Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

F 1900. julius 1 BALATONVIDEK ségtelenül özv. Emecz Józsefné és Oppenheim Katalin kézimunka tanítónők buzgó fáradozásá­nak az érdeme. Az iskolai évet az elemi iskola f. hó '28-án «Te Deum»-mal fejezték be. melj' 1 után az elenn íiuiskola udvarán a jutalom és bizonyítvány kiosztás következett. Az ünnepélyt a IV. oszt. fiuk éneke nyitotta meg. Azután Csanády Gusztáv dr. iskolaszéki elnök intézelt beszédet a tanulókhoz, egyben az iskolaszék ne­vében elismerését ós köszönetét fejezte ki a ta­nítótestületnek buzgó én sikeres működésűkért. Majd Bóry Imre igazgató szólt a gyermekekhez, megemlékezve az iskola jótevőiről ; szavainak elhangzása után kiosztották a pénz- és könyv­jutalmakat. Végül a IV. oszt. fiuk hazafias da­lokat énekeltek. A bizonyitványkiosztásután elszé­ledtek a tanulók, tanítók egyaránt, hogy meg­kezdjék lü hónapi nehéz munka után a jól megérdemlett pihenést. — Gazdasagi tudósító. A földmívelésügyi miniszter Szikossy Aladár uradalmi kasznár, ke­hidai lakost a szentgróti járásra nézve a gaz­dasági tudósítói tiszttel bizta meg. — Kirándulás. A cs. és kir. hadapródiskola 63 növendéke 3 tiszt vezetése alatt kiiáudu'áson van és julius 26-án városunkba is eljönnek. — Botfy polgármester végrendeletében oly emléket állított magának, mely az idők végéig hirdetni fogja nemes emberbaráti szeretetét, fel­tűnést kerülő, áldott jó lelkét. A végrendeletet a miuap hirdették ki, mely szerint Botfy két házát (a Kossuth Lajos utcai emeleteset ós a Wlasics-uteai földsziutest) szegény tanulók éle­lemmel való ellátására hagyományozta oly ki­kötéssel, hogy annyi ösztöndíjas uelyet osszon ki a város, hogy mindegyik tanulóra évenkinti 120 korona essék, a mi a hagyományozott ér­téket 50000 koronára becsülve 20 szegény ta­nulótól távol tartja majd a nélkülözés nyomorát,. Gondoskodott továbbá önhibájukon kivül munka és keresetképtelenekké lett iparosokról is 15 holdnyi birtokát a Páterdombon, melynek évi bérösszege 600 koronára rug, két ily elszegé­nyedett iparos számára adományozta. — Adomány. Gróf Festetics Tassilo ur O excellentiája a cserszegi rk. ifjúsági egyesület részére 20 koronát adományozott. — Szakelőadás. Scbultz Imre, pécsi püs­pöki tanítóképzői tanár, a tankönyv- irodalom kitűnő munkása kedden délelőtt 9 órakor a helybeli irgalmas nővérek kisdedóvó helyiségé­ben a népiskolák számára szerkesztett taukönj'­veiröl előadást tart. Az előadáson szakembere­ket s az iskolai tanitás ós nevelés iránt érdek­lődő szülőket szívesen látnak — Záróünnep Sümegen. A sümegi r. kath. elemi iskola ós a Ramasetter Vince alapította felső leányiskola junius 25-ón tartotta évzáró ünnepét, melyet a tanulók »A kedves haza« cimü dallal nyitottak meg. Bánfi Alajos igazgató a letűnt iskolai év nevezetesebb mozzanatait is­mertette a tanulók és a szép számmal egybe­gyűlt közönség előtt. Bilasics Margit VI. oszt. tanuló Tompa Mihálynak Téli zöld cimü, Ba­logh Líona 1Vím"> ieurv i-k ólai Lr.uuló pedig Endrődynek A ct.lii bucsu c. költeményét sza­valta el. Erre a jutalmak kiosztása következett. Kiosztottak 144 koronát készpénzben, több ta­nuló pedig könyvbeli jutalmat kapott. Az isko­la évet Havasi Jenő III. oszt. tanuló búcsúz­tatta el, köszönetet mondva a tanítóknak fárad­ságukért s a közönségnek szives érdeklődéseért. Az ünnepet, a Himnusz zárta be. Ezután a ta­nulók hálaadó istentiszteletre mentek a tem­plomba, ennek végeztével kiosztották az értesí­tőket s a tanítók haza bocsátották a tanulókat a két hónapi vakáció nyugalmának édes ölébe — Fiatalon a sirba. A zala-egerszegi főgim­náziumnak az elmúlt héten 2 halottja volt. Az egyik Knippl József VI. oszt- tanuló,.a ki rovar mérgezésnek esett áldozatul, a másik Papp Gyula V. oszt. tanuló, ki rövid hülós okozta betegségnek lett áldozata. Az előbbit, beszentelés után elszállították a családi sírboltba vasmegyébe, a másikat 24-én azaz vasárnap a z.-egerszegi római katholikus temetőbe tették örök nyu­galomra. Az utóbbit tanuló társai kikísértek a temetőbe, az előbbitől pedig a háznál vettek bucsut. Mind két halott ravatalánál a főgimná­zium dalárdája gyászdalokat énekelt, Reich An­tal a főgymn. V. osztályú tanulója gyászbeszé­det tartott. — Meghívó. A sümegi katholikus legéiiy­egyesület 1900. évi julius hó 1-éu saját céljaira a lövölde kerti helyiségében nyári táncmulatsá­got, rendez. Belépő dij : személy-jegy 1 korona, csaiád-jegv 2 korona 40 fillér. — 25 évvel ezelőtt. Azon férfiak, kik ezelőtt 25 évvel a nagy-kanizsai főgimnáziumban érett­ségi vizsgát tettek, ifjúkori emlékeiket és az if­júkorban kötött barátságukat megújítandó f. évi augusztus 18 án találkoznak Nagy-Kanizsán. A helyi bizottság a volt iskolatársakhoz lelkes, me­leg hangú felhívást intézett. A felhívást Halis Ist ván városi tanácsos, Neusiedler Antal dr. kir. törvényszéki biró, Rotschild Jakab dr. ügyvéd, Rotschild Samu dr. ügj'véd ós Schuch Lajos pósta főtiszt írták alá. — Jegyzöjelöltek figyelmébe. A belügymi­niszter a jegyzői szigorlatok tartása tárgyában a következő rendeletet bocsátotta ki. A jegyzői szigorlatok a tavaszi és őszi vármegj-ei közgyű­lés alkalmával tartatnak, de minthogy a rend­kívüli időben vizsgázhat,ás engedélyezése elvileg ezelőtt sem ,-olt kizárva, méltányossági szem­pontból nem fogom kifogásolni azt, hogy a jegyzői szigorlatra idáig jelentkezett és egyéb­ként az 1883. I. t. c. 6 i? ában valamint az em­iitett 582ö5/84. számú szabályrendeletben foglalt követelményeknek megfelelő jegyzőjelöltek ré­szére, bezárólag folyó évi augusztus hó 31-ig terjedőleg rendkívüli szigorlati határidő kitűz­hető legyen. — Fontos betegeknek! Méltó feltűnést kelt és nagyban hódit,, ugy a bel mint a külföldön egy uj gyógymód, a melyre annál nagyobb megelégedéssel tekinthetünk, mert annak szel­ltmi alkotója magyar ember. Ez a gyógj'inód a Vórgyógyitás (Heniopatia), mely a modern ke­zelési rendszertől eltérően, sőt több krónikus betegségben azzal telje?on ellentétes felfogás­ból kiindulva gyógjit, még számtalau oly eset­ben is, mikor a modern orvosi tudomány már leszámolt a beteg életével. Ezen gyógymód megalapítója Kovács I. dr. fővárosi orvos, a kinek Budapest, V., váci-körut 48. sz. alatt levő rendelő intézetére felhívjuk mindazon betegek figj'elmét, kik valamely régi, nehéz betegségben szenvednek ós bajuk ellen gyógyulást eddig hiába kerestek. Jobban ajánlható, mint bármely fürdőhely, sőt hasonlíthatatlanul olcsóbb is. Különösen feltűnnek a heniopatia eredményei asthma, sziv. tüdő. gyomor, hólyag, vér- ós neurastheniánál, a mely bajok majdnem minden esetben gyökeresen ki lesznek gyógyítva. A hemopatiában mellőzve lesznek a chemiaí és mérges orvosszerek, a kezelés kellemes, könnyen betartható és nem jár idömulasztással. — Hangverseny. Fülöp Riza kiváló opera coloratur énekesnő és Fülöp Alfréd zenetanár hegedűművész ma, julius hó 1-ón a >Hullám« szálloda nagytermében hangversenyt tartanak. — Kis-komáromi vásár. A kellemes időjárás­nak tudható be, hog}* a kis-komáromi országos vásár — dacára a nagj' munkaidőnek - elég forgalmas volt. A marhafelhajtás némileg hát ráuyt szenvedett, mert az nap volt Pacsán ós Zákányban is országos vásár s ip-y- a szt-györgyi vásárhoz képest apadás állott be. Felhajtatott : 2591 drb szarvasmarha, 1899 drb ló, melyből eladatott 998 drb szarvasmarha és 188 drb ló. Tömeges vásárló volt Trieszt és Bécsből, kik a marha felemelkedett ára mellett is több 100 drb szarvasmarhát vásároltak össze. — A csabrendeki állami elemi iskolában a záróvizsgálatok e hó 18-tól 22-ig tartat­tak meg. Az érdeklődés az iskolaszók és szülők részéről nagyon csekély volt. A szép eredmény pedig, mit a tannlók felmutattak s a mely a tanítók lelkiismeretes munkásságáról tesz bizonyságot, méltán megérdemelte volna a nagyobb érdeklődést. A kézimunka-kiállítás, mely a gyakorlati háztartás cikkeinek ós a dísz­munkáknak gazdag képét, tárta föl, különösen érdemes volt a megtekintésre. A rendeki iskola helyiségei nj'omoruságos képet, nyújtanak. Az osztályok a világ táj mind a négj' táján szerte­szét vannak elhelyezve, 22 óv óta bórlett helyi­ségben ; szűkek, setétek, egészségtelenek. Ru­zsic.ska Kálmán dr. tanfelügyelő mindent meg­tesz az iránt, hogy a tanügy céljainak megfe­lelő iskola mielőbb létesüljön. Körjegyzők közgyűlése B Füreden. Zala­vármegye községi ós körjegyzők egylete által az alapszabályok 13. §-a alapján 1900. évi jul. hó 10-ik napján délelőtt 10 órakor Balaton­Füreden a fürdő-intézet, gyógytermóben évi rendes közgyűlést s ezt, megelőzőleg 1900. évi julius hó 9-ik napján délelőtt 10 órakor ugyanott választmányi ülést tart. A közgyűlés tárgyai : 1. Elnöki jelentés. 2. Mult közgyűlésről felvett jegyzőkönyv bemutatása. 3. Nagy-Kanizsán 1899. évi szeptember hó 28-án tartott választmányi ülés előleges intézkedéseiről felvett jegyzőkönyv előterjesztése. 4. Az 1899. évi egyleti számítás megvizsgálása. 5. Az 1001-ik évi költségvetés megállapítása. 6. Zalavármegye Tekintetes Alis­páni hivatalának megkeresése az országos köz­ponti egyleti elnöksége által kidolgozott jegy­zői nyugdijintózeti szabályrendelet tervezetnek a Zalavármegyei nyugdij szabályrendelettel való Összehasonlítása és javaslat előterjesztése tár­gyábaui határozathozatal. 7. A magyarországi községi ós körjegyzői országos központi elnök­ségének megkeresése az »Erzsébet Királyné or­szágos községjegyzői árvaház, alapjának segélye­zése iránt. 8. A magyarországi községi ós kör­jegyzők országos központi egyletének járó hát­ralékos tagsági dijak utalványozása. 10. Fehér Sándor köveskállai körjegyző egyleti tagnak az egylet ellen intézett méltatlan megtámadása tárgyában az elnökség előterjesztése. 11. Az egyleti alapszabályok 15. §-a alapján 3 tagu számadást vizsgáló bizottság választása. 12. Az országos jegyzői közgyűlés képviselőinek meg­választása. 13. Netán beérkező indítványok tár­gyalása. 14, Jövő évi közgyülÓ3 helyének meg­határozása. Mely évi rendes közgyűlésre az egy­let rendes, pártoló és tiszteletbeli tagjai meg­hivatnak azzal, hogy tekintettel a küszöbön álló közigazgatás rendezésére — saját érdekünk­beu tömörülve — a közgyűlésre mennél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. A választ­mányi tagok pedig felkóretnek, hogy figyelem­mel az alapszabályok 17 §-ának a) pontjára, a fent meghatározott időben ós helyen tartandó választmányi ülésen megjelenni s a járásuk te­rületén tényleg alkalmazásban lévő kartársak névjegyzékét a szabályrendelet 19 §-a alapján vezetendő nyilvántartásba vétel végett a gyű­lést megelőzőleg az egyleti főjegyzőhöz Galam­bokra küldeni szíveskedjenek. Kelt Lógrádon, 1900. junius hó 14. napján. Starzsinszky György egyleti főjegyző, Kováts Gyula egyleti elnök. — Köves-kállai levelezőnk irja : A köves­kállai rom. kath. hitközség szép jelét adta hit­buzgóságának, mely a mai anyagiakért élő vi­lágban méltán dicséretet érdemel. A templom tornyán kissé avulni kezdő bádogot szép ezüst szinre befestette, a falazatot újra vakolratja s meszelteti. A templom belsejét is egészen, újra festeti, a szentélyt feltölteti s egy második ol­tárt állíttat. Tervbe van a régi elromlott orgona helyett újnak vétele is. Ezen átalakítások mint­egy 5000 koronába kerülnek, melyet részint az általuk megtakarított templom pénzből, részint önkéntes adakozásból fedeznek. Isten áldása ko­ronázza nemes és szép törekvésüket ! Megjött az esö is, 5 napja naponkint esik, így szénánk, melynek még ötödrésze a mezőn van künn ázik. A szőlők szépen el virágoztak, jól tisztulnak, egy kis szüret Ígérkezik. Viharágyuja Sebestyén Gábornak van a monoszlói hegyen. Kedvező időt várunk, hogy permetezhessünk s kónpo­rozzunk. Moly, pille többhelyen fellépett, ellene mindenütt védekeznek. A rakományokat most töltögetik, mikor kissé eugedi az idő, készülünk az aratásra, mely nem a legjobb reménnyel biztat. Gyümölcsünk semmi sincs, azt a néhány szem cseresznyét s meggyet nem lehet annak nevezni. —- Zamárdi vasúti megállóhely. Már rég óhajtotta e község lakossága és az óvenkint ide sereglett fürdőközönség, — irja levelezőnk — hogy Zamárdiuál is megálljon a vonat, de a déli vasut-társaság oly magas árt követelt, hogy azt elfogadni nem lehetett. A folyó évben is­mét megkísérelte az egyezkedést, de eredmény nélkül, mert az évenkinti 80 korona gözfo­gyasztás leengedése nélkül a község belemenni nem akart, míg végre a mult hó elején egy három tagu küldöttség ment fel Budapestre ós sikerült a gözfogyasztást lealkudni s most igy fizet csak a község egyszersmindenkorra 1720 koronát. Ezen összeget már fél is küldte a köz­ség, tehát most már lesz állomás. A jövő héten kezdik el a töltést és a váró helyiség elkészíté­sét. A község törekvése dicséretet érdemel, hogy a sok teher mellett még anyagi áldozattal is hozzájárul a megálló létesítéséhez, mert felvilá­gosodott gondolkozásával be tudja látni, misze­rint ez a község lakosaira nagy jótétemény le­end, az ezentúl szivesebben hozzájuk látogató fürdőközönség bőven visszatéríti ez összeget a községnek. Elég szép haladást mutat fel e köz-

Next

/
Thumbnails
Contents