Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-12-23 / 51. szám

8 mérték hon erősbödött nála ez érzelem, a milyen arányban növekszik Capocasa iránti szerelme. Egyszer azután megtudta Fioritto Sylvio, hogy leánya szerelmét Capocasa Nicolo tengerész parancsnok birja. Magához hivatta Margitot, kereken kijelentette, hogy csak Waldersheim báró nyerheti el kezét atyai beleegyezésével. A fekete kávé után jött a cuko^. Fordított dolog, de igy volt. Fioritto Sylvio minden képességét felhasználta, hogy beláttassa leányával e háza'sság előnyeit, de minden rábeszélésnek ez volt a tanulságos vége .' akarom. Az apa akarata pedig hajlithatlan volt, miként a vas ; csak a tűzben enged. De melyikben, mikor az apai szeretet nem vette tekintetbe leánya óhajtását ? Csak muló fellobbanásnak tartotta szerelmét, mely elmosódik majd a bárói rang fénye mellett ! December elején volt. Könnyű viszszaidéznem e napok történetét, olyan élénken emlékszem reájuk ! A Riviérán Margittal találkoztam. Sápadt volt és szomorú. Alighogy bánata után tudakozódtam, nagy könycseppek gördültek alá szemeiből s erősen megszorítva kezemet, azt mondta halkan, fuldokolva : »Megszakad a szivem, meg akarok halni !< >Jer, mondám, sokan vagyunk itt, jöjj hozzám, majd ott elmondod bánatod okát.< Nem, nem, — szólt ő hevesen — Nicolo otthon van s ha atyám megtudná náladlétemet még tőled is kész lenne megfosztani. Menjünk a gyárak felé, ott kevés ember jár s nem fognak fennakadni az én siró szemeimen. Nem, szóltam én, karját az enyémbe öltve, jöjj csak velem, majd elvezetlek én oda, ahol szabad a panasz s nem tiltott a köny. Szótlanul engedelmeskedett. Tudta, hogy hová megyünk. Beléptünk a kapucinus barátok templomába. A templom hajójóban jóleső félhomály volt, csak az örök lámpa világitott. A legutolsó padba telepedtünk le, oda, a hol máskor a szegényház lakói szoktak ülni. A templomban egyformán szegények az emberek, a Teremtő előtt könyörgő koldusok. Itt azután Margit suttogva, sirva elmondta, hogy atyja szilárdan marad akarata mellett s karácsony előestéjére van kitűzve Waldersheim báróval leendő eljegyzése. A mellékoltárról a kisded Jézust tartó Szűz Anya jóságosan nézett felénk. Mintha hivtak volna e szemek. >Jöjj, Margit, imádkozzunk,« szóltam hozzá. Nem tudtam mással vigasztalni. De csak nem mozdult, hanem keserves sirásától tovább hullámzott keble s igv ö xJ egyedül mentem érte imádkozni. Hogy mit mondtam a szűz Anyának, nem tudom, de emlékszem, hogy ugy tértem vissza Margithoz, mint aki nemcsak kért, hanem már azt is tudja, hogy nem hiába kért. Hisz a kis Jézus annyi jósággal tekintett le reánk. Mikor a templomból kisiettünk, páter Augusztinus jóságos arcával találkoztunk. Szokatlan időben s komoly hangulatban látott bennünket az Isten házából kijönni s meg nem állhatta aszót: Édes kicsikém, lelkem, kicsikém, mi a baj ? Gyermekkorától fogva ismerte Margitot, tehát nem volt szokatlan e bizalmas megszólítás. Margit újból sirva fakadt s én feleltem helyette, hogy majd elmondjuk máskor. BALATON VIDEK^ Mintha az Eg küldte volna elém a jó pátert, ugy örültem látásának s annak a gondolatnak, melyet e találkozás szült. Ugy is ez volt a kis Jézus előhírnöke. Másnap azután meglestem, mikor páter Augusztinus előkerült az utcasarkon, hogy rendes útját a templomtól az árvagyermekek menedékházáig megtegye. Hozzácsatlakoztam kísérőnek. Kitűnő alkalom volt, hogy Margit ügyében megkérhessem az öreget, mert neki nagy befolyása volt Margit atyjára. Talán sikerül őt szándékától eltéríteni ? ! meg is ígért minden tőle telhetőt. Néhány nap választott csak el a karácsonyi ünnepektől s ezzel együtt Margit eljegyzésétől is. Szegény leány ugy járt-kelt, mint egy alva-járó. Capocasa Nicoló már egy hét óta a városban volt s egészen megváltozott a külseje, a mióta Fioritto Sylvio őt visszautasította. Össze volt törve, pedig szerette volna elrejteni fájdalmát az öregek előtt. December 21-én közölte a »Tengerészeti hivatalos közlöny* azok névsorát, kik sikeresen letették az összes tengeri utakra feljogosító kapitányi szigorlatot. Első helyen volt Capocasa Nicolo ! Utána közölve a »Trieste< hajóval leendő kiküldetése Rio de Janeiró-ba. Ez volt a kis Jézus bejelentője. Örömmel siettem Margithoz. A lépcsőn páter Augusztinussal találkoztam. Fioritto Sylviótol jött s arca már elém kiáltotta, bog}' mondani akar valamit. Megfogta a kezemet s azt kérdezte, a kezében levő újságra mutatva : nem olvasta ? Mosolyogva feleltem, hogy soha sem olvasok német újságot. Erre kezembe nyomta a lapot s mutató ujjával oda bökött, hol piros ceruzával volt megjelölve egy hir. Azután homlokára tolta a szemüveget s ugy leste arcomon a hatást. Hosszú volt a hir, egész egy hasábot töltött ki. Waldersheim Friedrich báró név alatt ismert szélhámos kalandjait tárgyalta a lap. A sokféle csalás sorozatát egy ezer forintos váltóhamisítás zárta be, melyben maga Fioritto Sylvio volt az érdekelt. Az ő nevére vette fel a pénzt a leendő vő. A szélhámos bárót a laibachí rendőrség tartóztatta le. Mi lesz most ? kérdeztem a pátertől. »A kocka fordult, itt Isten ujját látom, csak bízzanak "gyermekem« szólt és ment tovább. Kettőt-hármat ugorva a lépcsőn, siettem Margithoz. 0 már tudta a dolgot s a nyakamat átölelve, hálásan mondá: >Jól imádkoztál.« Meghívott a karácsonyi ünnepekre. Már akkor Lucia néninek megígértem volt, hogy az ünnepeket náluk töltöm s így nem fogadhattam el a meghívást. És mégis náluk töltöttem a szent estét. Oh, kis Jézus, mily gazdag vagy jóságodban, szeretetedben ! Waldersheim báró botrányos esete megváltoztatta Fioritto Sylviot s páter Augusztinusnak sikerült őt rábírni arra az ígéretre, hogy annak adja leányát, kit az szeret s a kit ő becsületes embernek ismer. Nem kell neki többé bárói rang. Eszébe jutott Capocasa, Nicolo, akit egyszer olyan határozottan visszautasított. Most ezzel az emberrel sokat foglalkoznak a kikötő városban. Feltünest keltett mindenütt egy szakisniere11)00 december 23. tét bizonyító kitűnő munkájával s a tengernagy érdemj ellel is kitüntette. Azután leányára gondolt. Ennek magaviselete, sápadt, beteges arca azt mutatták, hogy valami lelki fájdalma van. Hátha ez a titkolt szerelem Capocasa iránt ! ? Este hat órakor Fiorittoék pompás fogata állt meg házunk előtt. Szokatlan dolog. Az öreg Capocasa Giorgos Lucia néni várnia látszották reá. mert a néni felöltözve nyitott be szobácl <mba s csodálkozott, hogy házi köntösbei talált. »Hogyan, Önt nem hívta voln meg Margit ? Ont, legj obb barátnőjét. eljeg}

rzésére ? !« Most még jobban c idálkoztam. Érthetetlen volt előttem e dolog. Valami jót éreztem, valami jót stettem. Gépiesen felöltöztem a pái perc múlva a Fioritto palota slőtt meg a fogat. A lépcsőn Capocasa Nic o ter igerész kapitányi díszben s ooldo.. a:ccal sietett elénk. Most már tisztában voltam a helyzettel s most én siettem Margithoz és én súgtam neki Jól imádkoztál.« A fényes teremben nagy karácsonyfa állott. Gyermek ugyan nem volt a házban, de az Ősi keresztényi áhítat minden évben felállíttatta a szeretet fá' cltj cl szegény iskolás gyermekeknek. Fioritto Sylvio ünnepélyes arccal üdvözölt bennünket s két karikagyűrűt vett le a fenyőágról. Az egyikben Margit, a másikban Nicolo neve volt olvasható. A fiatalok egymás kezére húzták. Most is látom s gyönyörködve szemlélem a képet, mikor Margit örömtől átszellemült arccal ráborult a kapitány vállára s az első édes csókban odasimult annak napbarnitotta arcához, miként a zöld repkény a viharverte törzshöz. Kint a mellékszobában összegyűlt árva gyermekek ártatlan hangján, a csengetyü szavára felzendült az ének : »Dicsőség Istennek a magasságban, békesség a földön a jóakaratú embereknek.* * A kis húgom már harmadszor kérdezte arcomat simogatva, hogy >eljön-e a kis Jézus ? És gazdag-e, jó a kis Jézus ?« Mondhattam-e mást neki, minthogy >Jó kicsikém, jó, igen jó.< Faics Irén x&mxxmxxxmxmmxxxMx 38 Ha a múltnak... m anxKXxxxxxxxxxmmmx Ha a multnalc emlékeit látom Eszembe jut régi boldogságom : Eszembe jutsz százszor is te nékem, Hisz te voltál földi reménységem ! Két kezembe temetem orcámat, Ugy kesergek, sokaitok utánad : Hivlak-hivlak, talán majd meghallod, S ott hagyod majd puszta uj sírhalmod. Sirva hivlak, de te nem jösz vissza l Nem hallatszik panaszom a sirba, Pedig szivem meghasad utánad, Megrepeszti, megöli a bánat ! JJziga.