Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-03-04 / 9. szám

IV. évfolyam. Keszthely, 1900. március 4. 9. szám. Az utolsó órában. Víszliangképen, utolsó figyelmeztetésül irjuk e soi-okat. Pusztán csak hirlapirói kötelesség vezeti tollúnkat, midőn újra felhívjuk a városi hatóság figyelmét arra a sok hiányra, részben javítani, részben megteremteni valóra, fürdőnk körül, melyeket a Balatonvidék hasábjain csak nemrégiben fejtett ki és indokolt egy hosszabb lélegzetű cikksorozat. Ismerve azonban a városi hatóság rejtelmes közönyét, ujolag szót emelünk balatoni fürdőnk íelvirágozása érdekében.. Nem részletezünk, nem aprólékoskodunk: hiszen bőven megtalálja kiki javasolt terveinket, az imént emiitett cikksorozatban. Mi csak ismételten rá akarunk mutatni a kérdés fontosságára, a mulasztás nagyságára, a kár és veszteség pótolhat]anságára, mely ez ügyben városunkat fenyegeti. A BALATONVIDÉK" TÁRCÁJA" Lázas álmok. l Lázas álmok, kínos éjek Bús ködéhen leng az élet. Terhe alatt a keresztnek Lelkem összeroskad, reszket. Az a fáklya '. mely agg éye — El — kihamvad, vége . . vége . Alig pislog, alig perceg : Megszámlálva már a percek. Kong az óra, indulóra, Pihenőre, nyugovóra ; Es hogy többé dalt ne hozzon : Mtgszakad a húr a kobron. — II. Érzem, tudom már az itt lét Legfölebb csak pár rövid hét. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Megjelenik hetenkint egyszer: vaMÓrnap. Szerkesztőség | LAPTULAJDONOS KESZTHELY, FŐGIMN ÉPÜLET A SZERKESZTŐSÉG. Kidóhivatal a volt gazd. tanintézet épületében. Kéziratokat a szerkesztőség cimnre, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalhoz kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. FELELŐS SZERKESZTŐ MAGASHÁZY ANTAL DR. | KIADÓ SUJÁNSZKY JÓZSEF. Előfizetési árak: ! Egész évre 10 korona Fél évre 5 „ Negyed évre 2 „50 fillér Egyes szám ára 20 „ Nyilttér petitsora 50 fillér. Hiszen jól tudjuk mindannyian, hogy Keszthelyt sem a fejlődés nehézségeivel küzködö kereskedelme, sem a rohamos gyáii termelés által fenyegetett kisipara nag}

Tgyá nem teendi, a mint eddig sem tette. Nagysághoz, hirhez-névhez leginkább szerencsés földrajzi fekvése, hévizi s balatoni fürdői révén juthat. S mégis mit tapasztalunk ? Évtizedeken át csak az elődök nemtörődömségét, apáink szükkeblüségét ócsároltuk, hogy semmit sem tettek ; de a birálat és epéskedés hevében megfeledkezénk kötelmeinkről és jó időbe, sok viaskodásba került, mig a meddő panasz helyett áldásos munkába kaptunk. Hanem az első lépések sikerének és örömének újra csak a régi közöny lépett a helyébe ; a kátyúból kiemeltük ugyan a fürdőügy rozoga szekerét, de hogy előre is robogtunk volna rajta, mint ezt saját jól felfogott érdekünk s a haladó korszellem megkövetelte: ahhoz már kislelküek, önzők és lomhák valánk. Pedig e téren megállásnak vagy visszafejlődésnek nincs helye, itt igazán a lét és nem-lét között kell választanunk, mert különben elsöpör fürdőstül, mindenestül a korszellem, az élelmes vállalkozás. Három, négy hónap multán uj fürdőévad kezdődik s bár eddig is sokat mulasztánk, még sokat is pótolhat odáig a szorgoskodó jóakarat és az önzetlen munkásság. íme ! mi újból fölemeljük figyelmeztető szavunkat s kérve kérjük az érdemes városi hatóságot, jól szívlelje meg az általunk hangoztatott hiányokat és orvosságokat s tegye tanácskozás tárgyává az ott mondottakat. Eddig ugyan sajnosan tapasztaltuk, hogy még ilyen vitális kérdésben sem tud felengedni a közömbösség jege és — értesülésünk szerint — még eleddig mi sem történt; de mi mégis reménykedünk. Mert hiszen lehetetlen, hogy kereskedelmileg és iparilag inkább stagnáló, mint virágzó városunk, gazdasáMelynek jöttét várva várom, Átölel az örök álom. Enyhül a kín — mely úgy tépett • Oldódnak a kötelékek: A megváltás csókja rajtam; Szomja vágygyal szívja ajkam. Vigasz nelcem — mi kín másnak — Tudása az elmúlásnak; Hiszen ott: — hol a hant föd bé — Nem fáj semmi, soha többé. SOOS LAJOS. Hamvazáskor. — Ej haj, sohse halunk meg! A nagy táncterem egy gőz már, fullasztva ül a tüdőre a romlott levegő ; de a tánc áll, — verejtékkel járja az «aranyifjúság» a szilaj keringőt s a még szilajabb csárdást. Összecsapzott hajzat, bomlott frizura, gyűrött ruha, agyontaposott cipők, tépett uszályok, — teleirt táncrend, — végkimerülten erőlködő lábak, csillogó vagy zavaros szemek : — ez a «mulatság» képe hamvazó szerda reggelén . . . S mikor már a hajnal első sugarai átszűrődnek a fülledt levegőjű tánczterem gőzén, akkor jut eszükbe a «mulatóknak», bogy talán már elég is volt ? ! . . . A mamák félig alva pakkolják össze holmijukat, a lányok Hynien rózsás-tövises láncával elfoglalt szivük ábrándjait, — a férfiak, a í jeunesse d'orée* pedig a csalfán ós igaz aton elcsalt ós felajánlott emlékeket . . . Menjünk, haza, aludni ! Elalusznik ós álmodnak. A mamák a reménybeli vőről. A lányok ideáljukról. A férfiak — azok nem alusznak. Csak az öregebbek, az agglegé^'ség előtornácát járók térnek nj'ugalomra s eltemetik az álom sirjába rideg szivüknek még ridegebbé vált meggyőződését, hogy — számukra nincs menekvés ... A tűzhely — füstbe ment ismét. Hanem a t.üzesvérü, vizes szemű «aranyif juság» —• az hogy menne aludni ? ! Nyakukba veszik a városnak azon kávéházait, melyeket tulajdonosuk elég élelmes még nyitva tartani (vagy ismét kinyitni). Ez az utó kúra. Három ifjú virágszál összeesküdött, hogy nem hagyják el egymást, hanem együtt tartanak a tántorgó körutazásban.