Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-08-26 / 34. szám

2 BALATON V1DEK 1900. augusztus 19 szédságában egy másik s egy harmadik ajtó fölé is kitűzik a gyaluforgácsot és szőlőlevelet, a másikba vagy a harmadikba elmennek azok is, akik abba az egybe nem jártak. Mert valamiért nem tetszett nekik, vagy mert messze volt, vagy mert ott már nem volt hitelük, vagy mert az nem esett ugy kézre. Három gyertya körül több estéli pillangó elég, mint egy körül. S a megszaporodott korcsmárosok között szükségképpen kifejlődik a versengés. Az egyik bizonyosan ügyesebb, az tud szerezni uj vendégeket is. A legyőzött pedig igyekszik megélni ugy, ahogy tud. A pancsolt bor, hamis mérték. fosztogatás, dupla kréta szerephez jut. És még valami, a mi egy város erkölcsi életére igen fontos. Ha ugyanis a jóravaló korcsmáros látja, hogy vendégei már duhajkodni kezdenek a bor hatása alatt, a többiekre való tekintetből is kiteszi amazoknak a szűrét. Ki bizony. Vagy szépen haza vezetteti, hogy aludja ki magát. De ha a korcsmárosnak jobbról, balról, átellenben, hátamögött egy-egy versenytársának ajtaja ásitozik, akkor nem lehet ilj'en emberséges. Csak hadd lármázzanak — gondolja magában — hiszen ki tudja, holnap megint hozzám jönnak-e ? Ha elhallgattatom őket, bizonyosan a másikhoz mennek. Igy gondolkodik . . . nem alaptalanul. S eközben repülnek az üvegek a fejekhez csattognak a székek, felhőket kerget a vad éjjeli lárma folyik a vér. Aki nem hiszi el, hogy igy van, menjen végig vasárnap este a mi utcáinkon, de tőrös botot s töltött revolvert el ne feledjen vinni magával. A város jövödelméhez, a szegény iszákosok filléreihez tehát vér tapad. És a nyomorba döntött családtagok könycsepje. Tagadni persze ezt is lehet de megcáfolni aligha. Valamint hogy ezt a beszédet sem kell agyonütni sem : >a financiális érdek< sem »a közönség kényelme« sem »a szabad versenyt sem »az egyéni függetlenség* hangzatos frázisaival. Annyival kevésbé, mivel nagy tévedés azt gondolni, hogy a gj'árilag termelt italmérési engedélyből valósággal haszna van a városnak. Mert igaz ugyan, hogy minden engedély birtokosától bevasalják azt a bizonyos illetéket, de hát nem áll-e a másik oldalán a mérlegnek a vendéglősök és korcsmárosok . . . elszegényedése? Nem kell-e a veszteség rovatba irni az iparosoknak azt a panaszát, hogy a vasár- és ünnepnapok után a segédeknek nem lehet hasznukat venni ? ! Es nem kell-e a szegéDy-alap terhére irni azt, hogy az alkohol évenkint természetellenes módon szaporítja azok számát, kiknek nyakában ott lóg a •» városi szegéin/* biléta ? És mennyire drágítják a magán és közmunkát a spiritusztól időelőtt munkaképtelenné varázsolt alakok ? És szabad-e figyelmen kívül hagyni azt, hogy sok szegény, jóravaló gyermek azért nem járhat iskolába, mert apja, (sokszor anyja is) sokat jár a korcsmába és butikokba. Aztán meg, ha ugyan nem nevetséges ósdiság ma ilyesféléről beszélni, — a túlságosan sok korcsma bizonyára rontja a közerkölcsiséget is. Ez pedig — szómmal ne sértsem a modern világot — szintén baj. Talán nem is kis bajSzóval : túlontúl sok nálunk az italmérés. Inkább kevesbíteni — mint szaporítani kellene. Az erdőt is irtják, ha sürü. Ugy szebb lesz és . . . hasznosabb. — A balatoni halászat. ii. Múltkori közleményünkben emiitettük, hogy habár ezideig tartózkodó állást foglaltunk is el a megváltozott balatoni halászattal szemben — elég figyelemmel kisértük a Részvóny-Társaság működését. Teljes elismeréssel kell bevallanuuk, hogy a Részvény-Társaság sok költséget és fáradtságot áldozott az igért és remélt jobb jövő érdekében. Külföldi tanulmányozás, sokoldalú gondoskodás előzte meg a Társaság működését g amikor átvette a balatoni halászatot, tekintélyes tőke befektetésével nagy újításokat létesített. Mindezekhez azonban — levén a Társasán kizárólagos belügye — nem akarunk szólani. Boldoguljon a Társaság, valósítsa terveit ugy, amint azt legjobbnak látja. Mi a Társaság működésének csak arról a hatásáról akarunk szólani, mely a Balaton medrén kivül, a folyton erősbülő zugolódásokban, panaszokbau nyilvánul. Az uj halászati rendszer egy régi poétikus zománcot törölt le a Balaton tükréről. Azok az egyszerű, romantikus halásztanyák nemsokára lakatlan romokká válnak, azok a nehézkes, de fölötte érdekes bödön-liajók eltűnnek a viz szinérOl s ami a legsajnosabb, velők együtt kivesz a tőzsgyökeres balatoni halász típusa is s mint a régi jó időknek emléke, csak a balatoni nótákban marad meg. Ne kicsinyeljük ezt a veszteséget, ne mosolyogjon senki, ha a mai merkantil világban a balatoni költészet egyik kedvelt alakjának, a tipikus balatoni halásznak veszedelme felett siránkozunk ; ha oly

r nagyfontosságú dolognál, mint a balatoni halászat ujjáteiemtése ily kicsinyesnek látszó veszteséget is számba veszünk. Nem olyan nagyon kicsiny veszteség az ! Az a rajongás, melylyel az alföldi csikós a délibábot, a bércek lakója a havas hegycsúcsokat, a balatoni halász a kenyéradó viznek szépségeit, veszedelmeit csodálja és szereti, nem értéktelen rajongásain, hanem vérébe szívódott, lelkével egyesült szeretet, mely őt mindennél erósebb kapocscsal fűzi szűkebb hí.zájához, mely megédesíti neki a kenyeret, ha az sokszor kemény is, meg kevés is volt. Tegyük tönkre e romantikát, akkor elszakítottuk a népnek szivét a földtől, melyen született, élt ós meghalni óhajtott. Nagy, lebilincselő ereje van a régi szokásnak, életmódnak, azért méltán kesereghetünk egynek-egynek pusztulásán, mert vele együtt pusztul a népnek szülőföldje iránti ragaszkodása, szeretete is. Nagyot vétenek tehát azok, kik óvatlan kezekkel tépik ki a szülőföld szeretetének gyökereit, mert ezzel rendesen a statisztika szomorú numerusait növelik a kivándorlói és a sociálisták rovatában. Ezt bizonyítani azt hisszük felesleges. esik el. A romai és ger náu hadak elszéledtek, Detrének pedig a homlokába egy nyilvas be'etörött. Mikor az ütközetnek vége volt, a bunok elesett vezéreiket visszaszállítják Tárnok völgyhöz (Fejér vm.) ós elteim tik őket Keve mellé az említett kőbálványuál. A kései mondaöltöztetés itt egészen nyilván* való, mert amint érthetetlen az, hogy a hatalmas ^huu király hatod magával lépjen ki a cselekvés terére, ép oly érthet,etleu az is, hogy a fenti hadjáratok során foglalja el Pannóniát. Detre »romai király« visszavonulásának téves irányát sem birjuk megérteni, addig, a mig ki nem pattanik az a titok, bogy a krónikás itt tulajdonkóp az avarok bukását volt kénytelen elmondani a hunok győzelme gyanánt, és hogy a helyzet m^g félszegebb legy en, az egészet elmondta — visszafelé. Ha tudjuk azt, bogy Tulln azonos azzal a Comagenevel, a hol Nagy Károly 791-ben az avarokat először legyőzte ; ha tudjuk továbbá azt is, hogy a hunoknak nevezett avarság akkor menekül át a Tiszán, midőn (Hunis trans Tizam fluvium fugatis) Pipin »romai királya 796-b%n feldúlta kincsekkel megrakott hringreiket, kerítéssel körülvett lakhelyeiket*] : azonnal megtudjuk azt is, hogy

T itt a hunfajta *) Einhard évkönyvei (Pertz : Monum. Germ. 55. I. köt. 183. 1.) és a hunnak is nevezett avarság emlékei vannaíi egy részt a régi hun liagyoináuyuyal, másrészt az avar emlékeknél is fiatalabb magyar honfoglalási mondákkal összesző ve-fonva. Ezért tartjuk aztán valószínűnek még azt is, bogy a történelmi földrajzban teljesen ismeretlen l'otentiana tulajdonképen a Balaton melletti Mogentirtnával (Keszthely) azonos. E feltevésre bennünket a név hasonlóságán kivül uiég egyéb körülmények is kényszerítenek. Legelső sorban az, hogy ez a barbarkori régészeti leleteiről nevezetes hely körülbelül Detre születós'uelyóvel is azonos. De még ennél is inkább az, hogy a »római király« ezen ütközete csakis azért lehotett a legelső, mert ha a szabariai (szombathelyi) tetrárka segítségére Róma felől sietett, akkor Mogentiana épen útjába esett. Hogy a nép a jelzett beolvasztást miként hajtotta végre, azt a krónika együgyü előadásából világosan kivenni nem lehet. Mi azt, hiszszűk, hogy a nép Detre háborúit nem a hun mondák elején, hanem a Detrének tulajdonított hun romlás folyamán helyezte ei. Ez tudniillik azért látszik uagyou valószínűnek, mert az avar romlás beolvadására épen az szolgáltatott alkalmat, hogy a hagyomány a hun utódok sorsát és a velünk összeolvadt pannóniai avar töredékek sorsát a >székely« csatlakozók gyönyörű mondájában összetévesztette. Ezért mondják a krónikák, hogy a nnigvurok Attila halála u'án száz évvel ko"ábban neui a hun, hanem a hunnak nevezett avar birodalom omlott össze. Oláh Miklós a XVI, század derekán azt allitotta, hogy az ő idejében nálunk még énekelt a szép Detre kemény homlokáról.*) Mivel az idézett krónika eredeti szövege a XIII. század első feléből való, állítását kétségesnek kellene tartanunk, ha nem volna egy másik bizonyítékunk, amely kétsógtelenuó teszi azt, hogy előtte két emberöltővel még Thuróczinak is módjában volt ilyen regéket hallani. Abban az Arpádkori szövegben, melyet átírt, még csak annyi volt megírva, hogy Detrót egy nyíl homlokon találta. Mikor pedig a szájhagyományt meghallgatta, krónikáját már módjában volt azzal kibővíteni, hogy Dstre a homlokába törött nyilvassal Romába ment s igazolta, hogy a hunokkal szemben emberül megállta a helyét, »A propter hoc, immortalitatis nomen usurpasse, narratur. Hungarorumque in idiomate halalthalon detreh dici meruit, praeseutem in diem «**) Schwandtner 1746 ós 1768 közt megjelent kiadásaiban (Seriptores, I.) »halhatalan Detreh« *) Attila, 11. rész 2. fej. **/ Az 1488-kí brünni kiadás szerint. Az 1488-ki augsburgi kiadásban „halathaion detreh" olvasható. Csak nőket érdekelhet e szenzátios felfedezés! „AFRODITIN mellszépitő, a háremhölg;yek csodahatása laurus-irja, mely visszavarázsolja a női kebel elvesztett ifjúi üdeségét, ruganyos teltségét. A testbört bársony lágyságuvá és selyemfényűvé varázsolja. Ezen csodahatásu ír gyógynövényekből készül, tehát semmiféle ártalmas anyagot nem tartalmaz. Egy tégely ára használati utasítással 4 korona. Törvényesen védve. A pénz beküldésével vagy utánvétellel megrendelhető a „Stearoptinum" laboratóriumában : Budapest, VII. kerület, Mexikói-ut 88. sz.