Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-01-21 / 3. szám

2 BA LATON ViDER 1900. január 21. az egy teleknek óliajtó módban való kijelelésén kivül — nem tudunk felmutatni. A nagyközönség apatikusan viselkedik, az intéző körök meg — ug}

T látszik — napról-napra halogatják a dolgot. Sztirol szóra ismétlődik annak az anekdótabeli gyűlésnek határozata, mely szerint majd a jövő gyűlésen határozunk. Sem az építésre, sem a berendezésre nincs még árlejtés kiirva ; nincs építési terrvezet, nincs költségvetés, — ha csak valami elrejtett, napvilágtól is óvott helyen nem. Ámde a közönséget tájékozni, a felsőbb fórum előtt a város erkölcsi reputációját megvédeni s első sorban közegészségügyünk eme szégyenteljes foltját eltörülnünk kellene, nem pedig merő kényelmi — vag}

r talán egyéb ? — szempontból az energikus intézkedést addig halogatni, mig régi kórházunkat — igazságos és megérdemelt fenyegetéséhez képest — a felsőbb hatóság bezáratja és egy ujabb kórház hiányában szegény betegeink az utcára kerülnek. Részünkről nem fog kihasználatlanul elmúlni egy alkalom sem. hogy miképen eddig is, hathatós intézkedést ne sürgessünk s az uj kórház ügyét legalább tollal elő ne segítsük. Hiszen bármely város értelmi, s bármely társadalom erkölcsi előrehaladottságának az a legszembeötlőbb bizoii}

rsága, ha egészségügye rendezett s emberbaráti intézményei a virágzás magas fokán állanak. Már pedig a mai gyermekjárvány s annak lefolyása, nemkülönben a kórház vajúdó ügye bizonyára az ellenkezőt bizonyítják. Ennyit megszivleléstil! Gy. Néhány szó a kántorválasztás ügyében. A Molnár János halálával megüresedett kántori állást még e hó végén betöltik. Városszerte nagy az érdeklődés az iránt : ki ós milyen lesz az uj kántor, ki b. e. Molnár szerepét, lesz hivatva betölteni. Erre a kérdésre nem olyan könuyü feleletet adni, mert ha egyébre nem tekintünk is, maga a pályázat oly feltételt szab a megválasztandó elé, melyet egy vidéki kántorban megtalálni — még mai nap is ritkaság. Mivel a mai világban amúgy is minden téren hangoztatják a különféle művészetek értékét, pártolását, megbecsülését, hadd körvonalazzuk mi is röviden, milyen kántort óhajtanánk mi. Első sorban is elengedhetetlen kellók, hogy mint ember át legyen hatva attól a meggyőződéstől, hogy az ö hivatala szorosan az Istentisztelethez csatlakozik s igy minden más mellékes legyen előtte ; értse tehát a kath. liturgiát egészben és részleteiben s az egyház nyelvét, legalább annyira, hogy kiejtésével a hozzáértők előtt nevetségessé ne legyen. Oly szempont ez, melyet ebben a latin- görög ellenes világban nem lehet eléggé hangsúlyozni. Azonkivül a mit végez, neesak lelketlen gép módjára tegye, hanem eleven hitből kifolyólag. Csak igy adhat jó példát a népuek, meg azoknak kik esetleg az ő segítségére a kart képezik. Mint szakembertől okvetlenül el kell várni, hogy az orgonának teljesen ura legyen : mert az egyház ezt templomaiban megköveteli, mig ellenken a fuvó- és vonóhangszereket csak türi. De kinek ezekben is kellő jártassága van, az olyant előnyben kuli részesíteni. Természetes, hogy szintén joggal elvárható, hogy képes legyen vegyes- vagy férfikar alakítására és vezetésére. . Száudókosan hagytuk utoljára az éneket. E tekintetben HZ a nézetünk, hogy követeléseinket ne csigázzuk túlságosan magasra. Ha akad olyan pályázó, a ki különbeu jeles zenés".; a ki talán az orgonán kivül tökéletesei: bánik egyik vagy másik zeneeszközzel, az ilyennél az' éneket illetőleg kissé engedékenyebbek lehetünk. . A világért sem akarjuk evvel azt mondani, hogy holmi »Rikóti Mátyások< merényleteinek áldozatává legyünk. A ki gyengébb lianganyaggal rendelkezik is, de azt a kis anyagot az ének törvényei szerint kellemesen tudja érvényesíteni s a mellett igazán jó zenész, az ilyenre bátran merném szavazatomat adni. Ha tehát az az eset fordulna elő, hogy valaki gyenge zenész létére kitűnő hanganyaggal bírna, meg ne hagyjuk magunkat vesztegetni s jól fontoljuk meg, hogy könnyebb haladni valamicskét az énekben, mint a szoros értelemben Aett zenében. Fontos állás betöltéséről vau szó ! Hiszen ha igazán zeneértő kántorunk lesz, a ki tud is, akar is zenét tanítani, ki nem látja, hogy a művészetnek ezen egyik legíiyőnyörködtetöbb ágában mekkora lépéssel haladhatunk előre. Az a tagu bizottság pedig, mely hivatva lesz végérvényesen dönteni, a jelentkezők képességeit, igyekezzék elfogulatlanul megítélni, mórlegHlni s ha és amennyiben személyes tekintetek kerülnének szóba, azt iparkodjék ellensúlyozni nemcsak, hanem az ügyet legjobb meggyőződése szerint szolgálni ! Kántor I. A kereskedők bálja. Múltkori tudósításomat azzal zártam, hogy részletesen majd a jövő számban ! Jobban szeretném ugyan, ha semmit sem ígértem volna, mert a kellemetlenkedés sohasem volt kenyerem ; már pedig az igazság megmondása néha kellemetlen. jóllehet nagyon is tanulságos. S én szeretem hinni, hogy szavaimat mindazok, kik valaha hasonló estélyt rendeztek és rendezni fognak, inkább a jövőre vonatkozó, őszinte jótanácsnak, mint a multat célzó érdes vagy épen gáncsoskodni vágyó birálgatásnak fogják tekiteni. Ilanein ez titán az érzelgős bevezetés után most már a dologra térek. a huszár őrmester valami gentri családból származnék, vagy nők is féltenék talán a fiatal gavallér pár évre becsukását, hanem azért mert szokatlan maga az ügy. Az a fiatal ember, mondjuk Benedek Károly, már pár óv előtt kiülte azt a 3 óvi börtönt, a mit szándékos emberölés kísérlete miatt mórt rá ugyancsak a kaposvári kir. törvényszék. Talán épen az öreg Tarkői bácsi hirdette ki a szigorú ítéletet s talán megvetéssel gondolt ama fiatal emberre, a ki vadorzásra adta a fejét s a rábukkanó föerdószt leterítette. Nem érdemelt kíméletet, de mert a föerdósz hónapok múlva kiheverte a bajt, meg még 20 éves sem volt a fiu, három óvi börtönnel elégedett meg. Azt kiülte, bár az egész vizsgálat ós a büntetés alatt is, azt hangoztatta, hogy ő ártatlan. De arról, hogy ki a bűnös, egy szót sem szólt. Ha szóra nyitotta is száját, mintha valami varázs szállaná meg, ismét becsukta ós hallgatott ós tűrt. Kiszabadulva pedig katona lett s részt vett Bosznia híres okkupációjában, a hol, mintha a halált keresné, oly vakmerő bátorságot fejtett ki, hogy az összes katonáknak mintaképül emlegették. Mikor pedig kapitányát a bosnyák urak körme közül mentette ki, az akkor már közkedvelt őrmestert tisztté leendő kinevezésre terjesztették fel. Benedek ezt nem tudta, mert ha módjában állt volna, megakadályozta volna. A Benedek érdekében tett felterjesztés oly meleg hangú volt, hogy a fiatal hős katona neve a tisztek közt szájról-szájra járt. Semmiféle akadály nem mutatkozott. Hanem azért Benedek midőn a javára tett mozgalmat meghallotta, halálsápadt lett. Ö tudta, hogy hol van az akadály. Tudták ezt ac ő altiszt társai is, mert ő nem titkolta előttük az ő előéletét, de megmondta azt is, hogy ő ártatlan. Azok az altisztek azt mondták, hogy hát ugy szokták azt mondani, de azért ők becsülték nagyon az ö őrmesterüket. Ok csak azt látták, hogy velük tür, velük szenved, és nem kíván semmi olyat, a mit ő maga meg nem tenne, vagy meg nem tudna tenni. De $zóta, hogy az aranyos bojt fenyegette, a mióta ki akarják emelmi társai közül, nincs nyugta. Sem éjjel, sem nappal. Álmatlanul forgolódik kemény fekhelyén, sóhaj-sóhaj után jön ki ajkain, a nagy, a mindenható Istent hivja, hogy segítse meg. Adjon csatatéri halált, hogy megszabaduljon attól, a mi fenyegeti. Ott vannak fegyverei, csak egy mozdulat kellene, ós megmenekülne minden agságától. De azt nem, nem lehet tenni. Nem ugy nevelték, atyja ós anyja, a kik most is bizonyosan érte imádkoznak. Istenfélő, jámbor emberek azok, akik talán egyedül voltak akkor, akik nem tudták elhinni, hogy az ő fiuk gyilkos vclna. Hogy rimánkodtak neki, zokogva, majdnem térdre hullva, hogy mondja meg a tiszta igazságot, s ö nem tudott, nem mondhatott egyebet, csak azt, hogy méltó fiatok vagyok most is, mert ártatlan vagyok. En tudom, hogy ártatlan vagyok, s ti édes szülő anyám, édes atyám higyjétek, hogy ártatlan vagyok. De azok a parasztok is rád vallottak s maga a főerdósz is ? ! És mégis ártatlan vagyok. Oh azok hazudtak, azok olyan dolgot mendanak rám, a mit tudnak, hogy nem tettem ós mégis nem cáfolhatom meg. Ott fut ő is, a jó anya és jó apa mellett, s még sem mondhatta meg ar. igazat. Kábult fejjel, alig tudva járni, ment másnap reggel kapitányához, aki ugj szerette öt, mintha fia volna, a ki ugy fogadta öt, hogy > kedves tiszttársam!« — Oh azt mondja inkább kapitány ur, mikor lesz már egy kis csete-pató? — Fiam, ez már bajosan lesz. A katonabanda már ugy látszik megtette hatását, el van foglalva ez a köves tartomány. De mi bajod fiam ? Benedek nem tudott megállani, eugedelmet kórt és lerogyott egy székre, fuldokló zokogás közt mondta el élettörténetét. — Ha ártatlan vagy, miért nem mondod el a valódi tényállást? — Nem lehet. — Dehogy uem! — Esküdtem. — Ej, ez az eskü olyan körülmények közt lehetett, a mit nem kell megtartanod. — En ha esküdtem, megtartom. — Na jó fiam. Biztosítalak róla, hogy én hiszem ártatlanságodat, és ha te mégmentettól engem a bosnyákok kezeitől, ón meg foglak téged attól menteni, ami ugy nyomja lelkedet. Es Isten segítségével meg is tette. . . . Az újrafelvételi ügyben hirdeti az Ítéletet az öreg Tarkői bácsi. Az úgynevezett fejezetét az ítéletnek már elmondta s mosolyogva tekint Kún Sándor kir. ügyész felé, mintha mondaná, hogy milyen jól esik, hogy a tekintetes közvádlóról is tudom, hogy az ítéletben megnyugszik. Ekkor aztán kimondja, hogy az előző Ítéletet a bíróság hatályon kivül helyezi, s az akkor emelt vád ós következményeinek terhe alól felmenti vádlottat, mert bizonyítottnak találta, hogy Benedek ártatlan. — Igen, ártatlan — suttogá Benedek. S akkor már mellette van az ő kapitánya, a kit ő a haláltól megmentett s ott nyíltan a keblére öleli az ö fiát s többször megcsókolja. Hát ez is jól esett Benedeknek, a ki most már tiszttársa kapitányának s jól esett ezt látni a közönségnek. De kibontakozott a kapitány karjai közül s oda lépett az első sorban ülő egy pár öreg emberhez, a kik kendőikkel törölgették szüntelen folyó öröm-könyeiket. Ugy-e apám, ugy-e édes jó anyám, a ti fiatok vagyok, szólt s aztán térdre rogyott a két öreg előtt, hol egyik, hol a másik ölébe hajtotta fejét ós zokogott.