Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-06-10 / 23. szám

4 1900. junius 10. lyek alatt megtették utjokat, az egyletben he­lyezték megőrzés végett. Örömmel üdvözöljük a bátor, edzett fiatal­ságot és azt kívánjuk nekik, hogy azt a kedves emléket, a melyet most szereztek a Balatonon, tartsák meg szivükben, emlékükben még akkor is, ha tanulmányaikat befejezve tőlünk bucsut vesznek. A keszthelyi gazd. tanintézet lll-ad éves hallgatóinak tanulmányi kirándulása. A gazd. tanintézet '23 Ill-ad éves hallga­tója, Csanády Gusztáv dr. igazgató, Czakó Béla, Sparszam Pál és ScLadl János tanárok vezetése a] a tt — tanulmányi célból i'. hó 6-án a cister­cita rend zirci uradalmát keresték fel. . Aznap délben Zircre megérkezvén a pálya­udvaron az apát őnagysága nevében Szentes Anzelm dr. apátsági titkár, a jószágkormány zó és nrad. erdömester fogadták a kirándulókat és az apátsági épületbe kisérték, hol valamennyit a legkényelmesebben elszállásolták, minek meg­történte után a kirándulók Vajda Ódon apátnál tisztelegtek. Ebéd fölött őnagysága hosszabb fényes beszéddel üdvözölte a kirándulókat, Csanády igazgató dr. pedig megköszönte, hogy az apátság teljes készséggel alkalmat adott, hogy a hall­gatók e szép uradalom gazd. viszonyanmk ta­nulmányozása által ismereteiket kibővítsék. Délután a belső gazdasági kerület majorja, a rendház mellett elterülő elragadó szépségű 3-1 holdas parkot szemlélték meg. Csütörtökön d. e. egy, mintegy 30 kilométernyi gyalog utat tettek a kirándulók, megtekintvén a kiváló szak­ismerettel kezelt erdőt s az egyik külső gazd. kerületet, ott a majorban elköltött ebéd irtán ismét az erdőt kex'esték fel, ott a szerszáinfa készítését nézték meg — ugyancsak a faszén ége­tést és mintegy 5 óra tájt egy remek fekvésű völgyben csörgedező forrásnál Szarvas forrási állapodtak meg, a hol pompás uzsona várta őket. Este 7 órakor visszatértek Zircre, a hol az apát a mai tanulmányi ut eredményéről nagy érdeklődéssel kérdezősködött és igen meg­örült, mikor a kirándulók a legnagyobb elra­gadtatással nyilatkoztak ugy a vidék szépségeiről valamint az erdő és a gazdaság tanulságos vol­táról. A péntek délelőttöt a kirándulók az apát őnagysága, a kormányzó és Szentes Anzelm dr. apátsügi titkár, Keszthely város szülöttjének kalauzolása mellett, az ujonan épült kórházat, népiskolát és sz igen szép, remek fres­kókkal díszített apátsági templomot, a 49.000 kötetet tevő emeletes magasságú teremben el­helyezett és mondhatni példaszerűen berendezett és vezetett könyvtárt uézték meg ; megtekin­tették a képtárt, melyben a régi apátok arcké­pei, de lőkép kél megbecsülhetetlen értékű go­belin szőnyeg vonta magára a kirándulók fi­gyelmét; ezen műkincs számba menő szőnyegek eleinte a templom chorusán voltak alkalmazva és por, valamint uap behatásának kitéve, míg­len a vendégül ott időző Lij>p Vilmos dr. az akkori apátot a szőnyegek rendkívüli müérlé­kére figyelmeztette, ki is azoknak a képtárban való elhelyezését elrendelte; végül a rendház alatt levő nagyszerű borpincét tekintették meg, hol Csanády Gusztáv dr. igazgató a bor éspin­cekezeléséről magyarázatot tartott, Ezután a kirándulók az igazgató vezetése alatt az apát lakosztályába vonultak, a hol Csanády Gusztáv dr. meleg búcsúzó szavakat intézett a jeles zirci rend fenkölt lelkű, jóságos íejéliez, ki is szívből származó, megható szavak­ital válaszolt. A kirándulás igen sikerültnek mondható. Vajda Ödön apát, őnagyságának a keszthelyi gazd. tanintézet ölökké lekötelezettje; marad, azon nemeslelkü és áldozatkész előzékenységeért, melylyel irost, már ismételve alkalmat nyújtott hallgatóinak, sokat tanulni és egy valódi magyar nagyúr vendégszeretét élvezhetni. — m. HIVATALOS ROVAT. Hirdetmény. A zala-egerszegi m. kir. pénzügyigazgatóság által érvényesített Keszthely községet illető 1900. évi tőkekamat és járadékadó kivetési laj­strom Keszthelyen a község házán 8 napon át, vagyis 11)00 évi junius hó 11-étől iunius 19-ig közszemlére kitéve lesz, miről az adózó közön­ség arról értesíti,etik, hogy az említett lajstrom fent irt napokon a hivatalos órák alatt bárki által is betekinthető. Keszthely, 1900. juu. 9. Az elöljáróság. HÍREK. — Koronázwsi évforduió. E hó 8-án, a ko­ronázási évforduló alkalmával a helybeli kath. templomban hálaadó isteni tisztelet volt. A tzt' misét Dunst Ferenc dr. apátplébános végezte. Az iskolák e napon szüneteltek. A város fel volt lobogózva. ' — Koronázási ünnepelyek. Juu. 8-át felsé­ges Urunk I. Ferenc József koronázásának évfor­dulóját az áll. polg. leányiskolában és az ál­lamilag segegélyezett községi elemi iskolában a szokott fénynyel ünnepelték meg. 8 órakor mind a két iskola tanulói részt vettek az ünne­pies szt. misén, mely után a növendékek isko­láikba vonultak. Az áll. polgári iskolában a koronázási ün­nepet, egyszersmind a milleniumi ünnep s Vö­rösmarty emlékének szentelték. Az »Isten, ki­rály, haza< c. dal eléneklése után liiró József igazgató lendületes szavakkal, nyitotta meg az ünnepélyt. Utána l'onch Zsigmond költői emel­kedettségü beszédben tanulságosan és élvezete­sen méltatta az ünnepély hármas jelentőségét. Az ünnepi szónoklat után a programmot a nö­vendékek szavalatai töltötték be. Anók Margit II. oszt. Posoh Zs. »Imádság, c. magas szár­uyalásu ódáját szavalta érzéssel. Vilim Erzsi és Lázár I'ona II. o. növendékek Vörösmarty : • Hontalan .-ját, Martou Biánka IV. o. Vörös­marty: Elő szobor, c. költeményét szavalták hatással. Bucsy Irma és Révai Aranka IV. o. tanulók magyar történelmi tárgyú dolgozataikat adták elő értelmesen és szabatosan. Az üune­pély a «FÓthi dal. eléneklésével ért véget. A közs. elemi iskola ünnepélye a fiúiskola egyik ez alkalomra szépen feldíszített termében ment végbe. A Hvnmus eléneklése után Bóry Imre igazgató alkalmi beszédet intézett a tanu­lókhoz. Utána a III., IV. és V. oszt. leány és fiu tanu'ók prózai darabokat, költeményeket, és énekeket adtak elő felváltva. Az előadott dara­bok egyaránt dicsérik a kis tanítványok ügyes­ségét. és tanítóik buzgóságát, kik minden alkal­mat, felhasználnak, hogy növendékeik szivében az >Isten, király s haza. iránti tiszteletet be­oltsák. A szép ünnepélyt az igazgató záró sza­vai fejezték be. — Köszönet. Koch Antal dr. egyetemi ta­nár a városbiróhoz irt meleghangú levélben kö­szönte meg azt a szives fogadtatást, a melyben a város a kiránduló tudósokat és egyetemi hallgatókat, részesitette. — Eljegyzések. Winkler Károly dr. pacsai körorvos f. hó 3-án eljegyezte Fodor Gyula dr. nyugalmazott honvéd-ezredorvos és pacsai járás­orvos bájos és kedves húgát, Gabriellát. — A mult vasárnap váltott jegyet Szerdahelyi M. Jenő gépész Veháp János leányával Katica kis­asszonynyal. — Reithoffer Rezső, főgimnáziu­munk egykori tanítványa, kolozsvári egyetemi tanársegéd f. hó 4-én váltott jegyet, Gyárfás Constance kisasszonnyal Bethlenben. — Rosen­berg Béla keszthelyi kereskedő eljegyezte Fisch Róza kisasszonyt, Keszthelyen. A vizsgálatok küszöbén. Közeleg az is­kolai év vége, beállanak azok a napok, mikor a tanuló és szülő szivét bizonyos nyugtalanság, kínos aggódás szállja meg, inert a vizsgálatok réme kisérr. Az aggódás nyomán azonban igaz öröm fakad a szülők 's tanulók 80 százaléká­nál legalább. A főgimnáziumban a jövő héten ;nc-gkezdödnek az osztály vizsgálatok s junius 23 ig tartanak. Az évzáró ünnep, Te Deuni ez évben az érettségi vizsgálatok miatt nem '29-én, hanem junius 26-án lesz. Az áll. polg. leányis­kolában : Junius 12-én reggel 8 órakor »Veni Sancte !«, 10 órakor hittam vizzgálat. Osztály­vizsgálatok : jun. 18-án d. e. I. osztály, d. u. II. o., 19-én d. e. 111. o., d. u. IV. o., 20-án reggel 8 órakor > TJ Deum!«, utána évzárás. 21., 22. és 23 án magánvizsgálatok és pedig d. e. írásbeli, d. u. szóbeli. A hittani és osztály­vizsgálatok nyilvánosak. Ezekre az érdeklődő­ket tisztelettel meghívja, a gondnokság és az igazgatóság. — Az irgalmas nővérek elemi és polg. iskoláiban a következő sorrendben tartat­nak meg a záróvizsgálatok: A kisdedóvóbau jun. 16-án d. e. Elemi iskolában I. II. o. 18-án d. e., III. o. 19-én d. e., IV. 'o. 20 áu d. e. Polgári iskolában 1. o. 22-én d. e. II. 23-án d. e. III. o. 25-én d. e. IV o. 26-án. d. e. Kézi­munka kiállítás 25. és 26-án. A helybeli községi elemi fiu- és leányiskola 1899—1900. tanévi vizsgálatainak sorrendje: Jun 16-án d. e. »Veui Sanctes utáu hittanvizsgálat a fiúosztályokban, d. u. 2 órakor a leányosztályokan. 17-én d. e. 8 órakor az izr. vallású tanulók hittauvizsgá­lata. A fiúosztályok vizsgálata: 18-án d. e. a IV. o., d. u. az 1. a), 19-én d. e. a III. a) ós III. b), d. u. az I. b), 20-án d. e. a II. a), d. u. a II. b), 22-én d. e. az V. és VI. o. A le­áuyosztályok vizsgálata: 22-én d. u. az I. o., 23-án d. e. a II. o., 25-én d. e. a III. o., d. u. a IV. o. 22., 23. és 25-én kézimunkakiállitás. 28-án záróünnepély. — A Balaton partját igazítják, csinosítják. Fáradságos munkát végez a város, de a nagy vízállás okozta rongálásokat helyre kellett iga­zítani, mert ezt kívánja fürdőnk érdeke. A vesződséges munka tán egy hét alatt be is fejeződik. Mire a valódi fürdőévad megkezdődik, a rongálásoknak nyoma sem lesz. — Adományozás. Az íparostanulók megju­talmazására a pünkösdi ünnepi rajzkiállitáson egy fögimn. tanár 4 koronát és Vas Sándor kereskedő 2 koronát, adományozott. Önkéntes adományaikért fogadják az iskola igazgatóságá­nak hálás köszönetét. — A balatoni fürdő a mult hét folyamán megnyílott. A meleg napok alatt a viz 18 fokra emelkedett, naponként többeu fürödtek. Minthogy a viz igen mély, ez utou is figyel­meztetjük a kevésbbé jó uszó fürdőzőket, hogy a korlátokon tul ne menjenek, mert hát az ál­moskönyv is azt mondja »vizb<> fúlni rossz». — Bimbohullas Zitterbart.il Ká'máu és neje a szülői fájdalom igaz megnyilatkozása mellett kisérék öiők nyugalomra f. hó 5-én 7 éves Et.elka leányukat, ki igazi öröme, büszkesége volt az elkeseredett szülőknek. iSzo'gáljon vi­gasztalásuk™ az a hitbéli tudat, hegy az Ur angyalainak karai öivendve fogadták maguk közé ártatlan lelkét. A kedves kis halottat,, osz­tálytársai, a zárdai első osztály tanulói két irg. nővér felügyelete alatt kisérték a temetőbe. — Aranylakodalom. Prager Sámuel váro­sunk egyik szerény, de tevékeny polgára és neje f. hó 3-án ülték meg arany lakodalmukat gyermekeik s szépszámú unokáik körében. Sok tisztelője kereste fel e napon a boldog házas­párt. Ez üuuepies alkalommmal a tiszteletre méltó férfiúról niegenilitendőnek tartjuk, hogy az absolutizmus idején ö, mint a császári hely­tartótanács által kinevezett iskola gondnok, kiváló érdemeket szerzett a magyar szellemnek az ak kori jól szervezett felekezeti iskolában való ápolása körii'. Most pedig mint az izr. hit­község kebelében feuuálló bzent-egy let elnöke lankadatlan buzge -ágánál fogva a legnagyobb tiszteletnek örvend. — Ruzsicska Kálmán dr. kir. tanfelügyelő kén «Beszédek a tjnügy és társadalom kőré­ből» cimü munkára vonatkozó, még künn levő gyíijtőivek beküldését, inert a könyv szétküldése már a hót folyamán meg fog történni. — Az elmebajosok háza Zalában. Nem is oly régen a törvényhatóság felirt a belügymi­niszterhez, hogy Zalában 16 — 16 személy részére Z-Egerszegen és Kanizsán az elmebajosok szá­mára egy-egy házat épít. A belügyminiszter azonban ugy gondolkozott, hogy inkább egy helyen emeltessék egy nagyobb szabású elme­gyógyintézet, mint két, helyen egy-egy kicsi. Épen ezért az ügyben kiküldte Oláh Gusztáv dit, az angyalföldi elmegyógyintézet igazgató­ját f. hó 7-én Egerszegre, hogy tartson hely­színi szemlét. A kiküldöttet Háry István dr. fő­orvos kalauzolta, ki onnan Kanizsára ment. Ugy látszik, hogy Egerszeg fogja eluyenrni az nj intézetet.

Next

/
Thumbnails
Contents