Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-04-07 / 14. szám

8. BALATON VIDÉK 1901

. április 21. rosba Nina nénivel s miért kell neki.azt is tudni, ha sós a leves, hogy most Nina pazarolt, mert több nátrium clorid van a H

2 O-ban, mint a mennyit a jó izlés megkiván ! Milyen más, milyen szerencsés emberek lehetnek azok, kik az ilyenre azt szokták mondani: hogy szerelmes a szakácsnő. Hiszen igy olvasta ő abban az elkobzott regényben, Jókai >Magyar nábob«-jában s bizonnyal azt mondják mások is róla. De hiába is elmélkedett Zelma sorsáról. a föld csak tovább forgott tengelye körül. Eljött a tavasz. Te'e volt a levegő virágillattal, a mező pacsirtaszóval, az ereszalja fecske-csicsergéssel sugyszivta mindenki az üde levegőt, mint a saharai utas a forrás vizét. Az öreg is sétálni ment Zelmával karján a virágzó ákácfák alá, melyek mint fehér szalag húzódtak a dombok alján. Már visszatérőben voltak házuk felé, mikor Zelma hirtelen lesütötte a szemét s elforditotta haja tövéig elpirult arcát a mellék ösvényről, honnét két világos kék szem bámult rá. A Bárány Bandié. Tabos a mint észrevette leánya meglepetését ^ annak okozóját, azt a hullámos hajú szőke fiatal embert, sarkon fordult a leánynyal s dühös volt, hogy milyen arcátlanok az emberek s megzavarják őket rendes sétájukban. Bárány Bandi pedig még akkor is ott állt az ösvény szélén, mikor valami mozgó pont félének látta csak az öreget, de ugy érezte, hogy Zelma öztermetével előtte áll s ő belebámul szép szemeinek mélységes éjjelébe. Mikor a mozgó pont is eltűnt, Bárány Bandi is visszafordult a város felé. Lassan lépdelt, de annál gyorsabban gondolkozott, majd neki indult a menésnek s haragosan húzta öszsze a szemöldökét. Egy haragos ember, a kit senki se bántott s mégis boszus. A szemei, azok tükör szemek, haragos zöldbe mentek át s mintegy hangosan gondolkozva ezeket morogta : — kinevetett. Ki ? Hiszen sem Tabos, sem Zelma nem voltak ilyen hangulatban, tehát bizonyosan más. Az a más pedig csakis asszonyféle lehet, mert örök igazság, hogy a férfiak haragját mindig Éva leányai okozzák és viszont. Ez is igazság. Bárány Bandi arca azután lassan visszatért előbbi csendes kifejezéséhez, mint a megdobott viz tükrén a gyürük, ugy simultak el homlokán a harag redői. Sebes lépteivel csakhamar elérte a várost, de a határnál hirtelen sarkon fordult, mert csak akkor vette észre, hogy odaért s nem akart senkivel sem találkozni. Uj ember volt a városban s mint ilyennel szivesen foglalkozik a társadalom. Róla meg már ugy is szerteszéjjel beszélték, hogy nagyon érdekes ember, hogy 'mint csalódott szerelmes nőgyűlölő ; s hogy rendes látogatója az agglegények körének. De nem csak enynyit tudtak róla, hanem azt is, hogy szerelmes volt Halmy Gittába, az x-i polgármester legkisebb leányába. Mikor pedig a kezéért könyörgött, Gitta pici kis szájával szemébe- kacagott s azt mondta volna : >ugyan maga bohó fiu, hiszen nem is igen ismerem.* Pedig de hogy is nem ismerte. Bárány Bandi legédesebb emlékeihez sorolta azokat a korcsolya tourokat, mikor Gittával karján tovasiklott a jégen s mikor Gitta oly igézően mosolyogva hallgatta végig a fiatal tanár lágyan csengő szép szavait, Bárány Bandi szerelmes beszédeit. Bárány sokat mesélt neki egy szépen megálmodott tündérvalóságról, mert szentül hitte, hogy Gitta piciny, szép fülei csak ilyen mesék hallgatására vannak teremtve. Szegény Bárány. Azok a bálványozott gyöngysorok Gitta szájacskájában olyan szivtelenül kacagták feléje azon az emlékezetes napon : »nem is igen ismerem.* Mintha gonosz álom tartotta volna rabságában Bárányt s hetek, napok multak el, mig beleélte magát a valóba. Ez idő alatt pedig nagy változáson ment át ; kerülte az embereket, de különösen a nőket s legjobban a szépeket. Feltette magában, hogy még álmában sem fog megházasodni s szinte lehetetlennek érezte, hogy még egyszer szerelmes lehessen. Most is a városból szökött meg s a hegyek felé tartott, hegy zavartalanul élvezhesse a tavasz pazar pompáját. Mily különös találkozást rendezett számara a sors ? Egy csábitó szépséget hoz eleje, kinek szépsége lebilincseli s nem birja felejteni lényét. Duzzogott a sorsra s haragudott önmagára, hogy ő, a nőgyűlölő Bárány, olyan sokáig tudta szemeivel kisérni azt a mozgó pontot . . . Aztán eszébe jutott a Halmy Gitta kacaja s fogszorítva ismételte el sorsa egykori átkát : shiszen nem is ismerem.* Zelma. pedig dobogó szivvel futott be szobácskájába. Odaállt a tükör elé s nézte arcának bájos pirulását, szemeinek szokatlan csillogását. Nevetett, sóhajtozott s ugy érezte, hogy sirni szeretne, de valami vig rbrftamra. A^ritán odaállt ,az ablakhoz s ábrándozott. Ki lehet az az idegen ? Mi ő ? Gondol-e ő is rá ? Tudja-e, hogy ő a különc tudósnak leánya ? Eljön-e még? Napok multak él s Zelma mindegyre álmadozóbb lett. Órákig elnézte a. kék eget s mindig Bárány Bandi kék szemeit nézte benne. Hallgatta a madárkák énekét s ugy érezte, hogy azok róla mesélnek neki. El-elszökött az ákácfák alá, mintha várta volna hogy oda kell jönnie. És el is jött a »vadrózsa« hercege nemsokára, mikor még meg volt a dombok alján a virágzó fehér szalag. Valóságban ott állt előtte a Bárány Bandi. Zelma most nem kapta el előle kipirult arcát. Mintha régi ismerősük lettek volna, ugy tekintettek egymásra. Bárány azután bemutatta magát s Zelma ott felejtette rózsás ujjait az iíjuéban. Valami ismeretlen boldogság fogta el a lányka szivét s bármint szeretett is volna valamit mondani, nem talált rá szót. Bárány egyre fokozódó gyönyörrel szemlélte Zelma zavarát, ki életében először találkozott idegen férfiúval s méghozzá a szive eszményével. A mint az első zavar elmúlt, aat kérdezte csengő hahgján, hogy gondolt-e reám ? Azután elmesélte egyhangú életét, szerelmes kis szivének minden gondolatát, hiszen nem tudta, hogy más leányok azt nem teszik, hogy az nem illik ! Természetesnek találta, hogy megmondja annak érzelmeit, a kit szeret, hiszen, ha nem mondja, kitől tuilja meg? Az ifjú tanár pedig mintha spherák zenéjét- hallgatta volna, ugy elvezte a csábos tündér ajkiról azokat az igaz, őszinte szavakat. Egyszerre csak elhallgatott a lányka s pihegő kebellel várta az ifjú szavait. Bárány pedig lázas örömmel fogta meg Zelma két kezét, ajkához vonta s azt susogta neki: szeretlek, légv az enyém. A tavaszi szellőtől tanulta meg e szót azokon a mindennapi sétákon ott az ákácíták alatt. A virágos rét tanitotta meg újból e szókra s a pacsirta dalában érezte annak visszhangját. Hetek multak el. Zelmát nem látta többé a fák alatt. Pedig mindennap ott sétált órákig is azon édes reménynyel, hogy majd csak előtűnik az a napsugárból. mosolyból, csupa szivből s őszinteségből álló lányka. Elhatározta, hogy átlépi a >csipkevár« küszöbét, hol vadrózsája volt elrejtve előle. Pedig tudta Zelmától. hogy kidobja az öreg azt. ki házába lánya miatt lép. De nem bánta. Neki mindegy, kidobják vagy szivesen látjálc. látnia kell Zelmát. Az öreg Tabos házában pedig szokatlan változás volt. Zelma ábrándozott az öreg tudós pedig egész nap duzzogott. Duzzogott a sorsra s küzdött azzal a gondolattal. liogv leánya szerelmes s hogy majd eljön a tolvaj, ki őt szemefenyétől megfosztja. Mert látta, hogy Zelma szerelmes, látta, miként hervad, mint fonynvad epedő ábrándjaiban s az apai szeretettel kemény tusát vivott az önzés. Most is ott ültek a Zelma. szobájában ; Zelma egy könyvből mélázgatott, Tabos meg nézte öt s gondolkozott. Valami keserűség foghatta el a lelkét, mert szemöldöke idegesen rángatódzott s valami nedvesség csillogott fakó arcán. Ekkor lépett be Bárány Bandi. Mint a barlangjában meglepett oroszlán, ugy tekintett Tabos Bárányra, De a mint annak nyilt férfias arcába tekintett, valami hatalom megfékezte dühét s elég szívességgel fogadta a sétazavarót. Az ablakon ákácfa illat ömlött a szobába, a kerítésről fecskék csicseregtek s az öreg Tabos egyszerre csak minden bevezeté- nélkül félbeszakította Bárányt. »Ug3" e Zelmámért jött, a, szemem fenj'óért, a lelkem üdvösségéért ? De nem adom oda, de nem engedem őt elvinni, de—de—« és ismét valami nedvesség csillogott ott a pillái közt Zelma ekkor oda csúszott a remegő öreghez, kezeit csókokkal borította el s várta, hogy mi lesz ? Bárány azután közelebb lépett az öreghez s mikor Zelma szerelmes szemeinek tüzét érezte arcán, bátran a fülébe csengte : »érte jöttem, boldogítani akarom. Szeretem Zelmát lelkem minden hatalmával, adja őt nekem.-!: Tabos Gergely, mint valami iskolás fiu, remegni, majd zokogni kezdett érzelmei alatt s csak akkor csillapodott kissé, mikor egyik kezét a »lelke üdvössége*, a másikat Bárány csókolta s azt suttogta Zelma a fülébe : »hiszen azért a tied is vagyok atj'ám s ezentúl majd ketten szeretünk.« S a különc leányának igaza lett. Faics Irén,