Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1900-05-13 / 19. szám
1900. május 13. BALATON VIDÉK 3 előadása alapján behatóan tárgyalta s nevezett referens álláspontját elfogadta és határozatilag kimondta, hogy: az osztatlan iskola számára külön tanterv szükséges, sőt kívánatos, hogy a 2—3—4 tanítóval bíró iskolák számára a tanterv mellé még külön utasítás is adassék. — Előadó a mai tárgysorozat 5. pontja értelmében olvasta fel ismertetését. 8. A központi választmány a korábban megtartandó megyei közgyűlésre való tekintettel kérte a járáskör választmányát, hogy a tavaszi közgyűlést mennél korábban tartsa meg. 9. A járásköri választmány a központ azon óhaját, hogy mandátumok lejártával a központnak Keszthelyre leendő helj Tezése mellett foglaljunk állást, tárgyalta s javasolja a közgyűlésnek, hogy fejezze ki a jelenlegi központi vezetőségben A-aló bizalmat. Ha ezen vezetőség a megbízatást nem volna hajlandó megtartani, azon esetben egyetért a központ azon óhajával, hogy Keszthelyre helyeztessék át. A járásköri közgyűlés a gonddal összeállított elnöki jelentés minden egyes pontját tudomásul vette. Ezután következett volna Szűcs Imre szt.-gróthi áll. tanító értekezése a nyugdíj revízióról, de nevezett nem lévén jelen Cs. Péterffy József olvasta fel a „Konyhakerti magvak termelése' 1 1 értekezését, melyért jzkvi elismerést szavazott a közgyűlés. Ezután Horváth János olvasta fel az elnöki jelentés 7. pontjában jelzett értekezését, melyért a közgyűlés ugyancsak jzőkvi elismerést szavazott. A tárgysorozat 6-ik pontja értelmében az indítványok következtek. Már a gyűlés lefolyása alatt lehetett bizonyos izgatottságot észrevenni, mert ezen pontban a gondnokságok és iskolaszékek eltörlése volt felvéve, Ezt a themát Nóvák Mihály (Réztolli) fejtegette maró szatirikával oly szerencsésen, hogy a villamos feszültség tetőpontra jutott. Gyakorlatilag bizonyította be, hogy az egész gondnoksági intézmény mostani szervezete mellett egy szükségtelen rossz. Magvas értekezését azon inditványnyal végezte : a) Mondja ki a zala-egerszegi tanítói járáskör, hogy a népiskola mellett helyi hatóságul a gondnoksági és iskolaszéki intézményt teljesen fölöslegesnek és feltétlenül eltörlendőnek tartja s kívánja a járási tanfelügyelet felállítását ; e célból : b) a járáskor megkeresi a „Zalamegyei Alt. Tanítóegyesület" elnöségét, hogy a fent nevezett intézmények mielőbbi megszüntetése tárgyában indítson országos mozgalmat s írjon fel ez érdemben a „Magyarországi Tanitók Országos bizottságához" is. Ezen javaslat felett megindult vitában ja„Nézz e kis példára, magyar föld nagy népe! Ez lehet még a te úji'dásod képe. Két Leopold után a mi még elhaladt, Végbe megy nem soká Ferenc s József alatt." A Festeticsért lelkesülő költök sorából nem maradhatott ki Csokonai sem, ki a nagy gróf jóvoltából a csurgói gimnáziumban tanári széket is nyert. Az ő verse, mely >Méit. Gróf Festetics György 0. N.-gára. A hadi oskoláról* cimet viseli, talán a leglelkesebben ünnepli a sok iráuyban fáradhatatlan tevékenységű embert, ki kertté téteti a mezőt s termő mezővé a sivatag kopárt ; kit tritonok kürtje s Tihanynak >rijjadozó hajadonja hirdet.« A keszthelyi indigesz (Festetics) nyomában mindenütt áldás árad, jólét fakad. Poinona, Ceres, Pán mind meghozza neki ajándékát és „ . . . szittya szokás szerént Bacchussa a boldog Szigetnek Tölt poharát neki hajtogatja " Ő A béke műveit terjeszti, azon igyekszik, hogy a magyar művelődjék, előre haladjon, mert az ész ma többet ér, mint a nyers erő. A nemzet halad is, a haladás két lelkes bajnoka, Keszthely és Czenk >isteniilő» grófja. Kazinczynak >Gróf Festetics Gjörgyhöz« eimü költői levele magasztalva említi, hogy mig mások ipillongásért epedeznekt ; addig őt nem szédítik el semmi csillámlások. Majd így énekel: „Honn ülsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz, Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt s tót szárítasz ; vaslatba hozatott az értekezés egész terjedelmében való kinyomtatása és igy országos terjesztése, ugyancsak indítvány tétetett az érdemben, hogy élőszóval ismertesse előadó a szomszéd vármegyék tanitói közgyűlésén, ezek pedig adják tovább, mig az ország minden vármegyéjében általánossá lesz. A közgyűlés az előadó indítványát elfogadta egyhangúlag, a terjesztés mikéntjére pedig megkeresi a központot s ennek támogatásával kinyomtatja. Ezek után a pénztárvizsgáló bizottság nevében Faller József teszi meg a jelentést, mely szerint az egyesület vagyona az ez évi jelentékeny kiadások dacára is 5391 kerona 9 fillér. A számvizsgáló bizottságba uj tagokul megválasztattak : Mattuseck Rikhard és TikkLászló. Felolvastatott a kolozsmegyei Tankerületi Tanítótestület 35—1899—1900. számú átirata" a felekezeti elemi és polgári iskolai tanítóknak adandó kedvezményes vasúti jegy megadása ügyében, mely tudomásul vétetett. Uj tagokul felvétettek : Vizy István (ZalaLövő), Horváth László (Z.-Lövő), Kászli András (Porszombat), Berlek Győző (Szepetk), Kiss Károly (Baksa), Záborszky Kálmán (B.-Szt-László). Pártoló tagul beléptek : Gubics János káplán (Csatár), Kayser Vilmos (Bak). A gyűlés ezután bezáratván, a helybeli nagyvendéglőben mintegy 50 terítékű ebéd volt, mely alatt Csicseri J. egerszegi cigányprímás zenekara játszott. Közben több felköszöntő volt az elnökre, s egyes tagokra. Az ebéd csak a késő délutáni órákban ért véget. — Hja este táncmulatság volt, miről lapunk más helyén számolunk be. Választási fuvardijak. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága 1900. április hó 19-éu tartott ülésében tárgyalta a képviselő választások fuvardijainak megállapítását é$ illetőleg a megyei állandó választmány elfogadott tervezetét. Hosszas tanácskozás után a következő határozatot hozták és azt fogják a felebbbezési határidő lejárta utáu jóváhagyás végett a miniszterhez felterjeszteni: A vármegye bizottsági közgyűlése tekintetbe véve az egyes választókerületekhez tartozó községeknek a választási székhelyektói való távolságát, helyi és közlekedési viszonyait ; továbbá a törvény célzatát s a szóban levó szolgálat és ellenszolgálat aránj'osságát; valamint tekintve azon körülményt is, hogy r a fuvarozás a téli időszakban terhesebb ugyan, mint a nyáriban, de a fuvarozási dijak, gazdasági munkák hiányában, mégsem magasabbak, a szabályrendeletet következőkép alkotja meg: Nemesíted almád, sajtólod szőlődet, Ménes, gulyák, ngájak lepik el meződet ; S mért örülsz a nagy birtok nagy hasznának, Hogy a sokból sokat adhatsz a hazának." Kisfaludy Sándor és Berzsenyi szintén lelkes ódákban adóznak Festetics nagy érdemeinek. Berzsenyi sKeszthelj'i-ében a kék Balaton »virán3aua« hivja Aon szüzeit, a szelid múzsákat, mert ott a barna falak között barátságos tűzhelyre lelhetnek, hisz ott lakik egy nagy férfi, íkinek lelke Periklész' századnak született.« Kisfaludy ódáját 1817-ben irta, de mint Berzsenyi írja Kazinczynak : »A gróf nem engedte felolvasni, mivel a grófot igen dicsérte, többi nagyjainkat pedig igen alázta.« Ez az óda kiemeli, hogy az Isten méltó embert áldott meg a nagy vagyonnal, mert ; „Te, a mit érsz, tudsz, birsz, teli szívvel és Bő kézzel osztod, s közre bocsátod a Hazában : a mag, melyet igy vetsz, Óh ! mi dicsőt terem egykor itten." íme ilyennek festi a költői lelkesedés Keszthely grófját, s hogy költőink éneke igazán zengett s hogy ez a lelkesedés mélyen gyökerezett és maradandó, szilárd alapokon nyugodott, azt csalhatatlanul hirdeti majd az a szobor, mely e nagy hazafinak nemes alakját, lesz hivatva megörökíteni ott, hol annyit tett, annyit fáradott, hol a kövek is az ő nevéről beszélnek. Milyen legyen ez a szobor, erről más alkalommal. 1. §. Az a legmagasabb fuvarozási díj, mely az országgyűlési képviselóválasztóknak a törvény értelmében a valasztás helyére és viszvisszaszállitása alkalmával az esetre, ha a szállításra és visszaszállítása az illető választókerületben szavazásra jogosult választó, vagy vele egy háztartásban elő hozzátartozója fogadtatik fel és az illető község a választókerület székhelyétől 5 kilométernél távolabb fekszik, fizethető : minden olyan fogat után, melyen három választó szállíttatik, a következő összegekben állapittatik meg és pedig a keszthelyi választókerület részére : | Folyó szám 1 • A választó kerület községei A községek távolsága a székhelyektől kilométerekben a * 5 > P * O 1 Alsó-Zsid 12.99 6 2 Alsó-Kustány 25.82 8 3 Alsó-Páhok 6.80 i 4 4 Balaton-Ederios 15.06 6 5 Balaton-Hidvég 19.48 6 6 Balaton-Magyarod 24.50 8 7 Bókaháza 17.14 6 8 Csány 20.66 8 9 Cserszeg-Tomaj 4.85 — 10 Egregy 7.68 4 11 Egenföld 12.68 6 12 Felső-Zsid 13.65 6 13 Felső-Páhok 8.76 4 14 Felső-Kustánj T 25.82 8 15 Garabonc 29.38 8 16 Galambok 35.15 12 17 Gyenes-Diás 3.68 18 Gyülevész •18.75 6 19 Hosszúfalu 14.77 6 20 Karos 34.62 12 21 Karmacs 10.87 6 22 Keszthely — — 23 Keszthely p. v. 0.95 — 24 Kis-Komárom 29.85 8 25 Komárváros 32 44 12 26 Köszvényes 10.47 6 27 Köveskut 18.30 6 28 Lesence-Istvánd 22.81 8 29 Lesence-Németfalu 21.99 8 30 Lesence-Tomaj 21.13 8 31 Meszes-Györök 9.93 4 32 1 Nemes-Boldogasszónyfa 8.03 4 33 Nemes-Bük 12.74 6 34 Nemes-Vita 17.90 6 35 Bezi 8.85 4 36 Sármellék 10.15 6 37 Szántó 16.21 6 38 Szent András 6.82 4 39 Szent-György vár 10.05 6 40 Vállus 13.59 6 41 Vindornyafok 13.86 6 42 Vindornyalak 15.23 6 43 Vony a rc-Vashegy 6.15 4 44 Zalavár 17.48 (3 45 Zala-Apáti 12.89 6 2. Az 1. §. azon rendelkezése alól, miszerint az abban megállapított fuvardíjak csak olyan fogatok után fizetendők, melyeken három választó szállitatik. kivételt képeznek a következő esetek : a) ha a községben háromnál kevesebb választó van ; b) ha a községben háromnál kevesebb választó óhajt a szavazásban részt venni; c) ha a községben egy képviselőjelöltnek háromnál kevesebb választója van, vagy pedig nagyobb számú választóiból háromnál kevesebb marad egy-egy fogatra. Ezen esetekben szintén az 1 §-ban megállapított fuvardijak fizethetők. 3. §. Ha egy fogaton háromnál több választó szállíttatik, az 1. §-ban megállapított fuvarozási dijakon felül, a három számon felül levó választók mindenike után egy-egy korona fuvardíj fizethető. 4. §. Ha a 2. §-ban meghatározott eseteken kívül, egy fogaton háromnál kevesebb választó szállíttatik : egy választó szálitásánál csak egynegyed, két választó szállításánál pedig csak fele része fizethető az 1. §-ban megállapított fuvardíjaknak. 5. §. Az előző szakaszokban megállapított fuvardíjak a választóknak lakhelyüktől a választás székhelyére való oda és visszaszállításra, szólnak, miért is egyéb költségek fel nem számíthatók.