Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-12-23 / 51. szám

8 mérték hon erősbödött nála ez érzelem, a milyen arányban növekszik Capocasa iránti szerelme. Egyszer azután megtudta Fioritto Sylvio, hogy leánya szerelmét Capocasa Nicolo tengerész parancsnok birja. Ma­gához hivatta Margitot, kereken kijelen­tette, hogy csak Waldersheim báró nyer­heti el kezét atyai beleegyezésével. A fekete kávé után jött a cuko^. Fordított dolog, de igy volt. Fioritto Sylvio min­den képességét felhasználta, hogy belát­tassa leányával e háza'sság előnyeit, de minden rábeszélésnek ez volt a tanulsá­gos vége .' akarom. Az apa akarata pe­dig hajlithatlan volt, miként a vas ; csak a tűzben enged. De melyikben, mikor az apai szeretet nem vette tekintetbe leánya óhajtását ? Csak muló fellobba­násnak tartotta szerelmét, mely elmosó­dik majd a bárói rang fénye mellett ! December elején volt. Könnyű visz­szaidéznem e napok történetét, olyan élénken emlékszem reájuk ! A Riviérán Margittal találkoztam. Sápadt volt és szomorú. Alighogy bánata után tudako­zódtam, nagy könycseppek gördültek alá szemeiből s erősen megszorítva kezemet, azt mondta halkan, fuldokolva : »Meg­szakad a szivem, meg akarok halni !< >Jer, mondám, sokan vagyunk itt, jöjj hozzám, majd ott elmondod bánatod okát.< Nem, nem, — szólt ő hevesen — Nicolo otthon van s ha atyám megtudná náladlétemet még tőled is kész lenne megfosztani. Menjünk a gyárak felé, ott kevés ember jár s nem fognak fennakadni az én siró szemeimen. Nem, szóltam én, karját az enyémbe öltve, jöjj csak velem, majd elvezetlek én oda, ahol szabad a panasz s nem tiltott a köny. Szótlanul engedelmeskedett. Tudta, hogy hová me­gyünk. Beléptünk a kapucinus barátok templomába. A templom hajójóban jóleső félhomály volt, csak az örök lámpa vilá­gitott. A legutolsó padba telepedtünk le, oda, a hol máskor a szegényház la­kói szoktak ülni. A templomban egyfor­mán szegények az emberek, a Teremtő előtt könyörgő koldusok. Itt azután Margit suttogva, sirva elmondta, hogy atyja szilárdan marad akarata mellett s karácsony előestéjére van kitűzve Waldersheim báróval leendő eljegyzése. A mellékoltárról a kisded Jézust tartó Szűz Anya jóságosan nézett felénk. Mintha hivtak volna e szemek. >Jöjj, Margit, imádkozzunk,« szóltam hozzá. Nem tudtam mással vigasztalni. De csak nem mozdult, hanem keserves sirásától tovább hullámzott keble s igv ö xJ egyedül mentem érte imádkozni. Hogy mit mondtam a szűz Anyának, nem tu­dom, de emlékszem, hogy ugy tértem vissza Margithoz, mint aki nemcsak kért, hanem már azt is tudja, hogy nem hiába kért. Hisz a kis Jézus annyi jósággal tekintett le reánk. Mikor a templomból kisiettünk, pá­ter Augusztinus jóságos arcával találkoz­tunk. Szokatlan időben s komoly han­gulatban látott bennünket az Isten há­zából kijönni s meg nem állhatta aszót: Édes kicsikém, lelkem, kicsikém, mi a baj ? Gyermekkorától fogva ismerte Mar­gitot, tehát nem volt szokatlan e bizal­mas megszólítás. Margit újból sirva fa­kadt s én feleltem helyette, hogy majd elmondjuk máskor. BALATON VIDEK^ Mintha az Eg küldte volna elém a jó pátert, ugy örültem látásának s an­nak a gondolatnak, melyet e találkozás szült. Ugy is ez volt a kis Jézus előhír­nöke. Másnap azután meglestem, mikor páter Augusztinus előkerült az utcasar­kon, hogy rendes útját a templomtól az árvagyermekek menedékházáig megtegye. Hozzácsatlakoztam kísérőnek. Ki­tűnő alkalom volt, hogy Margit ügyé­ben megkérhessem az öreget, mert neki nagy befolyása volt Margit atyjára. Ta­lán sikerül őt szándékától eltéríteni ? ! meg is ígért minden tőle telhetőt. Néhány nap választott csak el a karácsonyi ünnepektől s ezzel együtt Margit eljegyzésétől is. Szegény leány ugy járt-kelt, mint egy alva-járó. Capo­casa Nicoló már egy hét óta a városban volt s egészen megváltozott a külseje, a mióta Fioritto Sylvio őt visszautasította. Össze volt törve, pedig szerette volna elrejteni fájdalmát az öregek előtt. De­cember 21-én közölte a »Tengerészeti hivatalos közlöny* azok névsorát, kik sikeresen letették az összes tengeri utakra feljogosító kapitányi szigorlatot. Első he­lyen volt Capocasa Nicolo ! Utána kö­zölve a »Trieste< hajóval leendő ki­küldetése Rio de Janeiró-ba. Ez volt a kis Jézus bejelentője. Örömmel siettem Margithoz. A lép­csőn páter Augusztinussal találkoztam. Fioritto Sylviótol jött s arca már elém kiáltotta, bog}' mondani akar valamit. Megfogta a kezemet s azt kérdezte, a kezében levő újságra mutatva : nem ol­vasta ? Mosolyogva feleltem, hogy soha sem olvasok német újságot. Erre kezembe nyomta a lapot s mutató ujjával oda bökött, hol piros ceruzával volt megje­lölve egy hir. Azután homlokára tolta a szemüveget s ugy leste arcomon a ha­tást. Hosszú volt a hir, egész egy hasá­bot töltött ki. Waldersheim Friedrich báró név alatt ismert szélhámos kaland­jait tárgyalta a lap. A sokféle csa­lás sorozatát egy ezer forintos váltó­hamisítás zárta be, melyben maga Fio­ritto Sylvio volt az érdekelt. Az ő ne­vére vette fel a pénzt a leendő vő. A szélhámos bárót a laibachí rendőrség tartóztatta le. Mi lesz most ? kérdeztem a pátertől. »A kocka fordult, itt Isten ujját látom, csak bízzanak "gyermekem« szólt és ment tovább. Kettőt-hármat ugorva a lépcsőn, si­ettem Margithoz. 0 már tudta a dolgot s a nyakamat átölelve, hálásan mondá: >Jól imádkoztál.« Meghívott a karácso­nyi ünnepekre. Már akkor Lucia néni­nek megígértem volt, hogy az ünnepe­ket náluk töltöm s így nem fogadhat­tam el a meghívást. És mégis náluk töltöttem a szent estét. Oh, kis Jézus, mily gazdag vagy jóságodban, szerete­tedben ! Waldersheim báró botrányos esete megváltoztatta Fioritto Sylviot s páter Augusztinusnak sikerült őt rábírni arra az ígéretre, hogy annak adja leányát, kit az szeret s a kit ő becsületes em­bernek ismer. Nem kell neki többé bá­rói rang. Eszébe jutott Capocasa, Nicolo, akit egyszer olyan határozottan vissza­utasított. Most ezzel az emberrel sokat foglalkoznak a kikötő városban. Feltü­nest keltett mindenütt egy szakisniere­11)00 december 23. tét bizonyító kitűnő munkájával s a tengernagy érdemj ellel is kitüntette. Azután leányára gondolt. Ennek maga­viselete, sápadt, beteges arca azt mutat­ták, hogy valami lelki fájdalma van. Hátha ez a titkolt szerelem Capocasa iránt ! ? Este hat órakor Fiorittoék pompás fogata állt meg házunk előtt. Szokatlan dolog. Az öreg Capocasa Giorgos Lucia néni várnia látszották reá. mert a néni felöltözve nyitott be szobácl <mba s csodálkozott, hogy házi köntösbei talált. »Hogyan, Önt nem hívta voln meg Margit ? Ont, legj obb barátnőjét. eljeg} r­zésére ? !« Most még jobban c idálkoz­tam. Érthetetlen volt előttem e dolog. Valami jót éreztem, valami jót stet­tem. Gépiesen felöltöztem a pái perc múlva a Fioritto palota slőtt meg a fogat. A lépcsőn Capocasa Nic o ter ige­rész kapitányi díszben s ooldo.. a:ccal sietett elénk. Most már tisztában voltam a helyzettel s most én siettem Margit­hoz és én súgtam neki Jól imád­koztál.« A fényes teremben nagy karácsonyfa állott. Gyermek ugyan nem volt a ház­ban, de az Ősi keresztényi áhítat minden évben felállíttatta a szeretet fá' cltj cl szegény iskolás gyermekeknek. Fioritto Sylvio ünnepélyes arccal üdvözölt bennünket s két karikagyűrűt vett le a fenyőágról. Az egyikben Mar­git, a másikban Nicolo neve volt olvas­ható. A fiatalok egymás kezére húzták. Most is látom s gyönyörködve szemlélem a képet, mikor Margit örömtől átszelle­mült arccal ráborult a kapitány vállára s az első édes csókban odasimult annak napbarnitotta arcához, miként a zöld repkény a viharverte törzshöz. Kint a mellékszobában összegyűlt árva gyermekek ártatlan hangján, a csen­getyü szavára felzendült az ének : »Di­csőség Istennek a magasságban, békes­ség a földön a jóakaratú embereknek.* * A kis húgom már harmadszor kérdezte arcomat simogatva, hogy >el­jön-e a kis Jézus ? És gazdag-e, jó a kis Jézus ?« Mondhattam-e mást neki, mint­hogy >Jó kicsikém, jó, igen jó.< Faics Irén x&mxxmxxxmxmmxxxMx 38 Ha a múltnak... m anxKXxxxxxxxxxmmmx Ha a multnalc emlékeit látom Eszembe jut régi boldogságom : ­Eszembe jutsz százszor is te nékem, Hisz te voltál földi reménységem ! Két kezembe temetem orcámat, Ugy kesergek, sokaitok utánad : Hivlak-hivlak, talán majd meghallod, S ott hagyod majd puszta uj sírhalmod. Sirva hivlak, de te nem jösz vissza l Nem hallatszik panaszom a sirba, Pedig szivem meghasad utánad, Megrepeszti, megöli a bánat ! JJziga.

Next

/
Thumbnails
Contents