Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-01-14 / 2. szám

BALATONVIDEK ájának első jelenete véget ért. A szoinoru eset második jelenete az ifjú áldozatok végső tisz­tességével szerdán tél 4 órakor a keszthelyi alsóvárosi sírkertben nyert folytatást s bevég­zést. De milyen temetés is volt az! Nem volt ott halotti pompa, fényűzés, de annál mályebb, égetőbb a fájdalom, az áldozatok földig sújtott szülei s hozzátartozóik szivében, annál közvet­lenebb, őszintébb a részvét az óriási gyászoló sokaság lelkében.) Egyszerű munkások voltak az áldozatok, az egyszerű munkásnép százainak könyei ki­sérték őket utolsó utjokban ! Ez a szegény muukásnóp százainak ez őszinte rószvétmanifestatiója, a halotti zsolozs­mák bánatos akkordjai hatása alatt egy bántó gondolat, egy fájó érzés lopózott szivembe, mely engem arra kényszeritett, hogy vizsgáljam, kutassam, váljon e nagy sokaságban előkelőbb iparosaink, polgáraink s intelligentiáukból lát­hatnék e valakit, ki résztvevő megjelenésével a szerencsétlen szülök bánatát enyhítené a jelenlevő, könyező nagyszámú muukásnóp gyá­szát felemelné. Es én nem láttam ott senkit. Csak a zokogó muukásnóp sokaságát! Hát ez lenne az a sokat hangoztatott, egyenlőség, test­vériség ! ? A legnagyobb szerencsétlenség sem volna képes a sziveket a fájdalomban osztozó szeretetben egyesíteni ? Nem ! Nem a hangzatos jelszavakban, hanem az evangelium megszen­telt talaján teremnek az igazi felebaráti szere­tet, a részvét nemes virágai. Mit érnek a jel­szavak, ha azoknak életet nem ád az őszinte fe­lebaráti szeretet. Mit gondolhat az a szegény munkásnép, ha oly sokak ajkairól hallja elhang­zani a humanismus emberszeretet nagy szavait de ha látja, hogy azok a gyakorlatban vajmi ritkán érvényesülnek ? Mily nemesítő, felemelő lett volna ránézve, ha látja, hogy legalább a szerencsétlenségben, a fájdalomban egyesülnek a sser«tet, a felebaráti résztvevő szeretet érzelmei. Gyógyító balzsamként hatna az megsebzett szi­vére, ha látná, hogy a külömbözö osztályokat, az egész emberiség közös végzete legalább a szerencsétlenségek óráiban egyesíti. Az igazi felebaráti szeretet e magaslatán állva, mily könnyű szerrel orvosolhatná, különösen a mun­kás osztály szivében, lelkében fel-feltünedezö elégedetlenségi sebeket. De hagyjuk ! azok a kihűlt fiatal szivek már nyugosznak sírjukban. Bókéjüket nem za­varja többé semmi, a mi földi. Végső fohá­szuk, elhaló szavuk is Istené volt. Reméljük, Isten meghallgatta fohászaikat s véguélküli ir­galmának országába fogadta koráu elköltözött árva lelküket s ha Isten országábaj] eljutottak, imádkozni fognak nehéz kórágyon kínlódó, szen­vedő testvérükért Annáért. De nem halt ki az irgalom még e földről sem ! Ugy hiszem akadnak nemes szivek, kik a nagy-ou sújtott szegény szülőket e nagy csapá­sok közt, insógükbeu jótéteményeikkel vigasz­talják s a kórágyon szenvedőt a szeretet ír­galmasságával ápolják. Hátra van meg a szomorú tragédia har­madik jeleuete a felelősség kérdése. Kit terhel a felelősség egész súlyával, azt. kideríteni s a megbomlott erkölcsi rendnek teljes elégtételt szolgáltatni : a hatóság feladata. Bár ugy va­gyunk értesülve, hogy Sziva Ede téglamester Üugár S. társtulajdonos jelenlétében figyelmez­tette az összes munkásokat az előlfordulható partszakadásra, mégis tekintve a munkásoknak alacsonyabb fokú értelmi itélö és megfigyelő képességót, az ezzel járó vigyázatlanságot, vak­merőséget, tekintve a sok esőzés következtébeti beálló földomlást, rendén valónak találtuk volna, ha a munkások, miután a veszély bekövetkez­hetőségóre figyelmeztettek az ottani munkától erélyesen eltiltatnak. A szükséges erály sok ily szerencsétlenséget háríthatott volna már el. Farsangi gondolatok. Karneval herceg-urfi megérkezett. Ajakán pajkos mosoly, szemében gyújtó láng, fején a bohóság kakasharangos zöld sapkája, hóna alatt a jövő század rózsás arcú menyasszonyainak s vőlegényeinek névsora van. Tovaszáll előle a bánat felhője, nyomában kiragyog a jókedv su­gara ; sziveket babonáz, tréfás kópóságokon töri az eszét; hajnalt fest a kislányok arcára, re­ményt fakaszt az aggszüzek szivében. Maga az uralma is viszás : télvíz idejére esik s mégis pün­kösdi királyság ; jogar a közében s m , :gis csak móka az egész élete ; uralkodónak mondják s mégis az udvari bolond szerepében tetszeleg. Üdvöz légy Karneval! Lázas sietség, szokatlan felfordulás min­denütt. A lányos házak divattermékké alakul­nak ; virágnak, selyemnek nagy a kelete, szabó­nőnek, fodrá^znónek, magas az ázsiója. A dél­utáni kávézsúrokon valóságos haditanáeskozások. esztetikai vitatkozások folynak ; minden nagy­néni, egy-egy hivatott kritikus, kitől fellebbezés nem adatik. S ha esetleg mégis ellent mernek mondani neki a családban, sötét arccal, prófé­tai hangon csak annyit kell mondania : Jól van, ám tegyetek igy, tegyetek ugy, de lelketek rajta, ha tönkre teszitek szegény kis húgom jövőjét! S képzeletükben már szinte látják a rom­ba dőlt esküvői oltárt, az ősszeszakadt menyasz­szonyi fátyolt s a sárba hullott mirtuszko­szornt, Persze, hogy a nagynéninek lesz igaza ! Hanem ugy gondolom, van ennek a far­sangi vígságos időnek komoly háttere is. Avagy ki merné állítani, hogy a mulatságnak csak mu­latság, táncnak, bálnak, jókedvnek, sugárnak csak a szórakozás a célja ? Az élet sok komoly színmüvének ekkor folyik le az elsó felvonása és sok mostani pajzán szerelmi kötődésnek ko­moly házasság a vége. S épen ez okon kiván­tam egyet s mást megemlíteni. Tessék meg­hinni, nem a magam eszméit tolmácsolom ; Kar­neval herceg-urfi mondta toll alá, mert bántja, hogy egyre gyérül a házasságok száma s ha mit kötnek is, abban sincsen sok köszönet. íme ő hercegségének jó tanácsai : I. A mamáknak. Ne minél felcicomázottabb, hanem inkább minél háziasabb lányokat ügye­kezzenok a bálokba vinni ; a pompa, fény és csillogás csak elveszi, nemhogy meghozná a fiatalemberek házasuló kedvét. A vőlegény nem dúvad, hogy hajtó vadászatot rendezzenek reá. Ne is a pénzt, ne is a rangot nézzék a leendő vőben, hanem az embert. Őszinteség és szerelem kell minden jóravaló házassághoz ! A házastár­sak egymásban való csalódása a legbiztosabb hóhérja minden boldogságnak. II. A lányoknak. Semmi érzelgés, semmi flirt! Őszinte naivságuk, hamvas arcuk, gyer­meteg kedélyük a szerelmi hadjárat semmi ké­tes segédcsapataira sem szorul. Ne azt tartsák legnagyobb szerencsétlenségnek, ha az idén még nem jutnak főkötő alá : várt leány várat nyer. A mamák jótanácsa sokat ér, de szivüknek sohase mondjanak ellen. Zilahi Ágnes konyhaművésze­tének tudása többet ér három kötet francia szótárnál s négy ládányi naturális regénynél. Férfias jellem, önzetlen lélek, szerető sziv felette állanak a bárói koronának, az indiai banknak és a világ . . . legfessebb bajuszának ! III. A gavalléroknak. Három dolog alázza inog legjobban a férfiakat: a gyávaság, az ön­zés és — a hozományvadászat. Pénz elfogy, asszony megmarad. Anyát adjanak gyermekeik­nek, ne divatbábot. Jóság, tisztaság, háziasság a legszebb toalettje a leányoknak. S végre — az agglegénység ízléstelen és csuuya dolog, az idő meg gyorsan elrepül . . . I' l' somok írójának. Jó volna pár sorban megírni, hogy a mulatságokon több jókedvet, ke­vesebb pompát óhajtok. S ha mulatnak is, gon­doljanak a *zegény nyomorgókra, a társadalom betegjeire. Derűs kedélyhez illik igazán a jó­tékonyság. De ne magukat gazdagítsák mindig az egyesületek, hanem gondoljanak azokra is, kik az alamizsnára igazán rászorulnak. A mű­kedvelő matinékon „olcsóbb virág, kevesebb költ­S l'J" legyen a jelszó, s a drága, mégis muló, hervatag csokrok helyett egy kis maradandó s mégis jutányosabb emléktárgy jutalmazza höl­gyeinket. V. Mindeneknek. A jókedv ünnepe meg­kezdi ídütt, a szomorúság tehát legszigorúbban tiltatik. Kik -zivet találnak, a magukéval együtt haladéktalanul a tulajdones rendelkezésére ^bo­temóny egymaga is elég bizonyság lenne rá" Egy másik kötetet veszek a kezembe ; egyszerű a cime : »Edes anyám,« egyszerű sziv irta, a Pósa Lajosé, egyszerű az is, kihez irta, az a fejkendős, kedves öreg asszony, az édes anyja. Égy egész kötet vers az édes Anyáról ! Mikor olvastam s letettem e könyvet, önkénytelenül felsóhajtottam : »de boldog fiu az, kinek ilyen anyja van s mily boldog lehet az az anya, kit igy szeret a fia!« Nem nyilatkozik meg ugyan ezen versek­ben Petőfi csapongó kópzelme vagy ideális ér­zelme, nem találjuk meg tán bennük Arany művészi nyelvét vagy Vörösmarty classikus tö­kélvét, de van bennük sok, igen sok szeretet s ez tökéletesen megveszi szivünket. Nagyon meg­szeretjük belőlük a Balog partján élő. fonogató, kedves öreg Pósa n^nit; ismerjük csibéit, du­ruzsoló cicáját, Csákó tehenét, s mikor már oiem olvassuk is a róia • szóló verseket, mint jó ismerősre gondolunk rá. Szerettem volna egyet­kettőt megismertetni ezen versekből, de nem tudok választani, annyira szép valamennyi. Nem 1ndom. melyiknek sdjam az elsőbséget; ugy vagyok velük, mint a virággal; az a legszebb mindig, melyet látok, melynek illatát érzem ; xigy vagyok velük, mint a magyar nótával, mindig az a legszebb, a melyiket éppen hallok. Virágillat száll ki valamennyiből, magyar nóta csendül meg mindenikben, hogyne, hisz : ezt a Balog-folyó susogta, azt az erdő zúgta el, emezt a vadgalamb búgta el, amazt a mező nyitotta, meg Pósa Lajos kótája, a pacsirta nótája. Móra István költő-tanitóuak: »Édes Anyám­nak t c. költeménye szintén fényes bizonysága az anyai szeretet, hatalma és befolyásának. Leg­szebb része az, midőn a lelkileg b^teg fiu auy­jához tér meg s igy könyörög hozzá : Hazajöttem anyám, Beteg vagyok lelkem, Anyai szerelmed Gyógyítson meg engem. Taníts meg engemet Még egyszer nevetni, Taníts meg remélni, Taníts meg szeretni. Vigy el, aliogy régen. Az első misére, Mutasd meg még egyszer Az utat az égre. Uyy-e meg vannak még -1 glóriás szentek, Akik énnálam is Még többet szenvedtek. Mutasd meg örizöm. Az Isten bárányát, Mondd, hogy csókoljam meg. A feszület lábát. A nagy kereszt alatt Térdeljünk le ketten, S mondjuk el, mint régen t Hiszek egy Istenben .... A magyar népköltészet is mindig nagy szeretettel vette és veszi tárgyul az anyai ós gyermeki szeretetet. Az elhalt anya szeretete u'án sóvárgó gyermekek s az árvákat a siron tul is gondozó anya nem ritka jelenségek a nép dalai­ban, meséiben s balladáiban. Ezen eszme egyik legsikerültebb feldolgozása Gyulay Pál: »Éji látogátás«-a. A szerető gondos anya felkél sír­jából, meglátogatja elhagyott árváit, lefekteti, betakarja, csókolgatja, csitítgatja, mig a gyer­mekek az anyai szeretet gondoskodása mellett elalusznak. A szép alapeszmét, az anyai szere­tet halhatatlanságát fejezik ki a vógsorok: Oh a sir sok mindent elfeled, Bút örömet, fényt, szerelmet, De ki gyermekét szerette, Gondját a sír el nem temette. Az anyai sziv aggodalmát s minden sérel­mét megbocsájtó szeretetét gyönyörűen, meg­hatóan fejezi ki egy régi francia dal, melyet Kiss József fordításában biruuk :

Next

/
Thumbnails
Contents