Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-11-18 / 46. szám

2 BALATONV1DEK 1900. november 18 több nagy termelő értékesítette termésének nagyobb részét. Hogy pedig ezt tehesse s haszonnal tehesse, meg kell várnia a mig az aratást és illetve a cséplési szezont követni szokott árhullámzás rendes mederbe jut. Helyes tehát a kormánynak az a szándéka, hogy az augusztus közepére eső fizetési határidőt eltolja. Ámde még ennél is fontosabbnak és szükségesebbnek tartanék, hogy a február hó 15-ére eső adófizetési határidő március hó végére halasztatnék. Megmondjuk, hogy miért. Ha a földbirtokos augusztus 15-én nincsen abban a helyzetben, hogy adófizetési kötelezettségének eleget tehessen, — mennyivel kevésbé teheti ezt a kisgazda — a lakosságnak az a része, melynek ugyan van némi vagyona, de adóját napszám keresésből fedezi ; mert február derekán a külső munka szünetel, napszámmal még csak márciusban kereshet valamit. Épp ugy van a kisiparos is. Februárban ennek sincs keresete ; ipara ekkor szünetel. Csak, ha a külső munka, a szőlő-metszés, kapálás sat. kezdetét veszi, keresi őt fel a nép, hogy bevásárlásait megtegye. Az országos- és hetivásárok ís ekkor kezdenek látogatottabbakká válni, mert a nép alsóbb rétege, melynek a télire valójából kevés, vagy semmi sem maradt piacra szállitani, napszámból ekkor kap pénzt. A lábas jószág a tavasz kezdetével nagyobb keresletnek örvend, mivel továbbtartására többkilátás. Szükségét látnók tehát, hogy ha már a kormány bölcsesége az adófizetés kötelezettségének határidejét megváltoztatni célozza, a most fölhozott indokok alapján az első negyed évi részletre eddig fönállott február 15-ét az évnegyed végére, március 81-ére helyezné, a mikor a lakosság legnagyobb része máiolyan helyzetbe jut, hogj' adótartozását kényszer alkalmazása nélkül megfizetheti. Ezen intézkedéssel sok aggodalomnak, kárnak és kellemetlenségnek eleje vétetnék és sok gazdálkodót óvna meg az államhatalom attól, hogy élelmiszereit, vagy más vagyonát potom áron eladja és magát ós családját a nélkülözésnek tegye ki. Rendkívüli törvényhatósági bizottsági közgyűlés. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága gróf Jankovich László dr. főispán elnöklete alatt í. hó 13-án rendkívüli közgyűlést tartott. Főispán a megjelent bizottsági tagokat üdvözölvén, a közgyűlést megújítja s részvétteljes szavakban emlékezik meg a folyó évi október hó 31 -én elhalt Beszedits Ede dr. tapolcai járásorvosról és a f. hó 4-én elhunyt Botka Ferenc zala-szt.-gróti járási főszolgabíróról és indítványozza, hogy a közgyűlés derék és buzgó tisztviselőinek elhunyta felett érzett fájdalmának jegyzőkönyvében adjon kifejezést s erről a gyászoló családokat értesítse. A közgyűlés fájdalommal veszi tudomásul Beszedits Ede dr. járásorvos es Botka Ferenc I főszolgabíró elhunytát, a kik ernyedetlen buzgóságuk által hosszas szolgálatuk alatt a közbecsülést méltán kiérdemelték, minélfogva effelett a sajnos veszteség felett érzett fájdalmát jegyzőkönyvében kifejezi s erről a gyászoló családokat értesiti. Ezek előrebocsátásával főispán előterjeszti, hogy a rendkívüli közgyűlés egyedüli tárgyát a belügyminiszternek a magáuorvoslási díjazás legkisebb mértékének megállapítása tárgyában kiadott szabályzatra adandó vélemény nyilvánitása képezi, mely után felolvastatott a ministeri leirat s a közegészségügyi bizottság javaslata. Az ügy alapos tárgyalása után a közgyűlés az alábbi véleményt terjeszti a belügyminiszter elé: A magán orvosi gyakorlat a szegényügynek tág értelemben való rendezése, betegsegélyzó egyletek, gazdasági segélypénztárak felállításával, ma már oly kis fokra szállt alá, hogy az ifjú nemzedék e pályán nem látja jövőjét biztosítva, azért attól tömegesen elfordul. Éppen azért a közgyűlés örömmel üdvözli a magys kormány bölcs intézkedését, mely által beigazolja, hogy nagy fontosságot tulajdonit a közegészségügynek s iparkodik e szakma művelőinek terhes és veszélyes szolgálataiért járó dijait véglegesen és akként rendezni, hogy az orvosok jogos igényeiknek kielégítésével a közegészségügy terén is érvényesüljön az, hogy a szolgálat és a Viszontszolgálat egymással okvetlen arányban legyenek. A dijfokozatra megjegyzi a közgyűlés, hogy míg egyrészről a rendezett tanácsú városok és a nagyközségek orvosaira nézve magasabb díjtételeket, kellene felvenni, mert az ottani hivatalos ellásukkal járó fizetésük csekély s a lakások és a piac drágasága, úgyszintén a községi nagyobb pótadó megélhetésüket felette megnehezíti, addig a vidéki orvosok, majdnem társadalmi élet nélkül, egyedül terhes szolgálatukban találhatnak csak némi szórakozást, kiknek teendőit a fennálló törvények és rendeletek előirják ugyan, de nyugdíj hiányában még kör- vagy községi orvosi fizetésük, kiszállási és rendelési dijaik is oly annyira le vannak nj'omva, hogy ezek sem hosszú éveken át tett tanulmányaikkal, sem pedig állásuk veszélyességével arányban nincsenek, akik még betegségük esetén is önmaguk tartoznak helyettesről gondoskodni. Ennélfogva a közgyűlés a vármegye egész területén az egységes díjtételnek és pedig a IY-ik dijfokozatnak megállapítását véleményezi, mert rnig ezáltal a körorvosoknak nem saját körükben tett szolgálataikért iáró s mindenesetre ahhoz méltó javadalmazásukkal megélhetésük nehézsége kisebbedik, addig a rendezett tanácsú városok és nagyközségek orvosai ebbe belenyugodhatnak, miután erkölcsi kötelességük a különben mostoha elbánásban részesülő kartársaiknak támogatása. Ezzel a közgyűlés véget ért. Közigazgatási bizottsági ülés. Zalavármegye közigazgatási bizottsága gróf Jankovich László dr. főispán elnöklete alatt f. hó 13-án tartotta rendes havi ülését. Főispán a tagokat üdvözölvén, az ülést megnyitja. A felolvasott alispáni jelentés szerint október hóban a hasznos háziállatok egészségi állapota kielégítőnek ezúttal sem mondható, mert a sertésvész még 27 községben járványszerüen uralkodik s ujabban hol itt, hol ott üti fel fejét. Ezen kivül két községben pedig a sertés orbánc lépett fel szórványosan, mely eseteknél az elrendelt óvó intézkedéseket a járási — Végem vau kedves fővezérem. Vagy gyalogosnak kell lennem, vagy haza menni. Osztáu ón csak nem lehetek gyalogos ? Mosolygott Bercsényi. — András fiam ! Hiszen ha hazamégy, akkor sem hagysz el bennünket ugy-e ? — Nem én soha ! — Ha meghallod a tárogatót majd ugy fújni, mint te is fújtad, visszajösz ugy-e '? — Vissza én, kedves fővezérem. — Ha nem lehet máskéut gyalogosnak is ? — Vissza én, ha hívnak akár ágyúnak is. — No látod fiam. Nem hívtunk, mégis eljöttél magadtól. Ha el kell menned, elmégy, de ha meghallod, hogy szűkség van a bátorra, visszajösz ismét hívás nélkül. — Akár el se menjek. — De eredj András. Hej — sóhajtá a vezér — hátha nem is látjuk már egymást, harc se lesz, szabadság se lesz. — Kedves fővezérem, hadd maradjak ón itt. — Nem, most csak eredj ; ha megszólal i«mét a tárogató, első leszesz, tudom, a ki eljön. Most ugy i= pihenünk,-ki tudja meddig . . . — — — El is jött András haza. Oda a Balaton partra, a hol gyermek éveit élte, a hol lelkébe szivta a szabadság vágyát. És a hol szép Annája is várja. Anna meg is várta. Mondták ugyan, hogy a szomszéd Kesely Balog fia a Jóska, azzal az tfrügygy

0!) hogy Andrást már szétvágták a labancok, el akárta feleségének csábítani, de a lány nem ment. Meg ott volt András öcscse Seőrös Szabó Dani, a hires vadász, ez sem engedte. Olyat is mondtak, hogy nem egészen a bátyja számára őrizgette. De hát sokat beszélnek az emberek, a minek legtöbbször a tele sem igaz. Akármint is volt, aem a Balog gyerek nem mert mukkanni a kuruc előtt, a Dani pedig meg sem várta a lakodalmai, hanem elkérte az András ruháját, hogy ő elmegy Bercsényihez, tárogatós helyett tárogatósnak. András még üzeuetet is küldött a fővezérhez, hogy azért, hogy ő megházasodott, elmegy ám labancot aprítani, csak tessék neki izenni ! A lakodalom a háborús világhoz képest i fányeseu sikerült. A hires tárogatós azonban bicenlös maradt. Az átkozott labanc golyó valami csont mellé fészkelhette magát. A deliségéből ezáltal veszített ugyan András, de pótolta helyette a hírnév, a mi mint, Bercsényi kedvencét vette körül. Az asszony is szerette. Néha-néha ugyan esett egy megjegyzés, de hát Istenem, az még a mai időben is megtörténik. Aztán azok az asszonyok annyit szeretnek beszélni. Cseppet sem lehet csodálkozni, ha néha a férjek is szóba kerülnek. Hogy hát András kuruc létére mennyire megjámborodott. Hogy talán nem is a lábába, hanem a fejébe ment a golyó. Vagy hogy tulajdonképen nem lett egy golyóval több a testében, hanem inkább mintha kevesebb volna egy kerékkel a fejében, mint azelőtt volt. Különösen Kesely Balognénál mondogatták ezt, a kinek fia a Jóska csak azért is elvett egy olyan lányt, a k.'t az előtt nem akart elvenni. András nem törődött az asszony járásával. Bizott benne feltétlenül, és ő már sokszor aludt, álmodott a kurucokról, a midőn haza került. Ha éppen felébred', megkérdezte tőle, hol volt. A felelet mindig ugyauaz, hogy a szomszédban Keselyűénél. Mintha az öreg, boszorkány hirben álló Kesely Balognótól jót lehetne tanulni. Meg néha mintha nem is az utca felöl jött volna, hanem onnan a kert felöl. Kackiásan járt a menyecske. Olyan kendők, tökötökkel, a milyet a fehérvári vásáron lehet venni. Oda pedig ebben az időben nem igen jártak. De a menyecskének mindig akadt valami zsidója, a ki fehérvári árukkal ment keresztül a falun. Néha-néha megesett, hogy reggel felé jött be a menyecske, kitáradva, lázasan ós akkor azt mondta, hogy a feje fájt ós a szabadban volt. Az ilyen fejfájások előtti napon pedig rendesen az öreg Keselyűé járt a háznál. Beszéltek is a faluban valamit, a miről csak András nem tudott. Az öreg bakter azt is mondta, hogy Bakajtós Gábor, sötét este egy férfit látott besuhanni az Andrásék kertjébe. És hogy ő hallotta, mikor egymástól megválva a nő azt kérdezte a férfitől : mikor látlak ismét édes ? — Megüzenem — válaszolt a férfi s távolabb legelő lovához sietett s arra felpattanva elvágtatott. És másnap már valami uj ékszer volt András feleségén. És aztán, kit ismertél meg ? kérdó valaki az esetet elbeszélő bakt.ert. Az Annát megismertem — felelt a bakter. Nem hiába van mindig az öreg Keselynével, aa is olyan boszorkány lesz, mint emez,