevésbé érdekelte az uralkodót, szivesebben időzött a kincstárban, el kérdezgetve a himzett régi misemondó ruhák és kelyhek eredetét. Egyszer csak megakadt a szeme egy több liter űrtartalmú serlegen, melynek szokatlan nagysága feltűnt a császárnak. — Milyen célra szolgált ez az óriási serleg ? Kérdezte a zárdafőnök tői. — Felséges Uram, szólt a főnök, ez egy százados serleg, mely ma már nincs Epigrammák. Húgomhoz. ' (Egy emlékkép mellé). Egszinben pompáz felül a hit drága keresztje: Föl, forrása felé törve, a honnan ered A hitet ím' a remény liiv horgonya védi sziláiban Vészek s fájdalmak ejieu ez a meüedék. Ha hited ingadozik s a remény nek féD\ e sötétül, S boldogságod már semmibe sem 1 led itfc : Akkor e szív képében lásd az erények eién ét; S szerétéiért könyörögj — és eged U|ra derül. Bodrogh özi. ^ Páter Angelicus ^ lemz történet, ^ Irta Szentmártoni Darnay Kalman — — — — — — V^^íi 1?^ 4^ 4/^ 1? használatban, még 30 évvel ezelőtt, ha kedves vendége jött a zárdának, annak ebéd közben a pince legjobb borából ezt a megtöltött serleget köröm próbáig ki kellett üríteni. Ferenc császár csodálkozva" forgatta kezébe az öblös üveg edényt, majd ismét azt. a kérdési intézte a zárda főnökéhez, hogy nem akadna-e most is valaki a zárda tagjai közül, aki azt az ő egészségére egy hajtásra ki tudná üríteni. A zárda főnököt zavarba hozta a császár óhajtása, de csakhamar feltalálta magát. — Felséges Uram, válaszolt a főnök engem illetne az a kiváló szerencse, hogy felséged egészségére poharat ürítsek, de nem vagyok borivó ember, nincs is a zárdánk falai közt más, ha csak szerzettársam, Angelikus atya, ki még a régi világból való ember, nem vállalkozik rá. Páter Angelikus szerényen dörzsölgette kezeit és a megismételt kérdésre azt válaszolta, hogy ezelőtt 20 esztendővel nagyon szivesen vállalkozott volna reá, de ma már 70 év nyomja vállait. A császár látogatását egy igazán fényes lakoma fejezte be, a melyen részt vett a környék összes papsága, úgyszintén a város előkelősége is Mikor a felköszöntőkre került a sor, a zárda főnöke az asztalfőn ülő császárhoz közelegve, alázattal tolmácsolta az Uralkodónak, hogy Angelikus atya most mégis hajlandó volna a hagyományos serleggel felköszöntem felséges uralkodóját. Elhangzott a zárdafőnök remek szónoklata és á közfigyelem most a'/ öreg Angelikus atj'a felé irányult, a ki az utolsó cseppig kiürítve az óriási serleget, hódolattal nyújtotta azt át a Császárnak köröm próbára. Az Uralkodó kegyesen megveregette Páter Angelikus vállát. — Ugyan kedves Angelikus, hát miért vonakodott előbb a serleget kiüríteni, pedig a mint látom, elég jól bírja a bort. — Felségés Uram. válaszolt Péter Angelikus öreg létemre nem biztam már kí'pcs.ségemben, azért nem is mer tem. i eá valialkozni, de aztan lementem a pincébe és l.étszrr meapriibidtam c-'s mert sikerült, a harmadikat Felséged egészségére ürítettem ki. rnJVmmjfljVVtn i»iJWj»í W JriWmW JUJlíflí % J{ f?éf {affér. M M - 1 m ^ffórus atija — - mondjálj-—még csul[ fráter vafa, Délidőn már 0 voft a szegénye^ angyala, y£inet{ nevét f^oldus, nyomorgó és árva J2em emfité máskép, mint dicsérve s áldva. ZBuzgó s jámőor voft ö, cfsö az efsb\ f[özf, í[if{ feflias~jtáftal> minden nemes eszfczl, Ddíefylyef enyfíitüetté^ a nyomorúságot, j£ mefy a fef^eJ[ben s testedben tanyázott.
